"Nyár van, illene hogy én se fázzam, csak búgjak fehéren, turbékoljak e hét emelet vasbeton-galambházban. Hát persze, hogy nem történt semmi, sör habzik, folyik az ulti-parti, kockázatnak elég is ennyi, minek a sebeket fölvakarni, minek akarni, fényesen hasítani bizonytalanba! Bizony, az élet nem hagyja abba, a síron a bogarak összeragadva sürgenek, apró piros vonatok, pirosul a dinnye, mosolyt von a tök, együtt vidulnak a vevők s kofák, rogyásig telve az uborkafák. De ki látja, hogy rohadttá ért a szégyen? Hogy ekkora alázat már gyalázat?"