Láttam a honlapotokon, hogy Elite e-kerékpárokat is árusítasz az üzletedben. Megadnád az importőr elérhetőségét? Vezérlő egységre van szükségem egy ELITE-08 bringához. Pontosabban ezen nincs rajt, hogy elite, de tökre így néz ki. Lomtalanításból szereztem, de sajnos kiégett a központi egysége, és így totál hasznavehetetlen. Sima bringának meg nem jó, mert terpeszben kell tekerni.
Nagyon örülök hogy vannak emberek akik ilyen érdeklődéssel foglalkoznak az elektromos kétkerekűekkel.
Az én véleményem hogy ez a jövő járgánya, hiszen egy kis ügyességgel bárki számára elérhető technológia alapját elképesztően hatékony és kifogástalan teljesítményű járműveket lehet létrehozni/vásárolni :)
Szerintem igenis kell és jó dolog népszerűsíteni ezeket a járműveket! Én évekkel ezelőtt a fejembe vettem egy ilyesmi építését...akkor még egyáltalán nem voltak ilyenek az országban...aztán megis lepődtem mikor az első zizegős megmotorizált BMX-em mellett elszáguldott 25-el a Tornádó :) Az én kütyüm 20 Km/h-val izzadt kb. 300W-os házibarkács megoldással felfogatott autó hűtőventillátor motorral és egy 12V 55Ah-s autóakkuval :D
Az elektronikával kapcsolatban hihetetlen nagy dolog lenne számomra mert végülis próbáltam "kifejlesztgetni" de hamar rájöttem hogy inkább jobb "megvenni" a gyári technológiát és a FET-eket kicserélnem nagyobb áram illetve fesz tűrésűre, mert valaki már kieszelte a működő megoldást ráadásul a potitekergetős gázkar nem egy megbízható cucc.
Előre is köszönöm hogy utánanézel, figyelni fogom a fórumot.
Nyáron voltam egy barátomnál Kínában egy hónapot, és ott szerettem bele az elektromos járművekbe. Kínában nincsenek benzines (büdös) robogók, csak elektromos robogókkal, motorokkal közlekednek. Áll az ember a 2*4 sávos út mellet, amit 2*2 sáv bicikli út ölel körül, és azt látja, hogy csak ezen elektromos járművek közlekednek, méghozzá hangtalanul! Úgy árulják őket, hogy az elektromos kerékpár kereskedésekből 200 db dől ki az utcára! Ez előtt én nem is tudtam róla, hogy ilyen termékeket lehet már itthon kapni. Azóta komolyan elkezdtem foglalkozni a témával, és nyitottam egy kiskereskedést is. Körbejártam a hazai importőröket, és próbáltam a minőséget keresni (nem volt egyszerű). Egy szerelő barátommal ketten visszük az üzletet, 12 fajta terméket tartunk jelenleg. (ez volt a reklám helye, bár nem tudom ez mennyire szabályos, de ha nem, akkor majd moderálják).
Szeretném azt, hogy egyre többen megismerkedjenek az elektromos kerékpárok előnyeivel (és hátrányaival egyaránt), és így a megfelelő felhasználói réteghez eljusson az info.
Előző hozzászólónak üzenem, hogy intézem neki a már kiselejtezett elektronikát!
Várnám az ötleteket a jövőbeli termékválaszték kialakításához, amennyiben vannak "szakmai" kérdések szívesen válaszolok rá, ha tudok! És szívesen adok tanácsokat, de én is azt mondom, hogy menjen be az ember az üzletbe, és próbálja ki a termékeket, próbáljon ki több terméket mielőtt vásárol! (nálam ezt egy helyen megteheti)
A Néhai Face82 vagyok csak bekrepált az e-mail cíem amin a régi jelszavam volt. A Romet projectem sajnos szabadidő és jóidő hiányában áll.
Az NE555-el elkészített vezérlőelektronikám nem az igazi nem sikerült működésre bírnom.Szerintem ez az IC egyszerűen nem elég precíz és instabil erre a feladatra.
VENNÉK bármiféle motorvezérlő elektronikát ami elektromos bicikliben vagy rollerben volt, nem baj ha rossz leégett vagy hibás mert úgyis átalakítom. Ha valakinek van kérem firkáljon ide biztos meg tudunk egyezni...
Pesten vagyok legtöbbet de postai megoldás is érdekelhet.
eddig idén még tél nem nagyon volt, de javasolt nem megfagyasztani az akkuidat. Hagyni lemerülni pedig egyenlő a tönkretétellel - legalábbis nekem bemondta az unalmast mikor csontra lemerült.
Biztos hogy elírás, de lényegtelen, egy 24V-os 180W-os motor nem fog sokat fogyasztani. Valaki viszont vehetne már tényleg egy ilyet, hogy beszámolhasson a tapasztalatiaról, pl arról a bizonyos 42Km/h-ról, hogy mennyi ideig tudja tartani ezt a sebességet. Mondjuk egy ilyen bicajt elsősorban rásegítéssel érdemes használni, a csúcssebesség is biztos csak így érhető el.
Nem tudom nálad mi számít robosztusnak, de 35Km/h és még nagyobb sebességre is képes pl egy trd 33-as, ezt személyesen is tapasztalhattam, vagy: http://www.fitti.hu oldalon az E-Xperience, erről semmi bővebb infóm nincs.
Hali, hogy érdemes eltenni télre a cuccot ? Főleg az akksira gondolok, érdemes mondjuk 2-3 hetente rátölteni ? Gondolom, ha hagyom lemerülni fullra az nem tesz jót neki, homályosítsatok fel ebben !
Hub Motor szett újonnan,sűrgősen eladó!Gyárilag első kerékbe szerelhető(telósba is),36 V-os,250 W-os,elektronikával,fékkarokkal,első lámpával,gyújtáskulccsal,gázkarral együtt.Hozzávaló 36V-15Ah-ás Panasonic akkumulátorral.Fix ára 50 000 Ft.Csak 1 db van belőle.Érdeklődni 06 20 3316719-en lehet.
Vettem egy e- kerékpárt,valami kínai csoda :) Hasonlít a legkisebb Tornadó-ra,de olcsóbb volt. Nagyon jól megy,de lehet,hogy olcsó húsnak híg a leve,sokmindent nem tudok róla . A motorja Jinshun,a hátsó fék meg Shuang Zheng,a töltő changzhou wujin fengtai 36 V. :D Ha valaki találkozott hasonlóval,akkor írjon a tapasztalatairól,bár már szinte mind1 ,mert megvan :P,de mégis érdekelne,hogy rosszul jártam-e vele,és egy Tornadó-t, vagy mást kellett volna vennem. Mondjuk Tornadó-t még nem láttam közelről,de képről szinte ikertestvérek,bár lehet nem egypetéjűek :D
Még egy kis biztonsági adalék mindenki okulására: az akkutöltőm 2 év után megszűnt működni és újabbat kerestem, mikor a következő tiltást találtam a TN-1C tornádós töltőre vonatkozólag ezen a linken: http://ec.europa.eu/consumers/cons_safe/prod_safe/gpsd/rapex_weekly/2004_week42.htm Ez egy fogyasztóvédelmi intés az EU-tól, érintésvédelmi okokból letiltották a nevezett töltőt. Vigyázzon mindenki a használattal és áram alatt ne tapogassa a bringáját, ha ilyen töltője van.
A napi 25km igen nagy távolság egy szimpla elektromos kerékpárnak, mert ez az akkuk (7-12Ah kapacitások esetén) napi újratöltést jelenti. Biztos, hogy évente kell majd akkukat cserélni. A 30km/h sebességet csak a robogók érik el ill. haladják meg, a birgák inkább csak 25km/h-val szeretnek menni. A google-ben kerestem elektromos kerékpárokat és csak két eltérő típust találtam. Ezek a tronádó(+ a veloxot) és az angell. www.mikroprofit.hu www.velox.hu tech-mobile.hu
Javaslom, hogy írj nekik, hogy mit javasolnak. Ha este jön haza a lányod és a "központi" akkukról megy a világítás, akkor az a nagyobb kapacitású akkuk felé mutat. Kár, hogy a robogó kiesett a látókörötökből, mert elektromosból is lehet már kellemes kütyüket kapni.
Akkor mit ajánlasz kb. napi 25 km-re kb. 110eFt körül, a lányom (29 éves ugyan van jogsij) a vezetésben egy antitalentum egy totálkáros autó, egy összetört autó, egy kismotor nagy bukás, biciglivel folyton esik, tehát nem merek neki motort venni, még kismotort sem mert öszetöri magát, gondoltam, hogy a bicaj épp csak 25-30 cal megy talán nem lesz balesete, viszont ha van mivel közlekednie - a távolsági busz menetrendje nem igazodik a munkabeosztásához és az egész család hol este kilencre, hol fél tizre megy érte - akkor nekünk nem kel őt fuvarozni x időnként a munkahelyére oda és vissza. Viszont szeretném ha nem kellene folyton szervízbe hordani a járgányt. Gondoltam ez mindannyiunknak jó lenne A VÁLASZOD ELŐRE IS KÖSZÖNÖM
Nekünk volt Tornádónk (TRD018), de az összes előnye egy szóban összegezhető volt: olcsó. Mikor elromlott a vezérlője boltról boltra jártunk új egységért, mert az importőr többedszerre sem tudta megmondani, hogy milyen vezérlő is kell pontosan a bicajba. Hiába adtunk meg minden beütött szám és betűjelet az sem segített. Addig fajult a dolog, míg egy velox bringa vezérlője jó nem lett. Ebből meg az következik, hogy a két típus csak a márkanévben tér el egymástól, de szerintem mindenben megegyeznek - még a rozsdafolt helyében is :-) Ha igazán tudni szeretnéd, hogy melyik a jó típus, akkor próbáld ki őket a boltban és lesznek majd saját tapasztalataid. Egyes típusoknál már az is jó, ha nem marad a kezünkben a fékkar. Van egy jó linkgyűjtemény, ahol összegyűjtötték a hazai forgalmazókat és boltokat, nézz ott körbe (azaz itt: elektromosbicikli.lap.hu). Még valami, ha emelkedő van a közelben, akkor a tornádót is rendesen tekerni kell.
Köszi a tanácsokat, körül néztem a net-en és nem tudom mit szólsz hozzá, vagy mi a véleményed a Tornádó 09 vagy a Tornádó 28 as bicajhoz. Itt olvastam a fórumon, hogy a tornádót ajánlottátok valakinek, végülis ha már 80eFt ot rászán az ember, akkor inkább kerüljön egy kicsivel többe, de legyen megbízható.
Annyit biztosra vehetsz, hogy a fékek nem fognak jól funkciónálni, max. egy kicsit lassítani. Ennek oka a fékek típusa - kérdezd meg a legközelebbi kerékpárműszerészt, hogy mi a véleménye - de ne a metros szakit, mert azoknak általában lövésük sincs. A PA-s cangáknak másik problémája, hogy nincs elegendő erejük. Valaki korábban írt is itt már róla, hogy hogyan szerelt rá +1 motort a vázra, mert az emelkedőn mindig lelassult a járgánya. Most hirtelen ennyi. Ja, és a műanyag alkatrészei szeretnek hamar eltörni...
Abban szeretném kérni a segítségeteket, mivel látom, hogy ti elektromos kerékpár ügyben már jó tájékozottak vagytok, az alábbi kerékpárt szeretném megvásárolni a lányomnak. Szerintetek árban megfelelő-e? Hány km-t tud mennyi egy feltöltéssel? Két községgel arrébb dolgozik, amely kb. 12 km-re van tőlünk, vajon tudná-e használni, mert egyenlőre gond a szállítása folyton, mert nincs busz