Sztem egyáltalán nem gáz 16 évesen a halálfélelem. Sőt. Azt hiszem normálisabb, mint öreg korban. Mert addigra jó esetben eljut oda az ember, hogy elfogadja, megbarátkozik vele. Igazából azt hiszem hasznos lenne, ha beszélnél róla a pszi-vel. Én is egészen kis korom óta (kb. 10-12) rettegtem a halál minden formájától. Attól is, hogy én meghalok, és attól is, hogy olyan valaki hal meg, akit nagyon szeretek. Azóta a saját magammal való halálfélelem már csillapodott, sőt. Többször játszottam a "tűzzel". De talán valahol a halálfélelem tartott vissza. Irtózom a fájdalomtól, mindannak ellenére, hogy jól tűröm. Nem is tudom igazán, bennem leginkább ilyen kettősség van a halállal kapcsolatban. Vágyom is rá nagyon, meg tartok is tőle. Igen, talán ez jobb kifejezés, hogy tartok tőle, félni nem félek már...
De a halálfélelemről nem beszéltem neki, és nem i szeretnék, mert szerintem nagyon gáz. Mert 95évesen még normális, hogy fél esetleg az ember, de 16 évesen :s.
Nagyon gáz lett volna.
Néha jobb, néha rosszabb.
Nekd is van halálfélelmed? (hogy ezen a fórumon vagy)
Nem, nem csináltak semmit velem. Csak ultrahang, EKG... Elvileg 18 évesen kellett volna műteni, de aztán mégis úgy döntöttek, hogy nem. Viszont Neked mit mond a pszichiáter? Kezelnek is vagy csak terápia?
És nem katéreztek v. nem 'foltozták be a lyukat'? (az egyik ismerősömnek 'befoltozták) Én nem vagyok szívbeteg, de ha pánikbajom van, akkor nem tudom ezt elhinni.
Meg az EKG után nagyon megijedtem mert a gép automatikája kiírta, hogy : "Néhány elvezetésen ischaemiás szívbetegség". A kardiológus csak megnyugtató dolgokat mondott: kompenzált kringés, jó fizikumú szív, zörej nincs, surranás nincs, meg szóval csupa jókat. De eléggé beparáztam, amikor ezt megláttam az EKG papiron. 2X is rámjött a kocsiban a "szívroham".
A háziorvosnak is meg kellett mutatnom a leleteket, de megnyugtatott, és azt mondta, h. ettől nem, kell megilyedni, semmi jelentősége nincs, mert ez teljesen mást jelent gyerekeknél, meg felnőtteknél, és csak az EKG készülék automatikája írta ki.
Úgyhogy most viszonylag meg vagyok nyugodva.
Mondfjuk hozzá kell tennem, hogy ez április közepén történt
A kivizsgálások a pánikrohamok miatt kellettek, nem merűlt fel "szervi baj", csak biztosak akartak lenni abban, hogy csak pánik az egész, mert nagyon súlyos tüneteim voltak.
Nem simán megfulladt. Ez annál bonyolultabb volt, és az igazi okot nem is tudjuk, mert mindent ráfogtak a tüdőembóliára. De nagyon kapkodta a levegőt, fulladozott... Szörnyű volt, inkább nem részletezem, bocs. Nekem meg a szívemben a bal és a jobb oldal között nincs rendesen összenőve a válaszfal. Szóval keveredik a CO2-es vér a "tisztával". Ezért sokkal jobban dolgozik a szívem, és sokkal hamarabb kifáradok. A terheléseket nem nagyon bírom...
Na pont ezért mondom, hogy pszichoszomatikusan idézed elő ezeket. Meg én úgy tudom - bár pont jónak mondom, te ezt ezerszer jobban tudod nálam - hogy a pánikrohamok is okozhatnak szívritmus zavart. Nekem egyébként stresszhelyzetekben van kisebb pánikrohamom, olyankor nagyon gyorsan és nagyon össze-vissza ver a szívem. Bár nekem van születési rendellenesség is a szívemben, ami alapból nem okoz gondot. Én vizsgák előtt tudok nagyon durván bepánikolni. És ez nálam is pszichoszomatikus izé. Egyébként ezt nálam sokkal sokkal jobban tudja a legjobb barátom, akinek sikerült másfél hete belehalni a pszichoszomatikus fulladásos rohamaiba. :O(
Nincs ilyen problémám, de azt hiszem valahol ez nálad pszichés lehet, és az nagyon nem jó. Kéne keresned egy pszi-t, amíg nem lesz gáz. Ezekről a pszichoszomatikus szarokról tudnék mesélni...
Én pánikbeteg (remélem voltam), és ha felhúzom magam, vagy egyéb komolyabb lelki behatás ér, vagy beleélem magamat a saját beszédembe, ritmuszavarom lesz.
Félek, hogy egyszer majd ez visz el.Éste alig merek lefeküdni. :(
Nem írtam egy ideig, mert irgalmatlanul frusztrált vagyok, ilyenkor inkább magamra figyelek. te fáradtnak érzed magad, én viszont felrobbanok az energiától, amit semmire se tudok fordítani, bah!
Miért gondolod, hogy bárki is szánakozva nézne Rád, pláne én?? Micsoda butaság!
Némiképp megnyugtató? :) Miért, lenne jelentősége, ha véletlenül, akár látásból, ismernénk egymást? Szerintem nem. Leírtad a problémáidat, én sem lepleztem, hogy kb. hasonló módon szívat az élet.
Figyelj, sorstárs, ha bármikor úgy éreznéd, hogy jól esne baráti szó, netán támogatás, leírom a mélcímemet: elcius kukac index pont hu
Ok. Akkor nagy valoszinuseggel nem ismerjuk egymast. Ez nemikepp megnyugtato. :O) Nem mintha ez barmin is valtoztatna, mert a problemaim sajna igazak mind egytol egyig.
Egyáltalán nem csoda, ha valaki, akinek nap mint nap olyan helyzetet nyom le a torkán az élet, amiben nem érzi jól magát, és menekvési lehetőségeket sem kínál, az idővel elveszti a motivációit. Velem is megesik, hajjaj, de aztán egyszercsak azon kapom magam, hogy ismét gyűlik az erőm. Kérdés, hogy tudod-e valamire fordítani ezt az erőt. :(
Nem tanítok, bár résztveszek az oktatásban alkalmazottként. Ha nem bánod, nem hoznám nyilvánosságra egészen pontosan, hogy ki vagyok és mit csinálok...
Hat en mar nem is tudom. Most pillanatnyilag igazabol semmihez nincs... nem is kedvem, inkabb csak energiam, erdeklodesem... Annyira idiotan hangzik ez 24 evesen, hogy elegem van, belefaradtam...
Egyebkent Te tanitasz az nalunk, vagy mit csinalsz?
Járok, ja... dolgozni. :) Én sem azt csinálom egyébként, amit szeretnék, amihez affinitásom van, sőt ez az egész nagyvárosi élet, az ostoba versengésével és tülekedésével, sem az a közeg, amit szeretnék, vagy élveznék. Szóval nagyjából nekem is így megy a dolog: csak túl lenni a mai napon.
A helyedben végigcsinálnám az info szakot, ha már annyi energiát fektettél bele. Legalább az ne vesszen kárba, ami már megvan, nem?
Szoval Te is az ELTE-re jarsz? Hat ez erdekes. Tenyleg kicsi a vilag. A mat. tanari szakkal az a baj, hogy az meg az infonal is durvabb szvsz. En nem vagyok olyan kockafeju mindent bemagolos tipus. En ha vmit nem ertek, akkor nem tudom megtanulni. A matek meg amugysem seggelos targy.
Ujrakezdesnek meg uj sulit vagy szakot ertettem. Egyszeruen annyi idot es energiat elpazaroltam erre a szarra, hogy mar nincs tobb energiam meg meg meg tanulni, meg ujra elvesztegetni egy csomo idot. Egyszeruen az elmult 24 ev alatt annyi erofeszitesbe es energiaba tellet, hogy elejek, illetve nem az elet, mert nem eltem, csak tuleltem. Szoval elegem van abbol, hogy csak a mai napot eljem tul vhogy, aztan hatha holnap jobb lesz. De persze sosem lett jobb, mindig csak rosszabb egyre rosszabb. Es nem egyaltalan nem erzem, hogy lennenek lehetosegeim.
Minek az újrakezdésére gondolsz? Még el se kezdted igazán az életedet, szvsz. Az önálló életedet, I mean. A lehetőségét azért sose zárd ki, bármennyire is a padlón vagy. Én öt évvel idősebb vagyok Nálad, de semmivel sem érzem, hogy előrébb tartanék.
Különben meg milyen kicsi a világ: a tanév alatt nagy valószínűséggel gyakran vagyunk egy épületben. :) A matektanári szakra átszerelés teljesen kilátástalannak tűnik?
"Mindent összevetve, szerintem még nem késtél le semmiről."
Hat en ezt nem igy erzem. Foleg az elmult 6 ev miatt. Tudod ez hulye dolog, de en oregnek erzem magam. Pedig "csak" 24 eves vagyok. En mar nem akarom ujrakezdeni. Nincs mit, nincs hogyan, nincs mibol es legfokepp nincs erom hozza.
Hát nem irigyellek. Nagyon ismerős a szitu. Az egyémnek e mellé még van mindenféle képzelt és valós baja, és kb. 20 féle gyógyszert is szed, és állandóan a panasz "Azt hittem nem érem meg a reggelt, annyira fájt a lábam", stb. (Nekem a nagyanyám is ilyen volt, de egyhébb kiadásban.) Ezenkívül mindennek más az oka, és neki a legrosszabb a világon.
De, bocs ezt tenyleg kihagytam, mindenkivel baja van, ez hulye, az hulye. Szidja a kollegait, a szomszedokat. Es a legdurvabb, hogy ezt csak otthon teszi. Nekik nem meri a szemukbe mondani. Pl. a legfrissebb sztory. Tanar a lelkem. Evkezdes uj gyerek az osztalyba. Mar augusztus kozepe ota az hallgattuk otthon, hogy nema, hogy az o osztalyaba keruljon, mert ilyen meg olyan az a gyerek, megjegyzem nem is ismerte. Megmondja az igazgatonak, hogy tegyek a masik osztalyba, ott ugyis kevesebben vannak, stb. Lenyeg felhivja az igazgato anyut, mire o, ah ok, jo persze rakd az en osztalyomba... Utana meg az igazgatot szidta fel napig. De nem mert nemet mondani. Amugy az egeszsegere csak nagyon ritkan panaszkodik, nincs is semmi baja, siman elni fog meg 100 evesen is, amilyen szerencsem van...