Furcsa... mint mondtam nekünk gond nélkül adták ki így is... Bár hallani horror történeteket arról hogy a BAH nem ugyanazt kéri ha Mancika ül benn reggel, mint ha Klárika délután...
Akkor az eredeti kérdezőnek annyiban módösítanék, hogy tapasztalataim szerint nem kell kicserélni az iratokat...
Értettem hogy nem úgy értetted, kár hogy nem értetted hogy értettem hogy nem úgy értetted :-)))
Nem megúszásról van szó, inkább arról hogy nem alapfeltétele az igénylésnek a névváltoztatás.
Ettől függetlenül valamikor el lesz intézve, ha nem tartanánk fontosnak akkor maradt volna a lánykori név. Épp csak nem a legelső prioritások között szerepel az útlevél cseréje.
Ha Magyarországon köttetett a házasság, az romániában csak a honosítást követően lesz érvényes. Mivel a román hatóság állítja ki az útlevelet, ezért ők a névváltozást csak ezt követően engedélyezik. Tehát a román útleveled jogosan szól a leánykori nevedre mindaddig, amíg ott nem honosíttatod a házasságot. Ezzel szemben Magyarországon a házasságod érvényes, tehát ezalapján kérhetsz családegyesítésre hivatkozva tartózkodási vagy letelepdési engedélyt. Az irataid leánykori névre fognak szólni persze, és ha a román hatóság kicserélte az azonosítóiratokat, csak utánna fognak Magyarországon is férjezett névre kiállítani személyi igazolványt, lakcímkártyát, stb-t.
Ami engem illett, most két állandó lakcímem van: a romániai és a magyarországi.
Tudom, hogy ez nem korrekt állapot, de nincs kedvem bemenni a román konzulástura, hogy bejelentsem az újabbik állandó lakcímem, ami a magyarországi.
Elvileg Romániában meg is büntethetnek érte. Adózás szempotjából is fontos lenne kijelentkezni Romániából, mert elvileg most ott is kell személyi jövedelemadó bevallást készíteni.
@Dézsa Woo
Ha az állampolárságit is megúszod útlevél csere nélkül, akkor azt kell mondjam, hogy ügyes vagy.
Előírhatják, sőt kötelességed, hogy bármely személyes adataidat érintő változást bejelentsd az összes olyan országban ahol állampolgári vagy egyéb, hasonló, jogviszonyod van és szükség szerint irataid kicseréltesd vagy módosíttasd.
Egy személy egyértelműen és egyedien kell azonosítható legyen, személyes iratai alapján. Magyarán nem létezhet két különböző névre, állandó lakcímre, státuszra nőtlen/házas, szóló, érvényes személyazonossági iratod (jogilag, gyakorlatilag meg ugye van aki elfelejti, nem tudja stb, illetve van a bűnöző kategória is:)
Segítségre lenne szükségem. Román állampolgárként jövedelszerző vizummal, Bt. beltagja vagyok. Eddig fizettem az ehot, 2004. május óta kell fizetnem a járulékokat is?
A házastársi vízumnak és egyebeknek tényleg a házasság a jogalapja, de azt szerintem nem írhatják elő hogy egy másik országban is honosíttatnod keljen a házasságot, ami meg alapfeltétele annak, hogy az irataidat kicserélhesd. Tehát (az én logikám szerint) azt kérhetik, hogy Magyarországon jogszerűen össze legyetek házasodva, de attól nem tehetik függővé az igénylést, hogy egy másik ország a megkötött házasság alapján lecserélje az iratokat férjezett névre. Bár lehet ennél "jogászkodóbb" magyarázatot is tud rá adni neked a BAH, ahogy látom vannak itt néhányan a fórumon is onnan...
Azt biztosan tudom, hogy lehet kérni lánykori névre szóló útlevéllel letelepedési engedélyt, bár mivel mi a letelepedésit már magyar felmenők igazolásával kértük, ezért azt nem tudom biztosan, hogy családegyesítési célú letelepedsi engedély esetén is lehet-e kérni így. A tartózkodási engedély esetén biztosan tudom, hogy lehet, azt nekünk így adták ki.
A romániai honosítást a lakóhely szerinti önkormányzatnál kell kezdeményezni, akik elküldik Bukarestbe, és ott nyomnak rá egy pecsétet, majd vissza a lakóhely szerinti önkörmányzatra, ezért ilyen hosszadalmas a procedúra.
Családegyesítési tartózkodásit is lehet kérni a leánykori névre? Nem furcsa, hogy az egésznek a házasság az alapja, ahol is ugye változik, változhat a név?
Bár régi a kérdés, de úgy látom még nem válaszolt rá senki.
Nem szükséges kicserélni az útlevelet, a lánykori névre is kérhető a tartózkodási engedély, sőt a letelepedési engedély is. Ha így kéred, és később mégis kicsrélteted az útleveledet, akkor a BAH valami pár ezer forintos eljárási díj fejében átvezeti a tartózkodási engedélyt a férjezett névre szóló útlevélbe is.
Gond csak annyi lehet vele, hogy a Magyarországon kötött házasságot Romániában honosítani kell (kb. 30-60 nap), majd Romániában új személyi igazolványt kell kérni ahhoz, hogy az útlevelet is cserélni tudd. A Román nagykövetség csak a férjezett névre szóló Buletin megléte esetén lesz hajlandó cserélni az útlevelet névváltozás miatt.
Sürgősen szükségem lenne a népstadionos vízumügyintéző busz telefonszámára. Kérlek, küldd el az: e pont transylvania at gmail pont com cimre. Köszönom!
"igaz, hogy nem biztos forrásból de fél évet hallottam."
Fél év a visszahonosításra vonatkozik, tehát aki már volt egyszer magyar állampolgár. Például aki Kolozsváron született 1940-1945 között az visszahonosítást kérhet, mert akkor Észak-Erdély Magyarországhoz tartozott.
Ha nincs fénymásolat az sem baj, akkor nyilatkozz az anyakönyvezetőnek, hogy már csatoltad a letelepedési engedély kérelemhez.
Ez egy jó irányadó tájékoztatás volt ..... Ezzel az 1 évvel nem vagyok kibékülve ..... igaz, hogy nem biztos forrásból de fél évet hallottam. Hát sajna ez van.... Viszont a letelepedésihez csatolt fénymásolatokkal is gondoko vannak .... mert nincsenek :-) . Így jártam .... Azért jó előre figyelmeztetni a jövőben állampolgárságot kérő embereket, hogy azért minden lefordított aktájáról jó ha készít fénymásolatot.
- eredeti születési anyakönyvi kivonat plusz az OFFI fordítása, kb. 5000 Ft.
- magyar állampolgár felmenő igazolása (például szülők és nagyszülők házassági anyakönyvi kivonatának OFFI fordítása 2 x 5000 Ft, ha már csatoltad a letelepedésihez, akkor nem kell újból csatolni, elég a hiteles fordítás fénymásolata)
- tulajdoni lap: 4000 Ft
- lakásbérleti szerződés (ha már csatoltad a letelepedésihez és határozatlan időre szólt, akkor elég a fénymásolat róla)
- APEH igazolást-ingyenesen állítják ki
- alkotmányismereti vizsga 5000 Ft vagy igazolás az iskolától, hogy magyar tagozatra jártál elemi vagy középiskolába, amit le kell fordítani az OFFI-nál, ami kb. 4000 Ft.
- 1 db. foto
Számold össze...
A névváltozás - passzolom a kérdést.
1 év lesz az átlagos elbírálási idő, ha hinni lehet az igéreteknek.
Egy átlagos köztisztviselőtől nem is várható el. De azért egy bevándorlási hivatalnoktól, egy idegenrendészeti ügyintézőtől talán mégis, ha nem is tudja fejből, de legalább utánnanézzen... gondolom én
Koszonom szepen a valaszt, remelem a mai jogszabalyok is tamogatjak az idezetedet :-).
Valaki nem tud hozzavetoleges arat mondani az allampolgarsagi ugyintezesre ??? A masik kerdesem az lenne, hogy valaki kert-e nevvaltoztatassal allampolgarsagot ? Ha igen, akkor mennyi idovel hosszabbodott meg az elbiralasa? Egyebkent most mennyi egy atlag elbiralasi ido?
Hellóka,lenne egy nagy kérésem.Nem tudom jó helyen érdeklődöm-e,de majd hátha itt sikerül valami útbaigazítást kapnom.Ugyanis,én volt osztálytársaim után kutatok.1986-ban végeztem Marosvásárhelyen a Mezőgazdasági Liceumban.Az idén lenne 20 éves találkozónk,ezt szeretném össze hozni.Előre is kösz minden segítséget.
Az tudom tanácsolni, hogy fordítsd le saját magad az igazolást, ha precízen tudsz fordítani. Elviszed az általad készített fordítást az OFFI-hoz és ott csak lektorálni kell a fordítást. Alá fognak íratni egy papírt veled, hogy ha nem elég precíz a fordítás akkor teljes árat fognak fizettetni veled. Újabb összeget tudsz megspórolni, ha az eredetihez kéred csatolni a fordítást. Ha fénymásolathoz csatolnák a fordítást akkor külön kéne fizetni a fénymásolat hitelesítéséért. Így olcsób lesz.