Talán nem egészen kapcsolódik, de a vicces könyvből származó idézeten belül a dőlt betűs volna az előzőkhöz ráadásként az én megjegyzésem:
"- Uram! A késemért jöttem!
- Hol hagyta?
- Valami matrózban.
- Milyen kés volt?
- Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
- Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele?
- Kagyló.
- Hány részből?
- Egy darabból készült.
- Akkor nincs baj. Megvan a kés!
- Hol?
- A hátamban.
- Köszönöm...
- Kérem... A csapos mesélte, hogy milyen szép kés van bennem. Egy darab húszcentis kagylóritkaság.
- Forduljon meg, kérem, hogy kivegyem...
- Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost is. Régi étterem."
Ma olvastam egy cikket a Népszabadságban egy roma fiatalasszonyról, aki most 28 éves, és 8 évesen megvakult. Nyilván nehéz élete van, amit nem túl mélyrehatóan mutat be a cikk, de a végén felteszi neki a kérdést a cikkíró: Honnan az erő, ami bennetek lakik. És a cigánylány azt mondja:
"Olyan ez, mint amikor valaki találkozik egy férfival, akinek kés áll ki a hátából. Csodálkozva megkérdezi: mondd, nem fáj? Mire a késes elhúzza a száját, és így válaszol: csak ha nevetek."
Akár mondta, akár nem, ha csak a cikkíró találta ki, akkor is, ez nagyon ott van. Mindenütt. És talán válasz is a korábbiakra.
A hiányolt alany a fotózz-on található, ha ott nem, akkor nyilván máshol van. Gyermekes anya lévén nyilván nem távozik nyom nélkül mindenhonnan, legfeljebb a virtuális térből, idővel vissza is térhet, itt keresni legalább annyi eséllyel kecsegtet, mint bárhol máshol a hálón.
Meg a hatalom is megszépít, legyen az bármilyen jelentéktelennek tűnő. Pl. mindig csodálkoztam azon, hogy nem tud olyan buszsofőr teremni az ég alatt, aki mellett ne ácsorogna előbb-utóbb egy lelkes nő.
Azért csak ne becsüljön fölé! Az igaz, hogy élő-egyenesben nem, sőt még felvételről sem követtem, de azért szorgalmasan utánaolvastam ám!:) Máskülönben pedig...bizonyos szempontból talán ő is tekinthető fogyatékkal élőnek, annak ellenére, hogy szép. Szóval ettől még akár lehetnének érdekesek is az önéletrajzírói szempontjai.
Sötéten örvénylő tengerként vesz körül a most; múlt habjai átcsapnak felettem hideg karokkal húznak le a mélybe így várom a jövőt, vívódva, gyötörten.
Fáraszt most a nap, ólomként húz az élet a színek, a fények – most nem érdekelnek és hiába szól az illat, hiába énekelnek csábítón szép madarai az égnek
- rohanó sorsom, adj most időt, gondolatnyit zilált napjaim hadd rendezzem sorba - Remények? Vágyak? Csak egy falatnyit villantsatok, és kapaszkodom a fogókba
mert ilyen az Élet – vívnunk kell csatánkat, hullámtarajt kell ott fenn keresnünk s ha üvölt a szél is, akkor is: a holnap szólít fel arra, a mélységeket mind feledjük
Elfelejtettem, hogy magácska alulképzett magyar médiaszemélyiségekben, lehet, hogy nem ismeri Anikót. Dióhéjban:
Valami valóságsóban tűnt fel eleinte, ahonnan kiesett, majd igyekezett a felszínen maradni, különféle hírekben szerepelni, később talán a Plébojban is szerepelt, majd jött a Nagy Ő című műsor valamelyik szériája, ahol férfiak vetélkedtek érte, majd ezek után másod és harmadvonalbeli sztárocskák oldalán iygekezett felbukkanni és felküzdeni magát a bulvárlapokba, hogy aztán panaszkodhasson, hogy mennyi minden rosszat írnak róla. Jelenleg könyvet ír, miután megjelent az első, önéletrajzi ihletésű könyve.
Ezt az Anikósat nem olvastam, de van abban valami előjelszerű, hogy a habostortán találta (bár nem ismerem a lapot, csak a hangzása miatt), és hogy az ajánlóban a lényeges mondanivaló a biztonság kedvéért meg van vastagítva. Vajon a könyv is ilyen lesz?
..mondjuk egyszer hasonló aláhúzós szövegkiemelést én is elkövettem egy közepiskolai irodalom dolgozatomban, de esküszöm azóta nem csináltam ilyet!:)
Szerintem az utolsó mondatának van igaza. Miért lenne furcsa, hogy maradt benne gyűlölet, nem állította az ellenkezőjét talán sehol a könyvben, de ha mégis, az is belefér, hogy ennek ellenére mégis. Tiszteletre méltó, amit tett, még akkor is, ha esetleg nem szimpatikus. Tudom, hogy nem korrekt, de hasonlítsuk össze ezt a teljesítményt mondjuk más önéletrajzírók teljesítményével.
Jó is, hogy éppen azt a könyvet említi, én is gondoltam rá a csúnya történet kapcsán, csak más szempontból. Ebben a könyvben is az zavart engem egy kissé, hogy ugyan sikerült az írónak felülemelkednie testi nyomorán, (az elvárásokkal ellentétben a csendben, vagy akár ordítva kimúló közönyös hulla helyett olvasott, művelt, több nyelven beszélő író,és családos ember lett belőle) de a lelkin nem egészen, mert én úgy éreztem a sorok között, hogy maradt benne gyűlölet az egészségesekkel szemben. Ezt pedig olyan furcsának találtam. Amikor olvastam, azt gondoltam, hogy nem egészen hiteles a története, mert így olyan, mintha nem sikerült volna teljesen felülemelkednie a helyzetén, és ezt éreztem a csúnya férfi -általam ellentmondásosnak vélt- viselkedésén is. De most azt is gondolom, hogy talán ettől hiteles mégis, vagy egyszerűen ettől igaz.
Rájöttem (nem teljesen magamtól), hogy talán mogorvának tűnök. Ennek két oka van: egyrészt mogorva vagyok (unom, hogy társalognom kellene a társalgás kedvéért, nincs türelmem udvariaskodni, ilyesmi), másrészt annak is látszom, mivel esetenként nem válaszolok semmit sem az ide írogatóknak. Ennek az lehet a mellékhatása, hogy kevesen mernek megszólalni, mert talán azt gondolják, nekem nem elég jó, amit írnak. Ennek ellensúlyozására, visszamenőleg (vagy posztumusz) szeretném felsorolni azokat, akiknek elégedetten elolvastam a hozzászólásait, mondjuk a topik újabbkori feléledése után (osszátok be, mert lehet, hogy továbbra is mogorva leszek):
-apca: köszönöm a folyamatos figyelmet,
-gondok: köszönöm a látszást,
-zsoltu: szerintem neked nem kell magyaráznom,
-_béem_: mindenkor öröm,
-szalakota: kicsit túlzol néha a dícséretben, de örülök, hogy olvasol (és jó az UZ Bence),
-mitcsenkov: örülök, hogy teszik, amit írok, és mást is olvasol,
-pklesitz: szótlan, de kitartó jelenlétedet nagyra értékelem (és jártam nálad),
-mifene: írjál csak,
-abrash: nem tudom, olvasol-e, vagy csak erre jártál, a Fenevad napját nézd meg mindenképpen, zene is van benne,
-Mr. Roboto: nem tom mér, ez nekem Styxnek hangzott, aztán kigugléztam, és most már tudom mér (Kilroy was here?),
-n0teasy: örülök, hogy végül szóra bírtalak,
-pogesz: neked is köszönöm a figyelmet.
Elnézést, ha valakit kihagytam, írjátok mogorva természetem számlájára.
A csúnya nő ezt magáról gondolja: "Rászedetted magad, bolond".
Igen, ő tényleg beleélte magát a táncba, tényleg jó volt, végre Nőnek érezhette magát. De mint mondtad, a férfi csak játszott. És egy kicsit belefeledkezett a játékba, a táncba és csak ezért táncolt a csúnya nővel.
Nekem volt egy olyan érzésem, hogy a csúnya férfi nem tartja magát csúnyának. Ahhoz túl magabiztos. És ő csak egy szép nőt tart méltó partnernek.
Ez így is van, meg nem is. Megrontja az embert a kirekesztettség, és, amellett, hogy persze a különbözőségnek is megvannak az előnyei, elzárja olyan élményektől, tudástól, amivel jobbá válhatna. Kivételes alkat kell ahhoz, hogy nyom nélkül túlélje ezt az ember, és csak keveseknek sikerül kitörni. Ők azok, akik aztán fogyatékosságukból erőt merítenek, íróvá vagy tudóssá válnak, ld. Fehéren feketén.
Igen ez lehetne a csúnya nő szemszögéből a befejezés. De most nem ő a főszereplő, és valahogy az az érzésem, hogy ő nő, akkor is, ha csúnya, őszintén beleélte magát a táncba, és jó volt, amíg tartott. A férfi inkább játszott, vagy bemutatót tartott, elismerésért cserébe. És aztán persze, mikor elérte, már nem volt elégedett vele, olyan "sose lennék tagja olyan klubnak, amelyik hajlandó volna felvenni" jelleggel.
Amikor csúnya embert látunk táncolni, mindig van mögötte valami feszültség, tragédiának talán túlzás volna nevezni, de egy olyan egyszer élünk, minden mindegy már hangulat, igen. És ilyenkor átéljük, milyen is az, kicsit meghalni, miközben kénytelenek vagyunk élni tovább.
Úgy alakult, hogy ma beszélgetésbe elegyedtem olyan 3-4 éves forma gyerekekkel, megszólítom az egyiket:
-Hogy hívnak? -Szandra. -És mi a vezetékneved? ...hallgatás... -Hát hogy hívják az apukádat? -Zsolt. Erre közbeszól Zsófi gúnyosan: -Az nem lehet, mert a Dávid apukáját hívják Zsoltnak! -Több embernek is lehet egyforma keresztneve Zsófia - mondom. - Hogy hívják például a te apukádat? - Faternak -mondja.
Lehet, hogy tényleg nincs ellentét, de én mégis azt gondolom, vagyis azt szoktam úgy általában gondolni, hogy ha valaki egy, a többség által kellemetlennek tartott kisebbséghez tartozik, akkor az hamarabb ráérez (saját bőrén főleg) a felszínes ítéletek igazságtalan ostobaságára, ezért másokat valószínűleg nem ilyen szempontok alapján fog megítélni. Mondjuk tapasztaltam már erre ellenpéldát is, (pl., hogy a más szempontból kisebbségbe tartozókkal szemben már ő is a többségi sztereotípiákat alkalmazta) de általában azért ezt gondolom.
… Szeme a szép nőt keresi a kissé meglepett arcok között. Pillanatnyi zavarában egy kényszeredett mosollyal otthagyja a csúnya nőt és egy pillanattal később már egy szép és jól öltözött nő mozog esetlenül a karjaiban.
A csúnya nő rosszkedvűen oson vissza asztalához…
- Rászedetted magad, bolond… gondolja magában.
Igen, igen, igen. Ellentmondásos alak, megveti őket, és közben semmire sem vágyik jobban, mint hogy közéjük tartozhasson. Nem szimpatikus, annak ellenére sem, hogy csúnya.
ezt mondja: ..most bezzeg néztek, csodáltok, de tudom, hogy csak a szépek kellenek nektek.. és ezt csinálja: ..és habozás nélkül táncra kéri a legszebb nőt a parketten.
Véleményem szerint éppen egyenlő azokkal akiket megvet.
Mosolyog, de nem örömmel, inkább keserűen, gúnyosan, mintha azt mondaná, most bezzeg néztek, csodáltok, de tudom, hogy csak a szépek kellenek nektek, mert nem tudjátok, hogy hiába teremti meg a mindennapos erőfeszítés lelkünk belső felületén a gyöngyház szelíd, kemény ragyogását, a szépség igaz gyöngyeit csak a gyomorszorító hiányérzetek, a verítékes ébredések, az üresség zuhanásai tudják felnevelni, zabáljátok hát, disznók!
Romantikus elképzelésnek érzem, hogy a csúnyákat nem veti ki a világ, génekbe kódolt sorsa az nekik, hogy önmagukért, ingyen nem szereti őket senki, se szépek, se csúnyák, és ez nyomot hagy rajtuk, akaratlan.
