Picit folytatva!
Persze mind ezt egy olyan országban, ahol a túlzottan liberális törvények között szabadon garázdálkodhatnak, mert jogot formálnak hozzá, és már szinte követelik az elfogadásukat. Éppen ezért mosolyognak olyan sokan ezen a kis balkáni álamon, hogy még mindig itt tart. Tudom és remélem, hogy nem sokáig!
Nem kell tehát félni a Szcientológiai Egyháztól! Keressetek meg minket!
Thetanus, te fertőtlenítője földünk eme gennyes kelésének!
Honlapod üdítő szinfoltja fórumunknak. Élvezettel tocsogtam rendelkezésre bocsátott összes testnedvedben, mely úgy árasztja el a honlapot, mint friss tavaszi éjszakát az orgonaillat.
Nem a humorérzéked miánt tünsz ki a szürke középszerűségből, mikor elénk tárod elméd nemi szervekkel és szexuális aberrációkkal elárasztott kicsiny, ám varázslatos világát. Sokat kéne még bíbelődnöd vele, hogy indulhass az alsószutykosi humoristák vetélkedőjének vigaszágán.
Addig is törekedjél rá, hogy minél több fa@szopónak okozzál vele minél több alpári örömöt (tudod, a legtöbb jó a legtöbb dinamikán), mielőtt a nálam sokkal kevésbé humororientált illetékesek földbe döngölik jobb sorsra érdemes pályaművedet és a helyét sóval vetik be.
Egy jótanács: máskor ne dugd fel magadnak a klaviatúrát, mert ilyenek jöhetnek ki belőle.
Transz!
Mi lenne számodra a hatalmaskodás és gyűlölködés?
Az hogy a nyilvánosságot használtam fel ellenetek elsőként és a mai napig hangoztatom a betiltást! Az, pedig kihatna a saját kis kártyaváradra is a Szabadzónára!
Vesszen a férgese!
Folyton azt hangoztatjátok, hogy a kettes szint alattiakkal nem foglalkoztok. Különösen te! Tehát már szinteket állítotok fel, hogy kik érdemlik meg az általatok olyan szépnek és csodálatosnak lefestett technológiát, a hídon áthaladást, és a többi szolgáltatatást, amit busásnak mondható pénzért (támogatásért, amit követeltek) az egyházatok nyújt. Tehát diszkrimináltok. Te, mint szabadzónás is többször kifejtetted, hogy pénzre van szükséged a szolgáltatásaidért. Érdekes vallási hozzáállás! Ebből, ha jól emlékszel hónapokkal, ezelőtt már témáztunk.
Márpedig folyton úgy beszélsz, ahogy a többi szcientológus! Vesszen a férgese! Mert ez jön ki belőle.
Nem értem, hogy miért passzoljátok át a felelősséget másokra és bontjátok fel személyekre, amikor egy-egy ilyen aljasság mögött rengeteg szcientológus munkája van, amit a vezetőség is jóváhagyott. Tehát a Szcientológiai Egyház (számomra szekta) áll mögötte.
Továbbá a azt amit a volt munkahelyem műveltetek és a mai napig műveltek egy jóérzésű ember nem viseli el! Embereket kényszeríttetek arra, hogy egymást figyeljék. Szétbombázzátok a működő kollektívákat, és elszeparáljátok egymástól a dolgozókat. Aki ellent mond, vagy nemtetszését nyilvánítja azt aljas eszközökkel, kikészítitek, hitelképtelen hazudozónak tüntetitek fel, elüldözitek (azt a fránya pestisterjesztőt, aki hazudozó állításaival bántja ezt a csodás eszmét, rosszindulatú, kollektívaromboló, társadalomba nem illő). Utána fennhangon kiáltjátok, hogy az elnyomó önként távozott! Azóta a cég fellendült! Csak senki sem tudja hová? Mert csak kevesen látnak bele (azért az elszeparálás)! Közben a pénz elindul alapítványról alapítványra, amíg egyenesen Amerikába nem vándorról. Mint a sok más kikövetelt támogatás is. Többértelmű elvek csak azért, hogy szituációkhoz mérten tudjatok magyarázkodni. Hol így hol úgy éppen, hogy kell védekezve támadni.
Ugyan ezeket az elveket vallod és tanítod te is Transzformátor mester, ezért is írtam most megint többes számban. Hát taniad! Csak a Szcientológusoktól vonják vissza az egyházi engedélyt, mert mindennek csak éppen vallásnak nem lehet nevezni. Az elveiteket meg tárjátok fel különböző szakmai fórumokon, ahol a hozzáértők vizsgálhatják meg. Majd Ők döntenek, hogy mennyire kellenek azok a Hubbardi elvek! De azt hiszem ettől féltek, mert ezt az áltudományos maszlagot úgy penderítenék ki az ajtón, csak csörögne! Persze ezt is azzal magyaráznátok, hogy az újat nem akarják elfogadni, mert a sajátjukat védik! Vagy ahogy szoktátok, nekiállnátok a többi egyházra, esetleg pszichológusokra mutogatni és koholt példákat felhozni ellenük, és mélyen sértve éreznétek magatokat, mert titeket senki sem szeret!
Amit velem műveltetek nem fogom megbocsátani soha. Nem is felejtem el! A saját környezetemben éreztem, hogy mennyire aljasok vagytok, és mennyire elvakultak! Nem lehet veletek vitatkozni, mert rögtön támadtok és erőszakoskodtok! Ha meg visszatámadnak, akkor, semmilyen eszköztől nem riadtok vissza. Félrebeszélés, szelektív hallás, hazudozás, Hubbardi gondolatok olybeli magyarázata mint ha az teljesen természetes lenne az életben és a másik oldal a teljesen hülye, hogy ezt nem tudja. Tehát lehetetlen!
Remélem, hogy Sándor cikksorozata sok emberben indított el valamit! Senkinek sem kell félni tőletek, nem vagytok ti olyan erősek, csak túlmisztifikáljátok a szerepeteket, mint a kisbéka, ahogy védekezik (felfújja magát, és nagyobbnak látszik) ám az epernek a levele erősebb!
Bátran keressétek meg az újságírót, vagy engem, mert van megoldás a Szcientológiai Egyház ellen! Megvan az ellenszer!
Hasonlóképpen, amit a kibaszott Szcientológia kínál ugyancsak az, amit egy ánuszszaggató olyan embertõl várnánk, mint amilyen L. Ron "Nagy Fasz" Hubbard: Nemcsak legalapvetõbb kérdéseinkre, mint amilyenek például — Kik vagyunk? Honnan jöttünk és mi a szopósállat rendeltetésünk? — nyújt egy fõfasz teljesen egyedi megközelítésmódot, hanem ezen felül ugyanolyan egyedi technológiát nyújt egy tapírarcú nagyobb szellemi tudatossághoz.
De. Komolyan gondoltam. Mint ahogy a másik topicban május 7-én is komolyan gondoltam.
Drága zabhegy, az emberi elme tárolóképességébe vetett hitem megrendítője!
Hány tucatszor is mondám el Néked, hogy a szó igazi jelentésében nem vagyok szcientológus? Olvassál vissza, mielőtt írni kezdesz, különben szegény topictársaimmal együtt lekaszál a dögunalom azon kérdések újraolvasásakor, melyekre már többször választ adtunk.
Ismertem ezt a pornolize izét, de nem gondoltam, hogy ennyire súlyos.
Az egyszerű humor a legjobb humor.
Amit írsz, igencsak vésztjósló. Ha démonizáljuk őket, azzal ártunk magunknak igazán. Ez most elég ezoterikusan hangzik, de én évekig jáccotam ezt. És nagyon sokat kínoztam magam, teljesen feleslegesen.
Hmm. Ugye ezt nem gondoltad komolyan? Ismerlek már annyira titeket Szcientológusokat, hogy csak képmutatásnak vegyem ezt!Felelnie kell a Szcientológiai Egyháznak! Be kell tiltani Magyarországon a működésüket, mint sok más Európai álamban. Módosítani kell a liberálisnak tartott Balkáni törvényeinket
Tudod, alapszabály, hogy a gyilkossággal vádolt személyt is csak vádlottként szabad említeni, amíg a per el nem dől. Az édesanyja is azt mondja, a körök még nincsenek lefutva. Hogy ítélhetnénk alap nélkül?
Akkor reméltem, hogy aki a helyrehozhatatlan veszteséget okozta, felelni fog érte.
Hm... Nem tudom kiverni a fejemből, hogy valami korlátolt önigazolásként te (még mindig) nem azokat a ciántológusokat tartod felelősnek, akik Sutyit megfosztották a gyógykezeléstől.
A másik szcientológiás topicban már találkoztunk a családját ért tragédiával idén május 7-én. Igaz, csak egy kétsoros újsághír kapcsán.
Mint akkor, most is kifejezem mély sajnálatomat. Akkor reméltem, hogy aki a helyrehozhatatlan veszteséget okozta, felelni fog érte. Most is ebben bízom.
Igérem hogy alkalom adtán megkapja a választ kérdésére, de ezek a körök még nem lefutottak. Én is választ szeretnék kapni egy pár kérdésre, amit szci. vőmnek tennék föl, ha május óta merne rá vállalkozni!
Kedves Putyurka!
Nagyon köszönöm!
Transzformátor!
959-es hozzászólásodban (amit puhítanál a 971-ben) minden elmondtál magadról és az anyaegyházadról. Ilyenek vagytok ti Szcientológusok „ugye vesszen a férgese”
Wing, még mindig nem kaptam választ.
Dorka, tőled sem.
Be kell tiltani a Szcientológiai egyházat Magyarországon! Jogom áll ezt követelni, mivel anyagi és erkölcsi károk értek! Számomra a legnagyobb elégtétel lenne!
A kérdés még mindig adott. Ez ok vagy tünet? És mi bizonyítja?
Ok és tünet egyszerre. Ez egy olyan betegség, aminek kialakulása (részben) lelki okokra vezethető vissza: a tartós fáradtság, nyomott hangulat, túlterhelés folytán átmeletileg csökkenő szerotonin-szint tartósan alacsonyabb értékre áll be. Ez a folyamat lassú, általában évek alatt zajlik le. Ekkor a beteg már a pozitív élményekre sem tud igazán jól reagálni, undok és életunt lesz. Nagyon gyakori az öngyilkosság. A gyógyításához is szükség van leki (beszélgetős) pszichoterápiára, és azoknak az okoknak a megszüntetésére, amely a tartósan rossz hangulathoz vezettek, de ahhoz, hogy ez eredményes legyen szükség van olyan gyógyszerekre, amelyek a normálishoz közelebbi szerotoninszintet biztosítanak. A régi antidepresszáns gyógyszerek kívülről próbáltak szerotonint vagy annak valamely helyettesítőjét bejuttatni. Az öngyilkosságra való hajlam csökken, de ezek praktikusan kábítószerek, annak minden rossz tulajdonságával (visszaélés, hozzászokás, függőség, elvonási tünetek, feketepiac stb).
Néhány évtizede vannak használatban azok a gyógyszerek, amelyek nem visznek be kívülről szerotonint (amely kontrollálatlanül jelenne meg mindenütt), hanem a szervezet által termelt szerotonin felszívódását lassítják. Nincs abúzus (visszaélés a kábító hatással), nincs hozzászokás stb. A beteg életkedve valamelyest visszatér, és ha a párhuzamosan sikerül megszüntetni a depresszió kialakulásához vezető környezeti okokat, akkor lassan (évek alatt) meggyógyul, és akkor fokozatosan le lehet állni a gyógyszerrel.
Azonos környezetben levő emberek közül nem mindenki lesz depressziós, és a kialakult depresszió sem egyformán súlyos mindenkinél.
Az elképzelés pedig szerintem jó, hogy nem masszív gyógyszerekkel befolyásoljuk a testet, hanem a lelki okokat kezeljük. Főleg ha vannak.
A szerotonin reuptake inhibitorok nem "masszív" gyógyszerek. A lelki okok kezelésére (pontosabban a depressziót kiváltó háttér kiderítésére és lehetőség szerint megváltoztatására) természetesen szükség van. A gyógyszeres kezelés nélkül azonban csak a legenyhébb esetekben hatásos. Ha a depressziónak már "testi" tünetei vannak, amire Sutyi panaszkodott (látszólag ok nélküli hátfájás stb) akkor már bőven túl van azon a határon, amit lelkizéssel és vitaminokkal kezelni lehet.
A gyakorlati megvalósításra viszont tényleg nem áll készen az egyház.
Csak valahogy mégis belekontárkodik. Az a fajta gyógyítás, amikor a betegség ismerete nélkül ex cathedra kijelentik, hogy a fehérköpenyesek az okai mindennek, és majd a vitaminok túladagolásától milyen kurva jó lesz, nem különbözik a középkori orvoslástól, amikor több száz éves tanok nyomán, bármi baja is volt a páciensnek, hacsak nem vérzett, hamar eret vágtak rajta...
::Elmebetegek léteztek az elektrosokk feltalálása előtt is.
Nos, ez egy példa volt.
::Pedig a (kialakult) depresszió egy testi betegség, az idegsejtek közötti ingerületátvivő anyagok szükségesnél alacsonyabb szintje.
A kérdés még mindig adott. Ez ok vagy tünet? És mi bizonyítja?
::Szegény ciántológusok most is kb itt tartanak, amikor LRH fóbiái nyomán gyűlölik a pisziátereket és eszméletlen drága tanfolyamokkal meg vitaminokkal akarnak depressziót gyógyítani.
Nos, a fóbiákat én nem osztom. Csupán volt pár rossz tapasztalatom.
Az elképzelés pedig szerintem jó, hogy nem masszív gyógyszerekkel befolyásoljuk a testet, hanem a lelki okokat kezeljük. Főleg ha vannak.
A gyakorlati megvalósításra viszont tényleg nem áll készen az egyház.
Továbbá a diszlexiáról és az MRI-ről én nem nyilatkozok, annyira nem értek hozzá. MRI-t csak készítettem, de nem használtam.
::Hubbard meg rosszat.
Hubbard válasza 55 éve a Dianetika volt. Nekem ez nem tűnik erőszakosnak.
::Csak Hubbard válasza meglehetősen erőszakos, kb annyira, mint az általa gyűlölt pszichiáterek voltak ötven éve.
És valahogy akkoriban a pszichiátereket sem gyűlölte.