de nem passzol a témához, a magyarok ennél azért mindig komolyabb ruházatot viseltek. Esetleg zulu harcosnak jó lenne Dél-Afrikában. csak venni kell hozzá barnító krémet:)
Erre már gondoltam :DDD Valamelyik néptánccsoporttól kunyizok népviseletet ...nagyapámtól lenyulom a kaszát és kicsit kikalapálom...bár már mondták hogy így veszélyesebb lennék mint honvédek!! :) Teljesen authentikus lennék pl. a szöregi csatában ahol a magyar sereg kétharmadának csak lándzsája vagy kaszája volt :DD
Sikerült átmenetileg teljesen kinyuvasztani a témát. Kicsit visszakanyarodva az eredeti témához van valakinek kedve, pénze, szabadideje 48-as hagyományőrző tevékenységet folytatni.
Előre jelzem hogy a komoly hagyományőrzés sokba kerül.
Attól függetlenül, hogy nem ők végezték a piszkos munkát, pl. a rácok felbuzdítása a rablógyilkosságokra is ide tartozik. Ezzel együtt nem hiszem, hogy a kilengések számaránya nagyobb.
És továbbra is fenntartanám a véleményemet, hogy Ausztria abszolutista hatalom volt, és leginkább ennek köszönheti a lemaradását az I. világháború idejére. Rákóczi közteherviselése elindított egy pozitív folyamatot, amely a jobbágyi rendszer megszűnését eredményezte volna. És a többnyire jobbágyokból álló kuruc sereg győzelme esetén a nemesség elvesztette volna hatalmát és létezésének alap ideológiáját is.
És még egy gondolat: A Habsburgok állandó (több száz éves) igyekezete a magyarok fékentartására a nemzetiségek magyarellenességre buzdításával (pl. rablással és pogromok rendezésével) még máig is igencsak megmutatja hatását.
talán észrevetted, hogy nem reagáltam a hozzászólás tartalmára, pedig természetesen tudok tényt idézni, ami igazolja a cáfolt állítást, de ennek nem ebben a topicban a helye, s valahol határt kell húzni.
A témától teljesen eltérő, félrevezető tevékenységed legyél kedves itt befejezni, ellenkező esetben kénytelen leszek szólni a moderátornak.
Más topicban természetesen helye van, ha gondolod vidd át ezzel foglalkozóba - ne a magyar hagyományőrzőt terheljük azzal ami nem tartozik bele. S a többieket is kérem ezek figyelembe vételére.
Alapvető a különbség a lázadókkal szemben alkalmazott megfélemlítés (azaz terror) a császáriak részéről, és a sokszor fegyelmezetlen, bizonyos számban köztörvényesekből álló kurucok rablásai ( ha éppen nem nézett oda a "nemesi vezetés") között. Elvi lényegi különbség van, míg ez alkalmazott és elfogadott volt a császáriak részéről, működési hiba a kurucok részéről. A császári oldal továbbra is alkalmazta az etnikai népirtást, ez visszaköszönt 48-ban Erdélyben , az első világháborúban Szerbiában... most azt mondanák a császáriakra, hogy fasiszták. (plusz: Hitler az egész antiszemitizmust a bécsi polgármestertől vette át)
"Az is tény, hogy kormányzatilag a császári oldal a kor színvonalához közelebb álló nézeteket képviselt, bármennyire is nehéz ezt elfogadni." Azaz sikerült több mint 200 évre befagyasztani az abszolutizmust.... De mindenesetre úgy vélem, hogy Magyarország akkoriban túl gyenge volt az önállósághoz.
Ha nem tudod mi a különbség a sarcolás és a felégetés közt, az elég nagy baj.
Klasszikust eset: Hadik András megsarcolta Berlin városát. Nem felégette, nem leölte, kirabolta válogatás nélkül, hanem sarcolta... de ez nem kapcsolódik a magyar hagyományőrzés témakörhöz, tehát, ha folytatni kívánod, akkor tedd át más topicba.
nagy tévedés, olvasd csak el pl. Rabutin áldásosnak nem nevezhető tevékenységét. vagy ez nem része az egyetemi kötelező irodalomnak?
hadsereg háborúban sajnos nem létezik kilengés nélkül, viszont a mérték az érték. a portyázó harcmodor része a sarcolás, viszont egészen más - mértékében és tudatosságában - a szándékos felégetés, pusztítás. Abban a kötelező irodalomban remélhetően szerepeltek pl. a szerb martalócbandák is, amelyek az egész délvidéket rettegésben tartották ( udvari szövetségben).
Nagyon ON Bevezető: Pakson a római kori település, Lussonium feltárása folyik. A városvezetésnek az az ötlete támadt, hogy kicsit népszerűsíteni kellene ezt és idegenforgalmi látványosságot csinálni belőle. Főtéma: Barátom szervezi a paksi íjászklubbot. Ő is tud erről a törekvésről, és szeretne valamit húzni az íjászoknak is belőle. Ezért arra gondoltam, hogy lehetne szervezni egy hagyományőrzőkkel közös rendezvényt, Lussonium romjainál, amire valszeg némi támogatást is ki lehet csikarni a városvezetésbül. No tehát helyszín és támogatás van, és a szervezés egy részét tudjuk vállalni.
OFF Kíváncsi vagyok mikor tiltják be a bográcsot meg a bugylibicskát, mert a ezeket a nemzeti jelképeket is kisajátították a szélsőjobboldali zavargó neonácik, és a nyilasok is ettek bográcsból és szalonnáztak bugylibicskával. A kultúrált demokratikus csendes többség ezért nem is eszik már gyűlöletkeltő szélsőjobbos bográcsgulyást.
Lenin elvtárs(ad:) meg azt mondta hogy a rántottához fel kell törni a tojást. Egy foradalomnak véresnek kell lennie.(szerinte) Egyébként meg nem hiszem(és nem is ez van megörőkítve) hogy a kurucok jellemző többsége így viselkedett volna.
Igazad van, és ezért tiltás is jár. Nem én kezdtem de be is fejezem. ftonyo féle jelenségeknek üzenem hogy hagyományőrzés céljából még a vörös csillag és a svasztika is szabad.(Persze ez is ilyen gumitörvény) Nem szeretném megérni hogy az árpádsávos lobogónk(aminek semmi köze a szálasi féle nyilaskeresztes társulathoz) is ilyen legyen mármint önkényuralmi jelkép.Mert azzal sem szabad nyomulni.(mármint az igazi nyilaskerseztes szimbólummal) de még lehet.Én kinézem ebből a rezsimből. az utsó mondatom törlendő mint ahogy azok is akik engem lekomunistáznak fideszeznek, jobbosoznak........... és ide meg bármit be lehet írni.
mert én bizonyára zigheilezzel kezdem. És nem én hoztam szóba itt az aktuálpolitikát.Szoktad magad olvasgatni avagy írsz é is? Különben meg ott a smiley csak ezt ilyenkor derogál észrevenni az úrnak. Különben meg eszedbe se jusson a nemzeti trikolór alatt hagyományt őrizni mert azt a gaz Horthyék is használták, ejnye bejnye. A rend éber őrei egyébként is figyelmesek hogy megóvják törékeny lelkecskédet ,olvasgassál. http://totalcar.hu/magazin/kozelet/t34bem!2
Voltak atrocitások, ami a Habsburgok erőszakos ellenreformációja után érzelmileg még érthető is, de ne essünk át a ló túloldalára, nehogy már erőszakoskodó, felekezeti alapon álló bandáknak állítsuk be a kurucokat. Már csak azért sem, mivel II. Rákóczi Ferenc buzgó katolikus volt, ugyanúgy, mint pl. Esterházy, Bercsényi generálisok... A fejedelem a felekezeti béke alapján állt, seregében jól megfértek a tiszaháti, református magyarok, a nagy számú görög katolikus ruszin, vagy a mátyusföldi római katolikus magyar...
ha részletesen szeretnéd a témát megvitatni javaslom a kuruc topocot, vagy nyiss egyet a felekezeti harcokra egyet - de a magyar hagyományőrzéshez nincs igazán sok köze, csak azért reagáltam, hogy az általánosítást korrigáljam.
"Most nem keresem elő, de valahol azon agyalogtál(többek között) hogy a Rákóczi kurucaitól legalább annyira tartottak a falvakban mint a labancoktól. Biztos azért volt olyan széleskörű a társadalmi támogatottsága a Rákóczi szabadságharcnak.Persze tudom akkor még társadalom sem volt........ "
>>>
Tudod, eMM: a kurucok bizony kegyetlenek voltak. A felszabaditott területeken még olyan községelben is a protestánsoknak adták át - erőszakkal a - kötemplomt, ahol a protestánsok törpe minoritást alkottak. Ja, és mindemellett kiheréltéka plébánost. Amikor a helyiek rimánkodtak, h a szerencsétlen nem tet semmi rosszat, a derék kurucok azzal vágtak visza, h csak olyantól szabaditják meg a papot, amit úgyse használ.
Mindez olyan mértéket öltött, hogy Rákóczinak fel kellett lépnie a protestáns erőszakhullám miatt.
Persze lehet a kuruc vlágot Thaly Kálmán kurucképe meg a Tenkes kapitánya nyomán megitélni, de ez egy hazug képet eredményez.
Németországban a CDU-CSU JOBBOLDALI koalició betiltotta német haditengerészet 1870-1918 közti lobogójának nyilvános használatát, mert azt a neonáci csoportok kisajátitották.
Most akkor ott is amaszop ármánykodott? :-)
Hiába ősi magyar jelkép az árpádsávos lobogó, ha egy ideologia kisajátitotta 44-ben, és ehheza z ideológiához közel állók lobogtatják ma is.
Most láttama Hősök terén az új verziót: kettőskeresztes és árpádsávos egybe. :-) (Szvsz a cimerünk zászlóvá alakitva. )
"Más kategória, csak megemlítem, láttam eredeti PPS-t és AK-t, hatástalanított, papírral - 170 ért kínálta az eladó, szerintem 150-ért boldogan adta volna"
.......
Hehe... én kedden voltam az ecserin, oszt nem sok volt, de az brutál árakon. :-)
PPS csekély 360 ezerért, MP-40, három erdeti részeiből összerakva + modern kiegészitéssel "mindössze" 650 ezer... a kisebbségi tag szerint az eredeti másfél milla... hm. :-)
Korábban szó volt a fegyverek árairól. Nos, ma szétnéztem a régiség piacon. Magyar, osztrák, orosz lovassági szablyák 40-50 ezer forint. Természetesen replika, a penge jó minőségű (dunántúli kovács mester készíti) a markolat nem a legszebb, már kopott lehet az öntőforma, vagy nem elég cizellált.
Első világháborús és utána készült osztrák, cseh bajonettek 30 ezer körül ( s 10-15 százalékot mindenből le lehetett volna alkudni).
Más kategória, csak megemlítem, láttam eredeti PPS-t és AK-t, hatástalanított, papírral - 170 ért kínálta az eladó, szerintem 150-ért boldogan adta volna