Kedves vagy, hogy utána néztél!:) Érdekesen hangzik!:) Egy hajtű vagyok!:)))))
Vicc volt.Tényleg érdekes, milyen hosszú kifejezést takar!
Hamarosan örülhetünk a cseresznye virágzásnak!:)
A liliomfám, amit dugványoztam az ősszel, a 2. hajtását hozza, az első, már kb. 7 cm és négy levél van rajta. Valószínű megmarad. És egy másik is elkezdett kihajtani, amelyikről azt hittem megpurcant, csak azért nem dobtam ki, mert egy cserépbe vannak és nem akartam megbolygatni. Büszke vagyok rá. Saját szaporítás és még túl is élte!:)
Na ja! Vannak olcsóbb, és vannak drágább hobbik. (a legdrágábbakról ne is beszéljünk, mert az nem a mi kategóriánk)
Én meg azért vagyok elkeseredve, mert a madarak megint tépázzák a moháimat:((
Ma a ládában kialakított kis kertecskémből felcincáltak egy csomó mohát. Most letakartam egy hálóval. Nem valami esztétikus, de legalább hasznos. Remélem, a vad fészekrakás befejezése után békén hagyják.
Félreértetted, mert mint kiderült én az itt olajfának nevezett nemtudom mit ültettem sövénynek. Itt a vízparton kell, mint a dudva, ahogy a madarak elszórják a magját.
Már majdnem kész a kút. A szélkakast kell feljebb tenni, kiöntő vájut beépíteni, és a bambuszcsövet bele variálni. A csőből egy kivájt kőbe folyik a víz, onnan egy kis csermelyen keresztül a tóba. A lépcsőtől balra alakítom ki a kézmosó helyet, körülötte örökzöldekkel. A kivájt kő több, mint 2q. Jövő hétvégén már teszek fel róla képet.
Nozomi, a juharod szépen hajt, és a kúttól nem messze kapott helyet.:) Üzeni, a tavasszal látogasd meg!:)
Üdv. Budapesten a sas hegy tetején lehet igazi o-bonsai /nagy bonsait/találni. Könnyen kialakulhattak az ott uralkodo szélsőséges mikroklima miatt. Érdemes megnézzni.
Kedvea Acsai Gy.! Neve ismerős és Gyanus a WD- BÓL . Ott regi .Tag vagyok, ellenörizhetö-27497-, jel. itt M.O. 1-3 legnyobb bambuszád ültetvény tulajd. ként irok, a Japankert alapnnövénye, a bmbusznád Phyllostachys ...fajták..honosithatók.pl.
Helyesbítek,katakanával kell irni. Ha a google keresőbe beirod h.katakana táblázat,talász párat sőt le is töltheted. Amugy szépen le tudod irni a te,o,do,ra,jelekkel.
Na, hátha sokadik próbálkozásra sikerül a zindex torkán lenyomni ezt a hsz-t... Szóval erre a képre gondoltam, csak mivel az oldalad jól átszerveződött azóta, sajnos nem találtam meg, úgyhogy inkább feltöltöttem:
Nem betük,hanem szavak.Lehet kinai meg japán is. Megnézztem a könyvemben,az biztos h.az elsö jel azt jelenti h.béke. Sajna a többit nem találtam mert csak 2000kanji van a könyvben.
Valószínűleg "olajfa" alatt értendő az Elaeagnus angustifolia ami hallgat még olajfűz, keskenylevelű ezüstfa nevekre is (http://www.tuja.hu/ezustfa.htm)