Az Andersoni Alkotmány egy több mint 300 éves joganyag, mára szvsz. leginkább kulturtörténeti jelentősége van. Feketén-fehéren megköveteli pl. az istenhitet, amit a mai szk. páholyok jó része semilyen formában nem követel meg.
Ha az ország második legnagyobb városa is kisváros, akkor mi a nagyváros?
Az általam felhozott példa teljesen hipotetikus volt. Ha véletlenül egybeesett valamivel, arról nem tehetek. Konkrétumok ügyében azt kérdezd, aki megsértődött egy hipotetikus kérdésen!
Benedek István abban a könyvben több dologról - szándékosan vagy véletlenül, ez az ő ügye - rosszul emlékezik. Az adatok szerepelnek Berényi Zsuzsanna Ágnes "A nagymester" c. könyvében, de másutt is fellelhetőek. Benedek Elek 1890-ben a Demokrácia, Marcell 1910-ben a Deák páholynak lett a tagja.
Ez az "apám biztatására" egyébként túlzó kifejezés. Mintha B. I. 1977-ben a szabadkőművesekhez való csatlakozás "bűnét" egyetlen személyre akarná kenni. Van egy kis mosakodás jellege.
"megdöbbenve látott maga körül olyan embereket, akikkel az utcán nem fogna kezet..."
Éppen ez az egyik előnye a dolognak. Lehet, hogy miután ott megismerte őket, rájött, hogy az utcán sem kellett volna korábban "nem kezet fogni" velük. De ha nem is, akkor is meghallgatja véleményüket és azok is az övét kulturált körülmények között.
"Benedek Elek 1890-ben, Marcell 1910-ben lett szabadkőműves."
Honnan származnak az általad közölt, Benedek Elek és Benedek Marcell szabadkőművességbe való belépésének dátumai?
Ugyanis megtaláltam Benedek István könyvét apjáról:
Benedek István: Benedek Marcell, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977, Második kiadás, Tények és tanúk
Ebben a 481. oldalon szerepel a következő bekezdés:
"Időközben - inkább Apám örömére, mint a magaméra - én is beléptem a Deák Ferencről elnevezett páholyba. Avatásomon Székely Mihály gyönyörűen énekelte Sarastro nagyáriáját a Varázsfuvolából - lévén ez Mozart szabadkőműves-operája. Apám könnyekig meg volt hatva, én azonban majdnem úgy éreztem magam, mint Nagyapám, aki - negyven évvel korábban, ugyancsak Apám bíztatására - belépett a páholyba: amikor az avatáskor levették szeméről a fekete kendőt, megdöbbenve látott maga körül olyan embereket, akikkel az utcán nem fogna kezet..."
A Központi Antikvárium 97. aukciója 2005. november 18-én (pénteken) 17 órai kezdettel lesz az ECE City Centerben, 1051 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út. 12.
A katalógusból:
Szabadkőművesség
250. Huszár Károly:
5000 Szabadkőmíves névsora. Eredeti szabadkőmíves nyomtatványok alapján összeállította --. (Bp.), é.n. (Stephaneum ny.) 94p. (Adalék a titkos politikaipártok történetéhez.) Javított gerincű, kiadói papírborítóban.
5000,-
251. A MAGYARORSZÁGI SYMBOLIKUS NAGYPÁHOLY FŐHATÓSÁGA ALATT DOLGOZÓ SZABADKŐMŰVES PÁHOLYOK TAGJAINAK NÉVSORA. HIVATALOS KIADÁS. KIADJA A MAGYAR KIRÁLYI BELÜGYMINISTER. Bp., 1920. M. Kir. Állami Ny. 263p. Kiadói papírborítóban
5000,-
252. Poncins, Leon de: A forradalom titkos erői: Szabadkőművesség, zsidóság. Fordította: vitéz dr. Endre László. Bp., 1939. Stádium. 192p. Kiadói vászonkötésben.
Tapsi: reguláris nagypáholy országonként csak egy van, és ahhoz valóban nem tartozott a P2. Egy másik nagypáholyhoz viszont igen. Lényegében egy politikai kalandor efféle keretben hámozott szélt. :-)
A regularitás leegyszerüsítve az ősi kötelmekhez való szigorú ragaszkodást jelenti. Pl. nem tart kapcsolatot női és vegyes páholyokkal, tagjai nem ateisták, stb. Azaz az angol iranyzathoz tartozokat jeloli.
911: az igazsag soha nem fájdalmas, csak nem mindig tartozik a kivülállókra. Emiatt nem világíthatok rá konkrétabban arra, hogy miért zagyválás, amit irtál. De amint korábban jeleztem: csak türelem...
"botor dolog reszigazsagokbol allo sztorizassal a jolertesultseg latszatat keltened."
És mi van, ha én vagyok minden titkok tudója, az Ősi Orákulum? :-))
A példámmal csupán arra kívántam rávilágítani, hogy a neten jelentkező, ismeretlen emberek esetében bármilyen jó felvételi rendszer is komoly kockázatokat rejt magában.
Sajnálom, ha példám akaratlanul is közel áll a fájó valósághoz... Pusztán a véletlen műve volt.
Amennyire én tudom, a P2 csak szabadkőműves-páholynak mondta magát, illetve mondták mások, de nem tartozott egyik reguláris nagypáholyhoz sem. Ez alapján pedig nem venném egy kalap alá a szabadkőművességgel.
Nem irtam, hogy a felveteli rendszer tokeletes. Nem irtam, hogy koztunk csak tokeletes emberek vannak, es ez garantalt, garantalhato. Ott volt az olasz P2 botrany, azt sem lehet altalanositani.
Ami meg az "elmeleti" felvetesedet illeti, botor dolog reszigazsagokbol allo sztorizassal a jolertesultseg latszatat keltened. De ne izgulj, kb. szaz ev mulva, a szk. torteneszek az irattari anyag alapjan pontosan tudositani fognak az igazsagrol. Addig is türelem...
Elő sem fordulhat, hogy évekig főmester valaki pl. egy vidéki kisváros páholyában, akit meglopja testvéreit, meglopja az egész testvériséget, mire kizárják, addigra a viszály magvait oly mélyen elhintve, hogy volt páholya testületileg átigazol máshová.
Ilyen, ugye a jól működő felvételi renszer következtében elő sem fordulhat, az ilyen embert fel sem veszik, nem hogy hosszú évekig főmester valahol...
Ilyen alapon akkor a telefonkonyv is toborzas lenne? Sem arrol, sem beszervezesrol nem beszelhetunk, tekintettel a ph-ok szigoru felveteli rendjere. Egy egeszen minimalis ellenszavazat is meghiusithatja a felvetelt. Egy 30-40 fos paholynal, ugyan ki garantalhatja, hogy csaknem mindenki elfogadja a jelentkezest?
Ugyanez a rendszer eleg jo szurokent mukodik. Az, hogy valakinel nincs rendben valami mentalisan, a jelentkezes koruli levelezesbol is kiderulhet, es talan ekkor a ph. nem is foglalkozik a kerdessel komolyan. Es a felveteli eljarasban meg mindig tobb pont van, ami szurokent mukodhet...
Én pont azt hívom toborzásnak, amikor valamit felteszünk a netre, megadunk egy e-mailt, hogy lehet jelentkezni annak, aki indíttatást érez. Ha valaki a barátai, ismerősein közül próbál megkérdezni olyanokat, akiket erre érettnek és érdemesnek tart, az inkább "beszervezés", mint "toborzás". Brrr, de rosszul hangzik mindkét szó.
A különbség nem jelentős, inkább arra szorítkozik, hogy az adott kereső viszonylatában ki tegye meg az első lépést.
A "beszervezős" módszer mindenesetre vszleg. lassabb, de biztosabb alapokon álló növekedést eredményez, és jobban védi a mozgalmat a csőstül jelentkező őrültektől, akiket minden ilyesmi úgy vonz, mint legyet a légypapír.
Toborzás nem létezik, bár az ún. nyílt fehér munkák - profánoknak szervezett előadások - elvileg lehetővé teszik a kapcsolatfelvételt. Másrészt jelennek meg cikkek, nyilatkozatok, tehát általában van valaki, aki tudja, hogy kinél kell kopogni.
Aztán van az, ami valószinűleg a régi időkben is működött. Az, hogy egyes kőművesek nyíltan vállalják ebbéli tagsági viszonyukat (brrrr), avagy ennek tompább fokozata, hogy nem nyilvánítják ki, de különösebben nem is titkolják. Azaz az ismeretségi körében (esetleg családi, baráti körben) többen tudnak erről. Ez megmozgathatja valakinek a fantáziáját, hiszen amint orvosnak a gyógyult beteg, úgy a szabadkőművességnek a tiszteletreméltó szabadkőműves a legjobb reklám.
Ennélfogva tehát a kapcsolatfelvétel lehetősége nem zárt a zárkózottság miatt.
Mivel a szabadkőművesek is ugyanolyan emberek, mint mások, alighanem megesik az is, hogy valaki az ismeretségi, baráti köréből felbiztat valakit a jelentkezésre. A magam részéről nem tennék ilyet. Miért? Azért, mert a kiváncsiságnak, a csatlakozási szándéknak mindenkinél belülről kell jönnie. Ha nem igy van, akkor abból csak gondok adódhatnak. Ha csalódik, nem arra számít, amit talál, ne mást okoljon. Ha a különös rítusokat, a kívülállónak furcsa szokásokat tapasztal, ne nekem kelljen ezeket mentegetőzve magyaráznom, tartanom benne a lelket. Ez mindenkinek a maga utja, ezert is kereso. Ahogy mindannyian keresők vagyunk, és azok is maradunk egész életünkben.
Az általad idézett szabályozás nem biztos, hogy a felvételi processzus teljes egészét szabályozni kívánja. Általában minden civil egyesületben, pártban van felvételi kérelem, amit írásban, szabályozott helyen, időben és módon kell beadni, de ez nem jelenti azt, hogy egy adott egyesületbe vagy pártba csak az utcáról lehet beesni. Az, hogy a keresők felvételénél az alapszabály nem szól kifejezetten arról, ami a felvételi kérelem megírása előtt történik, még nem jelenti azt, hogy semmi sem történik előtte.
Akit barátai keresnek meg és kérnek fel csatlakozásra, az is ír kérelmet.
Ezennel elismerem, hogy igazad van, a (2086)-os hozzászólásomban tévesen értelmeztem a szabadkőműves alkotmány paragrafusait. Mentségemre szolgáljon, hogy ezt a hibát Lengyel András Móra szabadkőművességéről írt tanulmányából vettem át. (Lengyel András: A szabadkőműves Móra)
Az alkotmány későbbi szakaszaiból ugyanis egyértelműen kiderül a felvételi folyamat menete:
"II. Fejezet:
Felvételt kérő levél.
4. §.
A kereső felvételét saját kézzel írt vagy ki-töltött és aláírt levélben kéri és leveléhez arc-képét mellékeli. A felvételt kérő levélbe bele kell fogladni: a) a kereső nevét, ' b) a kereső születése helyét, évét, hónapját és napját; c) a kereső társadalmi állását, foglalkozását d) a kereső lakóhelyét, e) a kereső tüzetes és kimerítő életrajzát, f) a kereső becsületszavára tett kijelentését hogy soha becstelen tettet el nem követett, g) nyilatkozatot arról, hogy állt-e bírói vizs-gálat alatt, ha igen, hol, miért és mily eredmény-nyel? h) nyilatkozatot arrál, hogy fordult-é már valamnely páholyhoz felvételért és mily ered-ménnyel? i) nyilatkozatot arról, hogy a felvétell díjak, havi és más illetékek valamint az egyéb költsé-gek iránt tájékozva van? k) nyilatkozatot arról, hogy hatóságilag el nem: ismert testületnek nem tagja; l) nyilatkozatot arról, hogy tudja az elutasító golyózás lehetőségét és következéseit.
5. §. A kereső ajánlója, aki csakis mester és a pá-holy rendes tagja lehet, a felvételt kérő levelet mint kezes aláírja, szavatosságot vállal, hogy a kereső megfelel az 1. §-ban foglalt kellékeknek vagy felmentésre alkalmas és a felvételi levelet ajánló levelével együtt, amelyben azt, amit a keresőről tud, előadja, átadja a főmesternek -vagy beteszi az indítványzsákba.
III. Fejezet:
Kutatás.
6. §. A főmester a beérkezett felvételt kérő levelet és az ajánló levelet, - a kezes nevének el-hallgatásával - a munkán felolvassa, a kereső nevét és a 4. §, a) b) c) és d) pontjaiban említett adatokat nyomban beírja az ajánlottak könyvébe, azonnal kifüggeszteti az előcsarnok fekete táblájára és haladéktalanul bejelenti a nagypáholynak; ez pedig tudtára adja a védelme alatt dolgozó többi páholynak. Ezután a főmester a paholy három mester-tagját külön-külön megbízza, a szükséges kutatásokkal, átadja nekik a felvételt kérő levélben foglalt adatokat és kéri őket, hogy jelentésüket legfeljebb huszonegy nap alatt adják be. Ha a kereső már más páholyhoz folyamodott felvételért, ettől. a páholytól is kell értesítést szerezni."
Igen. Ajánló kell természetesen. Bár mostanában előfordul, hogy Interneten jelentkeznek.
E. G.:
(...) Szóval, ajánló. Ajánlót hogy szerez az ember?
O. J.:
Megismer valakit, aki kőműves. Esetleg ha úgy jelentkezik valaki, hogy nem tudunk róla semmit, akkor kijelöl a Nagypáholy valakit, akivel megbarátkozik, többször beszélget."
Elemezzük csak ki egy kicsit ezt a folyamatot. Ajánló kell. Rendben. Ha nincs, akkor küldenek. Ez is oké. Kérdésem továbbra is az, hogy pl. 10 éve, amikor nem volt net, hogyan lehetett megkeresni egy szk. páholyt, ha valaki csatlakozni akart?
O. J. válasza: "Megismer valakit, aki kőműves."
Mi sem egyszerűbb. Kimegy az ember egy építkezésre és keres valakit, akinek malteros a ruhája...
Nem érzitek (te, Osszián és O. J.), hogy ez az egész logikailag tarthatatlan? Lehet, hogy elvi (alapszabályi) szinten így volt, de a gyakorlatban biztosan úgy lehetett valaki tag, hogy egy másik tag megkereste, beszélt vele róla és ha neki is tetszett a dolog, akkor különböző meghallgatások és más procedúrák után felavatták.
Kazinczy nem adott fel apróhirdetést a Zempléni harsonában, hogy szk. aspiránsok jelentkezését várja...
""Tapsfüles" nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy a barátjának tekinted"
Nem akartalak megbántani. A "barátunk" kitételt általában használom, ha sértő neked, vagy nem tartasz méltónak rá, akkor megigérem, hogy esetedben eltekintek tőle a jövőben. A "Tapsifüles" pedig azért született, mert amikor írtam, nem neked válaszoltam és így csak azt a hozzászólást láttam, amelyikre válaszolok, a nicknevedet pedig elfelejtettem, csak egy rajzfilmnyúl képe ugrott be, de e területen (is) műveletlen vagyok.
"egyúttal jelzi, hogy természetesen tud más gyakorlat létezéséről"
Ezt őszinte megkönnyebbüléssel hallom. Ha ezt már akkor leírod, amikor először nyilatkoztál meg a témában, elkerülhető lett volna az egész vita.
"az, hogy ő mit tart és gondol erről, annak megvitatása egészen más kérdéskörbe vezet"
Én úgy emlékszem, hogy egy szervezet(fajta) tagfelvételi gyakoprlatáról vitatkoztunk és nem arról, kinek mi a véleménye erről.
"amit állítottam, az nem a nem-tudásom és a vakságom nyoma, hanem a véleményemé"
Pontosan ettől féltem én is. A vitát Osszián 2044-es hozzászólása indította, amiben egy nyilvánvalóan kívülálló személy kérdésére egy bizonyos gyakorlatot általánosként tüntetett fel és én ennek képtelensége mellett érveltem, de a vita fonalát te vetted fel és és mostanáig egy szóval sem állítottad, hogy nem osztod Osszián álláspontját és nem tekinted az általánosnak az általa úgy feltüntetett gyakorlatot. Ha azt írtad volna, hogy van más gyakorlat is, de az szerinted ezért meg ezért nem jó, akkor erről vitatkoztunk volna.