Volt azért, a Gázműveké lett az ezüst, éppen őket vertük a bajnokavatón, a harmadik meg asszem a RAFC lett, bár ez nem tuti, majd utánanézek. De nehezen indult az idény, az első két meccsen zakó volt, aztán az én debütálásom egy 5-1-es Tápiószecső elleni győzelemre esett a 3. fordulóban, aztán szép lassan jöttek a többiek is (Dani, Marci, Csati, Kezso), és a 3. és a 29. forduló között veretlenek voltunk.
Kistarcsán már bajnokként kikaptunk 3-2-re az utolsó előtti meccsen, volt is egyből balhé, mert a hazaiak érthetően örültek a skalpnak, amit viszont elég egyedi stílusban adtak elő, és emiatt többen közülünk közelebbi kapcsolatba szerettek volna kerülni velük, de Csöpi bá leállította őket, és zengett az öltöző utána, kaptunk a fejünkre rendesen. :)
Védő volt bizony! Nem is nagyon értettem, hogy miért, mert a Bányai suliban rengeteget fociztunk együtt nyaranta és hétvégente már jóval a Pénzügy előtt is, és hát ott is mindig elöl virgonckodott. Hát az egy ilyen pengés serdülőcsapat volt, hogy Sanyi csak védő lehetett ;) Vagy Bandi bá volt némileg fogalmatlan. Én inkább a második verzióra gyanakszom :)
Abban a szezonban nem is volt ellenfél? Kik fértek a dobogóra?
Biza, a 2000-es ifi bajnoki cím utáni ünneplés végén alakult meg a Jogo Bonito kispályas csapat, amiből csak a két kapus nem játszott velünk a Pénzügyben.
Jól tudom, h a Sanyi akkor még védő volt? Mesélte, h egyszer berakták középhátvádnak, és annyira szarul érezte magát, h azzal szórakozott, h minden érkező labdát külsővel rúgott el. :))
Eipel Csöpi bá húzta be a 3-4-3-at az ifiben, de mondjuk tök érthető volt, mert egymást taposták a jobbnál jobb csatárok, 120 gólt rúgtunk. Később volt a felnőtt edzője is, de ott már nem volt ilyen bátor, és általában 1 csatárral küldte ki a csapatát.
Király Sanyival, Lakival, Bólya Petivel a kilencvenes évek közepén még együtt játszottam a serdülőben, de talán másokkal is, csak nem emlékszem a vezetéknevükre. Ahogy nézem, az évek folyamán Laki hátrébb, Sanyi pedig előrébb került a csapatban. Pedig Laki szórta a gólokat csatárként is rendesen.
És ki volt az haladó szellemű Pénzügy-edző, aki megkockáztatta a 343-at a jó üreg 442 helyett? :)
Na, pár óra alatt végigolvastam az összes hozzászólást. Hihetetlen, hogy már hat és fél éve volt, hogy a Csiszér - Bíró, Wéber (Urbán), Magó (Nagy A.) - Kerényi (Kardos), Fröhlich (Csatári), Dajka (Laki), Szabó D. (Dénes G.) - Rákos (Király S.), Mohai, Bólya P. összeállítású csapat bajnok lett az ifiben. Silány pályafutásom legszebb éve volt minden szempontból, nemcsak az első hely miatt, hanem elsősorban a közösség, a társak miatt, óriási élmény volt hozzájuk tartozni. Minden edzés után még órákig voltunk együtt, mentek a zrikák, a beszólások, a sztorik a csajokról, a bulikról, a sulis dolgokról. Bár az az év minden szempontból rendben volt, érettségi kipipálva, felvételi sikeresen abszolválva, bajnoki arany begyűjtva, nem kellett még a melóval törődni, a gondtalan gyermekévek értek akkor véget, szerencsére a barátságok azóta is megmaradtak. Jó volt olvasni, hogy a mostoha körülmények ellenére a Pénzügyőr utánpótlás-csapatai milyen megbízhatóan szállították a jobbnál jobb eredményeket, és most úgy tűnik végre a felnőttnél is pislákol vmi reménysugár, csak aztán maradjon a lendületből tavaszra is! HAJRÁ PÉNZÜGY!!!!!!!!!!!!!! ui: Ádám, ha 24-én tartod a neved napját, akkor utólag is Isten éltessen!
Nem kellett azon rágódni, hogy mi lesz azonos pontszámnál, mert a csapat hengerelt, és magabiztosan hódította el a kupát! Gratula!
Az alapozásról nem sok infóm van, egy vmi biztosnak tűnik, hogy lesz PSE-Hegyvidék edzőmeccs, utóbbi kiscsapat az egykori Lágymányos tagokból verbuválódott. :)
Penge mellesleg a Hír TV-ben nyomja a sporthíreket. Urbán Csabi meg a Dénes Gabszival, Nagy Andrissal, Bólya Petivel, Kiss Gabival játszik péntekenként a MOM Parkban.
Ami a felnőttcsapatot illeti, a jó rajt után kicsit megtorpant a csapat, mostanság becsúszott két zakó, hétvégén pedig egy iksz a Fót ellen, de remélhetőleg a folytatás ismét az idény elejét idézi majd.
2. Marci a penzugyor.fw.hu szerint a csapat tagja 22-es mezszammal, de ezen kivul semmit nem tudok rola.Ha talalsz valahol fotot, akkor dobd be ide !
3. Nandi kapufara rugta ? Nem kjellemzo...tenyleg oregszik :)
Nagypalyan nem jatszottunk egyutt, kispalyan kb. tiz evig nyomtuk egy helyen . Szula detto.Szulaval vigyazni kell,mert ha elszakad a cerna, akkor abbol hamar olyan piros lesz, ami hosszu eltiltassal parosul.
+1. AMikor ok az ifiben voltak, akkor a serduloben voltam "feketen" par meccset , nagyjabol ennyi a kozos karrierunk.AMikor en ott voltam, akkor volt az ifiben O, a Jorgosz,a Nikodem, a Zima,Csak Zoli,Kukorelli , ...
1. Andris az a Sanyi, de nem tudom, h van egy lánytesója, vmi rémlik, de nem vagyok benne biztos.
2. Turbék Marciról nem hallottam vagy 3 éve, majd rákérdezek a Pénzügyőrösöknél, hátha ők tudnak róla.
3. A Nándi ma kapufára rúgott egy tizit egy Budapest-kupa meccsen, de amúgy megvan, gyűri még a dolgot, bár elég sok sérülése van, hiába, 30 fölött van már. A Szula mostanság ritkábban jár, az első bajnokin kiment a bokája, meg a feleség+kisbaba is elvesz az idejéből, de ha jön, akkor mindig hasznos tagja a csapatnak, csak néha túl forrófejű. Mennyit játszottál velük?
Zsámbékon hátrányból is nyert a csapat, Dió öngólja után ismét Patkó duplázott, gratula! A meccs érdekessége volt, hogy a hazai kispadon Bösze András személyében egy erősen Pénzügy-kötődésű edző ült, Böszi az ifiben és a felnőttben is húzóember volt évekig, sok sikert neki trénerként is!
Aki bővebb tudósításra vágyik, látogasson el a penzugyor.freeweb.hu oldalra. Polának pedig jobbulást, és kitartást!
HAJRÁ PÉNZÜGY!!!!
ui: Hétvégén kupameccs! A Tatabánya jön a Szentélybe!