Maximálisan egyet értek azzal hogy a gyermeket meg kell ismertetni a jazzel és a klasszikus zenével is. Ugyanis ők nyitottak nem tesznek különbséget pop és klasszikus között, mindent nyitottan fogadnak és csak jó és rossz van nekik és teljesen más hozzáállásuk lesz a zenéhez később. Ezt mint gyakorló 3 gyermekes apa mondom, úgy hogy amikor a két idősebb fiam ovisok voltak akkor a Frankie hegedűs barátommal bementünk az oviba és lenyomtunk egy remek bulit.
A művészettörténet tele van olyan formákkal akiket haláluk után ismertek el, ami nem sok vígasz a művésznek, d etény hogy keveseknek adatik meg hogy kortárs művészként elismerjék.
Szerintem az absztrakció nem való egy gyereknek, viszont annyiban jó sokfajta "művészeti ingerrel" bombázni a gyerekeket, hogy nem idegenkednek majd tőle, és van mihez visszanyúlni, ha később érdeklődni kezd a dolog iránt.
És kiskorukban a gyerekek, amikor még egy absztrakt festnényre vagy egy kortárs jazzre nem úgy reagálnak, hogy ezt én is tudom, meg ez csak össze vissza játszik, hanem érdeklődőek és nyitottak, akkor olyan állami óvodákban vannak, amik gyakorlatilag gyerekmegőrzők.
És ráadásul a hivatalos művészet-oktatás kitűzte a zászlajára az esztétizáló művészet minden szinten történő megtagadását, ugye. Nagy bajok vannak ezen a téren, szerintem.
Én is úgy gondolom, hogy a közönségtől való távolodás az egyik legnagyobb gond. Bár én grafikus vagyok, zenésznek csak amatőr, de a probléma hasonló. A művészek elkezdtek sznobizálódni, távolodni a közönségtől és a helyükön maradt űrt betöltésére pedig egy teljes iparág jött létre a zenében és a vizuális művészetekben is. Az átlag ember sajnos szinte ugyanolyan kevéssé tudja értékelni, vagy egyáltalán nem is ismeri pl. Joseph Beuys vagy Allan Holdsworth művészetét. Persze ez az eltávolodás törvényszerű volt, hiszen a reneszánszban a "művész" fogalma szinte nem létezett. Mesterek voltak a szó legjobb értelmében. Később viszont a művészeknek elegük lett a megrendelői korlátokból és elkezdtek eltávolodi, hiszen ők jobbat és jobban tudtak mint a megrendelők. Szerintem az oktatás sokat segíthet. Én Londonban nagyon örültem, amikor a Tate-ben a modern festmények között óvodás csoportok játszottak és nézték a festményeket és szerintem jót tenne a gyerekek zenei kultúrájának is ha egészen kis kortól hallgatnának jazzt, klasszikusokat. Tipitapidínót úgyis hallanak otthon. Szerintem ének órákon a szolmizálás, népdaldömping és Kodály-módszer helyett inkább a befogadást, hallgatást és zeneszeretetet kéne erősíteni a gyerekekben.
Szerintem akkor lennél hiteltelen (és nite_club és én is erről próbálok írkálni), ha az általad leírt tevékenység közben folyamatosan művészetről oktatnád ki a szerinted kevésbé művelteket (jelesül ahogy Bendőffy Szarás teszi évek óta köreinkben).
Ez volt az alap gond. A másik (és ez ismét nem neked szól, csak ide tartozik), hogy egyetlen "profinak" sincsen joga lenézni sem a közönséget (akiből él - ajánlatos elolvasni Debussy "Croche írásait"), és nincs joga tanulmányaira hivatkozván lenézni azokat akik hobbiból - saját maguk és környezetük szórakoztatására - fognak hangszert (és esetleg több ideig és nagyobb mélységben foglalkoztak zenével egy érettségi utáni kétéves továbbképzőnél).
Amihez joga van, hogy kulturáltan felhívja a hibákra a figyelmet, illetve javaslatot tesz a javítás mikéntjére. Ez zenészhez és pedagógushoz méltó viselkedés.
Egyébként meg mi alapján mondjuk valamire hogy érték, vagy hogy gagyi? Mi alapján működik az értékmérőnk? Kiváncsi lennék a véleményetekre. Gondoljátok hogy a művészek ma és a múltban egyaránt hányan tudták fenntartani magukat a művészetükből, és hány az aki ilyen olyan munkákat elvállalt mellette a fennmaradásért, azért hogy képes legyen azután is kitermelni magából mindazt amit mi értéknek gondolunk. Ha én azt mondom hogy a gagyit nem lehet játszani művészembernek akkor hiteltelen lennék mert bort innék és vizet prédikálnék, de az azért szerintem nem baj ha valaki összetudja egyeztetni az életében az értékeket a gayival, a munkájában, mert ait értéknek gondolunk az általában 3 embert érdekel, és nehéz a Davisi gondoglkodásmódott elsajátítani, nevezetesen hogy ő mindig népszerű volt és mindig széles közönséghez (akart) szólni, és ez hellyel közzel sikerült is neki. Művész volt, jó üzletember, jó zenész kevesen vagyunk ilyen képességekkel 1xre megáldva.
Ez mekkora hülyeség, már ne haragudj. Ha egy zene nincs kigyakorolva rendesen, és úgy publikálják, az egyáltalán nem ugyanaz, mint amikor egy honlapot elindítanak úgy, hogy van még rajta szerkesztés alatti felület.
Erről van szó, erről beszéltem én is. Ám a kollégák (leginkább Nite_club) azt állítják, hogy te hiteltelenné válnál, ha művészi értékekről kezdenél beszélni, mert te is szolgáltad már ki a zeneipari gépezetet többek közt a Tóth Vera-zenekarral, vagy éppen a Pa-Dö-Dővel. Ez az állítás természetesen abszurdum, de én nem tudom őket meggyőzni erről, mert nem vagyok elég nagyágyú a szakmában ahhoz, hogy adjanak a véleményemre. Hátha rád hallgatnak...
