Az alábbiakat találtam /másoltam egy könyvből/, az egyiket egyszer már ajánlottam valakinek. Szívem szerint én erősen megvágnám őket, de rád bízom, mennyit használsz fel egy-egy versből, hiszen Te ismered a kolléganődet. Mások majd mást ajánlanak, nekem ezeket sikerült találnom...
Pákolicz Mihály: Szeretet
Ma csupa mosoly lesz az élet! Napsugár borul le elébed..., s a porba hullt virág feléled! Ma csak jót kapsz..., tisztát, szépet!
A mai reggel vers és zene lesz! Friss szellő ölel, kedvedre tesz! Madárral ébreszt... Víg ünnep ez! Anyáddal álmodsz..., ölébe vesz!
Bőven lesz postád s telefonod... Párod, barátod éés rokonod köszönt majd téged! Könnyed csorog: örömmel töltve meg otthonod!
A fa nagyra nőtt! Számos ága...! Ebben ölt testet élted álma. Végiggondolni könnyű már ma, miért nem fáraszt ünnepi lárma...!
Csodáld csak a virág-hegyeket! Fogyaszd el a tortaszeletet! Érezz simogató kezeket!... Így, együtt tiéd: a szeretet!
***
Lupsa Józsefné: Jókívánságok /részl./
E napon kívánunk sok jót és szépet, Legyen számodra virágos az élet. ... E napon azt kívánom Néked, teljesüljön minden vágyad és reményed! Jóságos két szemed ritkán lásson könnyet. Amerre jársz, lábad elé a sors terítsen örömből szőtt szőnyeget!
***
Kiss Mária: A nyugalom előestéjén
Kedves Barátom! - ki most megütötted a főnyereményt; remegő lábakkal állsz itt, hogy jelképesen legyints elátkozott munkatárgyaidra ... a nyugalom éveinek előestéjén. ... Látom, amint a mosoly táncot röppent szemed tükrében! Lépj hát a rejtelmes világba, a nyugalom országába! ... szíved melegítse az egykori kollégákkal, barátokkal töltött meghitt percek varázsa, meglásd, a pihenés az élet legszebb virágja! Szíved szerint szakíts, s óvjad a nyugalom gyermekét!
,,Én jót akartam, - s minden rosszra vált...'' Van-e szörnyűbb szó, szörnyűbb tőrdöfés; Mellyel a szív magának ád halált, S önnön hajába markol szaggatón A kétségbeesés?! ,,Én jót akartam. Zephirt vetettem, - és vihart arattam. - Szóltam a földnek: gyorsabban forogj! - S megindult alattam, Mint a horkanó paripa, vadul. Egy tégla nem tetszett a templomfalban, Megmozgattam, - s a templom összedőlt. Én jót akartam.''
Mikor eljő az ítéletnek napja, A végső nap, S a maga jussát minden szív kikapja, Mikor a Bíró rátekint merőn: Egyensúlyozni bűnök tonnasúlyát, Egy hópehely a másik serpenyőn, Lángtengerek közt keskeny tejfolyó. Kárhozat-földjén üdvösség-barázda: Jóakarat - elég lesz ez a szó?...
Nem írok többé… Rólad Az Internet fórumaiba sem kiáltom hiányod Macskakaparást sem ejtek szívemen heged a neved Morbid dalban meg se gyilkollak pedig terveztem hogy a holdsarlót nyaki ütőeredre rántom Gondolatban elgyönyörködtem a tökéletes gyilkosságon Milyen szép kép volt melleden kibomló rózsa-véred és egyre fakuló szádat láttam Szemedben a döbbenetet hogy Veled ezt éppen én csináltam De nem tettem VÉG-Kép Ismeretlen üstökös lehullsz Benyel az univerzum Maradsz aki voltál Nem lesz belőled Több ima és zsoltár * Nagy rózsabogár vagy Szép és irtóztató mert az ízeltlábúak csoportjába tartozol Nekicsapódtál szívem falának Kitinpáncélod bezúzta kristályüvegét Lehulltál lábam elé Agyonléptelek… szegényem Színjátszó szárnyad kitörött így már nem lehet helyed bogárkáim között * Az éjjel ráébredtem nem Télapó és nem aranyhal az Isten Nem lehet felmondani neki mert mégsem teljesíti három kívánságom
A szeretet nem kard Machete, mellyel utat vághatsz Mély dzsungelén a félhomályos Átláthatatlan rengetegnek Félelem-indák, vágy-virágok Fájdalom-tüskés, kusza ágak Rejtek-bokor, ahol a Lélek Meghúzza magát, lepi árnya Páfránylevélnek, hol a kincsét Elásva mélyen, őrzi titkát Varázsos kelyhét, holdsugárnak Gyöngyharmatát felfogva benne
Ne használd kardod. Fegyverezve Ne vágtass át a láthatáron Ne csörtess be a rengetegbe Friss hajtásokon tapodva lábad Nem is kötél. Nyakába vetve Szép szabad őznek. Sem kalitka Madarat zárni el az égtől Hogy otthonába vágyó szemmel Tekintve fel a magas égre Könny-tóban fürdetheti tollát Nem pecsét, mit súlyos láncon Nyakába vetve pergamennek
Tekercsre írott szép szavaknak Nyomatékával úgy lehúzni Hogy egyetlen szél se fújja Ne kapja fel, hiába orkán Nem is kilincs, kinyitva ajtót Sem kulcs, sem pedig zár, se börtön (láncszemeivel húz a mélység) Örökös fényű szent szabadság Nem sötétülhet soha lángod Szétszabdalni a világot A szeretet nem kard, nem árnyék Nem súly, kötelék vagy ajtó
Bólong, mozdul a fű, aprócska, földi szél mozog tövénél és aprócska versek bennem is. ... most kapok májustól ajándékba egy hársfasort s országnyi csöndet. Minden iramló bogarat s iramló zenét hozzám küldhettek vendégségbe.
Azt mondják, hogy a szív égő sebére legjobb gyógyszer a száguldó idő! Én elhiszem, de egyre inkább érzem, hogy az a sebhely mind nagyobbra nő.
Talán azért, mert nem tudok feledni, nem is akarok, hadd fájjon, ami fáj! Csak hulljon könnyem a könnyek tengerébe, s fölötte én mint sikongó sirály
keringjek, míg majd utolér a sorsom: nyílvessző, ólom, bármi, ami öl... s nem lesz többé, mi fájni tudna bennem: se szív, sem emlék, ami meggyötör, ami összetör!
Kellemes kezdôdô új hetet kívánok minden topiktársnak és olvasónak !