Nekünk is tetszik, különben nem lennénk itt. ÖE az adócsalást pedig viccnek szánta. Legalább is remélem. :-))) Amit írsz azt ismerem, mert visszaolvastam, írtam is, hogy nem a gazdaságosság a lényeg, jelen pillanatban.
A gazdaságossági számításokat pontosan kell elvégeznünk, (már amennyire lehet) hogy tisztán lássuk a helyzetet. Leegyszerűsítve a dolgokat, azt feltételezem, hogy a villamos saxo javítási költségei megegyeznek majd egy 1,1-es benzines saxoéval, az akksit kivéve. Előreláthatólag lehet drágább is és olcsóbb is, ezért a középúttal számolok. Ezért kell szembeállítani az áramfogyasztást+aksiamortizációt, a benzinfogyasztással.
Az árat illetően ezt írod: (két ugyanilyen benzines Saxo áráért) sikerült megvennem Az én számításaim szerint: 800eFt kb magyarországon egy 99-es benzines saxo, több km-el, mint a tied 1100eFt kb amennyibe van neked a villamos 216eFt ot ér még a benne lévő akksid (az akksit külön számolom, az összehasonlíthatóság érdekéken)
1100eFt-216eFt=884eFt ezért árban ugyanott vagy!! Ami ugye jó hír.
Persze a km-enkénti fogyasztásban nincs nagy előny, az áram+aksiamortizáció és a benzin összehasonlításában, de ha mindent összevetve egyformára jönnek ki a költségek, az már jó, mert mint írod, itt és most nem a költség a legnagyobb előny.
Ha pedig egy szép napon leesik az akksik ára, akkor robban a villanyautó piaca. Viszont akkor oda lesz az egyediség. :-)
"Az más kérdés, hogy maguknak is vennének belőle egyet otthonra második kocsinak. Biztos nem lenne annyira jó ha minden második kocsi ilyen lenne az utcán."
Szvsz sokkal jobb lenne az élet, ha mindenki, aki megteheti, hogy több autója van (szerintem vannak páran), venne egy ilyet is, és a városban ilyennel járna. Milyen csend meg jó levegő lenne a városban! És a nagyobb kereslet miatt egyre olcsóbb is lenne az elektro-autó. Aztán a pályán meg városon kívüli utakon meg lehet zúzni valami nagyköbcentis élményautóval.
Az áram jövedéki adóztatása "sajna" nem fog összejönni lenyúlós barátainknak. :-))) Talán ezért nem merik eltörölni a tisztán elektromos regadóját, pedig annyira környezetvédőnek mondják a regadótáblájukat.
Természetesen lehet arról vitatkozni, hogy megéri e vagy sem.
Persze, ha szétmegy az akksi akkor nem éri meg, akkor sem éri meg, ha elromlik és nincs hozzá alkatrész.
Ilyen alapon semmit se csináljon az ember, mert biztos bukta lesz a vége!
Ha egy HDI pözsóban cserélni kell egy nagynyomású szivattyút, meg még valami "apróságot" az is van annyi mint az én akkupakkom. De csak a sok HA -t nézzük akkor járjunk busszal vagy gyalog... Persze ettől eltekintve benne van a kockázat, mint mindenben.
Annak idején írtam egy másik topicba, hogy a döntésemben nagyrészt játszott a hobby, a kihívás, a kísérlet, a jópofaság, különcség.
Egyáltalán nem dől össze a világ, ha nem jönne be a projekt, de legalább megpróbáltam.
A két hónapos élete alatt amióta megvettem csupa mosolygós emberrel találkoztam aki megnézte az autómat.
A múltkori Citroen szervizes látogatásomkor mikor a szervízes kiállt a műhelyből vele és ideadta a kulcsot fülig ért a szája. Hozzátette: Háát ez kurva jó! :-)
A vadiúj céötössel mikor kiállt nem tette hozzá: hogy ez is kurva jóóó...
Pedig szerintem az is kurva jó! :-)
Az enyém másképp kurva jó és ahogy észrevettem az embereknek tetszik.
Az más kérdés, hogy maguknak is vennének belőle egyet otthonra második kocsinak. Biztos nem lenne annyira jó ha minden második kocsi ilyen lenne az utcán.
Tehát mint úttörőségre, alternatívára, egyediségre tekintek erre a kocsira elsősorban nem mint egy marha jó adócsaló eszközre.
Alapjában amerikai böszme nagy amerikai kocsikhoz szokott szememnek egy semmi egy ilyen kis autó, de mégis nagyon szeretem, pedig mikor eladtam a szitroen béikszemet megfogadtam, hogy soha többet nem veszek szitroent, mert önmagában nem túl jó minőségű autónak tartom. És mégis, ez a kis apróság, hogy különbözik a többitől mégis kedvessé teszi számomra, pedig nem is nagyon tudtam, hogy létezik olyan autó a földön, hogy Saxo...
Összefoglalva ez egy a hasznos de a hobbi kategóriába tartozó jármű. Így kell tekinteni rá.
Akkumlátor ciklusidő: Kevesett futottat kell venni és akkor az akksik biztosan jók. A töltője egy bonyolult computer vezérelt töltő ami még azt is nézi (kis túlzással), hogy milyen évjáratú az akksi. Akksi és a környezeti hőmérséklet, lemerülési szint, használat, stb. mind-mind befolyásolják a töltést épp a leghosszabb akku élettetartam érdekében. A Júzer egyszerűen nem tudja tönkretenni az akkumlátorokat, mert a töltő- és a motorirányítórendszer nem engedik meg az akkukat szélsőséges igénybevételnek kitenni. Még van külön kondícionáló töltése is a computernek amit időszakosan és automatikusan vesz igénybe a jobb hatásfok miatt. Amikor egy töltés befejeződött "megnézi", hogy az hogy sikerült különböző teszetekkel. Pl van egy olyan számláló is az agyában, hogy hányszor volt túltöltve az akku pakk. stb.
Amúgy lehet venni hozzá utángyártott és használt pakkokat olcsóbban mint a 400 ezres gyári. Tudok olyan címeket ahol kapható bele akksi, sőt egy helyen van kimondottan ebbe a kocsiba való pakk is amivel 128 Km-t lehet megetenni egy feltöltéssel. Simán az eredeti helyére bemegy, csak át kell kapcsolni a töltőrendszerben a -Megnövelt NICd kálliumkarbonát (gyári) akkumlátor típus paramétert az okosítottra (nem tudom milyen összetételű, valószínűleg az is NICd csak valamiben más.
Bízok benne, hogy sokáig hű társam tud lenni a mindennapokban.
De ne felejtsük ki a hagyományos kocsik amortizációját se. Hallottam olyan regéket, hogy "ennek a kocsinak a motorjához 300 000 km-ig hozzá se kell nyúlni, csak az olajat kell cserélni benne" Na ez a 7 mFt alatti kategóriában nem szokott bejönni. Sőt, fölötte se nagyon, ahogy ismerősöknél láttam. Mindenki 100 ekm után igyekszik megszabadulni a kocsitól, aztán ha használtat vesz, imádkozik.
Egyébként meg igenis legyen olcsó! O:-) És jó is! :-)
Viszont adódik a következő kérdés! Mennyi egyéb üzemeltetési költség jön rá? Mi marad el? Ékszíj, vezérműlánc, hengerfej meg ilyesmi úgy hinném, hogy nincs benne. ;-) Azokat ugye 100-300 ekm-enként a gyár is cserélteti. Olajat se kell tölteni bele. Fékek remélem vannak. ;-) Milyen is a motor benne? Egyenáramú szénkefékkel? Ugye nem? A fékezés közbeni visszatöltés környékén kell pár diódának lennie, amik komolyabban terhelődhetnek. Az elektronika, ha jól van megtervezve, sokáig bírja. De főleg a gk elektronika brutális árú tud lenni, ha egyszer elszáll. Pláne, ha majdnem egyedi a darab. És nincs utángyártott, se bontott! :-(
Természetesen közlekedtem itthon is vele. Volt neki érvényes francia műszakija, biztosítása, stb. hát kihasználtam. :-)
Kicsit gáz lett volna lábon hazajönni vele, természetesen trélerrel jött.
A hibalámpára feltétlenül fényt derítek, de egyenlőre azt sem tudjam hol kezdjek hozzá. Az a bajom, hogy csak időnként jön elő és igy nem tudom könnyen behatárolni.
Spórolás:
Ha az autóm tíz litert fogyasztana (a Chryslerem 11.5 -öt fogyasztott 98-as ból) benzinből akkor a fogyasztásom: 10 x 275 Ft =2750 Ft / 100Km (27.5 Ft/Km).
Ha öt litert fogyasztana akkor: 5 x 275 Ft = 1375 Ft / 100Km (13.75 Ft/Km).
Az én autóm százon nappali áramból: kb 570-600 Ft, (5.7-6 Ft/Km)
éjszakaiból 275-300 Ft -t, (2.75-3 Ft/Km)
a cégnél töltve 0 Ft -t fogyaszt százon (0 Ft/Km). :-)
Így jön ki a kb. 22 Ft-s spórolás kilóméterenként.
Egy töltés (valaki kérdezte) kb: 14-16 KWh ( ez nyolcvan km-t megtételére elég).
Sokat gondolkoztam, hogy belevegyem e a kocsi egy millás árát a mutatványba, de egy normális autónál is elég komoly összeg a vételár és fenntartási ár.
Biztosításra kaptam egy 30 ezres éves összeges ajánlatot a Generalitól mindenféle bonus és egyéb kedvezmények nélkül. Bonus 4 -el meg más kedvezményekkel a gép közeledik a 22 ezres éves határhoz. (ez még nincs teljesen lefutva)
Pár kép még esetleg az érdeklődőknek. (ha már mások nem tesznek. Amit nagyon bánok)
Mi van a CityStromerrel? Ki kellene deríteni mi van vele, mert jó lenne beszélgetni a tulajjal. Ne csak én osszam a tapasztalataimat itt.
Én paranoid vagyok a használt autókkal és félig-meddig amperhuszár múltammal azt hinném, hogy a szigetelési hiba egy elektromos autónál elég gáz. Szerintem ne nagyon halogasd, mert ha az átmeneti átmegy állandó szigetelési hibába, azt rövidzárnak hívjuk. ;-(
Cs. Kádár Péter Diszkónikájából pedig azt tanultam, hogy "a végfok tranyó az az alkatrész, ami akár élete áráni is megvédi a biztosítékot a tönkremeneteltől" ;-) Így lehet pár ezres alkatrészcseréből pár tízezres.
A spórolásodnál tehát 22 Ft-ot spórolsz kilométerenként? Az kifejezetten nem rossz. :-) Aksi amortizációval vagy a nélkül?
Egyébként ugye jól emlékszem, hogy itthon is közlekedtél vele. Vagyis csak azért nem saját lábon jött az autó, mert nem volt kedved 90 km-enként 5 órát pihenni? Nem értem miért, olyan szép tájak vannak arra. ;-)
Nem húzlak. Sok sikert. Írj még, ha van valami. És ha ráérsz, persze.
Akkumlátor nélkül nem nagy üzlet megvenni egy ilyen autót szerintem. Sokba kerül felakkuzni házilag.
A többi autó árak nem olcsók azt kell mondjam. Átalakított Fiatról is lebeszélnélek. Nem tudom hogy menne az üzembe helyezése itthon, a vámról és a többi sápról nemis beszélve.
Csak gyárilag elektromosat vennék újra mégha többe is kerül. Gondoljunk itt az alkatrész dolgokra, a szervíz támogatásra. Egyedi dolgok ebben az esetben nem biztosak, hogy előny.
Ha a kiszemelt autó szép, kevesett futott (aránylag) akkor több pénzt adnék érte, csak ne legyen gond itthon vele.
Azért egy Golf CityStromert kipróbálnék. Nem tudjátok mi lett a pesti Stromer sorsa?
Össze kellene jönni a tulajjal. Annyira lenne kedvem megnézni! Legalább nem árválkodék itt egyedül.
Saxo eddig ez az egy van az országban, kellene kicsit növelni az arányon! :-)
Keresni kell! Én is egy hónapig kerestem mire ezt megtaláltam.
A behozatal nem nehézkes egyáltalán. Igaz utánfutó (tréler) és vontató jármű kell hozzá, de ez az egyetlen a pénzen kívül ami kell hozzá. Én is úgy béreltem egy Ford Galaxy-t és trélert is hozzá, mert nekem sem volt ilyen itthon. A fuvar Párizsból 110 ezer volt, trélerestül autóbérléstül. Nem olcsó, de tényleg nem volt semmi ismerteségem autómentős körökben.
A határon csak intenek a vámosok, minden a lakóhely szerinti hivataloknál zajlik. Műszaki vizsga, Vám, Biztosítás, Okmányiroda, stb. Egy hónap mire mindennel kész leszünk. Főleg a származási jön meg lassan.
Citroen márkaszervíz:
Hááát igen, nem nagyon tudtak hozzászólni a helyi erők sem a géphez. Annyi azért jó jel volt, hogy a diagnosztikai computerük ismerte az autómat és tökéletesen kommunkikált a Saxo fedélzeti számítógépével. Részletes diagnosztikával bírt az akkumlátorokkal, a töltőberendezéssel, a műszerekkel. Nagyon okos computer van a Saxo Electrique-ben (is). Még az akkumlátorok hőmérsékeltét is méri, nehogy gáz legyen. Ezen kívül számolja a töltéseket (töltések idejét, nem a számát), részletresen mennyi volt a induló, kímélő, csepp és még a túltöltéseket is számontartja. Nem tudom, hogy tudja magát az okos töltő a saját akkummlátorait túltölteni?! Mindenesetre a sok-sok adatot kinyomtatattam, hogy itthon ki tudjam elemezni, igaz még nem volt rá időm eddig. Szóval ügyes, bár más kérdés, hogy van egy villámot jelző lámpa a műszerfalon ami néha felvillan aztán elalszik. Szerettem volna tudni mi ez. A hibacomputer azt mondta átmeneti szigetelési hiba, amivel sokra nem mentünk, mert semelyikünk sem tudja mit jelent. Majd írok egy komolyabb szervíznek külföldre, hogy mi a túró ez. Amúgy az autó minden része tökéletesen műxik.
Épp kiszámoltam tegnap, hogy a majdnem kétezer kilóméter alatt megspóroltam 44 ezer Forintot. Nem olyan rossz mutató nem? Másfél év múlva megvan a kocsi ára kb. Melyik másik autó tud ilyet? még a repcés és LPG-s se. Feltéve, hogy nem történik semmi gixer addig a műszaki állapotában. Reméljük nem és én is vigyázok rá.
Bőven feledteti, hogy lomha és kicsi a végsebessége és a hatótávolsága is.
Én a melóhelyemre járok be vele és természetesen messzebbre nem ezzel a kocsival megyek.
Nemrég megkerestek egy autós ujságtól, hogy esetleg egy cikket készítenének róla.
Hátha ezzel is lehetne nagyobb propagandát kelteni neki.
Üdv: Hentes.
Képek a szervízben járásomról, sajnos csak a telefonommal tudtam képeket készíteni, mert a fényképezőgépet otthon felejtettem:
Kapcsolat felvétele a kocsival.
Másik oldalról.
Hátulról.
Az ott meg mi a bigyó avagy könyékig a motortérben.
Szigetelési hiba. Hogy mit jelent? Senki sem tudja.
Itt vagyok újra, csak eléggé elfoglalódtam az utóbbi időben.
Újság, hogy most már teljesen hivatalos vagyok, rendszámmal, műszakival, forgalmival, biztosítással. :-)
Sikerült bejegyeztetni a belügyminisztériumban a Saxo Electrique-t. Immár lehet vásárolni a sok-sok Electrique-t! Kicsit büszkeséggel tölt el, hogy az én autóm az első elektromos Saxo Magyaroszágon. (Gondolom én, hiszed eddig nyomát sem találták a computerben és az adatbázisban)
Holnap beugrok a helyi Citroen kereskedésbe megmutatom mint érdekesség. Eddig még sosem láttak ilyet.
Van még pár infóm csak be fagyok fáradva, de holnap még írok!
A hivatalnokokban látod legalább a jóindulatot? Mer' ha a megfelelő ember megvan, csodákat lehet tenni. Csak nálunk a csoda megtétele tart hét napig! Akkor is, ha az csak egy tollvonás. De ha pecsétes flepnid van róla, hogy az egy autó, utána senki se hőböröghet. ;-)
Itt hosszú hónapokig zsibi volt. Aztán kis pörgés. Aztán megint pangás. Te meg nem csak témát, hanem kézzelfogható eseményt hozol szerény életünkbe. Pár napot szerintem még kibírunk. :-)
Addig is, hogy könnyebben boldogulj, bemutatok néhány áldozatot a hivatalnokok isteneinek. Az egyiptomi időktől napjainkig az összesnek. ;-)
Ma megint zsibbatam kicsit az ocsmányirodában. Persze, hogy nem intéztem semmit!
Kiderült, hogy ilyen autó mármint Citroen Saxo Electrique nem létezik, mármint Magyarországon eddig nem létezik. Most gyúrnak rajta, hogy valahogy felvegyék a belügyi adatbázisba.
Ez számomra azt jelenti, hogy még nincs Magyarországon elektromos saxo. Ez lesz az első.
Bocs, de elég fáradt vagyok előbogarászni a technikai leírásokat, de ígérem holnap válaszolok a kérdésekre. Köszi!
-Nem is ültem még másik Saxóban, nemhogy vezettem, így összehasonlítási alapom sincs dinamikai szempontból.
Egy "kicsit" nem figyelek és rögtön történik valami. Méghozzá valami jó!!! Végre. ;-) Hentes, gratulálok. Remélem, hamarosan lessz kép a fw-n. Addig három kérdés: - Mekkorák az aksik és hol vannak? - Nincs kedved a fogyit kWh-ban is megírni? Gondolom, januártól megint összekeverik a számtanunknak ezt a részét. És aki később téved ide... - Benyás Saxot vezettél? Azzal lenne izgalmas összehasonlítani a menetteljesítményt. Tuti alulmarad, de mennyivel? Bár, ha a követelményeknek megfelel (munkába járás, bevásárlás, nem totyog...), tulajdonképpen kit érdekel... De mégis :-) Üdv és még1x gratula.
Azért sok, mert a City Stromer esetében a régebbi típusú akkumlátorok nem bírnak 5-600 töltésnél többet. Bár próbáltam idecsábítani akkumlátorokban okos embert, hátha hozzászól pontosabb adatokkal. Szerintem az 5-600 as töltés mennyiség valóban kevesebb a gyári értékeknél de tudni kell, hogy az elektromos autókban nagyfokú igénybevételnek vannak kitéve. Féltöltés, mélykisülés (bár okos elektronika elméleteileg nem engedi), hideg, meleg, stb. Nem hinném, hogy tudná a gyári teljesítményket a fenti töltésszámon túl. Legalábbis én úgy számolom ha ezt kibírja az már jó. A City Stromer estében 600x70 km(ennyit tud) = 42000 km.
De ha tegyük fel 700-szor tölthető, mert előtted jó gazdája volt akkor is 49 ezret megy el. Te még mehetsz 13 ezret vele. Majd akksicsere drágáért.
Tehát így a 36 ezres futásteljesítmény már sok. Nem azt mondom, hogy nem megy el többet, de innentől már számítani kell a telepek élettartamának csökkenésével.
Ez pedig kisebb teljesítmény, kisebb hatótávolságban jelentkezik.
Elnézést, de csak most jutott eszembe, hogy ide is kellene kukkantani.
Igaz nem nagy itt a pörgés, de azt hiszem legalább nekem kellene írnom ide.
Szóval, köszönöm a jókívánságokat és remélem tudom segíteni a tapasztalataimmal a topickot.
Van néhány newság azóta, hogy itt jártam. Holnap ha minden igaz mehetek a végleges magyar rendszámaimért.
Edddig tarott ugyanis a honosítási procedúra, nem csak azért mert az autó kicsit különleges. Minden külföldről behozott kocsi üzembe helyezése egy hónapba kerül. Legalábbis itt nálunk vidéken.
Legtöbbet a Franciaországból érkezett származási igazolásra kellett várni. (3hét)
Hogy a kocsit nem körözik kint és minden adata egyezik az ottani belügyi adatbázissal.
Lóvé ügyileg a rárakódó "szemét" összege már eléri 250 ezres határt.
Sokan keresnek mailban, hogy meséljek róla.
Nos, ha végre lesz már időm a www.hentes2.fw.hun -n lesz, mondom LESZ (és nem már van) majd róla egy napló a tapasztalataimról. Addig ide is gyűjtöm tapasztalataimat.
Egyik legfontosabb kérdés, hogy mennyibe került a gép, mármint megvenni.
El kell mondanom, hogy marha nagy szerencsém volt a keresés során, hogy rátaláltam, mert aránylag olcsón (két ugyanilyen benzines Saxo áráért) sikerült megvennem. Kb egy hónapig kutattam eladó Saxo után, mondhatom elég ritka egy típus. Átlagos ára 4000 Euró körül található. Az évjárat szórása 1996-2003 között van, mert eddig gyártották. Kizárólag Franciaországban forgalmazták, de került néhány darab Svájcba és Norvégiába is. Magán importon keresztül Németországba és Olaszországba is, de ott ritka mint a fehér holló.
Új ára 22000 Euró, azaz 5,5 milla(!) volt. Nekem kicsit több mint egy millában van már eddig.
23000 km-el vettem és már letekertem már vele itthon 1300 kilómétert, gond és benzin nélkül. Apropó! benzin kell azért bele, mert a Webasto kályha benzinnel megy. Az elmúlt egy hónap alatt elpusztítottam 3 liter benzint a kályhában, pedig nem szeretek fázni! :-)
Töltés:
Direkt szereltem fel egy villanyórát idehaza neki, hogy pontosan lássam a "fogyasztást". Szélsőséges méréseim 150 és 550 Forint/ töltés között volt.
Átlagosan 480 -ért tankolom ha nappali árammal töltöm.
Mehetek mindezért kereken nyolcvan kilómétert. Max amit megtettem egy feltöltéssel az 90 kilóméter volt, de akkor már úgy kellett betolni az udvarra.
Szertem hogy nagyon pontos a műszerfalban a töltöttség mérő óra, jól követhető a kapacitás.
Lemerülés esetén mikor már a műszer nulla százalékot mutat, felgyullad a tankolást jelző lámpa, ami egy konnektort szimbolizálsó sárga lámpa.
Ha nem kellene állandóan világítani szerintem nap mint nap meg lehetne tenni vele 85-90 kilómétert. Városban tuti lenne, de ott meg a gyorsítások csökkentik a töltöttséget. Az akkumlátorai Nikkel Kadmiumosak 20 darab kisméretű tégla méretű 6V-os ak. Összesen 120 Volt a rendszerfeszültség + egy 12V-s normál ólom akksi a fedélzeti dolgoknak.
A rendszer feltöltése nulláról 5 óra 20 perc, majdnem nulláról 5 óra. Totál lemerüléskor a hálózatból kb. 12 ampert vesz fel induláskor ami fokozatosan csökken ahogy a rendszer töltődik. Vész esetén egy óra töltéssel 30 Km-t mehetünk.
Balhé esetén keresni kelle egy helyet ahol van konnektor és várni egy órát.
A töltő gyárilag benne van a motortérben, a kocsiba gyakorlatilag egyenesen vezetjük bele a 230 V-ot. Jópofa, hogy a központizár lezárja az elektromos csatlakozó ajtaját is, így nem kell attól tartani, hogy a kábelt ellopják az utcán amíg mi a dolgunkat intézzük.
Extrák: Elektromos ablak, infrás központizár, elektromos (naná!) szervókormány, elektromos-vákuumos fékrásegítő, állófűtés, rádió, ködlámpa, hátsó ablaktörlő mosóval. Talán extraként jelentkezik, hogy nincs semmilyen sebességváltó ugyanis a motor direktben hajtja a kerekeket. Van egy kapcsoló a műszerfalon a tolatáshoz és akkor a szervó felcseréli a gerjesztést és már megy is hátra.
Ha kinyitod a vezető ülés felőli ajtót automatikusan üresbe teszi magát, ami annyit jelent, hogy a Drive Enable jel elmegy, amit egy az önindítózáshoz hasonló mozdulattal lehet újra aktiválni. Persze a fékpedál nyomása is feltétel a beindításához. Eltartott mire megszoktam. :-) Kézifék használata kötelező, hiszen lejtőn simán elgurul még "sebbességben" is, hacsak nem érünk a gázpedálhoz.
"Önindítózás" után egy katt, meghúz egy mágneskapcsoló (azt hiszem) és már mehetünk is. "Beindításkor" egy pár másodpercig zümmög a fékrásegítő szivattyúja majd végleg hangtalanná válik. Azaz ha mégis jobban figyelünk tapasztalhatjuk hogy "megy" még valami a motortérben: a szervó vízhűtéses és ebben a hűtővizet egy ablakmosó motor méretű szivattyú keringeti. Gyakorlatilag zajt csak a menetszél és a gumik okoznak haladás közben.
Dinamikailag kár tagadni, hogy az üresen 1100 kilós autó sportos jelleget mutatna, de városi használathoz teljesen ideális a 20 KW-s moci. Kb. egy kétütemű Wartburg dinamikájához hasonlítható. Max sebessége 90 egynéhány km/h.
Nagyon tetszik, hogy fékezéskor visszatölt ezáltal is növeli a megtehető távolságot.
Max sebességgel 100-150 méterre egy kereszteződés előtt elég levenni a gázról a lábat és mire elsőbbséget kell adni már a kocsi alig gurul olyat fékez a generátorrá alakult motor. A szervó ügyesen logaritmikus karakterisztikával növeli a töltést ezáltal a motorfék felér egy hideg dízel motor motorfékével.
Hosszabb lejtőn gurulva motorfékkel látni a töltöttség műszeren, hogy növexik az töltöttség. :-)
Négy személyt a kocsi megérzi, ilyenkor valamivel lassabban gyorsul és több áramot eszik amit a műszerfal közepén található Economy, valójában egy kereszttekercses ampermérő műszer mutat.
Összességében ez egy remek városi kisautó, ideális munkahelyi bejáráshoz, bevásárlásokhoz, hiszen a csomagtere teljes értékű, ráadásul a széria Saxohoz hasonlóan a hátsó ülések 1/3 - 2/3 arányban lehajthatóak. A múltkor egy komplett gázkazánt hoztam vele haza, füstcsövekkel, tartozékokkal.
Pár mondat az építésről:
Én is építeni szerettem volna először, de a magas bekerülési költségek és a szakemberekkel folytatott beszélgetéseim meggyőztek, hogy nem a legjobb megoldás a házilagos építés. Főleg az akkumlátorok drágák, de a szervó és a motor se olcsó. Emellett ott van még a töltő, az átalakítás, a forgalomba helyezés költségei. Két milla körül állna meg egy Szuzuki Stift átalakítása.
Nem árt ha gondolunk a télre is amikor ugyanis hideg van az utastérben és fűtés is kellene. A forgalomba helyezés költségei kb 100-150 ezer pénz!
Szóval a jó buli feelingen kívül mást nem látok egy átalakításon. Egy Stift milyen baró lenne villany üzemben! :-) Mondom ezt azok után, hogy én is teljesen bele voltam zúgva az átalakításba. A villanytrabi esetében kifejezetten buli lehet egy ilyennel járni!
Végezetül nem árt egy halk mondatot megejtenem:
A villanyautó az egyetlen olyan gépkocsi (jelenleg) amivel legálisan(!) közlekedhetünk jövedéki adó nélkül, igaz a hátrányok is jelentősek!
Villany Golf a Használtautó.hu -n:
Ez egy régi (1996-os) ólom akkumlátoros VW Golf City Stromer volt.
Valódi értékét abban látom, hogy ritka mint a fehér holló és egy VW gyűjtőnek sokat érhet. Nézegettem én is, de lebeszéltem magam róla. Fő bajom a nagy futásteljesítmény (36 ezer km, ha jól emléxem) volt.
Ólom akkumlátorokat nem lehet annyiszor tölteni és a hatásfokuk is kisebb.
Szóval öreg az a Golf és elektromos autó élettartamban számolva sokat futott.
Bár külsőre szép volt.
Üdv: Hentes
Van még valaki villanyautó tulajdonos? Jó lenne beszélgetni a tapasztalatokról!
Segítséget szeretnék kérni átépítés ügyben. Kísérleti jelleggel szeretnék átépíteni valami régebbi olcsó járgányt elektromosra. Az ötleteim még eléggé kezdeti stádiumban vannak, ezért most elsősorban a jogi/engedélyeztetési oldala érdekelne. Sok olyan hirdetést látok, hogy külföldről behoznak autókat és alkatrészként árulják. Baromi nagy előnyük, hogy olcsók és néha ki lehet fogni egy-két jó állapotban lévő darabot is. A konkrét kérdésem az, hogy egy átalakításnál "alkatrészként" (mármint alapként) fel lehet-e használni egy ilyen járgányt? Forgalomba helyezhető-e (átalakítás után)? Ennek milyen anyagi/adminisztrációs vonzatai vannak? Végül úgy általában, egy ilyen átalakításnak milyen engedélyeztetési procedúrán kell átmennie?
nagyon érdekelnek a részletek, mert én is ugyanugy jártam ,mint te: beszéltem a Willisits vilmossal , avillanytrabi alkotójával is, teljesen fel vagyok spannolva az egésztől
én is pont ugy érzem: ha nekem kellene egy trabit megvenni, átalakítani, stb: az "túl nagy kihívás"' lenne. Bár nekem egy egyszerübb, szénkefés motorra ladtak hozzávetőleges árajánlatot egy trabi átalakításához: ez kb 1,2 milla környékén járt+ a kocsi+a kocsi felujítása.
1,4 milláért -bármennyire is modern NEM trabantban szertnék autózni, még ha szuperül le van fényezve is...
Beszúrom ide is az Olcsó autózás topicból a hozzászólásomat, de mivel itt kevésbé van mozgás a hozzászólásokban maradnék abban. Amennyiben van hozzászólás ott megtaláltok!
Sziasztok, Hentes vagyok.
Keresem hasonló autótulajdonosok ismertségét.
Régóta foglalkoztat az elektromos autó esete. Van már egy kis szakirodalmam idehaza a témáról, jeles emberek segítségével.
Láttam én is az elektromos trabit a Totalcaron, beszéltem is azokkal akik beleépítették az elektromos rendszert.
Összességében, ha egy mondatban akarnám összefoglalni az elektromos autózás lényegét akkor azt mondanám, hogy: Kicsit drága hobbi, jelenlegi benzin -vagyis inkább dízelárakkal számolva- legalább egy éven túli megtérüléssel járó befektetés.
Több hónapon kersztül rágódtam én is, hogy építsek egy elektromos hajtású szabvány autót mindennapi bejáráshoz. Ha spéci akkumlátorokat és rendszert építettem volna akkor 3 millán túl lett volna a vége a cuccnak és még nem is számoltam az átalakítás és engedélyeztetés költségeivel.
Épp ezért úgy döntöttem veszek egyet készen. Másik egy hónapig bújtam a Netet mire találtam egyet külföldön eladót. Roppant ritka!
Persze érdekesség képpen találtam egy 3-as Golfot a Használtautó.hun-n is egy milláért. Gondolkoztam, hogy megveszem de öregnek találtam. Lehet megvan még.
Nemrégiben vettem egy Citroen Saxo Electrique-t.
Nagyon penge kis autó, itt parkol az udvaromon, most éppen töltöm.
Ezzel járok dolgozni, egyenlőre még külföldi rendszámmal, de jövő hét kedden már elindul a honosítási procedúra. Az autófelügyeletnél osztatlan sikert aratott, még az irodista csajok is tettek vele pár kört az udvaron.
Igaz volt aki levillástargoncázta a hajtási mechanizmusa miatt, de nem gáz.
Néma mint a téli éjszaka, 91-el tud menni és saját méréseim szerint 80-90 -km-t megyek vele egy feltöltéssel.
Holnap akasztok rá egy egy villanyórát az áramfogyasztás pontosítására, úgy gondolom 500-600 Forintot kajál meg egy feltöltéskor.