sajnosszerencsére nagyon is ismerem a szőrtelenítés csodálatos hatását a közérzetemre, az önmegítélésemre. korábban már írtam ezekről, jónéhányszor szőrtelenítettem magam, és igen, semmivel össze nem hasonlítható, mennyei érzés! a párom viszont nem viseli el, pedig már odáig is elmennék, hogy nyáron is csinálnám, még ha a kompromisszum egy vékony szövetnadrág is lenne. :)
Parókával és sminkkel kapcsolatban nem tudok segíteni. A szörtelenítést viszont tudom ajánlani. Egyszer próbáld ki és meglátod sokkal jobban fogod magad éreni. Sokkal jobb lesz a közérzeted és sokkal jobb érzés lesz a így fehérnemüket felvenni és hordani.
a nyitás óta rég jártam már erre. egyrészt a rengeteg meló valahogy el tudta terelni a figyelmem erről a (számomra inkább problémás) dologról.
fényképeket szeretnék én is betenni, de csak olyanokat, amikkel a lehetőségekhez képest maximálisan elégedett tudok majd lenni. jó lenne valakivel találkozni a közelben, akivel dumálgathatnánk, sminkelhetnénk, öltözködhetnénk.
korábban kérdeztem a véleményeteket parókát illetően, nem nagyon írt senki, pedig kíváncsi lettem volna :(
rucit, egyebet nem nagyon vásároltam mostanában, de készülök kialakítani a gardróbomat, de így szőrösen ehhez sincs igazán kedvem, addig nem tudom magam jól érezni... :(
Sziasztok! Nagyon örrülök, hogy egyre többen raknak fel fotókat a topicba, lehetôség szerint én is igyekszem behozni a lemaradást. Nekem is a hagyományos fehérnemük tetszenek. Én sem vagyok manöken alkat, de viszont én szörtelenítem magam. A párom vett rá, hogy mi lenne ha kipróbálnám, elöször nagyon viszakoztam miatta de idövel bele egyeztem. Eleinte szokatlan volt de mára már természetessé vált. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Sziasztok!
Ôszintén megvalva én sem vagyok fotogén, de szerintem itt nem is az számit. Azért gondoltam, hogy rakjunk be fotókat mert így megtudnánk egymást nézni ki mit hord, milyen stílust szeret. Tudnánk egymásról véleményeket alkotni. Vagy megtudnánk ki mit talál magán vonzónak. Stb.....
Esetleg szinesíthetnénk a topicot fotókkal is ha van kedvetek. Én szívesen lennék ennek az ötletnek úttörője de sajnos most nem tudok fotókat felrakni, de kb. 2 hét múlva igen.
Nálam anyám színes selyem fehérneműi tettek ellenálhatatlan vágyat a felpróbálásukra érintésükre. Ez kb 7-8 évesen történt, de nem tudtak róla, csak titokban. Valami soha nem tapasztalt izgalmat okozott az egész. Később méginkább :-)
Én is imádom a női fehérneműt. Leginkább csak nőit viselek mindenütt. Bugyiknál szintén a hagyományost kedvelem ("mamabugyit, sőt szárast is). Télen harisnyát tartóval , vagy harisnyanadrágot. Imádom a kombinét is és selyembugyival a legjobb az összhatása. Éjszaka én is kényelmes selyem női hálóinget veszek fel, vagy csak egy nagyméretű selyembugyit.
Melltartó nálam sem funkcionális, de az egyberészes kombidresszeket, korsetteket, babydollt szeretem melltartórésszel együtt.
Én is szeretek női alsóneműket hordani. Bugyiknál a hagyományost kedvelem ("mamabugyi, vagy csipkés franciabugyi). Télen harisnyanadrágot viselek, sokszor kombiné is van rajtam, éjszaka pedig szeretem a női hálóingeket, vagy pizsamákat.
Melltartót nem veszek fel. Azt szerintem viseljék csak a nők. Rajtam nincs funkciója. Ezért nem szoktam nyakkendőt sem hordani.
Szia!
Valahogy már csak életben tartjuk ezt a topicot, bár jobban örülnék ha többen is írnának. A korod miatt ne idegeskedj mert mindenki annyi idôs amennyinek érzi magát. A feleséged ha igazán szeret akkor elfogadja ezt a vonzódásodat, meg különben is szerintem ettôl nem lettél Te sem jobb, sem rosszabb ember. Én 34 éves vagyok. Boldog kapcsolatban élek, és a párom 100%-ig elfogadja ezt a dolgomat.
Én imádok tangát hordani, természetesen nőit, és egyatalán nem szorít. Szeretem a csipkés bugyikat is. Melltartót nem nagyon hordok, mert nincs rá szükségem. Imádok minden féle női ruhát. Szeretek magassarkúban lenni, de ezen irányú vágyaim eléggé korlátozottak. :-(
Szia!
Azt hittem egyedül maradtam erre a topicra.
Sok mindenben hasonlitunk egymásra de azért vannak külömbségek. Én nem hordok nôi ruhákat csak fehérnemuket. Bugyiból én a hagyományosat szeretem, tangám nincs is. Melltartó méretem 95F (nem kicsi), szilikon cicijeim vannak hozzá. Ha a párommal vagy egyedül vagyok otthon akkor mindig hordom.
hope