Ezeket a hiányosságokat már én is megfigyeltem, én mentem vele már vizes úton hosszabb távon, és még a hátam közepére is felcsapta a sarat. A hátsó ülés is tiszta sár volt. A hűtőről meg nem is beszélve, teljesen telerakodott sárral, ami szerintem a hűtő hatásfokát is befolyásolhatja. Valóban lehetne egy kicsit hosszabb az első sárvédő, amúgy a benzinkúti nagynyomású kézi mosóval, 300ft-ból mindig tisztára tudom mosni. Bár megoldások mindenre vannak, csak ugye ezek pénzbe kerülnek. Talán már láttatok a netten a tuning gépeken, általában van másodlagos hátsó sárvédő, ami sztem még jól is néz ki. Talán ha majd elfogadható áron hozzá lehet jutni, akkor érdemes lesz beruházni. Az első sárvédőt meg le lehet gyártatni, persze hosszabb túlnyúlással. Erre vannak már cégek.
Erről jut eszembe, esetleg ha lenne ilyen terve másnak is, akkor össze lehetne fogni, ugyanis az első sablon darab elkészítése a drágább, de utána már elég jó árakon úgymond utángyártanak. Így a sablonkészítés összegét szét lehetne osztani. Na mindegy, csak egy ötlet volt. Egyébként vki cserélte már le a gyári tükröket? Én a sport típust raktam rá, s szerintem nagyon jól néz ki, jobban illik a motor egyéniségéhez. Bocs a hosszú írásért.
A magyar kezelési utasítás valóban semmire sem jó és törvénysértő is így ebben a formában.
Ami azt illeti a vízhőmérőt én is nagyon hiányolom,már az is jó lenne,ha legalább a felmelegedett állapotot jelezné vmi,nehogy hidegen meghajtsa valaki.
A MODE gomb is kicsi,nehéz kesztűben nyomkodni.
Tegnap átmentem egy-két vízfolyáson és nagyon felcsapja,otthon pucolnom kellett egy csomót.Ha meg valóban elmegyek vele messzebbre túrázni,akkor óhatatlan az esőben menés.Viszont az utólagos megoldások meg nem tudom mennyire lennének esztétikusak.
Akartam írni egy hozzászólást arról is hogy mi az ami szerintem lehetne jobb is a motoron gondoltam megosztom veletek, mi a véleményetek (apróságok ezek és a motor a jelenlegi állapotában is több mint szuper). Műszerfal: én örülnék egy vízhőfok és egy benzinszint kijelzőnek a digitális panelen. Első sárhányót gondolom a design kedvéért szerintem kicsit rövidre vágták a hűtő felöli oldalán így szerintetek nem vágja teli sárral kavicsokkal a hűtő lamellákat (amik ránézésre elég finom szerkezetnek néz ki tehát árthat neki az ilyen jellegű sokk). És ha már telivágódott (még nincs ilyen problémám mert esőben persze nem viszem ki de pl. most tavasszal változékony időjárás mellett elkaphat kisebb nagyobb eső) szerintetek mivel tisztítsam? Mondjuk a legegyszerűbb nyilván a benzinkutakon lévő kézimosó cuccal lecsapatni róla ... Aztán örültem volna ha a hátsó kerékhez szerelnek egy kis sárhányót úgy talán nem vágná be annyira a sarat a blokkhoz lánchoz rugóstaghoz ...
Zizegést nem hallok a műszerfal felöl ... mondjuk nem is figyeltem de gondolom azért nem figyeltem ilyen szempontból rá mert nincs zizegés. Valami rezonálhat, nem tudom milyen elektromos kütyü zizeghetne, meg ha elektromos cucc zizeg akkor az nem lenne fordulatszám függő (szerintem, de persze majd a nálam tapasztaltabbak véleményéra adjál inkább).
A bejáratást szerintem elnézte (bár szerintem ha úgy is csinálod ahogy ő mondja akkor sem lesz semmi különös baja) mert a manualan az van hogy 500 mérföldig (800 km) 4000 rpm, 1000 mérföldig (1600 km) 6000 rpm és 800 mérföldnél (1000 km) van a szervíz. Guminyomásra nekem azt mondta, hogy 2,0 - 2,7 között ízlésem szerint elöl hátul, én igazából meg se néztem még hogy mennyit töltöttek bele. A manual (angol nyelvű) szerint elől is hátul is 250 kPa hideg gumiknál mérve. Egyébként a magyar manual szerintem egy sz.r, még valami szabályba is ütközik (szerintem), hiszen az a magyar kézikönyv abszolút nem az er6n-ről szól, hanem egy általános kawasaki motorkerékpár zagyvalék, aminek persze némely részeit lehet az er6n-re is megfeleltetni de az ábrák, egyike sem az er6n-ről szól. Így nem tesznek eleget a DMC-sek azon kötelezetségüknek miszerint magyarnyelvű kézikönyvet kell biztosítaniuk. Ja és mekkora már hogy a magyar kézikönyv semmilyen értéket nem ad meg mindíg, ha arra kerül a sor, hogy értéket kéne megadni beszúrták azt a sort hogy forduljon egy hivatalos Kawasaki márkakereskedőhöz.
Az angol nyelvűjében benne van a pontos guminyomás, ma ha hazaértem megírom neked. Ugyanitt van az is, hogy bejáratás: első 800 km: 4000-ig, második 800 km: 6000-ig, aztán ami belefér, persze 1000-nél szervíz. Ez van gyárilag megadva. Szerintem ez a frankó, hiszen a gyár írta. A 2.7 nagyon sok. Nem emlékszem pontosan, de nagyjából elöl 2.2, hátul 2.5 rémlik. Este pontosan megmondom. Arra emlékszem, hogy súlytól függetlenül annyi a nyomás, amennyi.(Utassal, anélkül, csomagokkal, stb.)
Tegnap este végre tudtam menni egy Dobogókő-kört a mocival,hát meglepődtem,hogy milyen nyomatékos.60-ról hatodikban simán megindul még hegynek fel is.Kis fordulaton pedig mintha egy V2-es lakna benne,úgy dohog.Már alig várom,hogy lehessen 4000 fölé menni.
Lenne két kérdésem is,érdekelne a véleményetek:
-Nem találtam guminyomás értékeket a manualban,szerintetek mennyire érdemes tenni.Nekem az elsőt 2,7-en hagyták,le is engedtem 2,1-re,mert nagyon sokalltam.
-Péter azt mondta,hogy első 500 km 4000-ig,utána második 500km 6000-ig,aztán szervíz és hadd szóljon.A kezelési útmutató szerint 800km és 1600 km a két adat.Most akkor mi a frankó szerintetek?
Csak mostanság olyan lassan múlik az idő...főleg hogy kitavaszodott :) Alig győzöm kivárni.... Nembaj, most az országos nyílt hétvégén lesz alkalmam testközelből megszemlélnem, esetleg menni az egyik paripával....
Kíváncsiságból megkérdeztem a Kawa beszálllítót és azt mondták 1-2 hét kellene, hogy legyen az várakozási idő, de azt is mondták, hogy hallottak a rendszám problémákról, mivel az önkormányzatok most eléggé el vannak foglalva a választásokkal.
Sziasztok! Persze én sem állítom, hogy ez a Péter egy szörnyeteg, egyszerűen csak ízlések és pofonok. Természetes, hogy a főnökeiknek kellene átlátni, hogy valami nincs rendben. Tudom , hogy elkötelezett motoros sőt a motorkiállításon beszélt olyasmiről, hogy szeretne szervezni egy nagy er-6n közös gurulást, mert állítólag csak a csb-ben valami 30 körüli gép kelt el, már akkor.
Lenne egy találkozóra szóló javaslatom: május 1. Kunmadaras Motoros Majális
Nemtom ki volt már ezen a motoros találkozón, de tuti be...rás! Ott van minden ami a motoros szívnek jót tesz: motorok, komoly versenyek, kiegészítők, nők, kaja, pia, stb!
Gondolkozzatok rajta, még van idő! (Ebbe szerintem nem lehet csalódni!)
Más. Az eseménynaptárt excel formátumban raktam fel, de az oldalon már ömlesztve jelent meg, most felrakok egy talán könnyebben átlátható listát, viszont a másikban a kiemelt névre kattintva az adott rendezvény oldala jelenik meg. Ha van ötletetek hogy hogyan szervezzük a közös túrákat szeretettel várom!
A 2006-os eseménynaptár:Dátum: Esemény: Egyéb:
2006. február 18. Yeti-Race Pannónai-ring
2003. március 1. Budapest Motor Kiállítás Hungexpo
2006. március 26. MotoGP Spanyol Nagydíj (Jerez)
2006. április 24. Phoenix-racing nyíltnap Pannónai-ring
2006. április 7. Interwheel 04.7-9. 15. Interwheel!
2006. április 8. MotoGP Katari Nagydíj (Doha)
2006. április 30. MotoGP Török Nagydíj (Isztambul)
2006. május 14. MotoGP Kínai Nagydíj (Sanghaj)
2006. május 21. MotoGP Francia Nagydíj (Le Mans)
2006. június 4. MotoGP Olasz Nagydíj (Mugello)
2006.Június.08 7. Nemzetközi HD Fesztivál H.O.G. , Alsóörs
2006. június 13. Phoenix-racing nyíltnap Pannónai-ring
2006. június 18. MotoGP Katalán Nagydíj (Barcelona)
2006. június 23. XV. Devils meeting június 23-25. Újszilvás
2006. június 24. MotoGP Holland Nagydíj (Assen)
2006. július 2. MotoGP Brit Nagydíj (Donington Park)
2006. július 12. Phoenix-racing nyíltnap Pannónai-ring
2006. július 16. MotoGP Német Nagydíj (Sachsenring)
2006. július 23. MotoGP Amerikai Nagydíj (Laguna Seca)
2006.Július. 25-30 Hungarian Beek Week Stray Dogs MC, Sirok
2006. augusztus 11. Phoenix-racing nyíltnap Pannónai-ring
2006. augusztus 20. MotoGP Cseh Nagydíj (Brno)
2006. szeptember 10. MotoGP Malajziai Nagydíj (Szepang)
2006. szeptember 15. Phoenix-racing nyíltnap Pannónai-ring
2006. szeptember 17. MotoGP Ausztrál Nagydíj (Phillip Island)
2006. szeptember 24. MotoGP Japán Nagydíj (Motegi)
2006. október 22. MotoGP Portugál Nagydíj (Estoril)
2006. október 29. MotoGP Valenciai Nagydíj (Valencia)
Ui: ha jól tudom az idén az M1 közvetíti a MotoGP futamokat. Ez is Talmának köszönhető! :-)
A haverom is a Csb-ben vette a gépet, és neki is csúsztak egy kicsit, de ez akkor nem igazán számított ugyanis január, és kemény fagyok voltak. Én Szentesen vettem, s nagyon korrektek voltak. Azt hiszem nem igazán gondolták hogy ekkora kereslet lesz a motorra, de ezért ne az eladóra (Péterre) haragudjatok, hiszen ő egy alkalmazott, akinek főnökei vannak, s vajmi keveset tehet róla hogy egyedül csinálja. Péter egy ízig vérig motoros aki pont ez miatt is dolgozik motorkereskedésben, s nekem nagyon szimpatikus volt mikor a haverommal kijártunk a Csb-be. Úgy volt hogy én is ott veszem, de mivel Szentesen kaptam jobb ajánlatot így ott vettem. Erre Péternek az volt a reakciója hogy: gratulálok! És szól ha közös túrákat szervez. Egyszóval szerintem korrekt, s a rajta kívül álló dolgokról vajmi keveset tehet.
Most egy 50-es crossmotorral szaladgálok, az is megy 80 körül de feltételezem, hogy annál azért jobb a kialakítása szélterelés szempontjából is...mindigis naked-et akartam magamnak, aztán inkább már a fejidomos változatokat nézegettem, de ez a motor annyira el van találva, hogy inkább néha felteszek rá szélvédőt! (az házilag le/felszerelhető, ugye?) Ha minden jól megy, akkor nyáron és is beruházok egyre.
Volt itt már előzőleg szó róla, hogy jogosítványszerzéskor is tudtatok bánni a nagymotorral (gs500, er5, stb.)...hát nemtom ez mennyire fedi a valóságot. Én egy Honda CBX750-nel vizsgáztam, ami azért az 50-es moci után nagy különbség elvileg, de az ilyen motorok már annyira le vannak strapálva, meg oktatáson nem is húzza neki az ember, hogy sztem nem ezzel kellene összehasonlítani azt amikor egyedül nekiindulsz egy új 70+ LE-s géppel. Amivel szeretném biztatni a robogóról átülőket/kezdőket/újrakezdőket az az én történetem: Először én is robogóztam, de aztán következett 4 év abszolút motormentes év (megszereztem a B-s jogsit és állandóan kocsiban ültem). Nyár óta van meg a crossmoci, aztán a családba került egy KLE500-as is. Ősszel le is raktam a korlátlan jogsit, és azóta sokat mentem a KLE-vel is, és nem volt gondom, pár km után megszoktam a gázreakciókat, a fékutat, stb. - lehet hogy a Kawák ilyen könnyen megszokhatóak?! :) Ha ésszel állunk neki (ideértve magamat is) akkor sztem nem lehet gond - a bejáratás alatt kell összeszokni a géppel!
Tehát csak bátran, ER6N-re fel! Balesetmentes közlekedést mindenkinek! (bocsi,h. hosszú voltam)
Úgy néz ki, végre levizsgázott a kicsike, de a másik srác (Péter nem volt bent)
azt mondta van egy rossz híre: elfogyott a rendszám, mert a többi kereskedő felvásárolta. Ha találkozom Péterrel, lehet megkérdezem, amit Nagykerekű kolléga
ajánlott. A találkozók jól hangzanak. Szép dübörgést csapna jó pár ER6N.
Nagy tapasztalatom nincs vele (az idő előrehaladtával egyre több lesz:)) ma végül az össz kilométer mutató valamivel 100 fölött ált meg .. a csuklóval finoman kell bánni de a gázreakció teljesen kiszámítható, birkózásra még nem került sor közöttünk és nem is fog ahogy a viszonyunkat elnézem. Szereti ha indulás előtt bemelegszik rendesen ez 1-2 perc járatást jelent (+20 fokról persze), kb ennyi tapasztalatom van vele. Valamint a robogóhoz képest ezzel nyugalmasabb a közlekedés (gs500-al is az), mivel én azt tapasztalom hogy a közlekedés többi résztvevője jobban elfogadja azt, hogy ott vagy az úton míg a robogóval engem mindenki minden helyzetben le akart nyomni (nem volt nehéz max. 65-el tudtam azzal menni). Amikor hazafelé gurultam a motorral egy kisebb úton mentem ahol 40-el szabad menni (ezt senki nem tartja be) én az er6-al 50-el mentem végig és senki se előzött le (igaz nem volt nagy a forgalom) szépen betartott féktávval jött mögöttem egy autó végig, amikor robogóval mentem a CSB-be ugyanezen útvonalon 65-el akkor aki mögém ért az nem bírta ki hogy ne előzzön le.
A CSB-vel kapcsolatban, én bár lett volna okom rá (úgy érzem) látványosan nem csaptam balhét, mivel amikor az a helyzet áll fönt hogy a pénzed már náluk van és még a motorod is ott van akkor bizony teljesen rájuk vagy utalva ilyenkor balhézni velük durván nem vezethet jóra. Szerintem az a módszer amit Nagykerekű kolléga csinált hogy kért a várakozás fejébe valami plusz szolgáltatást jó dolog mindenkinek mert mindenki boldog lesz tőle.
A kezdőknek én is bátran ajánlom (én is robogóról ültem át), és a közös motoros túrát is jó ötletnek vélem!
Én Szentesen vettem a motort, és nagyon készségesek voltak: zárás után vártak, rögtön ki is próbálhattam (anno még motort sem lehetett látni, nemhogy kipróbálni!), és még rugalmasak voltak az alkuban is! Itt jön az, hogy nem mindig a "legnagyobb"-tól éri meg vásárolni!!! Főleg Pesten és környékén van a legtöbb kereskedés, nekem 100 km-es körzetben van 3 szalon, Pesten meg 50 km-es körzetben 5-6! Versenyeztessétek egyszerre őket! Illetve a szerződésben foglaljátok le, hogy mi lesz ha nincs motor a határidőre (kisebb-nagyobb ajándék is lehet)!
Anno elmentem a CSB-be ,hogy megnézzek egy ezüstöt. Ezek szerint Péterrrel hozzott össze a sors aki azt mondta kérésemre, hogy röktön jön.15 perc múlva jött de nem tudta mit akarok.Mondtam neki. Sok dolga lévén leküldött az alaksorba, hogy ott még van egy ha el nem vitték. Lementem, bojongtam, kutattam, nem találtam, felmentem. Ő éppen egy utánnam érkező vevővel foglalkozott, és amikor megint feltártam előtte a nyűgöm amire már nem emlékezett, lepasszolt egy másik eladónak.(aki egyébként rendes volt és végül elértem a célom)Végül is nem olyan súlyos csak az ember fia nem ezt várja. Ja és az hogy be vannak havazva az ne az én gondom legyen már!Vegyenek fel több eladót, gondolom egy ekkora cégnek nem kellene, hogy ez gondot okozzon és cserébe kapnának egy hűséges vevőkört. Na de így...