Arra szeretnék tippeket kérni, hogy lakásban, saját készítésű - időnként keret nélküli - festményeket (olaj, tempera) hogyan lehet megörökíteni viszonylag olcsó módszerekkel (nincs stúdió meg csak egy vaku van) filmes és digitális megoldás is érdekel.
1. Gépváz sokfajta választható, ami ekkora felbontást tud. Márkát nem írok, mert elfogultság vádja érhet.
2. Objektív: makrót ajánlanék, mert azok gyakorlatilag nem torzítanak és kiváló a felbontásuk.
3. állvány: van ilyen nevű topik, ott laknak a szakértők. De nemcsak a gép stabil fekvése lesz kívánatos, hanem a sík-párhuzamosságot is biztosítani kell! Vagyis kell egy jó festőállvány, vagy marad a fal és emelgetni a képeket, ha kisebb, vagy nagyobb méretű jön sorra.
4. A polárszűrő ez esetbe nem ér semmit. Szemből fotózásnál nem oltja ki az üvegen megjelenő tükröződéseket. Ki kell szedni a képeket az üveg alól.
5. Szürkeskála jó, ha van, nem tudom hol hozzáférhető.
6. 4 vaku lenne ideális és indirekt villantás (ernyőkkel v. derítőlapokkal)
7. Távkioldó nem létfontosságú, inkább az, hogy a tükröt előzetesen fel lehessen csapni a vázban (Mirror Lock-Up)
8. Szoborfotózáshoz is megfelelne ilyen szet, de ott sokkal többet kell foglalkozni majd a háttérrel és az ideális megvílágítási kombinációkkal, hogy előjöjjenek a plasztikai értékek.
Azt elfelejtettem írni, hogy mivel grafikai stúdióban dolgozom, a későbbi munkákat már meg tudjuk oldani itt (színhelyesség, proof nyomás), tényleg csak a bevitellel vannak gondok.
Van egy gyűjtő ismerősöm, aki a pincéjében szeretne berendezni egy "stúdiót". Úgy gondolja, hogy jobban megéri neki venni egy szettet, mint profikkal lefotóztatni az egész gyűjteményt (több mint 600 festmény és grafika!). Ebben szeretném segítségeteket kérni, leírom, amit gondolok: Ami biztosan kell: - Egy fényképezőgép (digitális, 6-10Mpixel). 70mm-esnél nagyobb obit nem mernék rárakni, mert akkor nem férne bele a képbe. Hány mm az "ajánlott"? Mindenképp kell vaku szinkronzsinór lyuk. - Állvány. Egy nagyon stabil kellene, de a minden irányba mozgathatóság talán felesleges, úgy sem lesz másra használva, vízszintesen álljon - tévednék? - Polárszűrő, az üveg alatt lévő képeknek? Vagy muszáj kivenni őket a keretből? - Colorbar, és fekete skála. - Vakuk? Sajnos itt fogalmam sincs, 2, 4 darab? Milyen fajta? Hány wattos?
Kellhet még valami? Talán egy távkioldó. Ezzel a felszereléssel esetleg szobrokat is be lehetne fotózni?
Még mielőtt az emberfia leadja az anyagot levilágításra, megnézeti a festővel. Ugye, mégiscsak övé a festmény...És azt már csak a MONITOR (pc-tv-képernyő) előtt ülve nézheti meg. Sajna, rendszerint beledumál, de ez már egy másik történet.
Én bizony végigmérem a nagyobb vásznakat az egyik sarkától a másikig a Profisix-szel. Ez a biztos.
Az, hogy Ti hogyan mértetek fényt festményrepro esetében, a Ti ügyetek.
teljesen igazad van, anniyval a leíraknál bonyolultabb volt a dolog hogy a környezet miatt voltak további reflexfényekm a kép reprodukciója a feldolgozás során mégis csal lenyerte a kívánt mértéket, mivel a nagymérte nyomtatást végző gondos munkát végzett a korrigáláskor hiszen neki személkyes jóbarátja volt a célcsoport.
Ezzele gyütt igazad van a felvétel során törekedni kell arra hogy a legkevesebb utómunka merüljön fel, fénymérés színhőmérsékletmérés, ezzel szemben állt jelen helyzetben az hogy eleve úgy mentünk neki, hogy megnézzük mi van, és ha kell visszamegyek stúdiócuccal. nem kellett egy állvány és egy kioldózsinó és a color chekker megoldotta.
Elhiszem, de akkor Neked nem ül ott a monitor előtt a festő, és nem cseszeget a színek miatt. Azt mondja ugyanis, és igaza van, amit Te is: a fekete "félrevezeti" a szemet, és nem a valódi optikai színállást mutatja. És valóban, a fekete előtt "tüzesebben" a vörösek és a sárgák – tudták ezt a század végén is, ezért alapoztak bitumennel a festők). A középszürkénél meg nincs vita.
(A nyomdába szánt festményreprodukciónál eleve kizárt a keret – ez ugyanis nem része a képének, és valóban káros árnyékokat is vethet)
Abszolúte egyetértek az eké-nek szánt széljegyzeteddel, látszik, hogy alapvetően analóg fotós vagy. Ha RB-vel dolgozom, így is teszek. De a digitálisnál mindig RAW-t használok, és a CaptureOneban utólag oda állítom a fehéregyensúlyt (színeltolódás nélkül) ahová akarom. Tehát nem JPEG-ben, és PS-ben korrigálva.
(A PS-ben már csak a RAW-konverter utáni munkák maradnak (perspekt.korr, CMYK)
Sajna, ilyen ez a digitális világ. Mivel jó pár évtizede én is analógos vagyok, már csak az vígasztal, hogy ha nagyon aggályos a végeredmény, akkor előveszem az RB-t. 6x7-ben ugyanis mindennek tökéletesnek kell lennie, még közepes szkenner esetében is.
- jobban kiemelkedik a műalkotás, - a festény harmadik dimenziója a keret vastagságától függ. Minél vastagabb, annál nagyobb árnyékot vet a háttérre.
A keret vetette árnyékot nem kívánom "szerepeltetni" a képen.
Kivétel persze, ha a festmény környezetét is be kell mutatnia a fotónak, akkor jöhet az árnyék is, de akkor viszont nem teszek/tehetek oda hátteret, se szürkét, sem mást.
Ha a gép beállítási lehetősége megengedi, javasolnám az "automatikus fehérbalansz" helyett a "fehér felület"-es üzemmódot, amelyet a diginikonom kezelési könyve a "Fényképezés valódi szinekkel, felhasználói fehér egyensúly" címszó alatt taglal. (ez a beállítási lehetőség a legtöbb digi gépben elérhető, ha a tiédben nem ,akkor sorry, de az elvet, hogy miért javaslom ezt a beállítást, azért leírnám)
Úgy gondolom, hogy már a felvételkor törekedjünk az optimális, végső állapotú kép elnyerésére, s minél kevesebbet "bűvészkedjünk" a monitor előtt. Vannak ugyanis színárnyalatok, amelyek nem nyerhetők vissza utólag, ha már a felvétel pillanatában nem rögzülnek, mert nem rögzülhettek.
Az általad leírtak alapján mire is gondolok? "amikor a nap a ház túloldalán sütött" - ez két dolgot jelent : - szórt fény jött be az ablakból - ez ok. - az égbolt vagy derűsen KÉK volt, vagy szürke, borús - itt a gond, mivel egyik sem 5.000-5.500 K vagyis az a fény amely a teljes, látható spektrumot tartalmazza.
Mindkét fény a szokásos napfény színhőmérséklethez képest jóval magasabb, akár 8.0000- 14.000 K is lehetett. Ha pl. a festményen volt (és miért ne lehetett volna) fehér és világoskék részlet is, akkor a bejövő, a napfényhez képest sokkal kékebb (szórt) fény hatására a fehér és a világoskék olajfesték, akvarell stb. egybemosódik, azt utólag semmiféle Photoshppos trükk (még szelektiv szincsatornás korrigálás) sem tudja újólag szétválasztani, "helyre rakni".
Ettől függetlenül valszeg tetszetős jó eredményt is kaphatsz - szerencsés esetben. Ha lesz rá lehetőséged, azért vidd el egyszer azt a nyomatot, tedd az eredeti mellé és hasonlítsd össze, lehet, h meglepetésben lesz részetek a megrendelővel.
A dolgot - ha eltérés lesz, márpedig eltérés lesz - nem kell tragikusan felfogni.
(A Mona Lisát sem láthatjuk eredetiben minden nap. Nagyon jól lehet véleményt alkotni róla a különféle nyomatok alapján is, a legtöbb ember (magam sem) nem is látta(m) eredetiben. Nem mindegy, hogy a repró Kodakra, Fujira, 6x7-re, nagyformátumra, digivel stb. készült. Továbbá nem mindegy, h a nyomda milyen anyagokat, technologiát használ stb. Vajon hány féle nyomat készülhetett eddig róla könyvekben, prosikban, plakátokon , képeslapon stb. Asszem szép kis kollekciót lehetne egymás mellé rakni. Leonardo mester, ha látná, csak pislogna :)
Szóval, nem szeretném misztifikálni a dolgot, de ha lehet, már a felvétel pillanatában törekedjük az optimumra, főleg ha a gépünk menüje tartalmazza az ideálishoz jobban közelítő technikai lehetőséget is.
Ez a pauszsátor, de még nem hallottam olyanról, hogy valaki megépítette volna. Amikopr én nekiveselkedtem, természetesen nem csináltam ilyen szépre, ráadásul még nagynak is kellett lennie. Volt a kereskedésben úgy másfél méternyi széles pausz tekercsben, azt vettem meg. A képet felállítottam a stafnira (a legalsó állítási lehetőségre húztam le) és közvetlenül a fal elé helyeztem. Így a pauszt csak félkörbe kellett a kép előtt beügyeskedni, meg tetejét rá, és jöhetett a világítás. De nem ám 1000 wattos halogénnel! Hagyományos fotóizzókkal, már nem tudom hanyassal, de az biztos, hogy kétoldalról nem egyformán, illetve nem egyforma erős izzókkal világítottam meg. Fölülről is kapott világítást.
Később (mivel ez a megoldássem volt tökéletes, hanyagoltam a pauszsátrat) próbálkoztam 250,500 W.os halogénekkel is, indirektben. Változó eredménnyel..
MIndenesetre arrra jöttem rá, hogy nem kell sok és erős fényhatás, az állvány adott, a záridó meg annyi, amennyi.(Színhőmérsékletet meg így is, úgy is mérni kell)
Végül én is egy természetersen megvilágított nagy szobában kötöttem ki, ahol a fényeket egyenletessé lehetett tenni (mérővel nem volt különbség a kép egyik és másik fele között), a csillogást meg úgy kerültem ki, hogy megdöntöttem a kép síkját függőlegesen, exponáltam, és, bár akkor még nem volt digitálisom, de a beszkennelt képet PS-ban korrigáltam. (Rendszerint nyomdábba kellett az ilyen kép).
A digitális világban ma már semmi nem probléma – csak a gép és az oiptika minősége.
Igen, említettem már, hogy nem mindig sikerül a fénylés-mentesítés. Én elég sokat vacakoltam vele, meg kisérleteztem, aztán meguntam.
Szerintem nincsenek csodák, a vastag olaj mindig fényleni fog. Ezzel együtt kell, és időnként nem is baj, élni.
Amúgy ez a fajta fotózás – véleményem szerint – meglehetősen sok törődést igényel. Nincsenek "standard" módszerek, az embernek magának kell rájönni mi a legjobb. Én például véletlenül jöttem rá, hogy a nagyon fehér, vagy egészen világos szobrokat sötét lappal kell "deríteni", hogy legyen valami textúra-szerű. Nade hogy mennyire kell sötétnek lennie, azt már csak próbával lehet megállapítani.
Sajna, csak most vettem észre a kérdésedet, de már öreg este vagyon, s nem akarom a családot zavarni. Majd holnap – ugyanis be akarok szkennelni neked egy ilyen pauszsátoros megoldást a szakirodalomból, és mellé elmondom, én hogyan csináltam. (A könyv a másik szobában alszik)
Annyit előre: csak kismérető képeket érdemes fotózni így, a módszer használható, de inkább szoborhoz, plasztikához jó.
Hát igen, mert ha erős a főfény, akkor előfordul 1 rekesz különbség is a nagyobb festmények oldalain, azt meg deríteni kell(ene), akkor meg oda a polár, ha derítőn sincs, úgyhogy tényleg iproblématikus.
Tapasztalatom szerint eddig legjobb eredményt pauszsátorban lehetett elérni, de még akkor is probléma volt néha a csillogással.
A 2x45 fok azért nem mindíg jó, mert van, aki vastag festéket használ (esetleg gipszkását az alapozásra, és azt festi meg), úgyhogy a festékréteg plaszticitása a két egyenlő fényforrással nem jön ki rendesen.
Az egyik fénynek óhatatlanul főfénynek kell lennie. (A polár rendben van)
Most nem csak azért említem meg, mert olyan tudományosan hangzik, de profi munkához figyelembe lehetne venni a keresztpolarizációs technológiát.
Valahol van a neten egy PDF erre. Két stúdiólámpa a két oldalon, mindkettő függőleges síkja 45 fokos szöget zár be a festmény síkjával. A lámpák előtt polárfólia, az objektíven polárszűrő.
Szerintem ez adja a legjobb minőséget, tükröződés, fénylés kizárva.
Hát az az igazság, hogy a festőnek magának jó a szeme, nehéz becsapni. Amúgy analóg gépem van, ha esetleg filmet meg normális kidolgozást tudnátok ajánlani az is segítene. A naptár meg az a szokásos tájkép vagy valami sorozat, alatta a számokkal típusú dolog lenne, A4-ben vagy akörül, esetleg A3, ha megoldható, bár az asztali A5 is tervben van. Szóval igazából szeretnénk pár nagy reprót - falra, meg több kisebb képet is naptárba, meg csak archiválni is. Eredetileg laminált valamire gondoltunk van hozzá ilyen majdnem profi fűző meg lamináló meg hasonlók, de valószínűleg itt tudnak jobb ötletet is, mint a 10ezer forintos 5 éves nyomtató. (mellékesen a plafonra akartam volna vakuzni, vagy derítőzni, szembe semmiképp) Azért köszi, már eddig is segítettetek!
a legutóbb egy barátom kérésére egy falon lévő nagyméretű képet kellett reprózni azért hogy "színhelyesen" tudják kiprintelni. A szoba kicsi volt és színes falakkal. Azt választottam hogy a fehérhez közeli szníű függönyön átszűrűdő fényben amikor a nap a ház túloldalán sütött, állványról automatikus fehérbalanszal, és egy color csekker és egy szürke ék bekomponálásával kattinottam.
Aztán a monitoron a színhelyesség helyre lett rakva, és a megrendelő szerint kifogástalan nyomat készült. Nos ezt még nem láttam.
Jelzem nem a stúdióvakuk hiánya miatt, hanem az egyszerűség miatt oldottam meg így.
Ha nem valamiféle kontár munkát akarsz, akkor nem könnyű a dolgod. A „megcélzott műfaj” a reprodukciós fényképezés. (Ennek nyomdai szakterülete az eredeti foglalkozásom, amelyet szobányi gépekkel végeztem.) A vakut felejtsd el, ha az nem professzionális stúdió-berendezés. Ha egy vakuval villantasz, a kép közepe túlexponált lesz a szélek felé sötétedik. Az olaj csillog is. Talán talán derítővel meg lehetne próbálni. Járhatóbb út lenne, ha két oldalt egy-egy, nagyobbacska képeknél kettő-kettő darab repró-lámpával világítanád meg. A fény beesési szöge 45° legyen. Természetesen a fényképezőgépet és a lámpákat is álványra kell rögzíteni. Digitális gépnél a fehéregyensúly beállítására kell odafigyelni, filmes gépnél színmérés és megfelelő szűrőzés után készüljön a felvétel. Az album vagy naptár készítését milyen módszerrel gondolod megoldani? Házilagos előállítása, vagy amatőrök számára dolgozó fotókereskedés szolgáltatása jöhet szerintem szóba.
