Ide jöhet minden, ami Kecskemét és
mikrokörnyezetének tömegközlekedésével kapcsolatos, beleértve a helyi-
és helyközi járatokat, munkásszállító és szerződéses buszokat is.
Ez azt jelenti, hogy a 14-esnek kialakítanak valami komolyabb megállót a Margarétánál, vagy csak hivatalossá teszik a motor leállít, fordulóidő megvár módszert, amit 2-3 hete alkalmaznak?
Kíváncsi leszek a próbakocsira, hol lehet majd látni? Egyáltalán kikerül használatba, vagy csak próbálgatni fogják?
Bpf-097biztos selejt, bop-318, vagy vmelyik hetényi kocsit emlegetik selejt ügyben. Holnapra pedig egy próbabusz érkezése várható. Menetrend ügyben a 3as, 14es vonalak végállomásosítása(de szép szó) és hétvégi járatbővítés várható, ha megszavazza a közgyűlés
Az már működik és van egy a váróteremben is, azt valamivel korábban helyezték üzembe. De gyanítom, hogy suexID a helyi utastájékoztatás fejlesztésére gondolt, amit elvileg idén valósítanak majd meg. Én is kíváncsi vagyok, hogy mire fog kiterjedni.
"Valaki tud esetleg arról nyilatkozni, hogy mit értenek az utastájékoztatás fejlesztése alatt?"
A helyközi pályaudvaron a váró bejárata előtt..vagy inkább felett van egy nagy kijelző, ha jóltudom az induló buszokat mutatja, de mikor láttam akkor üzemelték be, tehát félkész volt.
Sajnos ez nagyon jellemző, tulajdonképp csak azt nem viszik el, ami szögesdróttal van körbetekerve és 380-as ipari áram van belevezetve. Szánalmas egyébként, hogy azért 500 Ft-ért amit kap érte a MÉH telepen képes ott faszolni órákat, kockáztatva, hogy egy járőr elkapja...
Ugyanez a véleményem azokról, akik az üléseket szabdalják a buszokon, meg firkálnak, az ilyennek savba mártanám a kezét miután eltörtem három egyenlő darabba.
Valaki tud esetleg arról nyilatkozni, hogy mit értenek az utastájékoztatás fejlesztése alatt? Esetleg végre eljön az a nap, hogy normális tájékoztató kijelzőkkel szerelik fel a buszokat? Vagy ilyesmire ne is számítsunk?
Mellesleg én örülök már a használt csuklósoknak is, csak valami új legyen már a 280-asok helyett. Egyébként ezzel párhuzamosan a KV selejtez is, vagy a meglévő buszok mellé szerzi be a 2 csuklóst?
Egy változásra van tippem. Úgy tűnik, hogy a 3-as megszűnik hurokjáratnak lenni. A Klebersberg K. úton már régóta látom az ellenoldali buszmegállót és láttam már, hogy a Csokor utcán is megvan már, bár tábla ott még nincs. Mondjuk ez utóbbi kicsit szűkös lesz szerintem a reggeli csúcsban, mert az egyik előkertnél létesítették és eddig csak egy viszonylag kis peront alakítottak ki. Szerintem érdekes lesz...
Én már ha "újabb" buszok jönnének, annak is örülnék. Komolyan szánalmas, hogy némelyik busz milyen szinten szét van rohadva. Lassan már ki lehet látni a buszok oldalán...
A betett MAN Lion's City valóban szép kocsi, nekem is tetszik, de a berlini BVG-nél lévő csuklós MAN nem kicsit csúnyább: MAN NG 312 (ez nem egy berlini példány, de ott is ilyenek vannak)
Az átalakított Ikarus elég brutálisan néz ki. Vajon az eleje is hasonlóképpen ütős? :-)
Tegyük fel, hogy Berlin, azon belül is BVG. Milyük van (tipus, évjárat) a honlapjuk szerint:
- Mercedes-Benz, O 405 GN - 1993 - 1995 - EvoBus, Citaro O 530 GN - 2003 - 2004 - MAN, NG 272 - 1992 - MAN, NG 312 - 1995 - MAN, NG 313 - 2004 - Solaris, Urbino 18 - 2003 - Solaris, Urbino 18 - 2005
Ezek közül nyilván a régi kocsik jöhetnének szóba (ha tényleg innen jönnek), tehát MB0405GN, MAN NG272 vagy MAN NG312. MB és MAN közül valóban az utóbbi az, ami talán valószínűbb, ha azt vesszük, hogy milyen tipusok vannak eddig Kunságnál. Az MAN a csúnyácskább, bár ez szubjektív. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz. Nem tudom, hogy van-e értelme 10 évnél sokkal öregebb buszt vásárolni.