Üdvözlöm az idelátogatót! Ezen a fórumon szeretném azon motorokat bemutatni, melyeket egy helyre fixen letelepítve használtak elődeink. Azért hoztam létre ezt a topikot, hogy kötetlenül beszélgessünk mindazokkal akiket ez a téma érdekel vagy netán gyűjtéssel s restaurálással kívánnak foglalkozni.
Nuenen sajna nem tudok menni a munkám miatt. Bokorba inkább el tudok jutni, sőt eddig úgy van hogy megyek is.
A lorenzet már el kezdtem felújítani, sajna van rajta egy-két barkácsolás. Alig várom, hogy indítható legyen. Viszont az egyik kereke hiányzik (a nagyobbik kerék). Nincs véletlen a látókörödben egy ilyen eladó kerék?
Az amcsi motorról lesz majd még infó, csak várok még kicsit. Hogy kanadai Massey lenne, nem hinném mert a Massey-nak egy különleges beöntött logója volt ami sosem veszik el ugye, mert be volt öntve. Meg nem is Made in USA...
Dunakeszi gyűjtőt ismerem és apám is, csak én nyúl-i (falu Győr-S. megye) gyűjtőnek ismertem, persze a neve ismeretében már egyértelmű volt.
Helló! Az Amerikai motor és a Lorenz is itt parkol a telephelyemen. Sőt azóta egy Mia dízel is. Az amcsi motoron még lánckerék is lett házilag eszkábálva, lényeg a gazda találékonysága az előtte álló feladathoz. A hengerfej alatt, a kiszélesedő talpon még van egy K1 felirat. Sajna ennél több adatom nincs. Ez a motor már nemigen fog beindulni, lekonzerválom és leteszem valahova pihenni.
A dunaszegi gyűjtő, ha egyről beszélünk egy Miskolcon végzett díáké. Ma már tanár, sőt doktor, próbáltam én is felvenni vele a kapcsolatot, de nekem nem válaszolt a levélre. Néhány cikke megjelent a Totalcar-ban, és a Gépipari Tudományos Egyesület lapjában is, és a mérnök újságban is.
Ha jöttök ki Hollandiába annak nagyon örülünk! Nem fogjátok megbánni!
Amerikai motor ügyben annyit tudok mondani, hogy én alapból IHC-nek néztem, de azért kikértem amerikai barátaim segítségét.
Általános vélemény, hogy egy korai Stolver "K" modell. Valóban nagyfokú hasonlóságot mutat, de a gyertya nyílás azért más és alapjában a henger alakja is.
Szerintem mégiscsak IHC, vagy New Way. Próbáltam képet találni egy Massey Harrysról vagy Alamo -ról, hogy összehasonlítsam de nem találtam.
A K400 új információ, még gyúrok rajta! A lendkerék csúnyán barmolva azzal az ékszíj bemarással.
Itt van magyarországon?
Azt a spéci Lorenzet már beszerezted? Jól néz ki!
Miás:
Hol van Dunaszegen az a gyűjtő? Mi van nála:? Mit gyűjt? Hogy hívják? stb. stb.
Eddig úgy néz ki, hogy én is megyek egy jó cimborámmal, aki nagy gyűjtő. Hátha Ő majd tud segíteni. Közben vettem egy Dízel MIA-t (1960-as). Ennek úgy néz ki, hogy eredeti az olajnívó pálcája, majd lemérem. Teljesen üzemképes.
Oldengine: te felismered azt az Amerikai motort? K400 van az oldalába öntve. Hörgőszelepes, és ahogy kutakodtam nekem a Massey Harrys motorokra hasonlít, de nem vagyok biztos benne. Kb.: másfél lóreős lehet.
Hűűű, újra itt vagyok! Elnézést a néhány hónapos távolmaradásért.
Holnap átolvasom a fejleményeket.
Most egy plakát a Júniusi szokásos Nueneni (Hollandia) Motor Show-ról.
Esetleg érdekel valakit? Egy igazi professzionális kizárólag stabilmotorokkal foglalkozó kiállítás az európai szakma krémje részvételével. Jó kapcsolatok, jó információk.
Magyarok mi voltunk először tavaly, úgy néz ki most is megyünk apámmal.
Ott aztán vannak érdekességek.
Bokor se rossz, lehet oda is elemegyünk szétnézni. Valamelyikőtök kiállít?
Köszönettel, megkaptam. Bevallom idő hiányában nem tudtam vele foglalkozni. Pillanatnyilag akuról működik a motor. El akarom vinni a traktormajálisra Bokor községbe hátha valaki beazonosítja.
Dunaszegen van egy gyűjtő. Próbáld meg hátha tud segíteni. Két hete láttam a gyűjteménye egy részét (működőképesek) kb. 40 moci. Google segít rátalálni. Én is ott találtam rá.
Nézd meg itt hátha érdekel! Link: http://cgi.ebay.de/2-St-Raeder-fuer-Stationaermotor_W0QQitemZ6627286372QQcategoryZ86146QQssPageNameZWDVWQQrdZ1QQcmdZViewItem
Nekem úgy tűnik üzemképes, csak a hűtővíztartályt kell kicserélni, mert megette az idő, és mivel a fenékrész is szegecselt, ezért beleborítottak vagy 7 kiló bitument. Gondolom tömítésgyanánt ezt használták. Könnyen forog az olajzás működik, szikra van, egy rézcsap tömítését kell cserélni. Lassan megcsinálgatom és elindítom.
Erről a gépről mit lehet tudni? Nekem hiányzik a vonórúd és egy kerék már nem eredeti (a nagyobbik). Tudtok nekem segíteni, fényképpel, esetleg egy ilyen kereket nem tudtok valahol? köszi
A gyújtótekercs gyenge szikrát ad nem tudom mit szúrtak el rajta.
Nem feltétlenül a tekercs a rossz.Nincs nagy kedvem sok szöveget bemásolni, majd beszkennelek egy gyújtásokkal foglalkozó könyv részletét és elküldöm emailben, mert ha ide rakom fel nem biztos, hogy olvasható.Ez alapján beállítva, nekem összejött a mágnesgyújtás.
Tegnap sikerült beindítani. Hangját hallhatod: http://www.huto-klima.hu/stabilmotor/ Sajna a gyártóját a mai napig nem tudom. ZMU AK-9 minden alkatrészen ez látható. Ciril betű nincs rajta. Ismeri valaki?
A gyújtótekercs gyenge szikrát ad nem tudom mit szúrtak el rajta. Tegnap viszont akku+trafó sikerült beindítani. 180 fokal el volt fordítva a gyújtásvezérlés, ennyi volt a probléma. Ez még az elődöm műve volt. Tetszik a hangja.Katt ide
Nem jött össze a tekercselés a ZMU motoromnál. Többször visszavittem, végülis meguntam a folytonos reklamálást. Nagy nehezem visszadták a pénzt (10 000 Ft) amit fizettem. Akku + gyújtótrafó és mos van szikra. Néhány munkaütemere képes de igazából nem indul. Durrog hol a kipufogóba hol a porlasztóba. Előgyújtást kb 2 mm-re állítottam. Kiveszem a gyertyát szinte száraz. A porlasztó tiszta a fuvókák átengednek. Mégis úgy tűnik nem kap üzemanyagot. Pedig szerintem az úszó sem zár rendesen mert néha csöpög az üzemanyag. Tudna valaki segíteni?
Nem jött össze a gyújtótekercs a ZMU-hoz. Nagy nehézségek árán (viták stb.) visszakaptam a tekercselés árát ( 10 000 Ft). Nah mindegy! Jobb szerettem volna ha megjavítják. Most próbálkozom akku + gyújtótrafó. Szikra van rendesen. Üzemanyag problémák vannak valami miatt keveset kap. Néha durrog a kipufogóba, vagy a porlasztóba. Ma néhány munkaütemre is képes volt. Semmi több. Már izomlázam van a sok kurblizástól. A porlasztó rendben a fuvókák átengednek, nem akar indulni. Kiveszem a gyertyát, hát szinte száraz. Kevés lehet a kompresszió? Ha valakinek ötlete van írja meg. Köszi.
Most hogy mondod, én is küzdöttem ezzel a problémával a Miánál. Nekem a kis lehúzó filcdarab volt féloldalasra lekopva, és szépen letestelt. Így nekem is kicsi volt a szikra, és kézzel le is tudtam fogni. Mikor kicseréltem a párnát, erős lett a szikra. Én meg mindjárt ki is próbáltam, úgy hogy én voltam a test :)). Kafa érzés volt...
Mielőtt nekiállsz tekercseltetni, nézd át alaposan a gyújtást!
Én úgy jártam a MIA-val, hogy nagyon gyenge volt a szikra. Próbálkoztunk vele, végül is arra jutottunk, hogy bár nem szakadt a tekercs, nem is zárlatos, de jobb híján újra tekerjük. Megtörtént, de a szikra így sem lett nagyobb. Végül is elővettük a szakirodalmat, és kiderült, hogy az előző szerelő a megszakító bütyköt nem jól szerelte fel a forgórészre, így nem akkor történt a megszakítás, amikor a legerősebb a mágneses tér. Helyre tettük a bütyköt, mindjárt lett rendes szikra. Szóval megúszhattunk volna egy tekercselést.
Kösz az infót! Van két cég akihez járok tekercselni, megkérdezem tőlük. Igaz hogy eléggé kiesik tőled (Az alfödön van mind a kettő) de tudok benne segíteni. Biztos, hogy újra kell tekerni. Holnap megyek hozzájuk, viszek egy 75 kW-os villanymotort tekercseltetni, és meg fogom neked kérdezni.
Tudtok valakit aki gyújtótekercset tud tekercselni? A ZMU motoromhoz 1 hónapja nem bírják megtekercselni. Levettek rendesen anyagilag de még mindig csak gyengén szikrázik. Unom állandóan visszavinni. Indítani nem lehet vele. Nem akarom akku + trafó. Szeretném eredeti állapotot megtartani.
Én is tervezem, hogy el kellene menni a majálisra. Sok érdekesség szokott lenni. Lorenz motorról van valami infótok (működés, üzemeltetés)? Esetleg tudtok kereket hozzá? A nagyobbik kellene, egy darab.