Érdekes, nálunk ez úgy volt, hogy sose tudtam semmit elég jól csinálni, ha nagyon jól csináltam, az már túl jó volt, vagy éppencsak természetes, senki se mondta, hogy jólvanna ügyes voltál...
Ha valamit elrontottam, vagy más rontott el valamit, úgy, hogy én voltam a szenvedő alanya, akkor az csakis az én hibám, sőt! bűnöm lehetett...
Apukám a családom kívül mindig remek, jó humorú társasági ember volt, belül viszont mindig rosszkedvű, morcos...
Azért választottam volna a Nyusz nicket, csak sajna foglalt volt,
mivel szerintem a mi családunkban szép lehetsz, de okos nem:
"ha van rajta sapka az a baj, ha nincs az a baj..."
Figyusz én már jó régóta győzködöm a dokimat, hogy az én bajom csak annyiban genetikus, mintha valakinek túl fehér bőre lenne, aztán a túlzott érzékenység miatt az első napfényre szeplők lesznek rajta. A genetikusok megkülönböztetnek géneket, és MÉMeket.
A MÉMek társadalmi elvárásokban kódolt viselkedést befolyásoló szabályozók.
Vagyis hogy egy neurotikus család neurotikus, és ráadásul következetlen miliőjében nevelkedve, (én zakkantaknak hívom őket),
semmi meglepő nincs abban, hogy magad is neurotikus/zakkant családba házasodsz be , és az egész olybá tűnik, mintha genetikusan már meg lenne bélyegezve a gyermekeid, mi több az unokáid sorsa is...
Amit én szeretnék az csak annyi, hohy független szakértő gondoljon bele, hogy az milyen, ha az anyukád, akivel éppen együtt élsz állandó stressznek tesz ki azáltal, hogy érzelmi vámpírként folyton zsarol, maximalista elvárásai vannak, és ráadásul a betegségeire tekintettel tényleg bármelyik pillanatban meghalhat.
Meddig kell bírni valakinek az ekkora zsarolást?
Lehet-e kitörni egy ilyen bemerevült családi-társadalmi elvárásrendszerből?
A tudósok a tudományban az ilyet paradigma váltásnak hívják.
A családban is szemléletváltásra lenne szükség, pl. arra, hogy felismerjük ha spártai nevelést adunk a gyerekeinknek, az olyan, mintha a pincében akarnánk trópusi esőerdőt nevelni:
fény hiányában a project eleve kudarcra van ítélve.
Ugyan így egy anya, akinek a fia nagy költő lett, úgy nevelt mellesleg nagy embert,
hogy: én még őszinte ember voltam,
ordítottam
toporzékoltam,
HAGYJA A DAGADT RUHÁT MÁSRA,
ENGEM VIGYEN A PADLÁSRA!
Ahonnan én nézem a dolog nem törvényszerű, bár korántsem könnyű.
Mert ugye senki sem lehet próféta a saját hazájában. (Meg más hasonló hangzatos dumákkal leszerelik a jobbítási kísérleteid...pedig tudnál szempontot adni, de...
Az anyukám pl. olyan fura:
-Lehetne annyi empatikus érzéked, hogy, hogy tudd...
Aztán azérz képes megsértődni, mert nem vagyok gondolatolvasó.)
És úgy sajnálom, hogy nem voltam ott... De mára már beigazolódott, hogy nem a félsz miatt rázott a hideg sajnos, úgy köhögök, mint egy erős dohányos, hangom meg semmi, lánygyerek vihog, hogy nem tudok vele veszekedni...
Jó hírek alakulnak...
Az a gyanúm, amellyel B12 ügyben nyaggattalak Benneteket, kezd beigazolódni, azaz a mániás depressziós dolgom lehet, hogy nem genetikus, meg ilyesmi, hanem jó kis belső vegyi zavar rettenetes eredménye... Persze még nincs leírva...
Hippo, köszönöm a választ "lökött" lakótársam nickjére, sajnos már előfordult máskor is, hogy elfelejtettem:(( átlépni..., sajnos, még mindig nem vagyok teljesen jól. De már annyira szeretnék!!!!
Köszönöm, hogy válaszoltál az irományomra. Nálam ugyanaz a helyzet, mint nálad, ezek szereint. Itt most a hormonális problémákra gondolok. Nálam viszont nem jött be a lítium, úgyhogy abba is hagytam már 3 napja, de nem csak ezt, hanem a timonilt is. Elegem van, hogy állandóan hülyének érezzem magam, meg elessek és örökké tisztára kék zöld foltokkal legyek tele. Azt hiszem, most kipróbálom a termsézetgyógyászatot, hátha segít. Sziasztok- 2955.
Barátocskának felajánlottam, hogy ha szeretné hozzánk költözhet, és én grafológiából még csak 8 könyvet olvastam, de vállalom, hogy segítek felkészülni a vizsgáira...
Én is lítiummal kísérletezem a dokim teljes odaadását élvezve, és csak a legjobbakat mondhatom...
Leszámítva a plusz tíz kilót, nekem bejött.
(Azt azért hozzá kell tennem, hogy a dózis olyan mint a hold...
változó,
de én nem számítok, mert lány vagyok, és a belső hormonális viharok... különösen az én változó koromban nagyon is tarkítják a képet. Amúgy a dokim velem együtt nagyon optimista.)
Tényleg jó, hogy eljöttél. Kicsit aggódtam, hogy nem ijesztettünk-e el a sok dumával, vagy nem érezted-e kirekesztve Magad, mert elég csendben üldögéltél. De ezek szerint nem. Egyébként nekem is vacak nap volt a hétfő, a találkozó viszont feldobott. A trolin hazafelé teljesen felizgattam magam az égőkkel feldíszített körút láttán. Vadul hívtam a páromat, hogy beszámoljak neki a látványról, na meg a teliholdról. Másnap mondja mosolyogva, hogy na, akkor megint volt a csodálatos és szörnyű élmények közül egy csodálatos. :-)))
Szerintem elég feltűnő voltál és tényleg sokat beszéltél, szinte provokatívan rögtön beavattál néhány családi dologba, de azt gondolom, hogy ez az a társaság, amibe ez belefér. Nekem azért is jó, ha a topictagokkal találkozom, mert "az enyéim" között vagyok, ahol nem kell végre kakukkfiókának éreznem magam.
Örülök, hogy pozitív élmény volt. Sokszor eszembe jutottál azóta. Mondtad, hogy nincsenek barátaid. Azt nem ígérhetem, hogy itt életre szóló barátság(ok)at kötsz, de azért kezdő lépésnek nem rossz, ha van egy társaságod. Attól nem kell félned, hogy túl sokszor lenne jelenésed, mert ilyen össztopictali néhány havonta van csak.
Nyuszi vállalta a pénztárosságot (ő volt az a hölgy, akiről nem találtad ki, hogy kicsoda, pedig súgtunk, hogy unokái is vannak már), szóval őt kérdezd. Ha keveset fogyasztottál és mindenki hagyott borravalót, akkor még az is lehet, hogy nem ütközött ki a hiány.
egy modern protokollban sem talalhato meg mar igazabol
:o Olyan protokollt még nem láttam, amiben ne lenne benne. Pl. a nemrég emlegetett TIMA-ban "1b" helyen van a Zyprexával együtt. Tehát első vonalban, de zárójelben. A 2005-ös revízióban sorolták hátra mindkettőt. A Tegretolt az említett enziminduktor hatása, a Zyprexát pedig metabolikus hatása miatt. Magyarul utóbbitól híznak az emberek, mint a gép.
itt sem hasznaljuk(kulföld)
Magyarországon széles körben használják. Viszont itt a valproátot írják fel nagyon ritkán. USA-ban, amennyire meg tudom ítélni, fordított a helyzet.
Én meg néha elsőre túlságosan kiadom magam, hogy elriasztom az embereket. Vagy ha nem olyan hangulatban vagyok akkor nem, de volt rá példa hogy de, és volt hogy a barátaimnak kellett rámszólni. No azért is szoktam néha megkérdezni, hogy elejét vegyem, mielőtt elszalad a ló, a memóriám meg annál rosszabb minnél többet dumáltam - Kb tényleg alig emlékszem mit össze beszéltem. Az egyik haverom mondta azt hogy: "Te kibeszéled az embert a cipőjéből". Persze gyakorlom a visszafogottságot is, néha kész kínszenvedés befogni.:) néha meg persze alig birok megszólalni (aztán ha mégis, akkor meg hirtelen azt gondolom, hmm igen mégis jobb volt amíg nem szólaltam meg:) ).
Húú! Ilyenkor szoktam kijavítani azt, aki ilyet mond, hogy: valójában nem. Nem vagyok kedves, legföljebb azt láthattad. Szokásuk az embereknek (feltételezhetően: is) a jó arcukat mutatni másoknak, először (ha van hozzá erejük), de a látszat ezúttal is csal. A valós, tartós környezetemben nem vagyok olyan kedves, amilyennek - ezek szerint - látszottam. Nem nagyon szoktam másokkal törődni. Inkább önző vagyok. Ez az, ami belül van. Nem vagyok rá büszke, de már megszoktam, és 'tudom', hogy nincs már visszaút. A sok év megváltoztattot, amit magányomban töltöttem, egyedül szenvedve. Lehet, hogy régen kedves voltam, de ennek már csak a csonka maradéka van meg; olyan, mint pl a programozásban egy 'osztály', vagy változó deklarációja. Maradt a deklaráció, tartalom nélkül. Talán ezt a maradékot láttad. Azt mondtad, hogy mindenki jó akar lenni, kiskorában, aztán így vagy úgy (mellé)sikerül. Ebben (se?) én se különbözök másoktól. Remélem, nem bántó az, amit mondok.
