Elképzelhető hogy már fölmerült a kérdés, de segitenétek ha megmondanátok:
Hogy milyen más kábeltv szolgáltató létezik még az UPC-n kivül a kerületünkben? A Mogyoródi úton lakom ha az számit. Mellesleg csak az a gondom az UPC -vel, hogy a csatornakiosztásból hiányolok több külföldi (föleg német,angol) adót. Kissé bosszant hogy még ami eredetileg angol csatorna, azt is ha kell,ha nem, leszinkronizálva jön...
Hivatkozva a 2936 és 2938 számú hozzászólásban említett "egykorvolt zuglói mozik"-ra, megmutatnám, hogy néz ki ma némelyikük. Angol utca, volt Zuglói mozi (Szent Antal-ház) Erzsébet királyné útja, volt Éva mozi Thököly út, volt Szabó Pál kultúrotthon Miskolci út, volt BM-autójavító kultúrterme (2 kép)
Bendegúz, - mit mondjak, nekem is ez a kedvenc Bosnyák téri házam (tán okkal). - A kapu feletti üvegfal mögötti térre nem nagyon emlékszem, bár elég sokat sertepertéltem ott kisgyerekként, miközben anyám takarított. Mégis úgy rémlik, hogy semmi különös, csupán valamilyen szoba volt mögötte; lehet, hogy az eredeti tulajnál (a festő) viselt valamilyen különös funkciót. Amúgy az egész emelet egyetlen, nagy lakás volt eredetileg (belső oldalán még nagy, kényelmes terasz is tartozott hozzá). Amikor azonban a háború után azoknak, akiknek megsemmisült a lakásuk, kiutaltak hatóságilag olyan lakóhelyeket, ahol több szoba volt, mint lakó, e nagy lakásba is beköltöztettek egy házaspárt egy kislánnyal (kvázi albérlőként), őket jól ismertem. - A német tanárnőd barátnőjéről: A második tulajdonos, akit én háziúrként említek, sajnos elvesztette a feleségét, ő volt az, aki nem tért vissza Auschwitzból. A férj viszont tudomásom szerint nem nősült meg újra, a házat a 40-es évek második felében államosították, tehát nőről, mint volt tulajdonosról nem tudok. A beköltöztetett házaspár nőtagja esetleg lehet, az ő családnevük Juhász volt.
- a kapuja fölötti helyiség, aminek szimpla üvegfala van, mire szolgált eredetileg? (Mindig télikertet képzeltem mögé.)
- ebben a házban lakott a némettanárnõm egyik régi barátnõje. Akkor már bérlõként, de eredetileg háztulaj volt. Azt hiszem az általad említett második tulaj neje lehetett, a 70-es évek végén valszeg a 70-es évei elején.
Kell a hely a pártok bizonyítványmagyarázó szócsatáinak, amiket szerintem a kutya sem olvas, de kötelezõ közzétenni, vagy mehet a szerkesztõség a levesbe, nem kap kerületi támogatást.
- a megadott infók alapján eddig senki nem talált ide (legalábbis olyan nem, aki nicket regisztrál és meg is szólal)
- azért csak sétálgass arra, hátha ez a kellemes idõjárás elõvarázsolja az emlékeket.
- az akkori üzleteket még nem tárgyaltad.
- atyám emlékei szerint a Beszkárt-ház a 20-as években épülhetett. A nagybátyám, aki 1922-ben született, 5-6 éves korában már vendégeskedett ott a keresztszüleinél. Atyám ottani látogatásakor már állt az emeletes épület a Szugló utca szemben lévõ telkén, ezért úgy tippelem, hogy a fotó 1930 elõtti.
Mindig irigyeltem azokat a világfiakat, akik a szerelmi kalandjaikat mesélik. Kedves csemege a teához, hallgatni is mulatság, de elbeszélni élvezet. Átélik még egyszer.
Hanem iszen, ha dicsekedni akarnék... én se voltam jobb bordában szőve a többinél. Nekem is van ám eltitkolni valóm a feleségem előtt, abból az időből, mikor még a »Zuglóban« laktam fiatalkoromban, egypár esztendő előtt.
Nyári lakást béreltem volt ki a Zuglóban egy földszintes csinos villában, melynek ablaka a búzaföldekre nyílt, ami fővárosi embernek nagy gyönyörűség; véges-végig a nyitott határ, ameddig a szem ér, s ha hűs szellő lebben, látni a búzát, ahogy az a kalászát dajkálja... Mintha millió pesztonka állna, hajladozna ott sűrű sorban. Hátulról a kerti fák lombjai zúgnak s a házfedélre felkúszott rózsák körül ezer meg ezer méh zümmög a kalászoknak altató dalt.
A »Zugló« (hogy ne törje fejét rajta a geográfiában járatlan olvasó) a városerdő elhagyottabb része, túl a »Fuit« sírkövön és a Hermina-kápolnán. Jóval olcsóbb és kellemesebb hely a Hermina-úti villasornál, hol reggeltől estig szól a körhinták kintornája, bomlik a komédiásbódék dobja, cintányérja, s ideget öl a »Vitéz László« rikácsolása. E pokoli zsinat kiegészítő alkatrészei a cirkuszok, Paprika Jánosok és a lövöldék, melyeknek figurái rémítő zajjal csörömpölnek, ha eltalálja őket a céllövés. Közbe Afrika erdeinek unatkozó exkirálya is bődül néha az állatkertből.
A néphumor a »siketek villái« nevet adta az ideépült nyári kastélyoknak, föltételezve, hogy csak siket ember meríthet magának bátorságot itt keresni nyári pihenést. Olcsóbbaknak mondtam a zuglói villákat, de voltaképpen csak a nyárspolgároknak olcsóbbak, akik dolgaikat elvégezve, napszálltakor hazaballagnak a városból s otthon családjaikkal töltik az estét, tele tüdővel szíva a zöldbeli levegőt, melyet ez urak még akkor is élvezni tudnak, ha már egyszer megfizették, midőn Kőbánya felől fúj a szél.
De a magamszőrű embernek, aki nappal és este ott él, ott mozog két puskalövésnyire a Redoute körül, aki éjfél után gondol a hazamenetelre, a Zugló villái drágábbak az ostendei nyaralásnál is. Gyalog ilyenkor nem lehet hazamenni, nem is bátorságos az erdőn keresztül, még a bérkocsisok is ugyancsak kéretik magukat (a borsos fizetésen felül), míg nekiindulnak az éji útnak.
Általában sohase nyaralnék többé életemben a Zuglóban. Persze, önök ebben nem hisznek. Mert a nyaralás az elégedetlenség költészete.
A nyaralók váltig morognak-zúgnak. Ha olyan helyre jutnak, ahol hűvös van, elnevezik az állapotokat »pénzen vett tél«-nek, ha meleg van, az akkor »eben guba«.
Itthon közönségesen Árpádot szidják:
- Rossz helyen tett le bennünket. Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van. A tél nyolc hónapig tart. Tavasz nincs. A nyár kiállhatatlan, tele van zivatarokkal... Nem tudtak volna az eleink egy kicsit odább menni!... (De persze türelmetlenek voltak már, hogy az áldomást megihassák.)
Egy bizonyos, hogy a mennyei hatalmak arzenálisa itt felettünk van valahol; az égi háborúhoz szükséges szerek, a dörgésre való pléhek- és villámokkal felszerelve, mert itt néha nyáron négyszer is kitör naponkint a vihar, zeng az ég, kavarog a felhő s hasadoznak ki a mennyboltból az izzó vörös pántlikák...
Ilyenkor van aztán messze a Zugló.
Azon a bizonyos éjszakán is (amelyről szó lesz), cudar fergeteg támadt éjfélkor. Megnyíltak az ég csatornái s a szél üvöltve nyargalt végig az utcákon, rázta a cégtáblákat, csapdosta a nyitva felejtett ablakokat, néha ideghasító csattanás jelezte, hogy az égiek egy-egy követ hajítottak el.
- Hé kocsis, mennyiért visz ki a Zuglóba?
- Istenkísértés lenne, uram. Nem vállalkozom rá.
Sorba jártam a bérkocsisokat, kik a Redoute kapujába húzódtak nagy csuklyás köpönyegeikben. Csak nagynehezen szánta rá magát az egyik.
- Isten neki! Tessék felülni!
- Mit kíván odáig?
- Maga az úr fogja meglátni, mennyit érdemlek - dörmögte az ázott köpönyeg.
Beültem, a bárka megindult ugyan, de a két gebe minduntalan megbicsaklott, kivált, mert csillámló jégdarabkák kezdtek cupogni.
- Jól megoldták ott fent a mogyorós tarisznyát - vélte a kocsis kedvetlenül.
A két ló meghorkant az Andrássy út elején, sehogy sem akartak indítani.
- Talán mégse menjünk ki, uram.
- No, az volna szép. Mindenáron haza kell mennem. Hajtson!
A kocsis jó ember volt, engedett. A lovak, valószínű, rossz embernek deklarálták maguk közt, éppen amiatt, hogy engedett és őket is rábeszélte ostorával.
Csak lassan lépést haladtunk; bosszúsan vettem észre, hogy nincs szivarom, pedig a csintalan út unalmát jó volna agyonfüstölni. Ej, no, hol lehetne most szivart kapni! Egy országot egy szivarért! Az Andrássy út azonban ki volt halva. Sehol egy nyitott kávéház, sehol egy járókelő lélek. A víz patakként zuhogott a sima faburkolaton. Szuroksötétség honolt. A lámpákat, melyek körül még tegnap éjfélkor pajkos muslincák adtak bált táncoló rajokban, összetörte a jég s kioltogatta a szél. Az üzleteket is nyilván az üvegesek iránti ellenszenvből csukták be oly hamar.
Hop, hó! Ahol ni, egy kivilágított dohánylevél!
- Kocsis, hajtson jobbra a nyitva levő trafik elé, az Erzsébet körúton.
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, sőt talán a Bosnyák téren is túl (vagy innen; attól függ, honnan nézzük) élt egyszer egy festő, s annak két fia. Ám ez a festő nem portrékat, csendéleteket festett, hanem konyhákat, szobákat, sőt mellékhelyiségeket is. Amikor aztán - szorgos munkája eredményeképp - vállalkozása virágzásnak indult, elhatározta, hogy építtet a családjának egy szép nagy házat a Hajtsár úton; ott a villamosvasúti kocsiszínnel átellenben. Fel is épült a szép, emeletes ház; utcai oldalán üzletekkel, az emeleten sokszobás, összkomfortos lakás a családnak, a földszinten meg egy szoba-konyhás, olyan gondnok-félének, aki kvártély fejében ellátja a ház körüli teendőket, gondozza a szépséges nagy kertet. A festő egyik fia, az 1928-ban született Tibor, igazi csodagyereknek számított. Már öt évesen fellépett Lakner bácsi gyerekszínházában. Nyolc éves korában pedig szerepet kapott - Csortos Gyula, Básti Lajos, Simor Erzsi mellett - a "Tomi, a megfagyott gyermek" című filmben. Talán említésre méltó, hogy a felvételek során, a Róna utcai Hunnia filmgyárban találkozhatott egy 22 éves fiatalemberrel, aki a világosítók közt tett-vett, s akit úgy hívtak: Illés György. Felkapott kis színész lett ez a Tibor gyerek; Pünkösti Andor rendező az "Álomsárkány" című filmjében szinte főszerepet adott neki - alig tizenegy évesen - a szép Muráti Lili, meg Makláry Zoltán mellett. Hanem aztán baj történt. Új törvényt hoztak a törvényhozók, úgy hívták, hogy zsidótörvény. A törvényeket pedig be kell tartani. Tönkre is ment legott a virágzó festő-vállalkozás, el kellett árverezni a szép, nagy házat. Hogy a tehetséges színészgyerek akkor hová költözött a családjával, nem tudjuk. Csak az tudható, hogy még tizenhat évesen is színpadra lépett, bár az említett törvények okán meglehetősen korlátozott körülmények között. Aztán azt már feljegyezték, hogy 1944-ben hová költözött festő édesapjával. Úgy nevezték a helyet, hogy "csillagos ház". Itt is hamar kitelt az esztendő, már ősszel az óbudai téglagyárba kellett menniök. Onnan a papa egy Dachau nevű távoli helységbe utazott, Tibor pedig Harkára. Híres tábor volt arra akkoriban. Megbetegedett ott szegény, de ismét menni kellett. Az ausztriai Felixdorfból aztán már nem utazott tovább. Lelőtték. Nem volt még tizenhét éves.
S mi lett a házzal? Az árverésen megvette egy bankigazgató. Be is költözött szép, fiatal feleségével. A földszinti szoba-konyhát meg 1938 szeptemberében kiadta egy fiatal cipésznek és feleségének, hogy legyen, aki gondját viseli a háznak, mos, takarít. Egy bankigazgatónak nem juthat mindenre ideje. Teltek-múltak az évek. A ház új lakói dolgoztak szorgalmasan, a földszinti fiataloknak még kisfiúk is született 1943 januárjában. Kicsit szűk lett a szoba-konyha, de mint tudjuk, sok jó ember... Aztán az 1944-es év őket is felbolydította. A cipészt ősszel elvitték katonának, a bankigazgató szép feleségét meg a "csillagos házba". Mert talán elfelejtettem mondani, hogy a ház új gazdái sem tudták volna igazolni árja származásukat. A bankigazgató valahogy otthon tudott maradni; be is költözött hamarjában a tüzelőtárolóba, egy nagy kupac szén alatt kialakított kis kamrácskába. Ott aztán elvolt valahogy egy jó ideig; a cipész felesége vitt neki éjjel enni-innivalót. Rendes asszony volt, még a csillagos házba is elment a feleséget meglátogatni, míg az el nem utazott. Azt hiszem, Auschwitzba. De pontosan nem tudom, mert nem jött vissza. Sok minden történt aztán a városban, néha a szirénák is megszólaltak. Ilyenkor a cipészné egy kis mosóteknőbe fektette a kisfiát, és átszaladt vele a szomszéd házba, mert ott volt pince is. Úgy hívták azt akkor, hogy óvóhely. Lassan elcsitultak a zajok, csend lett. Az emberek előjöttek a pincéből, a háziúr is kijött a szén alól, visszatért szép, nagy lakásába, ki-ki beüvegeztette a kitört ablakait, összesöpörték a törmeléket, és folytatták az életet. A cipész még egy darabig időzött valahol az Északi tenger közelében, mert ott egy elkerített helyen angol katonák vigyáztak rá. Aztán megúnta és megszökött. Lett már 1946 is, mire hazaért (messze van ám az Északi tenger) a Nagy Lajos király úti házba, három éves fiához és asszonyához. Megint csak teltek a munkás évek, mígnem a szoba-konyhába újabb kisfiú és kislány született, s bizony már a sok jó ember is alig fért el. El is költöztek onnan úgy 1953-54 táján egy utcányival odébb. Hogy hová? Egy másik szoba-konyhába.
S hogy a ház lakóinak sorsa hogy alakult tovább, nem tudom, mert én voltam, aki ott született 1943-ban, s így a cipész családjával én is odébb költöztem. Csak azt tudom, hogy a tehetséges gyerekszínész, szomorú halála után hatvan évvel, tavaly emléktáblát kapott a Nagy Lajos király útja 144 kapujára. Számomra itt a történet vége. A ti házatoknak van-e története?
Kedves Bendegúz! A sarokházról: Biztos, hogy az, hiszen ott áll a képeslapon, hogy "Zugló-utca és Hajtsár-út sarok". Márpedig abban a kereszteződésben csak egy ilyen ház állott, illetve áll. A változás "csupán" annyi, hogy a Szugló utcai oldalon látható három, íves tetejű attikafal eltűnt, csak a Nagy Lajos király úti oldalon van meg. Egyébként meg a "Budapest és környéke 1944-45" című topic 32. sz. hozzászólásában "vonat35" érdekes sztorit mesélt erről a házról.
Zuglói Lapok: Nahát, nagy ember lettem, bekerültem az újságba! Igaz, kissé meghúzva (én a kihúzottak javát benne hagytam volna), dehát örüljek a hírnévnek, meg annak, hogy az újság reklámot csinál a topicnak. Amúgy meg könnyen igérnek folytatást, mert csak a 2936. hozzászólást adták le, a 2938.-t még nem.
Rugalmas a napirendem, lehet, hogy elsétálok majd arra felé. Mentem volna már, csak nem jutott semmi olyan eszembe, ami tán érdeklődésre tarthatna számot. No, hátha a hely szelleme meglegyint, meglátjuk.
A Fórumunkban közzétett szövegek, képek és információk nyilvánossághoz közvetítési jogai a fórumos hozzászólás elküldését követően - a Fórum jellegéből adódó strukturált formában - az Index.hu Rt-re szállnak, újraközlésük bármilyen nyomtatott vagy elektronikus formában az Index.hu Rt. engedélyéhez kötött. Ez nem zárja ki a felhasználó saját hozzászólásának az általa történő további szabad felhasználását.
A hozzászóló nickje /a fórumhasználathoz választott beceneve/ és a hozzászólások sorszáma (egy zárójeles szám a dátum és idõpont mellett) segíti a szerkesztõséget az azonosításban.
"A Gorkijban volt anno..." Én meg az István zenekarának hangversenyeit hallgattam ott, meg a Teleki Blanka iskolabáljain tébláboltam.
"Erről nincs emléked?" De van. Nagyon is. Kicsit fájó, de olyan szeretettel fájó (ha van ilyen). Gyorsan ki is nyomtattam magamnak a képet, csak azt volna érdekes tudni - a mellette levő fakerítés miatt - hogy mikori lehet a kép. Amúgy a 2870 sz. hozzászólásomban említettem a házat pár mondattal. A hátsó tömbben lakott, a másodikon a világ - szerintem - leggyönyörűbb lánya, aki után (16 éves koromtól) három éven át epekedtem, s amikor végre sikerült megismernem, tíz rövid hónap múlva türelmetlenül és meggondolatlanul elhagytam. Milyen bolond tud lenni az ember... Ezerszer megbántam, de már késő volt. Így hát elég jól ismerem annak a háznak kopott, hámló vakolatú lépcsőházait, folyosóit, s nekem "... a Szugló utca sarka egy negyven éves álom; a lábnyomod a hóban még most is megtalálom..."
