Ez tetszik. Szépen összeszedted, de szvsz. nem kell ennyire túlkomplikálni. Részemrőlh ha csak a latin alapját nézzük, akkor ugye hiteles, eredeti, valódi, hitelt érdemlő, mértékadó, mérvadó, illetékes, megbízható, hivatott. Az "eredetiség", mint "konzervativizmus", vagy mint "ortodox" hitelesség, valódiság, érvény és érvényesség. De milyen értelemben akarom használni az autenticitás fogalmát ugye? A Templomos Lovagrend kapcsán szabályos, szabályszerű, rendezett és rendszeres értelemben Tehát regulárisan. Természetesen ennek egy fórum nem biztosít megfelelő légkört az iregularitás fogalmát viszont felveti. Nem?:)
az általad kárhoztatott idézeteket nem a veled folytatott eszmecsere részeként másoltam be, hanem a szombaton Budapesten lefolytatott szabadkőműves konferenciával kapcsolatban (amint az a cikk előzményéből ki is derül); s azért éppen ezeket, mert ezeknek az újságoknak van online, hozzáférhető változata, amelyek hírt adtak az eseményről.
Légy szíves ne kezdjél újabb vita szálakat, mert akkor csak szétfut az egész és nem lehet logikusan végigvinni a dolgokat.
Azt hiszem, kissé előreszaladtál. Térjünk vissza egy kicsit ahhoz a kérdésemhez, hogy mit nevezünk autentikusnak. Ugyanis ennek többféle értelmezése is lehet.
- teljesen hitelt érdemlő, valódi
- okmányokkal igazolható; hiteles; jogérvényes
- megbízható
- valamely iratnak olyan magyarázata, amely magától a szerzőtől vagy - törvényeknél - a törvényhozótól származik és így teljes hitelt érdemlő.
- valamely irat vagy okirat, ha attól a szerzőtől származik, abban az időben, annál a népnél és olyan körülmények között iratott, amint annak tartalma szerint V. más oldalról is állittatik. Az ilyen irat vagy okirat autenticitásal bir, azaz valódi. Az autenticitás megállapítása a tartalom és az alak (belső kritérium), valamint mások bizonyága alapján (külső kriterium) történik és igen fontos a történet s a pozitiv jog terén. A törvény magyarázata autentikus (interpretatio authentica), ha magától a törvényhozástól ered.
... authenticity refers to the truthfulness of origins, attributions, commitments, sincerity, and intentions; not a copy or forgery.
Az autenticitás fogalmának két nagytermelője és nagyfogyasztója az etnográfia és a zenetudomány; mára mind a kettő számára kiderült ellentmondásossága és igazolhatatlansága:
"a Foucault által heterotípiának nevezett helyek fogalma.., „melyek az utópiákat, az autenticitást reprezentálják, pontosabban ezeket lokalizálják”... Ezeknek a heterotípiáknak a megkonstruáltsága szükségszerűen rejtett, hiszen az autenticitás fogalma éppen a meg nem kreáltságot feltételezi."
"Az autenticitás tehát előre meghatározott tulajdonság, megjelöltség, noha a fogalom ennek éppen az ellenkezőjét sugallja: ahhoz, hogy valami autentikus legyen, arra volna szükség, hogy sose találkozzon a nem-autentikussal. "
"Az "autentikus" előadás eszméje is fokozatosan kikerült a tudományos írások és a gyakorló zenészek látóköréből, s az 1970-es évektől már csak zenei publicisztikákban, illetve a lemezcégek propagandagépezetének eszközeként találkozhatunk vele."
Mindezek alapján, ha a szabadkőművességgel kapcsolatban akarunk autenticitásról beszélni, első kérdés az eredet kérdése (mármint a szabadkőművesség eredetéé), ha az autenticitást mint eredetet tekintjük; második az érvényesség kérdése (ki ill. mi tekinthető szabadkőművesnek), ha "jogi" alapon közelítjük meg a dolgot; s nem utolsó sorban a megbízhatóság (ki nyilatkozhat a szabadkőművességről ill. a szabadkőművesség nevében) problémája is előkerül.
Az előző kérdések és a rájuk adandó válaszok természetesen nem esnek egybe; ráadásul az autenticitás másutt már felfedezett (fentebb megemlített) ellentmondásossága is problémát okozhat.
Te milyen értelemben akarod használni az autenticitás fogalmát?
Szerinted egy olyan kollektív és irracionális elem, mint amilyen az újságírás (speciel az erősen baloldali irányultságú "Népszabadság" és "Népszava"), mennyire lehet autentikus forrás a Kőművesség eredetére vonatkozólag? Idézem:
„A szabadkőművesség kizár köréből minden politikai és vallási kérdést, és tagjait a haza törvényeinek tiszteletben tartására kötelezi”.
Tehát akkor miért pont a "Népszabadság" és a "Népszava", ha erre a célra ott van több más "független", "kultúrális" napilap is? Mert ugye az senki előtt nem titok, hogy ez a két újság célzottan milyen pártfogás alá helyezthető. Én magam részéről párttatlan vagyok, ezért kérdezem értetlenkedve:) Egy példa a a sk., mely szvsz. csöppet sem késlekedik elnyelni az un. felforgató ideák által a mai gyökértelen és hagyománytalan egyént:
"A szabadkőművesség ezoterikában utazó ellenlábasai ontják az olyan kiadványokat, amelyekben leleplezik a világ végromlásában érdekelt ősi, titkos összeesküvést. E „tanok” szerzői felfedik, hogy az illuminátus New York-i bankkörök pénzelték az oroszországi bolsevik forradalmat (Trockij volt az aranyfutár), Lenin a palladiánus, azaz luciferiánus szabadkőműves csoport tagjaként jutott hatalomra, a szupermágikus kőművességgel kacérkodó Marx pedig sátánimádó verset írt fiatalkorában. E fura eszmék középpontjában (például az Ökotáj folyóiratban publikáló Bakos Józsefnél) az áll, hogy a NATO meg az EU szabadkőműves trükk, s hogy a Hubbard-féle szcientológia gyökerei a fekete mágiát ötvöző szabadkőműves ideákban rejteznek. A hermetikával foglalkozó Bakosnak tudomása van arról is, hogy hazánk ismert egyházi személyisége is szabadkőműves páholy tagja, egy szintén jól ismert magyar író pedig a frankfurti nagypáholy tagjaként a magyar politikai világ összekötője."
Kérdezem:
Kik ezek az ellenlábasok és milyen kiadványokról van szó? Miért nem nevezi meg ezeket a cikk írója, hogy a tapasztalt szem könnyen meglássa annak valódi súlyát? Egyáltalán mit akar elérni ezzel, ha nem pont azt, hogy az emberek mindezt valóban komolyan vegyék? Rettenetes. A "dolgok összekeverése" pedig enyhe kifejezés erre. A feudális rendszerek elleni, tehát az Egyház és Állam szétválasztására irányuló akció konspirációs mozgalmak központja a bajorországi ingolstadti egyetem volt, ahol Adam Weishaupt megalapította az Illuminátusok Rendjét. Viszont rövid internetes "kutatásom" során semmi bizonyítékát nem találtam annak, hogy szinkronban esetleg valamilyen amerikai illuminátus vezérvonal is bizonyítható lenne. Következésképpen kimutatható a "szarkavarás" tipikus példája. Viszont ami tény, hogy az illuminátusok politikai fellépése a XVIII. századtól fogva a német páholyokon belül és azon túl, a modern hanyatlás különböző fázisainak kérlelhetetlen láncolatát tükrözi:
L . ' . P . ' . D . ' . azaz "lilia destrue pedibus".
A tapasztalt szem átlát ezen és érzékeli ennek valódi súlyát az "ezoterikában utazó" A. Dumas egyik ismert regényében is: Klikk!
Autentikusan, a szakrális keresztény-aszkétikus kőművességre vonatkozólag pedig ajánlom figyelmedbe: Titus Burckhardt: A HÉT SZABAD MŰVÉSZET ÉS A CHARTRES-I KATEDRÁLIS NYUGATI KAPUJA. Bővebben lásd: Chartre und die Geburt der Kathedrale.
Népszabadság • Munkatársunktól • 2007. április 20.
Egy pápa meggyilkolásának gyanúja, Hasfelmetsző Jack és Isten Bankárának kétséges öngyilkossága. Melyik az a titkos társaság, amely az összeesküvés-elméletek gyártói szerint kapcsolatot teremt a látszólag össze nem függő események között?
Talán nincsen még egy szervezet a világon, melyet ennyit és ekkora szenvedéllyel támadtak és rágalmaztak volna a történelem során, mint a szabadkőművességet. Az idők azonban változnak, és mára vége azoknak a napoknak, amikor a szabadkőművesség a korrupció, a titokzatosság és a baljós rituálék szinonimája volt. De vajon mit jelent napjainkban e szervezet tagjának lenni? A kérdés megválaszolása érdekében a film megkísérel behatolni a szervezet szívébe; nem azért, hogy lerántsa a leplet a rituálékról, és nem is azért, hogy kiderítse, hogy ki áll a piramis csúcsán - hanem annak érdekében, hogy bemutassa a nézőknek a szabadkőművesség páratlan gondolkodásmódját és szellemiségét.
A szóbeszéd, gyanakvás és botrány évszázadai után egyedülálló bepillantást nyerhetünk a szabadkőművesség világába. A National Geographic Channel legújabb bemutatójában, A szabadkőművesek titkában felsejlik az igazság. A szabadkőműves-páholyok kapui szélesre tárulnak.
Amióta a modern szabadkőművesség csaknem három évszázaddal ezelőtt megszületett Londonban, a legkülönbözőbb összeesküvés-elméletekkel hozták összefüggésbe. Ezek közül néhány felkavaró, mások az abszurd határát súrolják.
A filmben meghallgathatjuk többek között a szkeptikus újságírót, Conrad Goeringert, a szabadkőműves összeesküvés-elméleteket kutató írót, David Southwellt és John Hamillt, az Angliai Nagypáholy kommunikációs igazgatóját. A dokumentumfilm bemutatja a világ szabadkőműves-páholyaiban készült egyedülálló felvételeket, és megismerhetjük a modern szabadkőművesség meglepően sokféle arcát.
1982. június 18-án a londoni Blackfriars Bridge került egy olyan gyilkossági rejtély középpontjába, amely a szabadkőművesek elleni támadások alapja lett. A hajnal hátborzongató felfedezést hozott. Egy jól öltözött úriember holtteste lógott a híd alatt. A tárcája tele volt pénzzel, hamis útlevél volt nála, a zsebében pedig téglákat találtak.
1982-ben Rupert Cornwell, brit újságíró a Financial Times megbízásából Rómában tartózkodott. Azonnal tudta, hogy nagy sztorira akadt, amikor a halottban felismerték a 62 esztendős olasz bankárt, Roberto Calvit. A szenzációhajhász sajtó teljesen felbolydult, amikor kitudódott, hogy Calvi egy titkos szekta tagja volt, amely a jelek szerint kapcsolatban állt egy megszűnt szabadkőműves-páhollyal, a P2-vel. A P2, vagy ahogyan korábban ismerték, a Propaganda Due Olaszországban jött létre, 1885-ben. A csoportba a kormány és a hadsereg emberei, kétes becsületű üzletemberek is beszivárogtak, sokuknak a maffiához is köze volt. A szabadkőművesek e miatt érezték kötelességüknek a Propaganda Due-páholy felszámolását. 1976-ban a vezetőjét, Lucio Gelli pénzembert kizárták a szabadkőművesek soraiból, így illegalitásba vonult a páhollyal. A nevét P2-re változtatta, és tovább működtette az Olasz Nagypáholy, a Grand Orient jóváhagyása nélkül.
A P2 nevét már korábban is összefüggésbe hozták egy gyilkossággal, szintén Olaszországban. Ezúttal nem egy bankár volt az áldozat, hanem egy pápa. I. János Pál csupán 33 napig volt pápa. Egy széles körben elterjedt elmélet szerint nyomozást készült indítani egy titkos szervezet ellen, amelyről akkor tudta meg, hogy a Vatikánnal is kapcsolatban van. Ez volt a P2. A nyomozás több magas rangú bíborosra nézve is veszélyt jelentett. Fenyegette a P2 és a maffia tagjait, az olasz politikai, gazdasági és pénzügyi élet sok képviselőjét. A pápa hirtelen és váratlan halála miatt tehát sokan gyanakodtak arra, hogy meggyilkolták, és így gátolták meg a nyomozást. I. János Pál halálának oka hivatalosan szívroham volt, a halál másnapján boncolás nélkül bebalzsamozták.
A szabadkőművesnek jelölt új tagokat titkos szavazással kell elfogadni. A fehér golyó egy igent, a fekete kocka kizárást jelent. A leendő tagoknak a saját akaratukból kell kinyilvánítaniuk a csatlakozási szándékot, és meg kell vallaniuk egy felsőbb lénybe vetett hitüket. A szabadkőművesek belépnek az inastól a mesteren át a nagymesterig tartó hierarchiába.
Három szint, úgynevezett fok létezik. Mindegyiket titkos beavatáson keresztül, egy titkos jelszó elnyerésével lehet elérni. Az első fok lényege az érzelmek és indulatok uralása, a másodiké az ismeretek gyűjtése. A harmadik fokot a jelölt akkor éri el, amikor mindennek eredményeként testileg tiszta lesz, elméje élesedik, szelleme pedig kitágul. A harmadik fok beavatása Hiram Abif legendájára épül, aki egy bibliai kőműves, Salamon király jeruzsálemi templomának építője. A biblia mellékalakjából, akit a krónikák könyve említ, a szabadkőműves-legendák és -rítusok főszereplője lett. Hiram Abif testesíti meg azokat az értékeket, amelyekre minden szabadkőműves vágyik. Ő a hitrendszer megszemélyesítője, a mitikus építő, aki fájdalmas halált hal. A legenda szerint Salamon király értesül a kőművesmester meggyilkolásáról. A mesterek régi jelszava Hiram Abiffal a sírba száll. Ekkor - a legenda szerint - Salamon király ezt mondta: "Adok egy másik szót, amelyet a kőművesmesterek páholyai használnak majd, amíg a jövendő nemzedékek bölcsessége fel nem fedezi, és napvilágra nem hozza az igazi szót." A szabadkőművesség titkai közül egyet sem őriznek olyan szigorúan, mint azt a háromszótagú szót, amely kulcs a harmadik fokhoz, a mesterek fokához. Ez a titkos szó: mahabón. A legelterjedtebb értelmezés szerint a héber mahabóni kifejezésből származik, amelynek jelentése: "Ő az építő". A szót suttogva adják át a leendő mesternek egy kézfogás és egy gesztus kíséretében. Bár az interneten vagy könyvekben is könnyen rátalálhatunk a titkos jelszóra, a valódi jelentését csak azok ismerhetik, akik beavatást nyertek a szabadkőműves-misztériumokba.
A szabadkőművesek számára nem maga a szó a fontos, hanem az erkölcsi tanulság a titok birtoklásáról és megtartásáról, valamint a bölcsességet kiérdemelt emberek iránti tiszteletről.
A szabadkőművesek titka: április 29., vasárnap 21.00 - National Geographic Channel"
A dolgok összekeverése viszont múlik az újságírókon:
"Európa legnagyobb páholya, a Francia Nagyoriens" Nagypáholyról van szó, nem páholyról.
"A szervezet működését háromszor, ... is betiltották, mígnem 1991-ben Magyar Nagyoriens néven a Csongrád Megyei Bíróság engedélyezte a tevékenységük." Már 1989-ben újjáalakult a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy, annak angol irányba fordulása miatt alakult meg 1991-ben a francia orientációjú Nagyoriens.
"A rendszerváltás óta mintegy hét páholy alakult hazánkban." Jelenleg 11 Szimbolikus és 9 Nagyorienses páholy létezik, valamint 2 női és egy vegyes. (Legjobb tudomásom szerint.)
"Az Európában elterjedtebb, latin ághoz tartozó Magyar Nagyoriens " Hát, talán akkor, ha Anglia és Írország nem Európa, és az elterjedtség a páholyok számát, nem pedig a tagok számát jelenti.
"hazánkban mindössze 300-350 szabadkőműves lehet" Márton László 2006.08.15 07:31:01 (2673) hozzászólásában 500 főre becsülte a két nagy irányzat együttes létszámát, ezen belül ennek felénél valamivel többre a szimbolikusakat. Én akkortájt 600 főre becsültem az összes magyarországi szabadkőműves létszámát, de beleértettem a két női és a vegyes páholyt is.
"Nacsády azt is közreadta: jelenleg hét magyar páholy működik, 350 taggal. A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy Alkotmánya célul a közerkölcsiség, a művelődés és a felebaráti szeretet terjesztését és a jótékonyság gyakorlását írja elő." Jó lenne látni az eredeti közleményt...
"a tagok cégbíróságon bejegyzett egyesületet alapíthatnak, a páholyok alkotmánya pedig az interneten is megismerhető." Nem alapíthatnak! Alkotnak! Az alkotmányok az Interneten egyelőre nincsenek fent. (Az se biztos, hogy valaha is fent lesznek.)
Kelet-európai, francia és belga páholyvezetők és képviselők tanácskoznak szombaton Budapesten a szabadkőművesség helyzetéről és jövőjéről. Erről Nacsády András, a magyar szabadkőművesek egyik volt nagymestere és a Magyarországra érkezett francia szabadkőműves nagymester, J. M. Quillardet, valamint egy másik franciaországi vezető, Avelino Vallé tartott tájékoztatót pénteken. A Magyar Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület hivatalosan bejegyzett civil szervezet, és történetében egyedülállónak számít ez a konferencia, amelyre kelet-európai, valamint francia és belga szabadkőműves szervezetek vezetői és képviselő érkeztek hazánkba, közöttük Európa legnagyobb páholya, a Francia Nagyoriens nagymestere, G. M. Quillardet is. A konferencia végén a tervek szerint közleményt is kiadnának a résztvevők, melyben a többi között a kelet-európai szabadkőműves páholyok közti együttműködés megerősítése is szerepelne a jővőre vonatkozó egyéb célkitűzések mellett.
Magyarországon a szabadkőműves mozgalmak története az 1700-as évekig nyúlik vissza, azóta többször is politikai harcok áldozatává váltak. A szervezet működését háromszor, 1919-ben, 1920-ban és 1950-ben is betiltották, mígnem 1991-ben Magyar Nagyoriens néven a Csongrád Megyei Bíróság engedélyezte a tevékenységük. A rendszerváltás óta mintegy hét páholy alakult hazánkban. A magyar rendek nemzetközi elismertségét jól mutatja, hogy 1997-ben az Európai Térség Szabadkőművesek szervezete Budapesten adta ki alapító nyilatkozatát is.
Az Európában elterjedtebb, latin ághoz tartozó Magyar Nagyoriens alapvető célja, hogy különböző társadalmi kérdésekre, folyamatokra választ találjon. A latin mozgalmak alapvető elve a francia forradalom hármas jelszava, a "szabadság, egyenlőség, testvériség", ehhez igazodva a társadalmi problémákra nyújtandó válaszokat a páholyok szigorúan politikától, vallástól mentesen fogalmazzák meg, és maguk a páholyok is függetlenek ezektől az intézményektől. Habár a szabadkőműves mozgalmak gyarapodnak hazánkban, és Kelet-Európában is, a nyugati szervezetekhez képest nem számlálnak igazán sok tagot. A Francia Nagyoriensnek például hozzávetőlegesen hatvanezer tagja van, míg hazánkban mindössze 300-350 szabadkőműves lehet.
A konferencia előtt megtudtuk: ennek oka lehet, hogy Magyarországon ismét megerősödtek a szélsőjobboldali csoportok, melyek különböző, többnyire téves előítéletet fogalmaznak meg, és terjesztenek a szabadkőművességgel szemben. A szabadkőművesek közt, főként a polgárosodás korában az értelmiség kiemelkedő alakjai, például Ady Endre, Benedek Elek, Kosztolányi Dezső is ott voltak.
Nacsády András, a magyar szabadkőművesek egyik volt nagymestere elmondta, bárki lehet szabadkőműves, de azt sem titkolta, nehéz próbának kell megfelelniük a tagoknak. A Magyarországi Nagyoriens tagjai sorába kizárólag férfiakat vesz fel, de baráti kapcsolatokat ápol a Magyarországon tevékenykedő női és vegyes páholyokkal is.
Divatos titkok és rejtélyek - Szabadkőműves konferencia Budapesten Népszabadság • Rab László • 2007. április 21.
A Magyar Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület több kelet-európai, belga és francia szervezettel közös konferenciát tart ma Budapesten. A tanácskozáson a szabadkőművesség esélyeiről, lehetőségeiről lesz szó. A találkozó vendége lesz a legnagyobb európai szabadkőműves szervezet, a 60 ezer tagot számláló Francia Nagyoriens nagymestere, G. M. Quillardet is.
Eddig a hír, amelyből kitetszik, hogy a mozgalom, archaikus hangzású neve ellenére sem múlt idejű. Jelképeik között megtaláljuk a kanalat, a körzőt vagy a derékszöget, de maltert azért ritkán kevernek. Legalábbis Mozartról, Kossuth Lajosról vagy Ady Endréről nem ez az első, ami eszünkbe juthat.
Nacsády András volt nagymester egy pénteki közleményében így fogalmazott: „Céljainkat ma is annak az emberbaráti, szakrális filozófiai hagyománynak a szellemében igyekszünk megfogalmazni, amelynek szellemiségét a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszava foglalja össze”. Nacsády azt is közreadta: jelenleg hét magyar páholy működik, 350 taggal. A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy Alkotmánya célul a közerkölcsiség, a művelődés és a felebaráti szeretet terjesztését és a jótékonyság gyakorlását írja elő. „A szabadkőművesség kizár köréből minden politikai és vallási kérdést, és tagjait a haza törvényeinek tiszteletben tartására kötelezi” – ez is itt olvasható.
Az elmúlt háromszáz évben igen sok politikus szabadkőműves volt (Garibaldi, Benjamin Franklin, George Washington, Harry Truman, Churcill stb.). A páholyok különösen népszerűek voltak a zeneszerzők körében. Beethoven, Berlioz, Brahms, Gershwin, Haydn, Mozart, Liszt, Pa-ganini, Schubert, Sibelius, Verdi is kőműves volt. A Galilei Páholy honlapján a mozarti Esz-dúrt szabadkőműves hangnemnek, a Varázsfuvolát szabadkőműves allegóriának nevezik.
Eredetileg férfiak közössége. De ma már nálunk is működik női páholy (Napraforgó néven alapították 1992-ben). Ma is körüllengi a titkosság misztériuma. Miközben a kőművesség nem titkos tevékenység (a Horthy-korszakban és a Kádár-rendszer idején betiltották). „Csak” annyi a megkötés, hogy a testvérek és a szimbólumok titkát meg kell őrizni. De a tagok cégbíróságon bejegyzett egyesületet alapíthatnak, a páholyok alkotmánya pedig az interneten is megismerhető.
A szabadkőművesség ezoterikában utazó ellenlábasai ontják az olyan kiadványokat, amelyekben leleplezik a világ végromlásában érdekelt ősi, titkos összeesküvést. E „tanok” szerzői felfedik, hogy az illuminátus New York-i bankkörök pénzelték az oroszországi bolsevik forradalmat (Trockij volt az aranyfutár), Lenin a palladiánus, azaz luciferiánus szabadkőműves csoport tagjaként jutott hatalomra, a szupermágikus kőművességgel kacérkodó Marx pedig sátánimádó verset írt fiatalkorában. E fura eszmék középpontjában (például az Ökotáj folyóiratban publikáló Bakos Józsefnél) az áll, hogy a NATO meg az EU szabadkőműves trükk, s hogy a Hubbard-féle szcientológia gyökerei a fekete mágiát ötvöző szabadkőműves ideákban rejteznek. A hermetikával foglalkozó Bakosnak tudomása van arról is, hogy hazánk ismert egyházi személyisége is szabadkőműves páholy tagja, egy szintén jól ismert magyar író pedig a frankfurti nagypáholy tagjaként a magyar politikai világ összekötője. Rab László
A közép-európai régióban - többnyire a volt szocialista országokban - működő szabadkőműves páholyok, valamint a belga és a francia nagypáholy vezetői szombaton konferenciát tartanak Budapesten: erről Nacsády András, a magyar szabadkőművesek egyik volt nagymestere és a Magyarországra érkezett francia szabadkőműves nagymester, J. M. Quillardet, valamint egy másik franciaországi vezető, Avelino Vallé tartottak tájékoztatót.
A Magyar Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület hivatalosan bejegyzett civil szervezet, és történetében egyedülállónak számít ez a konferencia.
A szabadkőművesek között ott voltak a magyar polgárosodás korában az értelmiségi elit képviselői, neves írók, költők és politikusok. A mozgalom működését háromszor tiltotta be politikai diktatúra, 1919-ben Kun Béla, 1920-ban Horthy Miklós, 1950-ben pedig Kádár János, még mint belügyminiszter.
A rendszerváltás után két francia és két belga rend támogatásával született újjá a Magyarországi Nagyoriens (nagypáholy) amely a szabadkőművességnek az európai kontinensen legelterjedtebb latin ágához kötődik.
Nacsády András a tájékoztatón azt mondta, hogy a szabadkőművesség politikától és vallástól független szervezet.
"Céljainkat ma is annak az emberbaráti, szakrális filozófiai hagyománynak a szellemében igyekszünk megfogalmazni, amelynek szellemiségét a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség hármas jelszava foglalja össze a legtömörebben" - olvasható közleményükben. Jelenleg hét magyar páholy működik, összesen 350 taggal.
Nacsády András elmondta, hogy bárki lehet szabadkőműves, de azt sem titkolta, hogy nehéz próbának kell megfelelniük a tagoknak. A Magyarországi Nagyoriens tagjai sorába kizárólag férfiakat vesz fel, de baráti kapcsolatokat ápol a Magyarországon tevékenykedő női és vegyes páholyokkal is.
Hogy van-e a magyar tagok között ismert politikus, arra Nacsády András nemmel felelt. Azt is tagadta, hogy titkos társaságról lenne szó, hiszen, fejtette ki, "a magyar nyelvű honlapról mindent meg lehet tudni a bejegyzett civil szervezetről". Tagokat azonban név szerint nem említett.
Mint a közlemény hangsúlyozza, különösen sokat várnak a tanácskozáson a romániai rend küldöttségétől, amelyben a marosvásárhelyi magyar páholy tagjai is jelen vannak. A szombati tanácskozás fő témája: A szabadkőművesség esélyei, lehetőségei a 20. század megváltozott körülményei között.
A magyar szabadkőművesség első fénykora a 19. és 20. század fordulójára esik. Fontos szerepet játszott a társaság az egyházak szerepének visszaszorításáért folytatott polgárjogi küzdelmekben. A nagyvárosi elszegényedést azzal próbálták enyhíteni, hogy központjává váltak a szervezett jótékonykodásnak.
A magyar szabadkőművességről szóló tájékoztató anyagban az is olvasható, hogy "nem kis tehertételt jelentett az az 1919-ben kialakult s mindmáig élő, főként szélsőjobboldali, antiszemita forrásból táplálkozó előítélet, amely Magyarországon a szabadkőművességet a lehető legképtelenebb rágalmakkal sújtotta és sújtja."
Nem törekedtem pontos bevezetőre. Csak kérdeztem valamit.
"a latin irányzat vezetői tartottak nemzetközi találkozót"
Nofene, most már két irányzat van? A Latinok nem csak olyanok, akik szk-nek hiszik/tartják/állítják magukat? :-))
"Kikiroller blogjában is kisebb összemosást érzek, amennyiben pl. kizárólag a latin irányzat kerül szóba, ugyanakkor a megadott létszám szerintem mindkét irányzatot takarja. (Szerintem az sem teljesen pontos, hogy hét páholy jött létre, illetve ez is csak a latin irányzatra érvényes. De az is biztos, hogy ez az irányzat önmagában közel sem számlál 350 főt."
Jól értem, pont azt kifogásolod Kiki Roller saját blogjában, amit Ort János nyilvános nyilatkozatában nem volt szabad kifogásolni? Nevezetesen, hogy úgy tesz, mintha csak saját irányzata létezne, csaka saját páholyait vesz számba, a tagok szintjén pedig összeadja a két irányzatot?
Így viszont mitől "teljesen titkos" a téma? Egyébként a bevezetőd úgy lett volna pontos, ha megemlíted, hogy a latin irányzat vezetői tartottak nemzetközi találkozót. Kikiroller blogjában is kisebb összemosást érzek, amennyiben pl. kizárólag a latin irányzat kerül szóba, ugyanakkor a megadott létszám szerintem mindkét irányzatot takarja. (Szerintem az sem teljesen pontos, hogy hét páholy jött létre, illetve ez is csak a latin irányzatra érvényes. De az is biztos, hogy ez az irányzat önmagában közel sem számlál 350 főt.) Az tény, hogy Európában nagyobb létszámmal működik ez az irányzat, de ez pl. hazánkban pont fordítva van.
"Röpke internetes "kutatásaim" alapján az derült ki számomra, hogy sem Don Martinez de Pasqually, sem Louis-Claude de St. Martin nem voltak szabadkőművesek. (Természetesn Papus sem.)"
Ez ebben a formában valóban így van és már itt célszerű tisztázni az egészet. De miért is? Mert az autentikus jelleg - Guénon és Eliade a modern szabadkőművesség álszellemi mozgalmára irányuló alapvető kritikája kapcsán - ezt nem fedi fel semmilyen formában. Ezért nem ajánlatos a tizennyolcadik századi modern "forradalmi és reformista" csoportokat összevetni a hiteles beavatási doktrínából levezethetőkkel. Ebben az értelemben ugyanis az "Ismeretlen Filozófus", tehát Louis-Claude de St. Martin valóban nem volt szabad-kőműves. Az autentikus, tehát a ténylegesen adekvát és legitim értelemben vett keresztény-aszkétikus Templomépítő csoportok ugyanis ilyen (mostani) formában sohasem határozták meg magukat és pusztán holmi felszínes értelemezésben ez valóban óriási tévedésekhez vezethet; viszont minden kétséget kizáróan ezek a "földalatti" szervezetek különleges kapcsolatot ápoltak néhány titkos, keleti arab-perzsa szervezettel. Ezért furcsálnám is, ha ezzel kapcsolatosan pont a Googlen találnál választ, hiszen a "láthatatlanság" ilyen értelemben bár szimbolikus, de kétértelműségében következésképpen lokalizálható is. A nagyközönség elé ugyanis "látható" formában ezek a szervezetek és beavatottaik sohasem álltak ("Non nobis, Domine, sed nomine Tuo da gloriam"). A mai értelemben vett "kőművesség" szó felhasználása pedig a jelenkori álszellemi deviációval egyenértékű (véleményem szerint kb. 1600 és 1650 között érzékelhető egy semlegesítődés, mely egy földalatti újjászerveződési periódust takar. René Guénon szerint ugyanis ekkor hagyták el az igazi beavatottak Európát, mely ugyan a rózsakeresztesek mítoszává vált, de tényszerű megállapításként bármely más szervezetre is kihat.) A XVIII. századtól kezdődően a modern szabadkőművesség határozottan politikai-társadalmi síkra helyzte a hagsúlyt és 1717-ben a londoni Nagy Páholy megalapításával egy erősen elferdített értelmezésnek és szervezeti tevékenységnek biztosított teret. Pl. tagadja a Monarchia ellenességét, de közben a Köztársaság elkötelezett híve is. De ebbe ne menjünk bele. Idézem inkább a "Templomépítő" Zelnik Józsefet a Templomos Lovagok törénete kapcsán: "(...) az a véleményem, hogy az 1312-ben történt rendi feloszlatással Európa egy másik utat választott. Történetük különös mozzanatára eddig nem figyeltek: az európai történelemben az ő idejükben fogalmazódott meg először a népi-urbánus vita, vagy nevezzük konzervatív-liberális összecsapásnak. Szent Bernát és Petrus Abelardus, a filozófus folytonos párbeszéde is erre utal."
Folytatom...
"A te írásodból pedig az derült ki, hogy te és forrásaid pedig nagyon tágan húzzátok meg a szabadkőművesség határait; majd minden magát annak nevező vagy a szabadkőművességhez bármilyen csekély formai hasonlóságot mutató szervezetet előszeretettel szabadkőművesnek neveztek. Ebből azután persze számtalan hibás következtetés vonható le."
Milyen internetes "kutatásra" támaszkodol? Megneveznéd a forrásaid ha már az enyémekkel jössz?:)
"(Ezek alapján egyre jobban kezdem érteni a regularitás fontosnak tartását az egyes szabadkőműves szervezetekben...)"
Engedd meg, hogy ebben kételkedjem. A regularitás fontosnat tartása nekem "elragadtatásnak", de finoman szólva is csak irregularitásnak tűnik. De majd bővebben kifejted, vagy kifejti nekünk valaki. Esetleg egy bennfentes. Bár ezt erősen kétlem.
"Így akár Guénon, akár Eliade véleménye szerintem csak az egyes pszeudo-szabadkőműves szervezetek egymáshoz hasonlítgatásáról szól, nem pedig a tényleges szabadkőművesség formáinak, szertartásainak és filozófiájának időbeli változásáról - amely folyamat persze létező és elemezhető is, de semmi köze a te általad említettekhez."
Ezt aláírom. Remélem sikerült is tisztázni. "Papus"-al meg nincs sem kedvem, sem időm foglalkozni. Egy kókler volt.
Melyik francia és melyik belga nagymester? :) (momentán több is van belőlük) Annyira titkos volt az összejövetel, hogy kiszivárgott a téma és a résztvevők is? :)
Állítólag a hétvégén Magyarországon, egy belvárosi szállodában zajlott le a egy fontos nemzetközi szabadkőműves-találkozó. Maga a francia és a belga nagymester is itt volt.
A téma teljeen titkos, de annyi kiszivárgott, hogy a dolog összefüggésben van a szabadkőművesség lengyelországi helyzetével. A lengyel szabadkőműveseket állítólag komolyan zaklatja a hatóság, újra és újra hírek terjednek a szabadkőművesség lengyelországi betiltásáról.
"Az autentikus jelleg kimutatható azokban a szabadkőműves körökben, amelyekhez pl. Don Martinez de Pasqually és Louis-Claude de St. Martin tartozott."
Röpke internetes "kutatásaim" alapján az derült ki számomra, hogy sem Don Martinez de Pasqually, sem Louis-Claude de St. Martin nem voltak szabadkőművesek. (Természetesn Papus sem.)
A te írásodból pedig az derült ki, hogy te és forrásaid pedig nagyon tágan húzzátok meg a szabadkőművesség határait; majd minden magát annak nevező vagy a szabadkőművességhez bármilyen csekély formai hasonlóságot mutató szervezetet előszeretettel szabadkőművesnek neveztek. Ebből azután persze számtalan hibás következtetés vonható le.
(Ezek alapján egyre jobban kezdem érteni a regularitás fontosnak tartását az egyes szabadkőműves szervezetekben...)
Így akár Guénon, akár Eliade véleménye szerintem csak az egyes pszeudo-szabadkőműves szervezetek egymáshoz hasonlítgatásáról szól, nem pedig a tényleges szabadkőművesség formáinak, szertartásainak és filozófiájának időbeli változásáról - amely folyamat persze létező és elemezhető is, de semmi köze a te általad említettekhez.
Az ördögöt, itt és most a technikáét kell mögöttesként keresni, hiszen, amikor olvastam a "párbeszél"-t, s amikor írtam a magam csacskaságait, akkor még nem láthattam ezt a friss írást. Kicsit éreztem is, amikor a "mehet" gomb lenyomása után előkerült sorrendben alatta, hogy rossz volt az időzítés. De erről sajna nem tehetek, a szinkronicitás a felelős érte!
Végtelen nyugalom ural, ezzel nincs is semmi baj. Azonban illusztris hányadik értelmében gondolkodsz? Ha első, akkor csak félig, hiszen Lalo vállaltan nem az, a második értelmet meg mondják rád társaid... :-))
OFF: Uhh:) Csak félig olvastam el, de az is elég volt. Az abalienációs paródián nevetni kell, rajtam is ezerrel, módszertől függetlenül. Mellesleg nem szeretem Tarkovszkijt, ááá nem:))) ON:
Illusztris és nagy színész!:) "A theoretikusnak esendősége" Ismerős? Az áldozat egyben hóhér is:))) De gondolom Tarkovszkijt is ugye? Igen az "Áldozathozatal" szinte kötelező darab:DDD
Eleddig csak olvasgattam ezt a topikot, de most nem bírom tovább! :-))
Szerintem már csak ketten vagytok, akik nem tudjátok, hogy kit takar a másik nickje! Nem lenne egyszerűbb kedves Lalo, hogy elfogadva Watchman ajánlatát egy tea, vagy kávé mellett megbeszélitek mindezt, s a mi számunkra meghagynátok a személyeskedés nélküli tartalmatokat?
Nem fogok vitába szállni egyikőtökkel sem, ahhoz kevés a munícióm és az időm, de ennek az áldatlan vitának a folytatása végleg eltéríti a topikot eredeti céljától. Persze, ha volt neki egyáltalán.
Értelmes, tartalmas, a témát középpontba állító hsz-eiteket továbbra is szívesen olvas(nám)om, hiszen nem egyszer kényszerített egy kis kutakodásra, további olvasásra, amelyből hasznosultam is. Ezt köszönöm, s azt is, ha ezt továbbra is elősegítenétek!
Az autentikus jelleg kimutatható azokban a szabadkőműves körökben, amelyekhez pl. Don Martinez de Pasqually és Louis-Claude de St. Martin tartozott. De mihez viszonyítva ugye? M. Eliade "Az okkult és modern világ" c. tanulmányában bővebben is foglalkozik a kérdéssel, amikor dr. Encause-t, más néven "Papus" -t kritizálja. Ugyanis az általa alapított "Franc-Maconnerie des Chevaliers Macons Elus Cohen de l'Univers" már valóban, alígha nevezhető hitelesnek. Tudjuk ugye, hogy "Papus"magát St. Martin tanítványának tartotta, viszont alaposabban nagyító alá helyezve kiderül, hogy beavatási jellege és így un. ezoterikus rendje inkáb mesterkélt, mint adekvát és legitim jellegü. Persze ennek semmi köze az 1717 előtti SZK.-hez, de fontos ténymegállapításként szolgál.
Írja: "A tizennyolcadik század számtalan titkos társasága, misztikus csoportja és szabadkőműves páholya mind a bűnbeesett ember megigazulását célozta. Központi szimbólunmaik voltak: Salamon Temploma, amely szimbólikusan újra felépült; a Templomos Lovagrend, amely legalábbis részben újjáalakult; és a Grál, amelynek mítosza és burkolt értelme állítólag jelen volt a szellemi alkímia műveleteiben".
A lényeg: "Papus" állította ugye, hogy ő úúú de nagyon bejáratos az okkult hagyományokba, és "újjászervezve" a martinista rendet kész felfedni St. Martin titkos tanításait. Hahaha na persze... nos ez az a pont, amivel már valóban nem lehet egyetérteni és ami alaposabb vizsgálatot is érdemel. Itt van van még ugyanis "Papus" -nak két másik rendje is: a L'Eglise Gnostique Universelle ("Egyetemes Gnosztikus Egyház") és a L'Orde Kabbalistique de la Rose Croix ("A Rózsakereszt Kabbalista Rendje"), ami rendesen feje tetejére állította a Kőművesség valóban autentikus voltát. Ebből aztán implicit következett is később, az említésre sem méltó Teozófiai Társaság vagy stb. spekulatív kf. heremtikus rendek, amelynek nem egy hírös angol író volt a tagja. Majd itt jön a képbe René Guénon is, aki mindezzel kapcsolatosan - un. "külső" megfigyelőként - tradicionális-metafizikai következtetéseit levonva "Nagy Paródia" -nak nevezte az egészet és csak egy, a XVIII. sz. előtti titkos társaságok beavatási hagyományainak kiforgatását látja bennük.. Hmm nos... csak egy példa a sok közül pl. Dante ezoterizmusa kapcsán, hogy ugye szó sincs semmiféle kabbalista-misztikus szám-mizériáról, hanem tisztán és egyértelműen pitagoreusi alapokra helyezi az egészet, melyek iniciatikusan eztán az iszlám ezoterizmushoz kapcsolhatók.
Lásd: "(...) Ahogyan Beatrice eltűnik Szent Bernát megjelenése előtt, hogy az út utolsó szakaszán ez utóbbi vezesse Dantét, úgy hagyja el Gábor arkangyal Mohamedet, Isten trónusához közel, ami felé majd egy fényfüzér vonzza... A két felemelkedés végső apoteózisa ugyanaz: az Isten jelenlétéhez emelkedett két utazó Isten úgy írja le, mint egy intenzív fényforrást, melyet fénylő sugarakat kibocsátó számtalan angyali szellem sűrű soraiból formált kilenc koncentrikus kör vesz körül; a fényforráshoz legközelebb eső sor a Keruboké. Minden kör a közvetlenül alatta levőt veszi körül, és mind a kilenc szüntelenül az isteni középpont körül forog... A pokolbeli köröket, az asztronómiai egeket, a misztikus rózsa köreit, az isteni fényforrást körülvevő angyali kórusokat, a személyek hármasságát szimbolizáló három kört, a firenzei költő szóról szóra Mohjiddin ibn Arabitól kölcsönözte."
Tehát mitől autentikus a 1717 előtti szabadkőművesség? Mihez viszonyítva? Mit értünk alatta? Szvsz "szerencsés" ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, ugyanis modern szabadkőműves "szakírók" erőteljesen kerülik ezeket az "ésszel" is könnyedén felfogható dolgokat. Így visszadobom a labdát: miért? :)
Ha a prekapitalista kor uralkodó társadalmi formáját vesszük ugye érthető Dante üldözöttsége is, mivel az Egyház alígha értékelte az ilyesmit akkoriban (megsúgom: ma sem értékeli :p) viszont ugye azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a "mesterségekhez kötődő beavatás" hierarchikusan az un. harmadik rendnek felel meg és a céhek, ill. kf. mesterségek párhuzamaiban ez könnyed megállapítást is nyer. A kulcsszó itt a Hierarchia és a Vallás ami ezt az egészet közre fogja, valamint a "Királyi Művészet", mely hűen tükrözi azt a tradicionális jelleget, amit REND -nek hívunk, mert kérdezem én: mit építűnk?
Összefoglalva a dolgot, az 1717 előtti állapotokat szem előtt tartva, fontosnak tartom erre felhívni a figyelmet Ill., egy lábjegyzet D.E- -val kapcsolatban: "72. A skót Legfelső Tanácsok némelyike, különösen Belgiumban, alkotmányából és rituáléjából kiiktatta – ahol csak előfordult – a „Szent Birodalom” kifejezést. Ez e szimbolizmus és legalapvetőbb elemeinek páratlan meg nem értését jelzi, és mutatja, hogy az elkorcsosulás milyen fokára jutott – legmagasabb tisztségviselőiben is – a korunkbeli szabadkőművesség némely frakciója."
Ha valami zavaros, nos majd kijavítasz, jelenleg ugyanis ezek vannak szem előtt. Szvsz. a Knight-Lomas féle "tudományos" autentikusságtól jobb.
Adalék: M. Eliade - Szent és a Profán / http://www.terebess.hu/keletkultinfo/profan3.html