"On Feb. 27, 1973, a group called the American Indian Movement (AIM) seized control of Wounded Knee. Led by AIM leader Russell Means, the occupation began to protest the reservations officially sanctioned government under the leadership of Dickie Wilson. Two people were killed during the 71-day occupation, 12 were wounded, including two marshals, and nearly 1,200 were arrested. Inspired by the civil rights movement of the 1960s, AIM put the issue of Native American rights into the national spotlight."
1973-ban az AIM (American Indian Movement) fegyveresei megszállták Wounded Knee-t néhány hétre, volt némi lövöldözés is, 1-2 halott, utána az FBI végül őrizetbe vette őket.
Ja, azt én már elfelejtettem, hogy eredetileg a ,,fehér ember" előtti időkről volt szó! :-)
Amúgy tényszerűen igazad van, ha a fehér ember előtti időkön a vinlandi viking telep előtti időket értjük - amikor egyébként pl. a lakoták még a közelében sem voltak a prérinek - akkor valóban nem volt, nem lehetett még lótolvajlás, ló hiányában. :-)
Ha viszont azt az időszakot, amikor a fehérek már ott voltak a Újvilágban, de a terjeszkedésük határa még nem közelítette meg a préritörzsek területét, akkor viszont azt kell, hogy mondjam, hogy ló már volt azon a vidéken, de fehér bőrű lakosság még nem. Maximum 1-2 prémvadász, vagy kereskedő.
Esetleg ha megengedtek egy kérdést (mert nem tudom).
Voltak-e indián felkelések, vagy engedetlenségi mozgalmak a 20 század folyamán (csak az USA és Kanada területe érdekel). Úgy hallottam, hogy a 70-es években voltak valami komolyabb zavargások és aktív ellenállás. Javítsatok ki, ha tévedek.
Csak azt nem értettem, hogy a telepesek előtti időkben (legyenek azok spanyolok, franciák, angolok, hollandok, svédek - tök mindegy9 hogyan tudtak az indiánok lovas harcmodort folytani.:))) Ez volt számomra érdekes.:))
Amúgy nagy élvezettel olvasom a topikot - rengeteg újat tudtam meg.
Persze. A spaonyolok hozták ugyan be a lovat, de az azután elvadult, s elszaporodott a kontinensen. S rá 2-300 évre ment be az utolsó területre is a "fehér ember".
Az indiánoknak tudtommal nem volt külön nevük a lóra. "Nagy kutya" névvel illették
Volt a hadviselésnek zsákmányszerző jellege is, értem ezalatt, hogy a síksági törzsek igyekeztek pl. lovakat lopni az ellenséges törzsektől és ennek következtében is alakultak ki csetepaték.
A lótolvajlásban nem csak a virtus volt a lényeg, hanem az is, hogy akinek sok lova volt, az többet tudott elajándékozni és a nagylelkűség az egyik legelismertebb erény volt a préritörzsek társadalmában. Nagyobb presztízse volt még a hadviselésben mutatott bátorságnak is! Így azután a harcosok többsége nem is nagyon tartott meg 1-2 lónál többet magának.
Amerikai régészek és őstörténészek már elég jól hihető, kerek történetet találtak ki, ami az indiánok Kolombusz előtti történetét illeti. Ma már elég jó szakkönyvekhez lehet magyar nyelven is hozzáférni, otthonról majd megadom egy-kettőnek a címét.
Ami a törzsi háborúkat illeti, kétségtelen, hogy már a fehérek érkezése előtt is régen jelen voltak, de ezek korántsem voltak olyan véresek és pusztítóak, mint az óvilági háborúk. A törzsi háborúk csak aztután váltak igazán véressé, miután a fehérek tűzfegyvereket adtak az őslakók kezébe és egymás, ill. a gyarmatosító vetélytársak ellen uszították a törzseket.
Sok ősi indián kultúrában a harcnak, hadviselésnek inkább rituális vagy sportjellege volt, bár nyilván szempont volt az élelemforrásokban gazdagabb területek birtoklása is.
Az eredeti síksági indián hadviselésben pl. nem az ellenség elpusztítása vagy megalázása volt a fő cél, hanem az, hogy a harcos bátorságát, ügyességét és rátermettségét bizonyítsa.
Sokkal nagyobb dicsőség volt puszta kézzel vagy egy sastollas bottal megérinteni az ellenfelet, mint megölni azt.
A lakotáknál és a sájeneknél ez volt az ún. "ütésszámlálás" intézménye. Ti. hogy egy harcos a csatában hány ellenfelet tudott megérinteni.
Valami hasonló van J. Ford: Rutlidge (?) őrmesterében is, ahol egy lovassági különítmény üldöz egy portyázó apacs bandát és egy szökéssel gyanusított afro-amerikai őrmestert.
A portyázó apacs banda nagy részét itt is lelövöldözik a hős lovaskatonák, az indiánok az egészben alárendelt gonoszok.
Aztán ott van a Dundee őrnagy Sam Peckinpahtól (1964),itt már nem egyértelműen gonosz vademberek az apacsok. Sierra Charriba sokáig az orránál fogva vezeti az üldözőit,igaz itt is kellően kegyetlennek vannak feltüntetve az apacsok,de a lovasság szintén,sőt lehet hogy ők még az apacsokon is túltesznek. Kérdés hogy ki is a veszélyesebb, a rezervátumból szökött,öldöklő apacsok,vagy a nyomukban járó szedett-vedett különítmény,akik eleinte egymással is harcban állnak. Aztán ott van Riago, Dundee csapatának apacs felderítője,akiben nem bíznak a katonák,pedig végig hűségesen szolgálja őket,Sierra Charribáék végeznek vele,és ott hagyják egy fára felfüggesztve. Végül tőrbe csalják a szökött indiánokat és lelövik őket mindegyszálig,Sierra Charribát a csapat legfiatalabb tagja,Ryan (a kürtös) lövi le. Amikor eltemetik az apacsokat,akkor mondja Ryan,hogy milyen kicsinek tűnik Charriba,erre mondja Dundee őrnagy (Heston): "Pedig nagy ember volt fiam!"
A "Hallgatag ember" nagyon jó film, de nem "indiánfilm", mert az őslakók csak minimális szerepet játszanak benne. A főhős már inkább a fehérek kultúrához kötődik, igaz a gondolkodásmódja elég "indiános".
Na, ez érdekes, mert az Üldözőkkel kapcsolatban nekem is az volt a problémám, hogy a vége kicsit hitelteleníti a az előzményeket, mert a lány valóban már komancsnak érzi magát, ennek ellenére "pillanatok alatt" visszavedlik fehérré.
Szánhatott volna arra néhány percet, hogy ábrázolja a vívódását, mert nem hiszem, hogy az ilyesmi egyik pillanatról a másikra megy. Így olyan megalapozatlan az egész.
Hát az nem kicsit apacsgyűlölő, rasszista film. Nekem nem tetszett.
De ha már apacsok, akkor ott van viszont Robert Aldrich két westernje, az 1954-es Apacs + az 1972-ben forgatott "Ulzana portyája". Az első film romantikus mesévé szelídül a végére. Burt Lancaster kellően daliás a szökevény Massai szerepében, csak nemigen hasonlít egy igazi apacsra. A könyv, amiből a film készült azzal végződik, hogy a főhőst lelövi egy katonai őrjárat, a filmben ezt happy end-re változtatták.
Az "Ulzana portyára" már reálisabb képet mutat az apacsok elleni hadakozásról. Lancaster itt egy tapasztalt felderítőt alakít, aki a rezervátumból kitörő, portyázó apacsok nyomába ered. Happy end nincs.
A "Hallgatag ember" (Hombre, 1967) egy indiánbarát, szokatlanul realista western, Paul Newman főszereplésével. Happy end itt sincs.
Aztán ott van még a westernbe öltöztetett thrillernek is tekinthető "Lopakodó Hold" (The Stalking Moon - 1968). Itt végre van happy end, mert Gregory Pecknek a végén sikerül ledurrantania a gonoszul lopakodó Salvajét.
Köszönöm az érdeklődést, még élek, csak kissé megfáradtam...
A Top 10 indiánfilmhez hozzászólva: a legjobb indiánbarát indiánfilmeket (Farkasokkal Táncoló, Kis Nagy Ember és társai) már többen is említettétek, úgyhogy én most szeretnék egy politikailag még nem éppen korrekt, régi, de mégis szép filmről megemlékezni.
John Ford filmjei közül számomra az 1956-ban forgatott "Az üldözők" (The Searchers) a legemlékezetesebb. Gyönyörűen fényképezett western és John Wayne nagyot alakít benne. Közel sem indiánbarát a film, de nem is valamiféle fekete-fehéren ábrázolt primitív rasszista történetről van szó. Pl. talán ebben a filmben történik meg először, hogy az amerikai lovasság először nem csupán hőslelkű felmentő seregként jelenik meg, hanem egy indián falu feldúlása után találkoznak először a főhősök a katonasággal. A Wayne által megformált karakter (Ethan Edwards) sem egy nemeslelkű cowboy, hanem egy bosszúvágytól és gyűlölettől elvakított volt déli katona, aki, miután testvérét és annak családját lemészárolják a komancsok, elrabolt unokahúga kiszabadítására indul, s keresi fanatikusan, éveken keresztül (közben mészárolja a bölényeket: "Eggyel kevesebb bölény, eggyel kevesebb indián!"), de mire megtalálja a lány már felnőtt, s nem akarja otthagyni az komancsokat, mert már őket tekinti a családjának. Ethan ekkor le akarja lőni, s csak fiatal kísérője + egy indián nyílvessző akadályozza meg ebben.
Sajnos Ford nem képes teljesen túllépni a régi sémákon, s a film végén a lovassági támadást az indián falu ellen megpróbálja a szokásos módon felmentő akcióként ábrázolni, ezért aztán ebben a néhány percben a történet mintha önmaga paródiájába fordulna. De ezt a bakit leszámítva a film élvezhető és izgalmas. A befejezésben az elrabolt lány a kor ízlésének megfelelve persze visszatalál a fehér társadalomba, de az öntörvényű főhős nem kap jutalmat (hacsak a halott indián főnök skalpjának lenyúzását nem tekintjük annak) s kizáratik a felsejlő idillből.
Az az igazság, hogy van kb. 10 - 15 film amit az ember úgy emlékezetből rangsorolni
tud, a többi így visszanézve olyan egyforma, vannak közöttük jók és kevésbé jók . A "gonosz" indiánok üldözik a " jó "fehéreket( Hatosfogat, Mckenna aranya...), aMagányos hős és gonosz( Chato földje,
Lopakodó Hold, Massai a nagy apacs.) Amik még így eszembe jutnak : Fehér Toll,
Eltűntek, Buffalo Bill és az indiánok, Fekete köpeny, Törött nyílvesszők , nem beszélve az régi NSZK-s és NDK-s indiánfilmekről, amik között azért volt néhány jó(akkori szemmel), John Ford és John Wayne filmjeiről, azt hiszem képtelenség egy Top 25 vagy Top 50 -et felállítani.Nem beszélve azokról amiket láttam, tetszettek csak a címe nem ugrik be. A legrosszabb amit láttam az a Blueberry volt.
Ez az indián " story" nagyon érdekes.De mint itt is,elég kevés szó esik a fehérek megjelenése előtti életükről,egymáshoz viszonyuló felfogásukról,esetleges háborúikról(engem ez érdekelne a legjobban ). Jószerivel annyi,hogy nem lovon,hanem gyalog vadásztak.:-) Persze tudom,hogy kevés az adat ebből az időből!
Pl. az, amikor az elesett főnök idős édesanyját kikergették a hideg téli éjszakába és csak a mi lordunk humánuma mentette meg a fagyhaláltól. Ilyen szokás soha nem volt a préritörzseknél, éppen ellenkezőleg: az elesettek családjáról a többi férfirokonnak kellett gondoskodnia és befogadni őket a sátrába.
