Próbálj meg páros órákat aludni, vagy 8-at vagy 10-et, és ne 9-et. Mert az alvásfázisok is kb. 2 óráig tartanak. És ha egy ilyen periódus közepén ébredsz, akkor sokkal fáradtabbnek érzed magad. Ezt én is csak nemrég tudtam meg, és valóban igaz. Én próbálom úgy igazítani az alvást és soxor még a 4 óra is többet ér, mint pl. a 7 óra alvás... Fura, de műxik.
Amúgy gondolom, hogy nem fog hülyének nézni, csak erőől itt mertem először mesélni.
Sokszor este a fáradság "erős hatalmát" legyőzni próbálva maradok fent 1ig, vagy fél2ig, hogy ne aludjak, és hogy ugye alvás közben ne legyen "baj". És ezzel már teljesen kicsinálom magam. Nemtudom, meddig birom még ezt így. És persze egész nap ingerűlt vagyok, mert nem alszok eleget. 1-10ig alszok kilenc órát, csak mivel későn fexek le, ez nem olyan, mintha 9órát aludnék. Már annyira ki vagyok, hogyha az irányítás kicsúszik a kezemből elkezdek ordítani. De amúgy meg egész jól vagyok napközben.
Sztem egészen biztosan tudna segíteni vmit. Ha mást nem, de biztosan tudtok olyan technikát kidolgozni, amit az ilyen pánikhelyzetben tudsz hasznosítani. Vmi légzéstechnikára gondolok. Olyan agykontroll szerű izét. Vagy még lehet, hogy az agykontroll is jó lenne neked... Nem tudom, de a pszi biztosan tudni fogja. Figy, veszteni valód nincs vele... Kiröhögni tuti nem fog, hidd el.
Pedig semmi okom nincs is rá, ráadásul tényleg most nagyon jól mennek a dolgok...
Összeismerkedtem egy lánnyal, pénteken talizunk először, és nagyon jól haladnak a dolgok, és végre boldog vagyok.
De tegnap este olyan légszomjúság jött rám, hogy azt hittem, megőrülök. Néha van ilyen, ha feszűlt vagyok. Nagyon rossz. És tudom, hogy minden rendben van velem, csak ezt mégsem érzem így... (mert pánikrohamként jön)
Sztem egyáltalán nem gáz 16 évesen a halálfélelem. Sőt. Azt hiszem normálisabb, mint öreg korban. Mert addigra jó esetben eljut oda az ember, hogy elfogadja, megbarátkozik vele. Igazából azt hiszem hasznos lenne, ha beszélnél róla a pszi-vel. Én is egészen kis korom óta (kb. 10-12) rettegtem a halál minden formájától. Attól is, hogy én meghalok, és attól is, hogy olyan valaki hal meg, akit nagyon szeretek. Azóta a saját magammal való halálfélelem már csillapodott, sőt. Többször játszottam a "tűzzel". De talán valahol a halálfélelem tartott vissza. Irtózom a fájdalomtól, mindannak ellenére, hogy jól tűröm. Nem is tudom igazán, bennem leginkább ilyen kettősség van a halállal kapcsolatban. Vágyom is rá nagyon, meg tartok is tőle. Igen, talán ez jobb kifejezés, hogy tartok tőle, félni nem félek már...
De a halálfélelemről nem beszéltem neki, és nem i szeretnék, mert szerintem nagyon gáz. Mert 95évesen még normális, hogy fél esetleg az ember, de 16 évesen :s.
Nagyon gáz lett volna.
Néha jobb, néha rosszabb.
Nekd is van halálfélelmed? (hogy ezen a fórumon vagy)
Nem, nem csináltak semmit velem. Csak ultrahang, EKG... Elvileg 18 évesen kellett volna műteni, de aztán mégis úgy döntöttek, hogy nem. Viszont Neked mit mond a pszichiáter? Kezelnek is vagy csak terápia?
És nem katéreztek v. nem 'foltozták be a lyukat'? (az egyik ismerősömnek 'befoltozták) Én nem vagyok szívbeteg, de ha pánikbajom van, akkor nem tudom ezt elhinni.
Meg az EKG után nagyon megijedtem mert a gép automatikája kiírta, hogy : "Néhány elvezetésen ischaemiás szívbetegség". A kardiológus csak megnyugtató dolgokat mondott: kompenzált kringés, jó fizikumú szív, zörej nincs, surranás nincs, meg szóval csupa jókat. De eléggé beparáztam, amikor ezt megláttam az EKG papiron. 2X is rámjött a kocsiban a "szívroham".
A háziorvosnak is meg kellett mutatnom a leleteket, de megnyugtatott, és azt mondta, h. ettől nem, kell megilyedni, semmi jelentősége nincs, mert ez teljesen mást jelent gyerekeknél, meg felnőtteknél, és csak az EKG készülék automatikája írta ki.
Úgyhogy most viszonylag meg vagyok nyugodva.
Mondfjuk hozzá kell tennem, hogy ez április közepén történt
A kivizsgálások a pánikrohamok miatt kellettek, nem merűlt fel "szervi baj", csak biztosak akartak lenni abban, hogy csak pánik az egész, mert nagyon súlyos tüneteim voltak.
Nem simán megfulladt. Ez annál bonyolultabb volt, és az igazi okot nem is tudjuk, mert mindent ráfogtak a tüdőembóliára. De nagyon kapkodta a levegőt, fulladozott... Szörnyű volt, inkább nem részletezem, bocs. Nekem meg a szívemben a bal és a jobb oldal között nincs rendesen összenőve a válaszfal. Szóval keveredik a CO2-es vér a "tisztával". Ezért sokkal jobban dolgozik a szívem, és sokkal hamarabb kifáradok. A terheléseket nem nagyon bírom...
Na pont ezért mondom, hogy pszichoszomatikusan idézed elő ezeket. Meg én úgy tudom - bár pont jónak mondom, te ezt ezerszer jobban tudod nálam - hogy a pánikrohamok is okozhatnak szívritmus zavart. Nekem egyébként stresszhelyzetekben van kisebb pánikrohamom, olyankor nagyon gyorsan és nagyon össze-vissza ver a szívem. Bár nekem van születési rendellenesség is a szívemben, ami alapból nem okoz gondot. Én vizsgák előtt tudok nagyon durván bepánikolni. És ez nálam is pszichoszomatikus izé. Egyébként ezt nálam sokkal sokkal jobban tudja a legjobb barátom, akinek sikerült másfél hete belehalni a pszichoszomatikus fulladásos rohamaiba. :O(
Nincs ilyen problémám, de azt hiszem valahol ez nálad pszichés lehet, és az nagyon nem jó. Kéne keresned egy pszi-t, amíg nem lesz gáz. Ezekről a pszichoszomatikus szarokról tudnék mesélni...
Én pánikbeteg (remélem voltam), és ha felhúzom magam, vagy egyéb komolyabb lelki behatás ér, vagy beleélem magamat a saját beszédembe, ritmuszavarom lesz.
Félek, hogy egyszer majd ez visz el.Éste alig merek lefeküdni. :(
Nem írtam egy ideig, mert irgalmatlanul frusztrált vagyok, ilyenkor inkább magamra figyelek. te fáradtnak érzed magad, én viszont felrobbanok az energiától, amit semmire se tudok fordítani, bah!
Miért gondolod, hogy bárki is szánakozva nézne Rád, pláne én?? Micsoda butaság!
Némiképp megnyugtató? :) Miért, lenne jelentősége, ha véletlenül, akár látásból, ismernénk egymást? Szerintem nem. Leírtad a problémáidat, én sem lepleztem, hogy kb. hasonló módon szívat az élet.
Figyelj, sorstárs, ha bármikor úgy éreznéd, hogy jól esne baráti szó, netán támogatás, leírom a mélcímemet: elcius kukac index pont hu
Ok. Akkor nagy valoszinuseggel nem ismerjuk egymast. Ez nemikepp megnyugtato. :O) Nem mintha ez barmin is valtoztatna, mert a problemaim sajna igazak mind egytol egyig.
Egyáltalán nem csoda, ha valaki, akinek nap mint nap olyan helyzetet nyom le a torkán az élet, amiben nem érzi jól magát, és menekvési lehetőségeket sem kínál, az idővel elveszti a motivációit. Velem is megesik, hajjaj, de aztán egyszercsak azon kapom magam, hogy ismét gyűlik az erőm. Kérdés, hogy tudod-e valamire fordítani ezt az erőt. :(
Nem tanítok, bár résztveszek az oktatásban alkalmazottként. Ha nem bánod, nem hoznám nyilvánosságra egészen pontosan, hogy ki vagyok és mit csinálok...
Hat en mar nem is tudom. Most pillanatnyilag igazabol semmihez nincs... nem is kedvem, inkabb csak energiam, erdeklodesem... Annyira idiotan hangzik ez 24 evesen, hogy elegem van, belefaradtam...
Egyebkent Te tanitasz az nalunk, vagy mit csinalsz?
Járok, ja... dolgozni. :) Én sem azt csinálom egyébként, amit szeretnék, amihez affinitásom van, sőt ez az egész nagyvárosi élet, az ostoba versengésével és tülekedésével, sem az a közeg, amit szeretnék, vagy élveznék. Szóval nagyjából nekem is így megy a dolog: csak túl lenni a mai napon.
A helyedben végigcsinálnám az info szakot, ha már annyi energiát fektettél bele. Legalább az ne vesszen kárba, ami már megvan, nem?