Prince... :) Otthon idősebb nővéremnek hála éjjel nappal ez ment ('84-'85 környékén). Nővérem mai napig fanatikus rajongó. Akkoriban nem igen szerettem Prince-t. Csak a klasszikus lemezeit ismerem a 90-es évek legelejéig - kb. odáig, hogy sexy mother fucker... Viszont egyre többször támad kedvem magamnak is beszerezni azokat a lemezeket: Paisley Park, Graffiti Bridge, 1999, meg mik voltak még? Fingom sincs, voltam vagy 6... Később nővérem beszerzett egy videóklipp gyűjteményt. Azon hihetetlen nagyokat borultunk! Prince egy szál tangában és boában fel alá rohangál a színpadon, na meg néhány gyenge színészi játékkal megáldott kis sztorika. Valahol olvastam, hogy Prince az egyik legtöbbet bootlegelt artista.
De ezek a korábban említett "szar pop slágerei" összehasonlíthatatlanul színvonalasabbak, mint akármi, ami "sláger" címén megy manapság! Pedig akkor is volt mocskosul rossz zene.
rosetta, hidd el én sem tekintem őket (jazz dobosokat) mindenhatóknak, csak hát van mit irigyelnem tőlük, ennyi. 11/8? Az milyen is? 3+3+3+2? :) Egyedül simán megy, de zenészekkel, élesben egészen más. :) rosetta, neked van az a balkáni zenekarod? Biljana Krstic-et ismered? Van egy elég exkluzív felvételem tőlük.
PS: Olyan kár, hogy az ilyen témák nem a zappa.hu fórumán jönnek fel, ott ugyanis van több off topic is, ahol meg lehet beszélni, ki milyen zenéket/képregényeket szeret, mikor megy ágyba és rengeteg fontos dolgot, anélkül, hogy lelkiismeretfurdalásunk lenne.
na, mielőtt eluralkodna a Prince Fan Club-hangulat, idemásolok egy cikket. sajnos, nem emlékszem, honnan van (valami jazzmagazin onlájn, vagy jazzportál - Bálint biztos tudja, nekem jazzwise cím alá volt lementve). mire lefordítottam, rájöttem, hogy nem is olyan nagyon érdekes, de így is sok mindenre rímel, ami mostanában itten leíródott.
(mivel az utóbbi pár évben nem találkoztam azon kollegák nevével itt a topikon, akik sérelmezték a Zappa-interjúk véghetetlen sorát, ezért bátorkodom az egészet idemásolni.)
*
<i><b>Tíz évvel ezelőtt, 1993. december 4-én a gitáros-zeneszerző-látnok Frank Zappa végleg lelépett a színről, maga mögött hagyva úttörő zenei munkásságát és nyíltan kimondott véleményét, ami közvetve rock- és jazz-zenészek generációt befolyásolta, és jócskán felzaklatta az idősebb generációt és egyes politikai vezetőket. A következőkben Stuart Nicholson újraértékeli Zappa jazz-szempontból érdekes munkáit, és áttekinti, milyen befolyással bírt az improvizált zenékre.</b>
Mi sem egyszerűbb, mint azt gondolni, hogy Frank Zappa gyűlölte a jazzt. Ha idézetekért is jodíjat lehetne szedni, bizonyára gazdag ember lett volna hajdan szellemes, de mára már meglehetőst elcsépelt aranyköpésének hála: "a jazz nem halott, csak van egy kis szaga". Ugyanakkor trágár humora, nyílt politikai bírálatai, vaskos szatírái, beszólásai, leszólásai és bennfentes humora mellett a jazz iránt mindig is egyfajta tiszteletet tanúsított. Igaz viszont az is, hogy már a kezdet kezdetén felismerte, a rockzene közönsége a jazzt kifejezetten cikinek tarja, és ez komoly gátja lehet a vásárlókedvnek. Ahogyan egyszer tréfásan megjegyezte, "a jazz a munkanélküliek zenéje".
Magát következetesen a rockzene táborába számította, bármilyen határt is feszegetett zenéjével, legyen az blues, jazz vagy klasszikus zene. A kategóriák felállítása igazából nem más, mint utólagos osztályozás a piac felosztása céljából, amit a zeneipar végez, hogy az eladási folyamatot kézben tarthassa, és elérje a potenciális célközönséget. Zappa tudta, hogy a zene műfaját nem a zene stílusa határozza meg, hanem az, hogy a közönség mit akar hallani benne. "Hülyeség azt gondolni", mondta egyszer, "minden alkalommal, mikor valaki improvizál [a zenémben], hogy akkor az már jazz."
Jól tudta, hogy a zenebiznisz legalább annyira a közönség várakozásainak irányítását jelenti, mint az albumok eladását. Úgyhogy érdemes a rockrajongókban nem jazzes asszociációkat kelteni, mikor rögtönzött zenét hallanak, így ugyanis többen fognak rákapni a zenére - arra a zenére, ahol zenei kalandok hatalmas tárháza nyílik a "rock" címke jótékony védőhálója alatt.
Természetesen Zappa zenéjének elég nagy része tartalmaz rögtönzéseket, de ezek távolról sem jazz-improvizációk. Noha zenéje meglepően gazdag a nyitott jazz-rajongók számára is, akár jazz-improvizációnak tartjuk, akár nem. Zappa egy interjúban elmondta, hogy még amikor paródiákat készít, akkor is úgy dolgozza ki a harmóniákat és a dallamot, ahogy azt hosszú távon is időtállónak tartja. Így aztán legokosabb dalainak egyike, az "Amerika Drinks And Goes Home" egyszerre fejezi ki a tiltakozását, és a jazz banálissá tételét. "Ugyanarra a tudat alatti formulára épül, amit a Tin Pan Alley erdőspéterei is használtak: tonika-domináns-szubdomináns modulációk a végtelenségig", nyilatkozta. Az Absolutely Free című lemezen jelentette meg, mint a bárzenék szerelmes dalainak pénztárgépcsörgős, civakodós, részegen duhajkodós paródiáját. Ugyanakkor midőn a zongorista Alan Broadbent 1974-ben feldolgozta a Woody Herman zenekarnak a Grammy-győztes Thundering Herd lemezre, mely változatban Frank Tiberi játszott fagotton, érzelmes, emlékezetes ballada lett belőle.
A jazz néha egészen finoman szivárgott be Zappa zenéjébe. A "Twenty Small Cigar"-t többen is egy jazz-remekműnek tartják, noha első hivatalos felvételén csemballón szólal meg a Chunga's Revenge-en (míg egy még korábbi változatát Bunk Gardner fuvolán játssza, még a 60-as évek végén, "Interlude" címmel). És lehet, hogy az "Overnight Sensation" különös és provokatív, ugyanakkor komplex hangszerelésű, jazzes szólókkal és kísérettel tarkított szöveges és zenei szintézise Zappa vibráló ötletzuhatagának.
Zappa útja a jazzhez a blueson, első nagy szerelmén át vezetett. Már az első albumán világossá tette, milyen jazzt szeret: a Freak Out!, a rockzene első dupla albuma, mely egyben az első koncept-albumok egyike is, és amely bevallottan hatást gyakorolt a Beatles Bors Őrmesterére is, a belső borítóján egy hosszú listát tartalmaz. Az őt befolyásoló alkotók közt sorolja fel Clarence "Gatemouth" Brownt, Cecil Taylort, Roland Kirket, Charles Mingust, Eric Dolphyt és Bill Evanst.</i>
Prince mindig is iszonyúan hatásvadász volt (ezt el kell ismernem), de épfülü ember azzal nem vádolhatja, hogy a hatásvadász elemek mögött nincs igazi tartalom és érték mindabban, amit csinál. 14 éves korában már pontosan tudta, hogy mi mindent akar elérni a zenéjével és ezért példátlan akaraterővel és energiával dolgozott is. Ezért én elnézem neki a hatásvadász húzásokat, a begyakorolt lick-eket.
A legtöbb ember vele kapcsolatban egyébként ott szokott igazán padlót fogni, amikor kiderül róla, hogy (a legtöbb nagy sztárral ellentétben) ő a hangszeres játékával (legyen az dob, basszusgitár, gitár, vagy zongora/billentyűk) legtöbbször kevesebbet mutat magából, mint amire valóban képes (és amit bizonyít számtalan kiadatlan felvétele). És itt jön elő az, hogy bizony az igazán jó zenék legtöbbször nem az összetettségről vagy a technikai brillírozásról szólnak - ezeket ugyanis viszonylag könnyű megtanulni, a valódi muzikalitást (amire Prince szinte egy fésűvel és egy darab papírral is képes lenne) már jóval nehezebb.
Ez egészen elképeszto!!! Egyesek szerint tele van hatásvadász elemekkel, de ki nem szarja le! Ez szerintem kifogástalan úgy, ahogy van. Vagy erre aztat is mondhatnám: tessék ennél jobbat csinálni! Bár azt hiszem az nagyon, nagyon nehéz lesz. Manapság ez egyik kedvenc lemezem a One Nite Alone Live, azt mindenkinek ajánlom, hogy halgassa meg! Komolyan meg fog lepodni.
Ha már megemlítetted a bolgár klarimétost, akkor már had említsek meg még két olyan bolgár zenészt, akit mindenkinek ajánlok felfedezésre: Ivo Papasov és Ferus Mustafov. Ezek a figurák elképeszto zenét csinálnak! Szívesen megosztanám az élménytl...
Persze, hogy nem annyira jó gitáros, mint egyes gitárgéniuszok, de nagyon szépen jáccik. Még dzsimihendriksz is jól áll neki... Gitárjátéka annyiban hasonlít Zappához, hogy nagyon egyedi, rendszerint két hang után is azonnal felismerem. De talán ez már lehet, hogy egy kicsit túlzás.
Az eretnek gondolatokkal kapcsolatban pedig ne tartsd magad vissza!
Egy koncert rémlik nekem Prince-ről...Hosszú kifutóval és már használta azt az idétlen alakú gitárját...
Akkor nekem az esett le, hogy P. nem valami jó gitáros, de borzasztóan el tudja adni magát a színpadon.... Persze mindez nem volt valami sok infó számomra Prince-ről, de én azt szűrtem le elsősorban, hogy Ő baromi jó showman, aztán meg zenész és csak harmadsorban gitáros...
Ha valakinek ellenvetése van, akkor kéretik megosztani... merhogy tényleg tájékozatlan vagyok.
Hú... majdnem leírtam ide egy eretnek gondolatot de aztán eszembe jutott a topic címe és inkább úgy döntöttem, hogy nem szeretnék lófejet találni az ágyamban.:)))))
Na de nem cikizem őket, tekintettel arra, hogy én se sikeredtem sokkal magasabbra az említett uraknál.
Sajnos az én Prince-beli ismerettségem csak a klasszikus diamonds and pearls albumra terjed ki... Jó is, hogy Princre terelődött a szó mert szerintem Ő csakugyan megérdemli a Zappával való méricskélést. (Ráadásul szintén munkamániás!-tudtommal, nomeg multiinstrumentalista aki még azt is el tudja hitetni a hallgatósággal, hogy a bizar kinéuetű gitárján tud jáccani..:) )
Valahol hallottam, hogy Prince is nagy rabszolgahajcsár. valszeg ezt a beütését még a Soul előadóktól tanulhatta akik kb 20 dolcsit adtak egy dalért a szerzőiknek..
Nekem van néhány (bootleg) koncertfelvételem, ahol együtt jáccódik Miles Davis és Prince. Nagyon érdekes...
Egyébként pedig Princre fokozottan érvényes az amit állítottam, hogy minden kiváló zeneszerző készít selejtet. A sok jó zenén felül többnyire vacak slágerzenéket csinált, ami ráadásul mind egy kaptafára készült. Igazán a koncertfelvételeken lehet megtapasztalni azt amit állítottam. Érdemes felfedezni.
Zenész körökből hallottam, hogy Prince és Miles Davis igencsak fölnézett egymásra azaz kölcsönösen NAGY zenésznek tartották egymást. 90-ben vagy mikor hallgattam egy Prince albumot valami Grafitti Bridge vagy mi...
Nyitott szemmel járom a netet. :)) Tök véletlen akadtam rá, aztán beugrott ez a név..... Ezen a www.bizarrerecords.com -on mindenféle ocsmány bakelitlemezborító található, még Dolly Roll is van!!!
"Na pont DaddyPoptól kaptam egy Prince lemezt, nagyon atom, dzsesszből az a kedvencem (Expectations)...."
Na, ezt az albumot (ami nem is album, mert tudomásom szerint csak on-line tölthető le, de lehet, hogy tévedek) nem tenném zárójelbe, hanem inkább így írnám le:
Expectations !
Szerintem az elmúlt évtized egyik legjobban sikerült, legizgalmasabb dzsessssz szerű képződménye. Sok dzzzzzsessssssszzzzzenész csak szégyenkezhet, hogy ilyen anyagot nem tudott, és nem is fog tudni soha összehozni (még ha összeszarja magát akkor sem), mint amilyen albumot Prince érezhető könnyedséggel összerakott. Most már legalább bátran ki merem mondani: ez a faszi az egyik legérdekesebb és legtehettségesebb élő zeneszerző és zenész körünkben. (Annak ellenére, hogy a szinpadi látványa eléggé russsnyára sikeredett, no de hát végül is nem nézni kell őtet.)
Amit a mindenevésről mondassz azzal tökéletesen egyetértek. Minden műfajnak megvan a maga krémje és selejtje is. Gondolta e pld éppeszű ember, hogy manapság értékelni fogunk egy csomó klasszikus diszkózenét a 70-80-as évekből????
Zenehallgatásügyileg máskülönben hasonló a helyzet...ha éppen kedvem szottyan én is váltogatom otthon a B52-t, a Háborúval, Muszorszkijjal vagy éppen Petko Radevvel. (Bolgár népzenész, klarinétos)
"A selejt és a zseniális darab műfajfüggetlen!"
Ezért a zseniális közhelyemért aztán megyek is és kitüntetem magamat:)
Na pont DaddyPoptól kaptam egy Prince lemezt, nagyon atom, dzsesszből az a kedvencem (Expectations). Nagyon bírom - mondjuk meghallgattam más dolgait is... egyelőre maradok ennél. Finom, elegáns, visszafogott - kevés eszköz, sok zene.
Nem értettelek félre. Sőt, úgy tűnik többnyire mindenben egyetértünk. De Zawinult már előre is, mindenkivel szemben megvédem, mert Zappa mellett ő másik nagy kedvencem.
De mielőtt bárki azt gondolná, hogy ZW dzsessssssssszzzz rajongó, azért elárulom, hogy zw ugyanúgy megeszi a Prince, Me'Shell Ndegeocello, vagy Liquid Soul féle funkzenéket, mint a progresszív rokkkzenét, Zappát, a kortárs zajzenét, meg a népzenét. Tökmindegy, csak jó zene szóljon. A saját szemszögéből nézve neki is biztosan igaza van.
Remélem nem engem értettél félre "vödöriportügyileg"..
Én éppen dícsértem a hozzáállásukat. (Konkrétan azt, hogy Zawinul nem jácccotta szét az eszét benne).
Régi alapszabály: a kevesebb néha több. A legtipikusabb példa talán erre Bruce Springstein (vagy hogyhívják) Streets of philadelphia-ja..
Amúgy a Jazznak részemről van egy olyan oldala is amikor az ember leül hallgatni és gyakorlatilag az egész albumot végig " a jóédeskurvaanyádozza" merthogy egyszerűen technikailag nagyon csúnya dolgokat művelnek ott és ezzel két dolgot érhetnek el.
1) Vagy további gyakorlásra késztetik az embert vagy
2.) Elveszik azt a maradék életkedvét is.
Ilyenek nállam Mike Stern vagy G.Benson.
Zappára visszatérve: megmutattam valamelyik albumát egy igen-igen képzett zenész barátomnak, aki pár percnyi hallgatás után az alábbi sommás megállapítást tette:
"Ide már Jazz, ezt csak komoly klasszikus műveltséggel lehet játszani."
Nézetem (és tapasztalatom) szerint a legjobb, legnagyobb zenészek, zeneszerzok legalább ugyanannyi szar zenét alkotnak, mint amennyi jó dolgot sikerül magukból kihozni. De a mérleg nyelve szerintem a legtöbb esetben inkább a negatív irányba mutat. De ez így lehet természetes, hiszen senki sem lehet képes arra, hogy folyamatosan a csúcson legyen, illetve egyre jobb dolgotak alkosson. Ez bizony ember feletti teljesítmény lenne. Épp ezért kell (érdemes) nyitottnak, toleránsnak lenni, és folyamatosan kutatni a jó zenék után.
Véleményem szerint Zappa is sok teljesen felesleges és/vagy szar zenét alkotott, épp úgy, mint Miles Davis, vagy más hasonló kaliberu alkotók.
A dzsesssszt, a vödörriportot és zabinyúlt határozottan meg kell, hogy védjem. Az igaz, hogy sok album élvezhetetlen, unalmas, vagy érdektelen, de ezzel a mufajjal szemben általában fokozott toleranciára van szükség, pontosan a Bálint által megfogalmazott okoból (végtelen, és teljesen öncélú szólók, stb.).
De Zappával kapcsolatban is megállapítható, hogy például a gitárszólók nagy része egy kaptafára megy, és könnyen öncélúnak, lemez ido kitoltésnek tunhet, foleg egy nem beavatott fül számára. Szerintem a dzsessssssszt is pontosan úgy lehet megkedvelni, mint Zappa zenéit. Fel kell fedezni. Szerintem feltétlenül érdemes.
Nem tom, más így van e vele de nekem az a fura érzésem van, hogy Zappához el kell jutni egy úton és csak akkor érünk el odáig ha azt az utat bejárjuk...
Hogy ne legyek olyan homályos....feltűnt, hogy a topick "lrlkrs beírói" 80%-ban azonos zenei élményel rendelkeznek - Zappán kívül is.
Magyarán: a felsorolt zenekarok, előadók többségét ugye én is ismerem, és hasonlóan látom őket mint pld Bálint, bár van annyi különbség köztünk, hogy én nem mindegyiken alszom el.
Volt itt egy megállapítás, sommásan: a Jazz öncélú szólózás fix körökre....Ezt így egy kicsit erősnek látom....és ha már szó volt a Weather reportról, érdemes figyelembe venni, hogy JZ. mit művel ott. Pontosabban: mit nem művel, ugyanis Zawinul szerintem a technikai képzettségének kb a 20%-át használta ki a WR-ban. (ha jól tudom a Prágai Zeneakadémiát végezte..). Mindezzel szenben a "klasszikus" WR számok nagyon egyedien, sőt helyenként viccesen vannak hangezserelve (Bird Land, Black Market stb.) vagy épp az ürességük miatt szépek (Remark you Made)
de ez persze ízlés kérdése...Miles Davidstól viszont pld már nekem is lúdbörzik a hátam...Van egy 70-es dupla Lp-je még a Coreával...de az már nekem szenvedés (pedig eredetileg trombitásnak tanultam:)
Ami pediglen a Zoli által említett Jazz dobolást illeti....hidd el az sem mindenható... annak is megvannak a szabályai, rendszere és bizony van olyan zene amivel meglehet fogni a Jazz dobosokat is. (Legalábbis addig amíg hozzá nem szoknak)
Mi pld így jártunk, amikor az ütősünket szerettük volna helyettesíteni egy fellépés erejéig... A srác akit megkértünk (predig jó és képzet dobos volt) fél óra után feladta a 11/8-ot...és mi csak megköszönhettük neki, hogy legalább megpróbálta.
