Elírtam a szerző nevét, (azt hiszem, a testvére V.J.). Helyesen:
Vekerdi László: Így él Galilei (Typotex Kiadó, 1998. Szerk. Terts István)
Nehéz megszerezni. Kevés példányszámban jelent meg. Én véletlenül antikváriumban jutottam hozzá. Érdemes a googl-ba beírni, h. "Vekerdi AND Terts" vagy ilyesmit, mert akkor kiadja Terts - a szerző tanítványa - köszöntő írását, melyben az is szerepel, hogy naivul V.L. tanítványai és barátai azt hitték, ennek a könyvnek nagy nemzetközi visszhangja lesz, és több nyelvre lefordítják. "Még magyar visszhangja is alig volt" - fejezi be.
--- A könyv olvasmányos, de szigoruan tudományos. Nem "életrajzi regény", viszont sokkal több. Nagy bravur.
Az alábbi – elgondolkodó tekintetű úr, különböző üzletekkel jelentős vagyonra tesz szert, majd úgy dönt, hogy politikai téren is kipróbálja magát. Képviselő, majd miniszterelnök lesz belőle. Végül olyan megtiszteltetés éri (igaz, csak időlegesen), amely egyetlen pályatársának sem adatott meg.
VIII. Orbán (Maffeo Barberini) pápa (1623-1644) óriási összegeket fordított a barokk Róma szépítésére. Ezt a lázas építkezést egyszerűen nem győzték nyersanyaggal, így jobb híján az antik épületek elemeit használták fel az újakhoz. Vagyis hiába köszönhetünk az úriembernek számtalan szebbnél szebb alkotást, ha legalább annyi (ha nem több) régi emléket pusztított el érdekükben.
A mondás valóban akkor született, amikor a pápa, beolvasztás és újrahasznosítás céljából még a Pantheon díszeit is képes volt leszedetni.
A világtörténelem (egyik) legnagyobb diktátor-zsarnokának-tömegyilkosának halála napján halt meg ugyanennek az országnak (népnek) akkor legnagyobb zeneszerzője. Milyen direkt vagy indirekt kapcsolat volt a két személy között? (A kérdés megint könnyű, de tlaán nem érdektelen).
A cisztercita szerzetes, majd apát, végül püspök - elődje főtanácsadója volt hitbeli kérdésekben (akárcsak Ratzinger) A Benedek nevet választotta (akárcsak Ratzinger) Pápaként elsősorban egyházjogi kérdésekkel foglalkozott. (akárcsak Ratzinger) és Bajor Lajos német-római császárral folytatott tárgyalási révén szoros német kötelékekkel is rendelkezett. Jobb ötletem nincs…
(Ja. És még kihagytam Verdi: Il Corsaro (1848) és Byron: The Corsair (1816) c. műve összehasonlítását. A történet ugyanaz. Izgalmas, mi mindent köszönhetünk Byronnak. Najóvan, befejeztem.)
Én pedig hadd említsek egy műtörténeti adalékot, az alább említett két másik zeneszerző – Byronéval azonos című – darabjait: 1. Donizetti: Marino Faliero (1835), Byron: Marino Faliero (1821). Faliero szintén velencei dózse volt. Továbbá: Donizetti: Parisina (1833), Byron. Parisina (1816). Megemlítendő, hogy Tassóról szintén mindketten írtak. (És van még pár hasonló, melyek alapján megesküdnék, hogy Donizetti alaposan tanulmányozta Byron műveit.) 2. Rossini: Le siege de Corinthe (1826), Byron: The siege of Corinth (1816).
Időközben annyit kiderítettem, hogy a pápai címeren először két ezüst kulcs szerepelt. Az aranykulcs megjelenése, és egyben a címer ezen formájának kialakulása a 14. század közepére, tehát a pápák “avignoni fogságának” idejére tehető. A szóba jöhető személyek ennek alapján:
1305-1314 V. Kelemen (Bertrand de Got) 1316-1334 XXIII. János (Jacques Arnaud d’Euse) 1334-1342 XII. Benedek (Jacques Fourneier) 1342-1352 VI. Kelemen (Pierre Roger de Beaufort) 1352-1362 VI. Ince (Etienne Aubert) 1362-1370 V. Orbán (Guillaume de Grimoard) 1340-1378 XI. Gergely (Pierre Roger de Beaufort)
Részemről XII. Benedekre szavazok. A cisztercita szerzetes, majd apát, végül püspök - elődje főtanácsadója volt hitbeli kérdésekben (akárcsak Ratzinger) A Benedek nevet választotta (akárcsak Ratzinger) Pápaként elsősorban egyházjogi kérdésekkel foglalkozott. (akárcsak Ratzinger) és Bajor Lajos német-római császárral folytatott tárgyalási révén szoros német kötelékekkel is rendelkezett. Jobb ötletem nincs… Ha nemokap2 jelentkezik, megtudjuk igazam van-e?
Francesco Foscari (1373-1457) 1423-tól Velencei Dózse.
Példátlanul hosszú ideig, 34 éven át vezette a Velencei Köztársaságot. Firenzével szövetségben sikeres háborút vívott a Viscontik irányította Milánóval szemben. Négy fiából hárman estek el a csatamezőkön.
Utolsó fiát, Jacopót, a Foscari család régi ellenségei, a Loredanok korrupcióval vádolták meg, és a város vezető testülete, a “Tízek Tanácsa” több per után végül száműzte a fiút. Apjának kellett a parancsot aláírnia. Jacopo még a Krétára tartó hajóúton belehalt az előzőleg elszenvedett kínzásokba, apját pedig – annak bosszújától tartva – lemondatták. 1457 november 1-én halt meg, abban a pillanatban, amikor a Campanile harangjai utóda, Pasquale Malipiero dózse (1457-1462) megválasztását hirdették.
A történetet Byron 1821-es “A két Foscari” című műve beszéli el, ami alapján 1844-ben, Verdi hasonló című operája született.
És, hogy a végére valami szép is jusson: A Tízek Tanácsa (talán a rossz lelkiismeret miatt) gyönyörű síremléket állítatott Foscarinak, amire a “Polgártársak csodáljátok dózsétokat” feliratot vésették. :-(
Hozzáteszem, azért volt nehéz, mert Byron főműveinek nagyobb része a Mediterráneumban játszódik. Most alkalmam volt kiművelni magam belőlük, köszi érte.
