A motorom minimum (ennyi, ami biztos) 42e (de valószínűbb, hogy 50e+) km-t futott már, nagy részét nem épp sétatempóban és ezelőtt egyszer, a gyár által is elismert típushiba (kuplungcsapágy) kijavítása miatt lett megbontva. Az EXC-m 15e+ km-t ment mechanikai meghibásodás nélkül. Sztem ezek semmivel sem rosszabb adatok, mint a hasonló kategóriájú japán gépeké.
Emberrel beszéltem azt mondta a 100-as hengerhez 100-as fúvóka kell. No ez nekem nem mond semmit, de lehet neked igen. Viszont azt mondja ő is sokat variál a karbival. 2 széria karbi közt is sok a külömbség.
ALL:
Valaki nem tudja hogy van kötve a gyujtás? Nekem úgy rémlik az egyik tekercs szála testre van kötve, majd megy a másikba. Ha jól sejtem, akkor a világító tekercsnél van test, aztán úgy megy a gyujtóba. A fekete kábel ami összeköti a két tekercset adott hosszú volt. Mivel 2 külömböző gyujtáslapból hoztam őket össze. Viszont az előző gépen amit szögeltünk, azon ez a kábel valami olyan pályát járt be ahogy pirossal rajzoltam. Esetleg valaki rá tudna bólintani hogy így van-e?
Rendben, de már most szólok a moci esztétikailag nem egy bomba. A blokkal foglakoztam sokat és költöttem is rá szépen mert úgy volt hogy nekem lesz. De időközben úgy alakult mégis inkább eladás lesz. A váz elég romos, megpróbálom helyrehozni. Az ár ennek fügvényében fog mozogni, mert még nem tudom mennyit kell plusszban rákölteni. Amit eddig kellett az egy fesszabályzó, gyujtótrafó. Viszont csinálni sokkal többet kell. Tegnap 4 órán át mostam, hogy egyáltalán hozzá lehessen érni. A kábelek lógrak mindenütt, szóval evvel el is ment az egész este mire újrakötegeltem az egészet. A bowdenokkal még játszani kell mert elég kuszák. Viszont a terv, hogy működjön, ha lehet jól hisz a blokk elméletileg jó. Tegnap még beraktam a blokkot. Sajnos kicsit lassabban haladok a vártnál, sok hiányzó és rossz alkatrész miatt. A kábelezés se volt tervbe véve, a bowdenek se...és még ki tudja mi jön. A kormány elég muris rajta, ilyen kicsi xar. Van egy gyári széles, azt akarom rátenni. Ja és ez egy régi dupla dobfékes kiadás. A szín ne tévesszen meg, ez nem egy Kawasaki :o))
hát persze,hogy forog és ezáltal emelgeti a közepét, amit én egyébb iránt rángattam Természetesen a légtelenítőn nekem is megjelent az olaj, csak hogy nekem az oldalán van, mert az egész 90 fokkak el van forgatva mert ez viszonylag egy újjabb típus. Tehát a magyarázatod nem hozott közelebb a megértéshez, de azért kössz.. A lényeg az, hogy működik , csak nem tudom mitől és tegnap jól kipróbáltam és megy mint állat, váltó mint a vaj, csak a hátbarúgás előtt van egy kis teljesítménylyuk, egy kisi megtorpanás amin még dolgozni kell, mert ha csúszáshatáron megyek elég zavaró tud lenni. Valszeg a powerszelep bowdenjéből kell egy kicsit szabni, mert még mindíg nem lehet teljesen a gyelre állítani - szerintem????!
Az olajpumpa attól nem nyomja az olajat hogy rángatod azt a nyavalyát benne, mert üzem alatt az egész bele forog neki (forgatja ám a főtengely...) Ki kell belőle engedni a levegőt, van rajta egy kis csavar egész a tetején (levegő felfelé megy), azt kitekered, megvárod az olajat, aztán visszatekered. Ennyi. Aztán figyelsz, ha levegőt nyom, a csövet utántöltögeted, de utána már jónak kell lennie.
610: a Gróf-féle kipufogó 5 motoron 10-féleképpen viselkedik. Volt akinek bejött minden varia nélkül, nekem először nem jött be a 20-as karbival, aztán volt egy karbiöntvényem amit felfúrtunk 22-esre, azzal elég jó volt, de azzal se ment úgy, mint a ZDomannak régen az övé, pedig ő nem csinált vele semmit. Aztán később valamiért már jó volt a 20-assal is, és azon kívül én se csináltam közben semmit vele... A 100-as polini hengerhez szintén nem jött be (akinek eladtam, az mondta hogy 7 fölé nem forgott vele, meg alul is tök fos volt). Gyári beállítás mint olyan nem létezik, minden motort hangolni kell. Egy kicsivel nagyobb fúvókát elbír az olasz rezonátor. Meg legalább egy 24-es (de inkább 26-os) karburátort is, hogy forogni tudjon. Ég és föld...
szasztok olyan kérdésem lenne hogy alap dt 80 ra lesz feltéve a gróf féle sport kipuff, és hogy a karbin kell, vagy jobbb ilyenkor vmit állítani, vagy esetleg elég az alapbeállítáés? ya és az alapbeállításokat vki le tudná irnni?
Hali! Ha már kiárulod a "maradékot", nincs véletlenül DT80 LC2 gyári első kipuffdobod? Sportrezóm nekem is van, meg gyári hátsó dobom is, de kéne már egy gyári első rezó...
Amit építek az eladó lesz. Cserélve a csapágyazás, szimering, a berugó fogaskerék az az átkozott bronzperselyes, új 2RA -s főtengely. Tehát bármikor rátehető egy tuning henger, kibírja. Sajnos a váz úgy lett és eléggé le van harcolva, nem is szép. Viszont nem lesz ennyi mint az általad írt összeg és még van kb. egy blokk szétszedve alkatrésznek. Ja és rezós kipuff kerül rá. Szeretném, max a jövő hétvégére készre építeni. A blokk jelenlegi állapota...
Misi:
A könyv is elvileg úgy írja hogy le kell húzni. igaz ő ellenőrzésnél írja ezt az eljárást, de ezekszerint így is beválik.
Kösz, most már összeraktam 1/4-fordulatonként (7 lamellás) remélem nem lessz belőle baj. Most az olajadagolóval bajlódok Szétszedtem mert szar volt benne a szimering a fele olajat a tetején engedte ki. Visszaraktam a helyére és próbálom légteleníteni. Úgy csinálom, hogy addíg rugdosom, amig a dugattú alul nem lessz majd ráhúzott gáznál kézzel rángatom az adagoló dugó szárát amitől elvileg nyomni kéne az olajat. Hát nekem nem nyomja. Úgyhogy most csinálok keveréket ész meglátom mi lessz!
A kuplung lamelláit úgy kell kiadni, hogy ha az egész kört kell annyifelé osztani ahány lamellád van. +- 1 fog nem számít.
Dani: nem akarlak piszkálni, de abba mér cserélsz dugattyút? a parkolóba pöccre indult és alig tudtad átforgatni dekompresszor nélkül. De nem értek hozzá...
Hát ugye aki Kötömöt vesz az számoljon ilyen gyenge tulajdonságokkal :o) Unokabátyám is már többször újította az övét. Sok sikert hozzá, oszt majd tavasszal nyomunk pár karikát valami jó helyen :o)
All:
Az előző Malossi - DT Projekt véget ért. Mivel maradt egy vödör alkatrészt, elkezdtem összeépíteni egy alap blokkot, amire később rá lehet engedni valami jó kis tuning hengert. A blokköntvényeket beszereztem, szépen ki lettek takarítva majd festve. A váltó is megvan, azt még szépen ki kell mosogatni aztán mehet a helyére. A főtengely is 2RA-s típus, teljes felújítva, pöpec állapotban. A csapágyak is megvannak, szóval ha időm is engedi, pár nap múlva ezek a részek fixen be lesznek építve. Utánna jöhet a gyujtás, kupplung és más apróság beszerzése.
Hello mindenki Hogy is van az a kupplungnál, hány foganként vagy fokonként kell elforgatni a lamellákat? Néztem a yamahadt.uv-n de nem egészen tiszta a dolog.
Bocs hogy nem írtam meg a karbifúvókát, de megint sürgősbe külföldre kellett menni. Mire visszaértem az ember elvitte a mociját, mert már kész lett, szóval nem tudtam megnézni a fúvókát. Valamikor megyek felé, és ha olyan hangulatunk lesz akkor megnézem. Sory.
Dani:
Mi a pálya? Mi az hogy "nem nekem szólt" a motorozás, csak nem eladtad a Kötömöt?