Nekem már meg van. Nos... Nem tehetek róla hogy kalózfilm, de nagyot néztem amikor egy kicsit megdörzsölte a kamerát aztán valaki azt mondta: "ez rémisztő", meg hogy:"ne nézz oda!" Érdekes volt de legalább a filmet láttam. Amúgy nekem teljesen összeált a film és közepesen jó volt.
Uh, most teljesen belekavarodtam. Tehát a szakadt nő ködvárosban az ugyanaz, mint az a vöröshajú nő, akit Deborah Kara Unger játszik? Aki (mikor mutatják mi történt 40 éve) a mosdóba megy a lánya után? És nem őt, hanem a lányát égetik meg? Tehát magyarán a kislányt égetik meg? Hát nekem teljesen úgy jött le, hogy az anyát égetik meg, mert ő öltözött olyan fura ruhába, és őt kísérték a szekta tagjai, miközben a vezetőnő azt mondta a kislánynak, hogy ő szabadon elmehet (vagy valami ilyesmit).
Egy kicsit összekeverted a rokoni viszonyokat :) Adott a lerongyolódott nőszemély, akivel Rose először találkozik a "túlélők" közül. Az ő lányát égetik meg, aki ezt túléli és ő idézi meg a rémálmokat-szörnyeket-poklot a városra. Ennek a lánynak a gyermeke az (apa nélkül...?) akit Rose örökbefogad. Nagyit nem égetnek, az meg teljesen zavaros, hogy ki él és ki hal meg...
Azért a Golfokon kívül szeretek én sokminden mást is:-) Nekem meg inkább a kutyák fosatósabbak, főleg a sötét Silent hillben, amikor hallom a rádió recsegését, de nem lehet tudni pontosan merről jön, aztán egyszercsak hallani, hogy szalad, és már ugrik is:-) Most jutottam el a játékban az első főellenséghez, amit szájba kéne lőni mikor kitátja, de ezt már PSXen sem nagyon tudtam megcsinálni, kiváncsi leszek így PCn billentyűzettel hanyadikra sikerül:-)
A kísértetvárosság inkább azért volt, mert a szénbánya kigyulladt a föld alatt. Ezért ködös a város Beanéknek is. A szén/tőzeg évtizedekig tud égni a föld alatt, a valóságban is több város vált kísértetvárossá emiatt. Szvsz pont ezért pakolták a filmben Silent Hillt West Virginia államba, mert ott rengeteg szénbánya működik/működött.
A második inkább nyomasztó, az első viszont félelmetes. A szörnyek tényleg jobbak, bár azokat az oszloplábú csimpaszkodó izéket inkább viccesnek nevezném, de a többi tényleg durva lett.
No, akkor megpróbálom összefoglalni a dolgokat, hogy hogy látom, remélem jól látom. :-P Szóval a '70-es években a városaiak egy fanatikus csoportja megégette a főszereplő nő (Rose) fogadott gyerekének a nagyiját (akiről azt tartották, hogy boszorkány), aki nem halt meg, mert az utolsó pillanatban kimentették (vagyis az a nyomozó mentette meg, aki akkor megégette a kezeit), viszont a város leégett, és sokan (köztük a fanatikus csoport tagjai is) meghaltak. A nő gyerekében (aki kiskorában pont olyan volt, mint később a lánya, Rose adoptált gyereke) ez olyan félelmetes erejű bosszúvágyat gerjesztett, hogy a várost megszállta a Gonosz. A fanatikusok nem haltak meg teljesen, hanem egy átmeneti síkon léteznek, ez lenne a ködös Silent Hill, ami néha átváltozik a Gonosz uralta Silent Hill-é, aki a kiscsaj alakjában létezik.
Na most akkor amiket nem értek:
1. Mivel a film végén Rose és a lánya is a ködös világban maradtak, feltételezem, hogy mindketten meghaltak. Végülis Rose-t szívenszúrta a szekta vezetőnője, de a kiscsaj mitől halt meg? És ha már meghaltak miért nem haltak meg rendesen? Miért kell ezen az átmeneti síkon tengődniük? Vagy valójában már a film elején az ütközéskor meghaltak mindketten a rendőrcsajjal együtt???
2. Ha a fenti bekezdés utolsó mondata nem igaz, akkor viszont mi dönti el, hogy valaki átkerül a ködös Silent Hill-be (Rose, a lánya, a rendőrcsaj), valaki meg nem (férj, nyomozó)?
3. Rose fogadott lányának az igazi anyja az, aki miatt a Gonosz néha rátör a ködös Silent Hill-re, de akkor miért van az, hogy őt simán elkaphatják a fanatikusok, és nem tudja megvédeni magát és a lányát? Meg aztán az sem teljesen világos, hogy ő mikor és hogyan halt meg, és ki volt a férje... Mikor a város leégett, még kislány volt, és nyilván eltelt pár év, mikor megszületett a lánya, akit aztán Rose örökbe fogadott. És aztán hogy került át a ködös Silent Hill-be, miért nem halt meg rendesen ő is?
Végre sikerült megszereznem a SH1 Pc verzióját! Akárki akármit mond, ez a részmég mindig a legjobb! 99ben, mikor kijött PSXre párszor keményen beparáztam rajta, és még most is sikerül néha, pedig már vagy 10szer végigvittem. Zseniális alkotás, már csak a filmet kéne megnéznem, hátha nekem bejön.
"Négy különböző dimenzióban, a létezés négy különböző szintjén létező világ ez: Silent Hill az 1970-es években, amikor valóságos volt és létező, a város ma, a város a köd állapotában és a város a Sötétség állapotában.”
Valaki összefoglalná nekem pár szóban a JÁTÉK történetét? Sajnos csak a második résszel játszottam, és mielőtt megnézem a filmet, azért szeretném tudni... Köszi!
Na akkor: Személy szerint nekem nagyon bejött a film, és a játék is egyaránt. Azon én is csodálkoztam, h nme férfi a főszereplő, de igazából sztem ez egy jó ötlet volt, h megcserélték a szerepet (először arra gondoltam, h azért, mert így nme oylan egyértelmű az egész. Gondoljatok bele: mért nagy élvezet ugyanazt látni moziban, mint a játékban? Be kell látni, úgy semmi pluszt nme ad... Aztán olvastam, h a rendező szándékosan pakolta tele nőkkel a filmet :] )
A történet: nekem az is bejött. Szeretem az ilyen nme szájbarágós dolgokat. Erről ennyit :)
Azzal sem értek egyet, h lehúzzák a színészeket, h milyen szarok, noname-k. ez sem igaz. Sean Bean mögött is szép karrier áll, és hát azért a többiek is voltak már pár filmben (fő)szereplők. Persze, attól még lehetne gáz, de sztem jól játszottak.
A szörnyek véleményem szerint iszonyat jók voltak (ez asszem egy olyan pont, amiben mindenki véleménye egyezik :D ), és az, h a Piramisfejű mért van benne.... hát, sztem ezen nme kellene ennyit agyalni. Végülis a játék összes része SILENT HILL, szal a kapocs megvan, és a készítők akár az első részbe is beletehették volna ezt a szörnyet. Jah, és kedvenc szörnyünkek igenis van tekintélye a filmben!!! Nme is kicsi.... ;D
Háááát ami igaz az igaz, nem játszottam még a játékkal, de a film alapján nem is fogok... Szerintem ez egy sokadik megfilmesített játék, amit talán inkább nem kellett volna... Nem szoktak komolyabb gondjaim lenni a filmek megértésével, de ez valahogy nehezen megy...
OK, ez tiszta, csak egyrészt az eredeti játékban mintha nem ez lett volna a helyzet, másrészt meg mi alapján döntődik el, hogy ki kerül a "másik" Silent Hillbe, és ki marad a közönséges elhagyott városkában. Bár az is igaz, hogy monnyuk Christabelle figurája, illetve a "jó" Dahlia már eleve keresztbeveri a játék történetét...
"Hogyhogy Sean Beanék be tudnak menni a városba, amikor szakadékok veszik körül?. "
Ezt a legegyszerűbb megmagyarázni. Egyszerűen volt a sima elhagyatott város+a ködös, ami egy másik dimenzióban létezett. Volt amikor Rose meg a férje 1 helyen voltak mégsem látták egymást ,mert a férfi a valóságban volt. a nő meg a ködösnél is durvább Dark SH-ban.
...Enyyi erővel a készítők a hasukra is csaphattak volna, és kitalálhattak volna egy idegen sztorit. Egy kérdés: mit ártott Nektek szegény Piramisfej? Bár igencsak korlátolt (mondjuk a játékban) , eléggé jó-fej :-)
"kerül a kísértetvilágba a főszereplő csaj, mikor nincs is semmi bűne? "
Szerintem nem az a lényeg, hogy bűnös legyen, a Rémálom világ adott esetben felül is írhatja a valóságot.
Harry meg Heather meg Henry is elég ártatlanok voltak.
"Hogyhogy Sean Beanék be tudnak menni a városba, amikor szakadékok veszik körül?). "
ezt még meg lehet magyarázni mondjuk játékokban is tudtak az arcok alternatív útvonalakat találni.
( pl James valami tök mellékuton egy elhagyott alagúton át jut be, Cybil felnyit egy csatornafedőt, amit Harry nem tud, egy részre csak azután juthat be, hogy beszélt sötét Lisával.)
"hogy a fa@ba jön például a piramisfej EHHEZ a történethez?"
na igen, miért kellett belerondítani SH2 történetébe, szerintem azt kis túlzással egy az egybe meg lehetett volna filmesíteni...
Piramisfejt az teszi igazán félelmetessé ahogy játszik Jamessel, és nem lehet elpusztítani, mint ahogy James sem tudott szembenézni tettével...
Valahogy sejtettem, h ez lesz. Minden jó videójátékból csinálnak egy pocsék filmadaptációt. De én attól még meg fogom nézni (pont a szörnyek miatt, ha más érdekesség úgy sincs benne...:-( )