Az SZMK-ban a Férj működése topicban vannak jó sztorik pl. a halálos 37,8 fokos lázas férjekről, oda írtam az idézett korábbi hozzászólást is. Igaz, hogy előadjuk a gyenge nőt (amikor van kinek :-) ), de azért a kedves férfiakat sem kell ám félteni!
A nővel ellentétben a férfi szép, mert - a nővel ellentétben - szellemi lény. Ez pedig a következőket jelenti:
- A férfi kíváncsi (tudni akarja, hogy milyen a körülötte levő világ és hogyan mûködik). - A férfi gondolkodik (a tudomására jutott adatokból következtetéseket von le). - A férfi alkot (a létezőről szerzett ismeretei alapján újat hoz létre). - A férfi érez (rendkívül széles, sokdimenziós érzelmi skálája segítségével finom árnyalatokban érzékel, és nemcsak olyat, amit megszokott. Új érzelmi értékeket hoz létre, és ezeket árnyalt leírásokban mások számára is hozzáférhetővé teszi, vagy mûvészi példákon ábrázolja).
A férfi minden tulajdonsága közül vitathatatlanul a kíváncsisága a legmarkánsabb. Ez a kíváncsiság annyira különbözik a nőétől, hogy feltétlenül némi magyarázatra szorul:
A nő alapvetően csak olyan dolgok után érdeklődik, amelyeket közvetlenül hasznosíthat. Ha például az újságban valamilyen politikai cikket olvas, valószínű, hogy egy politológiát hallgató diákot akar megbûvölni, mintsem, hogy valóban érdekelné a kínaiak, izraeliek vagy dél-afriakaiak sorsa. Ha a lexikonban valamelyik görög filozófus nevét keresi ki, akkor nem a görög filozófia iránt támadt fel benne váratlan érdeklődés, hanem egy keresztrejtvény megfejtéséhez szüksége lett rá. Ha pedig egy új autóreklámot tanulmányoz, akkor vásárlói szándék vezeti, nem pedig afféle plátói tudásvágy a technika iránt." ...................
Menjünk el egyszer egy építkezés mellett, amelyen valami új munkagépet, például egy újfajta kotrót állítottak be. Alig van férfi - mindegy, hogy milyen társadalmi réteghez tartozik - aki anélkül haladna el, hogy legalább egy hosszú pillantást ne vetne rá. Sokan meg is állnak, és arról társalognak, milyen előnyei vannak az új gépnek, és mennyiben tér el a hagyományos mód-szerektől.
Egy nőnek nem jutna eszébe megállni egy építkezésnél, hacsak nincs ott olyan tömeg, hogy valamilyen szenzációt szimatol (egy munkást szétlapított egy lánctalpas átegyengető). Ebben az esetben tudakozódna, és utána rögtön elfordulna.
A férfi kíváncsisága egyetemes. Elméletileg nincs olyan dolog, ami ne érdekelné, legyen az politika, botanika, atomtechnika vagy Isten tudja micsoda. Érdeklik még az olyan dolgok is, amelyek egyáltalán nem tartoznak a szakterületéhez, például a gyümölcsbefőzés, a tésztagyúrás vagy a csecsemőgondozás. Egy férfival nem történhetne meg, hogy kilenc hónapig terhes anélkül, hogy a méhlepény és a petefészek mûködéséről ne tudna minden részletet.
A férfi nemcsak megfigyel mindent, ami körülötte (és általában a világban) történik, hanem értelmezi is. Minthogy megpróbál mindenről értesülni, nem esik nehezére összehasonlításokat eszközölni, felismeri a történésekben a szabályszerûséget, az elveket, amelyeket aztán értékesít. Célja mindenkor az, hogy valami egészen mást, egészen újat hozzon létre.
...............
De a férfi, akiben megvan a gazdag, szabad emberhez méltó élet minden szellemi és testi előfeltétele, lemond ennek az életnek a lehetőségéről és ehelyett a rabszolgasorsot választja. Mert mit is kezd csodálatos képességeivel? Azoknak a szolgálatába állítja őket, akik ezekkel a képes-sé-gekkel nemû rendelkeznek. Ezeket az "emberiségnek" nevezi, de voltaképp a nőkre és a nők gyerekeire gondol."
Nem tartjátok gyanúsnak, hogy a férfiak (jó tudom, nők is, de mégis többségében a pasik) gépeket terveznek, megalkották a mosogatógépet, mosógépet, feltalálták a hűtőt és űrrakétát terveztek. De arra képtelenek, hogy a mosógépbe a ruhát megfelelően kiválogatva helyezzék és beprogramozzák a helyes mosási programot. És mi erre a magyarázat? NEM AKARJÁK! Na őszintén, ki nem vetette be "én csak egy gyenge nő vagyok" fegyvert?
Pl. kiég a villanykörte. Elő kéne bányászni a létrát, le kell csavarni a búrát, égőcsere, vissza az egész. Hát nem egyszerűbb megremegtetni a szempillákat és azt mondani: "Ó, édesem, te olyan ügyes és erős vagy, én meg a létrát is alig bírom megemelni, és félek, hogy eltörném a búrát is. Kérlek szépen, csináld meg. Mire befejezed, addigra hozok egy sört a hűtőből."
Akinek meg nem tetszik a módszer, gondolja végig, tulajdonképpen ők is ezt csinálják velünk.
Erősítsétek meg a szíveteket és vegyetek fel szemüveget..... mert következik a lényeg:
"Mi a nő?
Mint mondottuk, ellentétben a férfival, a nő az az ember, aki nem dolgozik. A meghatározás ezzel teljes is volna - sokkal többet ugyanis nem tudunk a nőről mon-dani -, ha az ember fogalma nem volna annyira átfogó és pontatlan, hogy nem lehet vele férfit és a nőt egyszerre meghatározni. Az emberi lét két lehetőséget kínál: választhatunk egy animális, állati, alacsony szintet, vagy egy szellemi szintet. A nő kétségtelenül az előzőt választja. Jó fizikai közérzet, és egy fészek melyben akadálytalanul eleget tehet az inkarnáció követelményeinek - ez számára a legfontosabb. Bebizonyított tény, hogy a férfiak és nők azonos szellemi képességgel születnek, tehát primer különbség intelligenciájuk között nincsen. Hasonlóképp kide-rült, hogy azok a képességek, amelyeket nem fejlesztenek, elkorcsosulnak, márpedig a nők nem használják szellemi képességeiket, szántszándékkal tönkreteszik gon-dol-ko-dási berendezésüket, és ez a rendszertelen agytréning a másodlagos, visszafordíthatatlan ostobaság állapotába juttatja őket. Miért nem használják a nők az agyukat? Azért, mert nincsen szükségük szellemi képességeikre az életben maradáshoz. Elméletileg elképzelhető, hogy egy szép nőnek kevesebb az intelligenciája, mint például egy csimpánznak, és mégis meg-áll-ja a helyét az emberek világában. Legkésőbb tizenkét éves kortól - ez az a kor, amelyben a legtöbb nő elhatározza, hogy prostituált lesz, azaz később szerez magának egy férfit, aki érte és helyette dolgozik, és akinek ellenszolgáltatásképpen bizonyos időközönként ren-delke-zé-sére bocsátja a vagináját - a nő nem fejleszti tovább szellemét. Igaz, hogy tovább képezteti magát, és eközben megszerez mindenféle diplomát - mert a férfiak azt hiszik, hogy az a nő, aki valamit megtanult könyv nélkül, valóban tud is valamit (az oklevél tehát növeli a nő piaci értékét) -, de a valóságban ebben a korban egyszer s mindenkorra elválnak a nemek útjai. Ezen a ponton véglegesen megszűnik a férfi és a nő között a megértés lehetősége. Ezért a leggyakoribb hiba, amelybe a férfi beleesik akkor, amikor egy nőről véleményt alkot, az, hogy magához hasonlónak tartja, azaz olyan embernek, aki többé-kevésbé ugyanazon az érzelmi és értelmi síkon él, mint ő maga. A férfi kívülről meg tudja figyelni felesége viselkedését, fülével hallja, amit mond, szemével látja, hogy mivel foglalkozik, külső jelekből ítélve következtethet arra, hogy mit gondol, de ezenközben a saját értékskáláját veszi alapul. Tudja, hogy ő a nő helyében mit mondana, gondolna, tenne. És ha megvizsgálja tanulmányainak - saját mércéjével mérve - lehangoló eredményét, csakis arra a következtetésre juthat, hogy van valami, ami a megakadályozza a nőt abban, hogy azt tegye, amit ő maga a nő helyében szívesen tenne. Mert a férfi önmagát tartja a minden dolog mércéjének, és amennyiben az embert logikusan gondolkozó lényként határozzuk meg, ehhez joga is van. Ha például azt tapasztalja, hogy egy nő naponta bizonyos időt főzéssel, takarítással és mosogatással tölt, nem arra fog következtetni, hogy ezek a tevékenységek kielégítik, mert megfelelnek szellemi ideáljának, hanem arra, hogy bizonyosan ezek a tevékenységek akadályozzák abban, hogy egyéb dolgokkal foglalkozzék. Így hát iparkodni fog a rendelkezésére bocsátani mosogatógépet, porszívót és készételeket, amelyek ettől az ostoba munkától megszabadítják, és lehetővé teszik, hogy olyan életet éljen, amilyent a férfi a maga számára megálmodott. Csakhogy csalódni fog: szó sincs arról, hogy a nő elkezd szellemi életet élni, politikával, világűrkutatással vagy történelemmel foglalkozni. Az így megtakarított időt arra fogja felhasználni, hogy süteményt süssön, fehérneműt vasaljon, fodrokat varrjon, vagy ha nagyon vállalkozó kedvű, virágfüzéreket ragasszon a fürdőszobában levő egészségügyi tárgyakra. Minthogy a férfinak azt kell hinnie (pontosabban, mivel a nő elhiteti vele -, mert melyik férfi tartja valóban fontosnak a vasalt fehérneműt, a virágmintát vagy az otthon készített süteményt?), hogy minderre szükség van az életben, hogy legalábbis hozzátartozik a kultúrához, ezután vasaló automatát talál fel a számára, kész süteménymasszát, iparilag díszített wc-papirtartót. De a nő még mindig nem kezd olvasni, még mindig nem foglalkozik politikával, és a világmindenség felfedezése is hidegen hagyja. Az ajándékba kapott idő éppen jól jön neki: végre törődhet saját magával. És mivel a szellemi dolgok utáni vágy teljességgel idegen a számára, ezen természetesen külső megjelenését érti. szellemi téren nincsenek ambícióik."
"A nemek közötti kapcsolat egyik elszomorító igazsága egész egyszerűen az, hogy a nők világában a férfi gyakorlatilag nem létezik. A férfi nem elég fontos a nőnek, hogy fellázadjon ellene, hiszen a tőle való függőség csak anyagi, bizonyos értelemben "fizikai" jellegű. Olyan mint a turista függősége a légi társaságtól, a vendéglős függősége a kávéfőző géptől, az autóé a benzintől, a televíziókészüléké az áramtól. Az ilyen függőségek nem okoznak lelki kínokat.
Teljesen igaz. De miből gondolja a férfiember, hogy az illető nő nem tudja kicserélni a kereket? Lehet, hogy ki tudja, de épp nem óhajtja összepiszkolni magát.
Feldobom a hangulatot egy kis provokatív gyöngyszemmel.
Esther Vilar: Az idomított férfi c. könyvében "A rabszolgák boldogságáról" - azaz a férfiak boldogságáról a következőket írja.
"A citromsárga MG farolni kezd. A volánnál ülő fiatal nő kissé merészen megállítja, ki-száll és felfedezi, hogy a bal első gumi lapos. Nem vesztegeti az idejét, azonnal megteszi a javí-táshoz szükséges első lépéseket: úgy néz az elhaladó autósok szemébe mintha várna valakit. A női tehetetlenségnek ("a férfias technika cserbenhagyta a gyenge nőt") erre a nemzetközi egyezményes jelére hamarosan megáll egy kombi. A vezető azonnal látja, hogy mi a teendő, és vi-gasztalóan így szól: "Ezt mindjárt rendbe hozzuk", és határozottságát bizonyítandó, kér a nőtől egy kocsiemelőt. Nem kérdezi tőle, ki tudja-e cserélni a kereket, mert ahogy ránéz - a nő kb. harmincéves, divatosan öltözködik, és ki van festve - úgyis tudja, hogy a nő erre nem képes. Mi-vel emelőt nem talál, elmegy a sajátjáért, és mindjárt magával is hozza a szükséges szerszámo-kat. Öt perc alatt elintézte a dolgot, és a meghibásodott kereket is berakta a megfelelő helyre. Kezei olajosak lettek. A nő által felkínált hímzett zsebkendőt udvariasan visszautasítja. (Ilyen esetekre mindig tart egy ócska rongyot a szerszámos ládájában.) A nő lelkendezve köszönetet mond, és bocsánatot kér "tipikus női" ügyetlenségéért. Ha a férfi nem jött volna - mondja - eset-leg estig itt állt volna. A férfi erre nem szól semmit, de amikor a nő beszáll, udvariasan kinyitja előtte a kocsi ajtaját és a lehúzott ablakon át még figyelmezteti, hogy jól tenné, ha a meghibáso-dott kereket minél gyorsabban pótolná. A nő azt válaszolja, hogy még ma utasítani fogja a sze-relőt. Azután elhajt. Miközben a férfi összepakolja szerszámait, és egyedül visszaballag a kocsijához, bosszankodik, hogy nem tud kezet mosni. Mivel szerelés közben a nedves agyagon állt, a cipője sem olyan tiszta már, mint amilyennek lennie kéne - a férfi kereskedelmi ügynök. Ha még el akarja érni a következő ügyfelét sietnie kell. Beül, s beindítja a motort. "Ezek a nők - gondolja - egyik hülyébb mint a másik", és egészen komolyan azon tűnődik, mit csinált volna a nő, ha ő nincs kéznél. Szokása ellenére elővigyázatlanul gyorsan hajt, hogy késését behozza. Kis idő múlva halkan dúdolni kezd. Bizonyos értelemben boldog. Ebben a helyzetben a legtöbb férfi így viselkedett volna - és s legtöbb nő is: A nő (ahányszor csak módja van rá) minden aggály nélkül dolgoztat egy férfit maga helyett, mégpedig azon az alapon, hogy az férfi, ő meg valami egészen más, ti. nő. Nem tudott volna egyebet tenni, mint hogy kivárja, amíg egy férfi segít rajta, hiszen nem tanult meg egyebet, csak azt, hogy defekt esetén meg kell bízni egy férfit a javítással. A férfi viszont - aki teljesen idegen embernek gyorsan, szakszerűen és ingyen egy szolgálatot tesz, tönkreteszi az öltözékét, kockára teszi üzlete megkötését, és a végén gyorshajtással még veszélybe is sodorja magát - a kerékcserén kívül még egy sereg egyéb defektet is ki tudott volna javítani, sőt meg is tette volna, hiszen megtanulta. És miért foglalkozna egy nő szereléssel, amikor az emberek fele - a férfiak - ezt olyan jól tudják, és készek is rá, hogy tudásukat a másik fél rendelkezésére bocsássák? A nők úgy intézik, hogy a férfiak helyettük dolgozzanak, gondolkozzanak, viseljék a felelősséget. A nők kizsákmányolják a férfiakat. De a férfiak erősek, intelligensek, fantáziadúsak, míg a nők gyengék, buták és fantáziátlanok. Akkor miért a nők zsákmányolják ki a férfiakat, és miért nem fordítva? Lehet, hogy az erő, intelligencia és fantázia nem a hatalom, hanem a behódolás előfeltételei? Lehet, hogy a világot nem azok irányítják, akik tudnak valamit, hanem azok, akik semmi másra nem alkalmasak: a nők? És ha ez így van, hogyan érik el a nők, hogy áldozataik ne érezzék magukat becsapottnak és megalázottnak, hanem annak érezzék magukat, amik a legkevésbé, ti. uraknak? Hogyan adják nekik azt a boldogságérzetet, amely eltölti őket, amikor értük dolgoznak, a büszkeségnek és fölénynek azt az érzését, amely egyre nagyobb teljesítményre készteti őket?
primavis, érdekes én is úgy gondolom, hogy ez a világ a nőké, minden látszat ellenére. Csak a nők úgy tesznek, mintha... :-) Olvastál már Esther Vilar-tól valamit? Ajánlom figyelmedbe.
Nna szépen elsirta mindenki a búját-baját! Mivel az értelmiségi, karrierre is vágyó nők problémáiról van szó elsősorban, talán megkellene nézni, hogy az egyenlőség/egyenlőtlenség hogyan is alakul időben!
1. Életünk első harmadában (25-3o év) egyértelmüen a nők vannak favorizálva. Korábban érnek, igy az iskolában jobban teljesitenek, könyebben kerülnek be gimnáziumba, egyetemre, doktorátusra. Választhatnak nemcsak az állások, de a nekik megfelelő pasik közt is (hiszen, végeredményben ők választanak, mégha a férfi dőrén az ellenkezőjét is hiszi!).
2. Ahogy családalapitásra adják a fejüket, pláne gyerekáldással, megfordúl a trend és tart a következő harmad idején. Választaniuk kell karrier/család közt, ha késik a pártalálás/gyerek izgulás/pánik a futó idő miatt. Ha meg megvan, lemaradnak szakmailag, vagy nagy hátrányba kerülnek a lépéstartásban. Ráadásul ott a "rém": jön valamelyik fruska és elcsábitja párjukat. Ez tart a gyerekek kirepülésig.
3. A harmadik harmad megint a nőknek kedvez. Ha túlélték épen az első kettőt, akkor megint nyillik a távlat, s nemcsak az unokák révén. hamarabb mehetnek nyugdijba, kevesebb régiséggel, tovább élnek, hormonjaik nem ösztökélik őket kudarcról-kudarcra, mint a hasonló korú férfiakat, a családban is átveszik újra a marsallbotot, ha meg egyedül maradtak, sokkal könyebben élik meg az egyedüllétet mint a férfiak.
Persze, ez az átlagos kép, nem mindenkinél passzol, de látható, hogy a természet/ a társadalom azért összeségében egyik nemet sem favorizálja túlságosan.
Gondolom, sokan nem értenek egyet felvetésemmel - s ez természetes is -, de azért elgondolkodni sem árt rajta!
Mellesleg pusztán azzal semmi bajom nincsen, hogy konkurrenciát jelentenek a huszonévesek, kár, hogy efelett elsiklott a figyelmed.
Itt mindenkinek az a maniaja, hogy a masik nem olvas?:) Ujra megneztem, de most is csak azt lattam, hogy "Nemcsak konkurrenciát jelentenek, hanem kibírhatatlanul agresszív és pénzéhes konkurrenciát. " A hetera hasonlatrol mar nem is beszelve, ami boven tulmegy a joizles hataran.
En is mondok egy peldat: engem rohadtul irritalnak a Supershop kartyasok. All elottem a penztartban, nagy nehezen elokotorassza, plusz ido amig feltoltik a pontokat es raadasul az elado malmara hajtja a vizet. Nagyon eros ingert jelentenek egy jol iranyzott jobbegyenesre. De megis csak allok, megadoan sohajtok egyet, esetleg morgok a bajszom alatt. Vegul is meguthetnem oket, de van annyi onkontrollom, hogy nyugton maradjak. Sejted mire celzok? Lehet, hogy egy fiatal no ingert jelent az idosodo ferfiak szamara, de attol meg a pasik felelossege, hogy engednek a csabitasnak. (Oszinten szolva azt sem hiszem, hogy mindig a gyengebb nem kezdemenyezne ilyen esetekben, inkabb a pasi jobbra-balra beprobalkozik es ha nem talal ellenallasra, hajra.) Nem ertek egyet azzal az elvvel, hogy 'akit vinni lehet, vinni kell', mert konnyu az ujnak erdekesnek, izgalmasnak lennie, nincsenek meg a mindennapos problemak vele, de en soha nem arra haragudnek, aki elvisz, hanem arra, akinek huseggel kellett volna tartoznia nekem. (Ezt most lekopogom.)
Szerinted komolyan lehet hibas egy kor? Nem hiszem, hogy alapveto valtozas allna be az emberek mentalitasaba idovel. (Teny, hogy a media befolyasol: nemreg kezembe akadt egy konyv, amiben volt egy statisztika arrol, hogy a tvmusorokban jellemzoen az idos nok negativ szereplok, az idos ferfiak vonzoak, a fuggetlen pasik sikeresek, az alsobb osztalybeliek kozul a ferfiak kozel fele, meg nok kozel nulla szazaleka kepes felemelkedesre. Erosen manipulativ. Nade tenyleg ez hatarozna meg a gondolkodasmodunkat? A tiedet ez hatarozza meg? Vagy leendo gyerekedet ez hatarozza majd meg? Kulonben aszem ezeknek mar semmi koze a noi egyenjogusaghoz:))
A szolidaritast meg nagyon felreertetted, nem arra gondoltam, hogy partjat kenne fogni valakinek csak mert no. De ne menjunk mar bele a pasik nyomoronc reszenek utcajaba, akik leribancoznak minden csinos not, mert savanyu a szolo. Eloitelettel van bajom es nem azzal, ha valaki kimondja az igazsagot. Megha ez sokak szemeben osszekeveredik.
Engem nagyon megdöbbentett az amit a magyar ismerőseim meséltek az itteni testnevelésről. A legfurcsább az volt hogy vannak olyan középiskolák ahol a lányoknak mai napig kötelező a tornadressz, általános iskolákról nem is beszélve...
Én skandináviában jártam suliba ahol szó sem volt arról hogy meglegyen határozva a tornacucc. Legyen kényelmes, a cipő talpa ne legyen fekete ( padló miatt), ennyi.
Miért nem tud egy csaj olyan jól mozogni shortban és polóban mint egy srác? Elmeséltem ezt egy svéd csajnak de nem volt hajlandó elhinni...
Nem azt mondom hogy nem nézhet ki jól egy csaj dresszben (én is pasi vagyok:) ), de nem szerettem volna pl. ha húgomon tesiórán osztálytársai vagy tesitanár rajta csurgatja a nyálát. A tesióra nem erről szólna, nem?
Köszönöm az egyetértést. Az ismeretségi körömben a nyáron történt ilyen eset, azért írtam. Mellesleg a három gyerekkel othagyott, 47 éves asszony messze nem banya, sőt. Korához képest igen jól néz ki, nagyon kedves, mindenkihez van egy jó szava. Mindig felnéztem rá, egyetlen hibájának azt tartottam, hogy olyan vak volt a férje jellemhibáira, mint egy 13 éves, aki az első szerelmét éli át. Mióta a legkisebb gyerek is iskolás, napi hat órában dolgozik (a férje egyik vállalkozásában), úszik, tornázik, ami kell. Remek alakja van, különösen a korához képest. Mellesleg egyetemi szerelem volt az övék, s az asszony elismerten tehetségesebb közgazdász volt, mint a férje. Csak neki jöttek a gyerekek és velük a gondok. A férjének meg csak a gyerekek: mikor már ki voltak mosdatva, meg voltak etetve, ki lettek gyógyítva a különféle lázakból és persze már a pelusban se volt semmi. Ennyi.
Ráadásul valahogy az is idegesít, hogy a társadalom valami irgalmatlanul intoleráns az ideálisnak kikiáltott életúttól eltérő életet élőkkel. Nem elsősorban a homoszexuálisokra gondolok itt, hanem azokra az átlagos heterókra, akik majd' belefulladnak az elvárásokba, az egész hülye vesszőfutásba. Elsőre kell, hogy sikerüljön az egyetemi felvételi, mert a beiskolázásnál úgyis "vesztett" egy évet. Ha elrontotta a pályaválasztást, azt be sem meri vallani még magának sem, mert "diploma kell". Aztán azonnal meg kell házasodni, lehetőleg még az egyetemen, vagy azonnal utána, mert különben "már kifut az időből." Persze, a legtöbbnek nem sikerül megtalálnia az igazit ilyen rövid idő alatt. De inkább maguknak is hazudnak egy jó nagyot és megházasodnak, mert akkora a családi nyomás. Aztán még 30 előtt legyen meg az első gyerek, mert azután még 35-ig bele kell zsufizni még egyet-kettőt, és 35 felett már a megnövekedett rizikó... Egy komplett vesszőfutás, én mondom. :(
Egyik barátnőmet mindenféle csúnyácska vénlánynak elmondták már, még az én jelenlétemben is egyesek, pedig igen csúnyán tudok nézni olyankor, amikor a nekem bármi okból kedves emberekre mondanak effélét. Az anyja vagy 15 éven át azon rágta a fülét, hogy mikor lesz már férje és gyereke. Most, hogy az öcsikéje megnősült, és lett ott két baba, akikkel a (nagy)mama unokázhat, végre a csaj is fellélegzett. Kivirágzott, most még azok is szépnek látják, akik régebben csúnyácskázták. (Én speciel mindig is szépnek láttam, mert mindig is volt benne lélek.) Most, 40-hez közel találta meg a neki valót. Mivel végre már nem volt ráírva az arcára, a "Jaj, istenem, mi lesz, ha ez a pasi sem vesz el és nem tudom szállítani az unokákat?"-szorongás, egyből észrevette a megfelelő ember.
Hát, ennyit az ismerősökről. Meg a tolerancia hiányáról. Bocs, hogy hosszú voltam.
Nos, a szolidaritás annak jár, aki kiérdemli, akár nő az illető, akár férfi. Gondolom, a legautómániásabb férfiak is furcsán néznének arra, aki a férfiszolidaritást kéri tőlük számon, amikor az érdi "autós gyilkost" szidják, aki nemrég jogsi nélkül, forgalomból kivont autóval rohant bele egy buszmegállóba, s ez egy többgyermekes anya életébe került. Utána sem sietett a sérültek segítségére, hanem halál nyugodtan mobilozgatott. Nem hiszem, hogy bármelyik rendes ember szolidarítana az elkövetővel pusztán nemi alapon, vagy mert neki is tetszik az a bizonyos autómárka.
Hasonló példa: ismerős számítástechnikai cégnél egy srác kért 3 hét szabit, mert gyerke született. OK, a főnöke kiszorította neki azzal a kikötéssel, hogy ha tényleg minden összeszakad, akkor azért legyen szíves, ugorjon be. A harmadik hét vége felé egy délutánra be kellett ugrania. Ezután a főnök megkapta a kolléga úr feleségétől a szemrehányást, hogy a férjének a szabija alatt is mindennap be kellett járnia... Az illető főnök számára hamar kiderült, hogy az ifjú atya hol járt: nőnél. Természetesen az asszonykának nem mondták meg, nehogy elapadjon a teje a megrázkódtatástól. Mármost érdekes módon, az adott cégnél dolgozó férfiak (nőtlenek és családapák) hánytak az ürgétől, és igencsak adtak volna annak is, aki számon kérte volna rajtuk a férfiszolidaritást...
Mellesleg pusztán azzal semmi bajom nincsen, hogy konkurrenciát jelentenek a huszonévesek, kár, hogy efelett elsiklott a figyelmed. Ez mindig is így volt: a szebbek és fiatalabbak vonzóbbak. Azt is el tudom fogadni, ha létrejön egy szép szerelem, bármekkora is a felek között a korkülönbség. Istenem, ez még emberi. Colin Firth például minimum egy évtizeddel korosabb nálam, de ha független lennék és nagyon igyekezne, hát... Lenne némi esélye, azt hiszem. ;)
Az egésznek a pénzéhségtől szagló voltával van a bajom. Persze, ennek a generációnak a vonatkozásában is igaza van Madáchnak, mert kis túzással elmondhatjuk, hogy "bűne a koré, mely szülte őt". Ezek a lányok akkoriban voltak ovisok és kisiskolások, amikor a piacgazdaság és az árubőség a nyakába szakadt egy olyan magyar társadalomnak, amely nem volt erre felkészülve. Nyugaton már évtizedek óta kialakultak azok a fogyasztói önvédelmi mechanizmusok, amelyek felvértezték az erre fogékony embereket a a konzumidiotizmus elleni védekezésre. Ők viszont épp erre a mindent elsöprő támadásra eszméltek. Nem ok nélkül lettek olyanok, amilyenek. Arról nem is beszélve, hogy tudok olyan uralkodói családot, amelyik a "Te, boldog Ausztria, házasodj!" jelmondat szellemében egész komoly regionális középhatalmat épített ki a környéken. A házasodás az ókor óta a legelismertebb módja a vagyonszerzésnek.
Úgy érzem azonban, hogy ebben a mai ifjú korosztályban (mindkét nemre gondolva) az átlagnál többen vannak olyanok, akik egyszerűen kipécéznek egy jólszituált pasit vagy asszonyt és addig hergelik és húzzák, amíg az illető otthagyja a házasfelét, akivel együtt vészelték át a kezdeti, nehéz időket is és a gyerekeit, akik egész addig tisztelték. Különösen a lányok hajlamosak egyébként erre a családfelszámolói szerepre. Aztán az ifiasszony szül egy (esetleg kettő) gyereket és rájön, hogy mégiscsak jobb lenne neki egy korban hozzáillő pasi. Ilyenkor aztán kirúgja az öreget. A lakást persze neki fogják ítélni, meg persze magas gyerektartást fog kapni, plusz asszonytartást is igényelni fog. Ha a dolog financiális részét nézzük, akkor uszkve 5 év alatt olyan vagyont és ismeretségi tőkét gyűjthet az ifiasszony, amilyet nyugdíjas koráig se tudott volna önerőből összerakni.
Mármost személyesen az én esetem elég kényes, mert van egy férjem, akit nagyon szeretek és aki, ha így halad a pályáján, 20 év múlva, kora ötvenesként ígéretes préda lesz egy akkori csinibabának. Épp csak az lesz a bibi, hogy még három gyereket is szeretnénk, és a terhességektől, szülésektől, szoptatásoktól és kortól lefárasztott testtel aligha leszek egyáltalán versenyben, ha pusztán a szexuális vonzerőt tekintjük. Ebben a helyzetben nem vagyok egyedül. És bevallom, félek egy kicsikét. Mert ötvenévesen, három gyerekkel esélyem se lesz a húspiacon. Gyerekek nélkül még csak-csak. S ha meg akarjuk vizsgálni, hogy az európai középosztálybeli családokban miért nincs több gyerek, akkor ezt a szorongást talán nem kéne figyelmen kívül hagyni...
Az rendben van, hogy nem helyes dolog egyuttlenni valakivel a penze miatt. Csak egy olyan kepet sikerult lefesteni, amiben a huszoneves nok nemuk minden fortelyat bevetve, egymason taposva, elszantan kuzdenek a kopaszodo, pocakosodo pasikert, akiket otthonrol a hazsartos asszony uldoz el es eme kettos tamadas kozepette szegeny, szerencsetlen ferfiak vedtelenul allnak es szenden mosolyognak, majd tehetetlenul engednek a felsobb eroknek:)
Azt ugye mondanom sem kell, hogy a noi egyenjogusag nem egyenlo a ferfiak elleni harccal?;) Valamint nem feltetelezi, hogy a ferfiak elete tejjel-mezzel folyo kanaan?;)
Megrokonyodesemre mostansag hallottam jopar lanytol, hogy egyetert a nok hatranyos megkulonboztetesevel a munkahelyeken, nem szeretne fonoknek, rosszabbul vezetnek. Ezert nem birtam megallni, hogy reagaljak.
Nem célom, hogy az Index nyújtotta névtelenség biztonságában azzal szórakozzak, hogy a nőtársaimat ócsároljam. Csupán leírtam a véleményemet egy élethelyzettel kapcsolatosan: vannak emberek, akik úgy vélik, hogy a másik nem tagjai csak kiszipolyozandó pénzeszsákok. Ilyen ember lehet férfi és lehet nő. Magát a viselkedést nem tartom helyesnek.
Amúgy tényleg nem lehet egy korosztályra rásütni a bélyeget, mert minden korban előfordul ugyanez a képlet, és a ma középkorú emberek között is vannak, akik a "szexuális erőmet felhasználva áttaposok mindenkin" szemlélettel nézik a világot. Úgyhogy pontosítok: nem azzal értettem egyet, hogy a teljes korosztályom pénzéhes lenne, mert ezzel vagy magamat és az összes barátomat, ismerősömet is besorolnám a hetérák közé, vagy képmutató módon azt állítanám, hogy rajtam kívül mindenki gázos, ami meg messze nem igaz... De igenis bosszantanak a leírt esetek. Ez nem előítélet. Sajnálom, hogy a hozzászólásomból ez jött le. :-(
Más. Nem tetszik nekem ez a "harci helyzet", amely a férfi és a nő között kialakult. Az emberiség két csoportra szakadozik, és ahelyett, hogy megpróbálnánk kölcsönösen megérteni a másik fél nyomorát, jól elvagyunk azzal, hogy egymást szurkáljuk.
Pl:
1. Vannak nők, akiket még ma is megcsonkítanak a vallás nevében . (Nő) - Ja, de a fiúcsecsemőket sem kérdik meg, hogy kérik-e a körülmetélést. (Férfi)
2. Az állásinterjúnak sok helyen természetes része, hogy megkérdik, akarunk-e gyereket szülni a következő 5-30 évben. (N) - Minket meg azzal zaklattak, hogy voltunk-e katonák! (F)
3. Ugyanazért a munkáért kevesebb pénzt kapunk, mint egy férfi, és ráadásul helyt kell állnunk a munkahelyen és otthon is. (N) - Mintha mi nem dolgoznánk ki a belünket késő estig, és nekünk is egyszerre kell megfelelnünk a sztahanovista dolgozó, a gondokodó apa, a szenvedélyes szerető, a legjobb barát, és a házimunkában segítőkész férj szerepének! (F)
4. Izraelt kivéve csak a férfiakat zavarják ki a háborúban harcolni. (F) - Na persze, a katonák meg a civil lakosság nőtagjait erőszakolják előszeretettel. (N) - Jártál már a világ legdurvább férfi fegyházaiban? Addig ne dumálj az erőszakról vagy fájdalomról! (F) - Hah, fájdalom! Szültél te már gyereket?! (N) - Na elég, egy nő, aki még a térképen sem ismeri ki magát, fogja be! (F) - Mert ti meg egy egyszerű kis szög beveréséhez is komplett építőipari arzenált vonultattok fel! (N) - Anyád! (F) - Anyád! (N)
Szóval. Ennek van értelme? Végigolvastam pár témakörbe vágó fórumot, és kábé ennek a forgatókönyvnek a nyomán haladtak a párbeszédek. Egymás mellett elbeszélés, majd paprikás hangulat, végül egymás ignorálása, és a belső megállapítás: a férfiak/nők végtelenül ostobák, legalábbis a szembenálló fél mindenképpen az.
Elolvastam en az egesz hozzaszolast (pl ezt is: "De attól tartok, sokkal gyakoribb az az eset, hogy egy ifjú hölgy csap le a pénzes ürgére.") Valami olyasmire akartam celozni, amit Clinian is irt. Zavaro, hogy a noi egyenjogusag cimszo alatt nok szapulnak noket. A 'harc' legnagyobb kudarcanak tekintem, amikor maguktol a noktol olvasok eloiteleket, holott pont ennek a megszunteteserol kenne szolnia...
Nem hiszem, hogy sokra jutnánk a bezzeg a mi időnkben típusú közhelyekkel. Véleményt úgy is meg lehet fogalmazni, hogy ne sérts meg vele másokat, történetesen a huszonéves nőket, akik közt van pénzéhes, nem pénzéves, csakúgy, mint más korosztályok esetében.
Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy pont ugyanúgy mentek ki a divatból a tradícionális férfiszerepek, ahogyan a hagyományos női szerepek.
Ezek elég régen kialakultak - pl.: a férfiak és nők eltérő agyműködéséből következtetni lehet a nemek közötti munkamegosztásra - és ez a változás talán túl gyors ahhoz, hogy zökkenőmentesen lehessen hozzá alkalmazkodni.
Sajnos azonban az a következtetésed már nem egészen felel meg a tapasztalati tényeknek, hogy az életszínvonal romlása vezetne a nagyobb gyermekvállalási kedvhez.
Az okosok azt mondják, hogy a nyugdíjrendszer bevezetése csökkentette a gyermekvállalási kedvet. Olyan országokban ahol nincs vagy majdnem nincs nyugdíjrendszer a családuk öreg korukra csak a gyerekeikre tudnak támaszkodni, vagyis minél több gyerek születik - főleg fiú mivel a lány "költözik" férjéhez és majd annak családját támogatják elsősorban (pl.: Kína) - annál biztosabb lesz a megélhetésük öreg korukra. A modern nyugati társadalmakban a nyugdíj nyujtotta biztonság miatt nem lett létkérdés a magas gyerekszám.
A mai húszéves és huszonéves lányok ugyanis nem olyanok, mint mi voltunk. Nemcsak konkurrenciát jelentenek, hanem kibírhatatlanul agresszív és pénzéhes konkurrenciát. Mire egy pár a szinte semmiből elindulva egzisztenciát teremt, és némi vagyonkájuk is lesz, szinte biztosan akad egy kis csinibaba, aki elhatározza, hogy neki kell az a pénz.
Bár magam is az említett huszonéves konkurencia-korosztályba tartozom, annak is az elejét taposom, egyetértek veled.
A mai húszéves és huszonéves lányok ugyanis nem olyanok, mint mi voltunk. Nemcsak konkurrenciát jelentenek, hanem kibírhatatlanul agresszív és pénzéhes konkurrenciát. Mire egy pár a szinte semmiből elindulva egzisztenciát teremt, és némi vagyonkájuk is lesz, szinte biztosan akad egy kis csinibaba, aki elhatározza, hogy neki kell az a pénz.
Bár magam is az említett huszonéves konkurencia-korosztályba tartozom, annak is az elejét taposom, egyetértek veled. Szerencsére a környezetemben sehol nem fordult elő ez a kifosztogatósdi. Viszont nagyon rühellem azt a tendenciát, amely egyes, főleg jobb egzisztenciájú uraknál divatos: negyven és hatvan év között lecserélik a meglévő asszonyt egy ifjú bigére, aki szül nekik egy-két babát, miközben talán a már felnőtt gyerekeik is unokával örvendeztetik meg őt... Nem akarok általánosítani, mert igenis előfordulhat, hogy az a nő, aki húsz éve társa, mára egy elviselhetetlen banya lett. De attól tartok, sokkal gyakoribb az az eset, hogy egy ifjú hölgy csap le a pénzes ürgére.
Mellesleg nem csak a feleségeket lehet sajnálni, hanem a harmincas-negyvenes egyedülállókat is. A korban hozzájuk illő pasasok vagy házasok, vagy a huszonévesek után futnak. Vagy katolikus papok. Vagy esetleg a saját nemük iránt vonzódnak. A kör egyre szűkül. :-)
Lehet, hogy Téged jobban érdekel a saját szűkebb környezeted, mint a külvilág. Nincs is ezzel semmi baj, bár erősen különbözik az én világlátásomtól. Te a hagyományos női szerepet választottad és bizonyos, hogy, mint minden "zsák", Te is megtalálod a "foltodat", vagy már meg is találtad. Remélem, nagyon boldog vagy a pároddal, vagy leszel mihamarabb.
Mindezekkel együtt is meg kell jegyeznem, hogy a Te életstílusod is csak egy a sok közül, ahogy az enyém is. Egyikkel sincs semmi baj, amíg nem kezdik egyesek a maguk választott életstílusát másokra is ráerőltetni. Mert abból soha semmi jó se sül ki.
Anyukámék fiatalkorában a "Dolgozó Nő" volt az erőltetett ideál, aki "zökkenőmentesen egyeztette össze a munkáját a családdal". Ja, mert valami Kádár-kori munkahelyen dolgozott, ahol délután négykor vehette a kalapját, de minden további nélkül elengedték már kettőkor is, ha elkéretőzött. Bezzeg egy mai multinál vagy újfajta ügyvédi irodában már azt is rossz szemmel nézik, ha valaki hatkor feláll az asztaltól... Édesanyám pont az a fajta nő, mint amilyen képet magadról rajzoltál. Imádott otthon szöszölni, takarítani, főzni, velünk foglalkozni. De ha így élt volna, akkor "közveszélyes munkakerülő" lett volna. Sőt, le is nézték volna, lévén "passzív anya". Ne röhögj, ezt az otromba kifejezést egy ismerős háromgyerekes anyának vágták a szemébe a közeli oviban, ahová pár éve legalább a legkisebbet szerette volna beadni, hogy visszamenjen végre dolgozni, mielőtt teljesen elfelejti a szakmáját... Így aztán szegény Anyukám dolgozott (textiliparban), amíg rá nem ment az egészsége. Rokkantként aztán már azt sem tudja elvégezni, amit oly nagy örömmel végzett volna mindig is, és amibe nem is rokkant volna bele. De nem választhatott.
Mi választhatunk. De ahogy elnézem, nem ártana, ha jobban odafigyelnénk rá, kik ülnek olyan pozíciókban a parlamentben, hogy ebbe belepofázhatnak. Mert ha nem küldünk oda magunk közül valókat (igen, nőket is, de általában nemtől függetlenül olyan személyeket, akik a választási szabadságot garantálják), akkor könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy vagy visszaküldenek bennünket a fakanál mellé (Fidesz női tagozat), vagy valami barom megint sztahanovistákat akar belőlünk csinálni. Hm?
Nos, én nem is amiatt sápítoztam. Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy pont ugyanúgy mentek ki a divatból a tradícionális férfiszerepek, ahogyan a hagyományos női szerepek. Vagyis ahogyan mi nem tudonk úgy főzni, ahogy ükeink, ugyanúgy ti sem tudtok bennünket, "gyenge" nőket megvédeni az összes igazán életveszélyes dologtól, mint pl. a terrortámadás vagy a madárinfluenza. De még a köznapi bűnözéstől sem, mert érdekes módon a megerőszakolt gyermeklányok apukái a tett elkövetése idején épp mindig máshol vannak ahelyett, hogy hagyományos férfiszerepben eljárva szakajtanák be az elkövető koponyáját a tetthelyen.
Igazad van a két időpont tekintetében, mivel abból indultam ki, hogy a házasságkötés és az első gyermek vállalása általában nem esik egymástól túl távol.
Nagyon jól foglaltad össze, magam is így gondoltam. Szüleinkhez és nagyszüleinkhez képest valóban "jól élünk, de azt csak viszonylag késői életkorra tudjuk megvalósítani". Sajnos azonban az a következtetésed már nem egészen felel meg a tapasztalati tényeknek, hogy az életszínvonal romlása vezetne a nagyobb gyermekvállalási kedvhez. A társadalmi ranglétrán felfelé vezető út ugyanis nagyjából olyan, ahogy leírtam, de lefelé nem ugyanazok a stációk jönnek, pontosabban nem ugyanúgy élik meg őket. Az életszínvonal és a gyermekvállalási kedv ugyanis nem állanak egymással mindenkor fordított arányban. Ez attól is függ, hogy az adott család éppen felfelé mászik-e a gazdagodási létrán, vagy lefelé csúszik-e a szegényedési csúszdán. A viszonylagos jólét után elszegényedő emberkék ugyanis szvsz nem több gyereket vállalnak, hanem éppenhogy kevesebbet, mert fenn akarják tartani a megszokott életszínvonalukat, amelyhez ragaszkodnak, de amelyet már nem igazán engedhetnek meg maguknak. Egyébként szvsz hosszabb távon, vagyis ha az elszegényedés már megszűnt folyamatnak lenni, hanem megállapodott a szegénység egy bizonyos fokán, akkor elképzelhető az újabb felemelkedési ciklus, eleinte több gyermek vállalásával. Én így látom, de sajnos nincsen elég szociológiai adatom. Valaki már elvégezte ezt a munkát helyettünk és meg is írta, ha jól emlékszem, "Sorsba fordult történelem" címmel. Sajnos, a kiadója még mindig ül rajta, pedig már többször is megkerestem őket, hogy meg akarom venni a könyvet.
Azt nemigen fogtam fel szerény értelmi képességeimmal, hogy vajon miből gondoltad, hogy az általam ismert házasságok zöme rossz. Épp arra próbáltam utalni, hogy épp azért kell mindig egy kicsit küzdenünk a meglevő kapcsolatért (ha házasságban élünk, akkor azért), hogy ne romoljon meg. Ez nőkre és férfiakra egyaránt jellemző, szvsz. Csak annyi a különbség, hogy a férfiakkal szemben nem olyan erőszakos a média nyomulása, így nekik nincsenek álmatlan éjszakáik, ha felszednek pár kilót. A nőknek annál inkább... Aztán, amikor a harmadik gyerek után már semmi sem versenyképes az eredeti karosszériából, akkor aztán kezdődik a vesszőfutás és a rettegés. Sokszor nem is alaptalanul.
A mai húszéves és huszonéves lányok ugyanis nem olyanok, mint mi voltunk. Nemcsak konkurrenciát jelentenek, hanem kibírhatatlanul agresszív és pénzéhes konkurrenciát. Mire egy pár a szinte semmiből elindulva egzisztenciát teremt, és némi vagyonkájuk is lesz, szinte biztosan akad egy kis csinibaba, aki elhatározza, hogy neki kell az a pénz. Egy ideig persze el kell viselnie ráadásnak a nejétől "elszeretett" pasit is, de majd tesz róla, hogy ne sokáig kelljen. A dologban nem lenne semmi baj, ha egyszerűen csak annyi lenne az egész, hogy az emberek kiszerelmesednek egymásból, aztán meg másba szeretnek bele. De itt a szerelemnek semmi szerepe. Ez egy ipar, ahol potenciálisan prostituálódó leánykák eldöntik, hogy nem sokaknak akarják osztogatni kegyeiket sokszor, de csak kis pénzért, hanem csak egyvalakinek, és egyszer, ám sok pénzért. AIDS ellen nagyobb védelmet nyújt, mint a hagyományos hetéralét, az biztos...
"Mit szólnátok ahhoz, hogy ha a parlamenti képviselők több, mint 52%-a - a lakosság arányában - nőnemű lény lenne?"
Sztem nem lenne jó. Mi nők sok kiváló tulajdonsággal rendelkezünk, de minket őszintén szólva jobban érdekel a szűkebb környezetünk, a szerelmünk, később a gyerekeink, mint az országos és az európai ügyek, a nagy politikai távlatok. Ezek a férfiakat kötik le jobban. Néhány nő is képes nagy távlatokban gondolkodni, belőlük legyenek politikusok. De ők a nők között kevés ilyen gondolkodású akad. Minket jobban érdekel az, ami a lakásunk ajtaján belül történik.
>>Épp csak az a problemcsik, hogy én nem is akartam erre kihegyezni. <<
Elhiszem, de ez a polémia mégis abból indult, hogy rávetettem magam a "kedves férfitársak, védjetek meg minket a fundik előrenyomulásától, ha tudtok" - eléggé kihegyezett - kijelentésedre. És hozzászólásaimban próbáltam kifejtegetni, hogy ennek az ódiuma tán nem ilyen egyértelműen a "miénk". Vagy ha ez a tradicionális férfiszerep az elvárás az "erősebbik" nemmel szemben, akkor viszont nem lehet sápítozni a tradicionális női szerepek iránti viszont-elvárás miatt sem.
Más kérdés, hogy egy kicsit "tongue in cheek", egy kissé ironizáló volt a polémia további hegyezése a részemről, de amilyen az adjonisten... :)
>>nem elsősorban a házasodási időre gondoltam, hanem a gyerekvállalás idejére<<
Nem azért írom, hogy szőrszál hasítatlanul ne maradjon, de te a végleges pár kiválasztásáról beszéltél. ("Manapság 18, de inkább 23 éves korban, egyetemi végzettséggel számíthat valaki megfelelő állásra és megélhetésre. Ez a férfiakra is igaz. Ezért tolódik ki a "végleges" pár kiválasztása. Ez mindkét nemre egyaránt jellemző trend a fejlett világban.")
Egyébként bárhogyan forgatjuk a kérdést, a te elméleted úgy jött át, hogy az egzisztenciális, materiális bizonytalanság okozza a házasodási (oké: gyerekvállalási) idő kitolódását. Vagyis ebből - a logika szerint - az kellene következzen, hogy az ilyen problémákkal NEM küszködők (leegyszerűsítve: a jómódú (családokból kikerülő) fiatalok), fiatalabb korban kötnek házasságot és vállalnak gyereket, mint szegényebb kortársaik.
Na, erre mondtam én, hogy aligha találsz ezt alátámasztó statisztikát.
Most jobban kifejted a véleményedet és én próbálom is megérteni, de egy kicsit eltévedtem benne. Megpróbálom összefoglalni, javíts ki légyszi, ha nem jól értettem:
1. Szegény társadalmakban sok gyerek van, mert kell. 2. Növekvő életszínvonallal párhuzamosan csökken a gyerekek száma. (oké, idáig ezek ismert demográfiai tények) 3. Nálunk - világviszonylatban - erős közepes életszínvonal van. (én is így gondolom)
Na de akkor: most azért születik nálunk kevés gyerek mert jól élünk, vagy azért, mert rosszul? Vagy jól élünk, de azt csak viszonylag késői életkorra tudjuk megvalósítani? Vagy mi van?
Ha azért csökken a születések száma, mert a fejlett világra jellemző trendet követjük, akkor egyértelmű, hogy a még nagyobb anyagi jólét Magyarországon sem eredményezne nagyobb gyerekvállalási kedvet.
Ahogyan már említettem - és ami most mintha a te szavaidból is kitűnne -, a jobb egzisztencia és a korábbi házasság/több gyerek között nincs egyenes arányosság. Sőt, ha az egészet egzisztenciális oldalról akarjuk megközelíteni, akkor azt a kijelentést sem lehet cáfolni, hogy éppen az életszínvonal erőteljes romlása (!) vezethetne a születésszám emelkedéséhez.
Ha tehát az anyagi dimenzióban keressük a demográfiai probléma megoldását, akkor azt mondom: "akkor tudunk mindannyiunkat megvédeni a fundiktól, ha erősen romlik az életszínvonalunk". Ami persze elég furán hangzik, de semmivel sem nagyobb képtelenség, mint a "ha jobban élnénk több gyereket vállalnánk" típusú közkeletű mentegetőzések.
>>Vastagon tévedsz szvsz abban, hogy "az esetleges elhagyástól való félelem csak nem jelentkezik komoly szempontként a gyerekvállalás eldöntésekor. Annyira azért nem szar a házasságok többsége, hogy ez szempont legyen." Nincs olyan barátnőm, akiben ez ne merülne / merült volna fel.<<
Oké, akkor mégiscsak szar a házasságok többsége. (Legalábbis az általad ismerteké bizonyára.)
>>És ezeket a gyerekeket zömmel azok a nők szülik és nevelik, akikre jelenleg történelmi precedens nélkül állóan sok elvárás nehezedik és akiket oly bőszen szidnak mostanában nemi szerepek eltolódásától a népszaporulat visszaeséséig mindenért...<<
Ami nyilván nem jelenti azt, hogy a tizenháromszor szült félsváb nagymamád ne nevelte volna maga is nagyon szépen és jól a saját gyerekeit.
Igazad van, mikor azt írod, hogy "nem vagyok biztos benne, hogy elhelyezhető abban a "férfi kontra nő" dimenzióban, amire a beszélgetést kihegyeztük. Ami nem baj, hiszen nyilván nem lehet teljes komolysággal azt állítani, hogy kizárólag az egyik vagy a másik nem lenne hibáztatható a helyzetért."
Épp csak az a problemcsik, hogy én nem is akartam erre kihegyezni. Mert érdekes stúdium a nemek és nemi szerepek különbségeinek tanulmányozása, de a társadalmi problémák aligha (csak) erre vezethetők vissza.
Írod azt is, hogy "Nagy összegben fogadnék, hogy nincs olyan statisztika, ami egyenes összefüggést mutatna ki a magasabb életszínvonal és a fiatalabb házasodási életkor között." Nos, ebben inkábbnem fogadnék veled, mert tisztességtelen úton nem szeretek semmiféle pénzhez se jutni, pláne nem nagy összeghez. Ráadásul nem elsősorban a házasodási időre gondoltam, hanem a gyerekvállalás idejére. Ha megfigyeled az életstratégiákat, akkor azt láthatod, hogy az afrikai és ázsiai mélyszegénységben túl azon, hogy nincs pénz fogamzásgálásra, a gyerekek egyfajta nyugdíjbiztosításként működnek. Ennek persze feltétele a kellően tekintélyelvű neveltetés, de azokon a vidékeken abban nincsen hiány. 10-12 gyerekből csak lesz egy, aki felvergődik és eltartja majd öreg szüleit. A kevésbé szegény paraszti társadalmakban pedig nagyon sokat számít a kétkezi munkaerő, tehát fontos, hogy sok gyerek legyen, mert akkor lesz elég munkáskéz ingyért. Itt már nincsen 10-12 gyerek, megelégszenek 6-8-cal is. Természetesen fontos, hogy az igényeket ne hagyják az égig nőni, tehát puritán életelvek jellemzőek, erős vallásossággal. Ilyesmi életet éltek az Amerikába kivándorló puritánok, de a magyar parasztság is, egész a XIX. sz. végéig, sőt az én példabeli félsváb nagyanyám is.
Amint azonban az életszínvonal eléri a közepes szintet, vízválasztóhoz érkezünk. Onnantól kezdve a család felemelkedését nem a sok gyerek, hanem jól eleresztett gyerek garantálja. Rossz gazdasági viszonyok között ez az egykézéshez vezet, de erről már írtam. Ott a cél a generációk alatt felhalmozott vagyonkát a házasodási politika révén minél kevesebb kézben egyesíteni, a "suba subához, guba gubához" elv értelmében. De érdemi vagyongyarapodás nincsen, csak a meglévő koncentrálódik. Ma pedig a közepesnél valamivel fejlettebb életszínvonalról indulunk (Vigyázat! Nem a saját elképzeléseinkhez viszonyítva, hanem a világ tényeihez képest!), ahol a jól képzett és nagy karriert befutó gyerek a felemelkedés záloga. Tehát kevés gyereket akarunk, de az aztán tökéletes legyen!
Minden ebbe az irányba hat: a szülők félnek huzamosabb időre kiesni a munkahelyükről, mert lehet, hogy nem lesz hová visszamenniük. Az anyák félnek az alakjuk deformálódásától,a megcsúnyulástól és ennek következtében az esetleges egyedül maradástól. Vastagon tévedsz szvsz abban, hogy "az esetleges elhagyástól való félelem csak nem jelentkezik komoly szempontként a gyerekvállalás eldöntésekor. Annyira azért nem szar a házasságok többsége, hogy ez szempont legyen." Nincs olyan barátnőm, akiben ez ne merülne / merült volna fel. Hadd ne írsogáljak ide válási statisztikákat meg a gyerektartás alól való kibújás bevett módozatait, kis kattingatással megtalálod magad is.
És legfőképpen nem merjük kockáztatni a két meglévő gyerek jó anyagi hátterét és neveltetését csak azért, hogy legyen egy harmadik is. Pedig a szaporulatot pont az a harmadik jelentené. A kettővel még csak szinten marad a népesség, de az sem áll meg, mert vannak, akik egyáltalán nem vállalnak gyereket és vannak, akik csak egyet. Ez tehát egy komplex társadalmi probléma, amelyért nők és férfiak közösen vagyunk felelősek, teljesen függetlenül attól, hogy ki mire akarja a kérdést kihegyezni.
Viszont van egy bíztató tény is. Unokahúgommal végigültem egy versenyistálló suli előkészítőjét. 12 éves gyereket az anyja még nem szeretett volna este, a sötétben egyedül közlekedtetni, úgyhogy csak gardedámnak voltam ott. Akkora volt a különbség a saját hajdani 12 éves kortársaim és ezek között a gyerekek között, hogy azt el sem tudom mondani. Túl azon, hogy sokkal szebbek, egészségesebbek, jobb tartásúak, jobb mozgásúak és jobban öltözöttek is voltak, mint mi annak idején: fényévekkel voltak okosabbak, mint mi annak idején! Különösen matematikából, de más tárgy(ak)ból is. És ezeket a gyerekeket zömmel azok a nők szülik és nevelik, akikre jelenleg történelmi precedens nélkül állóan sok elvárás nehezedik és akiket oly bőszen szidnak mostanában nemi szerepek eltolódásától a népszaporulat visszaeséséig mindenért...
