Mea culpa, ez az én elszállt megjegyzésem volt, mert kicsit túl sokszor kerül szóba tapasztalatom szerint ezen párt neve és települések felosztogatása részekre...
Visszakérdezek: másutt miért tudnak kézben tartani ennél jóval nagyobb településeket is? Szóval ha a kupi nem megy, nem a bútort kellene cserélni, vagy ebben az esetben a fele kupit leválasztani...
Nézd, a csomópontot azért tettem be a topicba példának, mert egy alapvetően jó, bár drága megoldás van "ideiglenesen" elbaltázva -- szerintem + gumicsirke.
Jó a körforgalom, jó a felüljáró.
Rossz az F ág bekötése a 3-as útba.
Kicsit előre gondolkodva a teljes kiépítés során sem várható már nagyobb átalakítás, felül/aluljáró szinte biztosan nem. Ez azt jelenti, hogy az F ág bekötése lényegesen nem változik, csak már északról (Kassa + Barcika) is lesz forgalom.
Lehet, hogy kisebb. Lehet, hogy nagyobb. Véleményes. Szerintem nagyobb, mint ami Felsőzsolcáról és a mögötte fekvő településekről belépett a 3-as útba, ami miatt ott körforgalom "keletkezett".
Ami bennem a kérdőjelet generálta, az az, hogy ha tudható az F ág esetén a forgalmi irányok keresztezése, akkor miért nem lett ott is körforgalom? Mellesleg a C ág másik felének kiépülése után ott is... Azaz ez három körforgalmat jelent a 3-as úton. Sok? Lehet, de pl. a kistokaji csomópontból lehajtva is találkozik ennyivel (esetleg csak kettővel? már nem merek semmi biztosat írni) az autós, míg a Cementgyárig elér.
A Búza tér kérdését is azért vetettem fel, mert a koncepcióban felvetett megoldás nekem nem tetszik, hátha van jobb. Ez súlyos véleménynek számít?
Szóval előbb el kellene olvasni a hírt, azután hozzáfűzni. Ezt az "ahol nincs elég SZDSZ-szavazó", ezt ki és hol olvasta? Én csak egy 23 kerületből álló, tényleg működésképtelen Fővárosról olvastam. A koncepció helyes, más kérdés, hogy a kerületek ellenében meg lehet-e valósítani. Mert csak így lehetne és kellene.
Nem, ne anyázzunk. Sajnállak betegséged miatt, és javulást kívánok. Az informásióforrásodat meg vizsgáld meg, mert ugye ez esben más miatt kerülsz kellemetlen helyzetbe. Azt hogy beteg vagy, azt meg nem tudhatjuk. Semmi estre sem nullázza egy tévedés az összes hozzászólásodat.
De azért engem általában bosszant az, hogy sokan képesek felületes információk alapján súlyos véleményeket mondani más munkájáról.
Értelek én téged, csak azt gondolom, hogy a topik zömében közlekedéscentrikus gondolkodású emberei nem mindig értenek. Ha azt mondod valamire, hogy ez rossz, akkor abban a szempontrendszerben keresik a hibát, amiben gondolkodni szoktak. És akkor majd arról megy a vita, hogy körforgalom vagy felüljáró vagy jelzőlámpa, meg mennyi a kapacitás, meg milyen balesetveszélyes. Tehát arra kérlek, hogy ha valamire azt mondod, hogy ez építészetileg rossz, akkor mond meg, hogy hogy kéne. Aztán majd sikítoznak a rémülettől azok, akik csak a közlekedési szempontokat látják, de hátha sikerül őket is meggyőzni arról, hogy más szempontok is vannak.
Elnézést, de november óta négy fal közt vagyok egy betegség miatt, két hete legalább a boltig el tudok menni. Több helyről olyan információm volt, hogy az F ág bekötése NEM jelzőlámpás. Ha mégis az, tévedtem, rossz információval rendelkeztem. Ennyi. Ha úgy gondolod, hogy ez az egy tévedésem nullázza minden eddigi hozzászólásomat, akkor nem tudlak komolyan venni. Anyázzunk egy jót? /a/
Az, hogy valami okostojás az ország másik végéből elkezdi fikázni az M30 végcsomópontot (vagy bármi más témát), anélkül, hogy alapvető információi lennének róla, ezen a topikon, illetve általában az index fórumon sajnos megszokott. Ezért nem is lehet itt senkit komolyan venni. Talál valami információt, egy képet az interneten, aztán máris megmondja a tutit, anélkül hogy halvány lila gőze lenne a részletekről. Mindennapos.
De Te itt már igen sok szakmai anyagot letettél az asztalra, többek szemében hiteled is van. Ezek után bebizonyosodik, hogy Te is a legalapvetőbb információk ismerete nélkül mondasz véleményt dolgokról, ez azért szomorú. Főleg, hogy mindez ott történik a Te városodban. Csak fel kellene szállni a 7-es buszra, és körülnézni. Pedig máshol sok érdekes konkrétumot is írsz. Pl. most a Búza téri jelzőlámpás körforgalomról, vagy kétnapja a felsőzsolcai legágazás történetéről. Most akkor lehet, hogy csak azt is meghasaltad?
A témához visszatérve, akik számára nem világos, a C és az F ágak 3-as úti becsatlakozásánál jelzőlámpás forgalomirányítás működik.
Jelen pillanatban ez az egyik legbalkánibb területe a városnak, a forgalmat viszont nem lehet elterelni (azon túl, mai majd a várost elkerüli). Tehát városi tér kell, amin mellesleg nagy forgalom is átmegy, + buszpu. van + piac + kereskedelmi böszmék (Plaza) + templom + még laknak is páran arra.
"....Azok az ívek a Flórián tér felé: azt értettem, hogy az a híd és a rkp kapcsolata. De hogyan fog kinézni? Híd? alagút? ..."
Szintbeni csomópont, ha jól látom, jelzőlámpával.
"...Aki közlekedéscentrikusan gondolkodik, mindjárt azt nézi, hogy jelzőlámpa vagy körforgalom, híd vagy szintbeli kereszt. De Te ezeket leszarod, csak az érdekel hogy "szép" legyen...."
Bármilyen "centrikus" gondolkodásmódot károsnak tartok egy olyan összetett képződmény esetében, amit úgy hívnak, hogy város. Hogy a városban található közlekedési létesítmények (amelyek jórészt beépített területen vannak, tehát az épített környezet részei) hogyan néznek ki, nem lehet tisztán "közlekedéscentrikus" aggyal meghatározni.
Ahhoz, hogy egy családi házat építhess a telkeden (szintén az épített környezet részeként), engedélyezési tervet kell készíttetned, be kell tartanod a helyi szabályozási terv előírásait, el kell vinned ezer helyre engedélyeztetni, konzultálnod kell a helyi főépítésszel, ne adj Isten be kell jelentkezned vele tervtanácsra, ha nincs szerencséd, akkor onnan kidobnak, stb. Hidat, csomópontot ellenben törvény szerint lehet kizárólag közlekedési szempontok szerint elhelyezni és engedélyeztetni, akár a zöldmezőn van az a csomópont, akár a Ferenciek terén.
És ki engedélyez? A közlekedési (fő) felügyelet, aki csak a műszaki paramétereket nézi, arról, hogy ez az izé 200 éven át a városkép része lesz, arról halavány fingja nincsen, erősebben fogalmazva leszarja azt. Tehát engedtessék meg nekem, hogy városi környezetben építészként leszarjam azt, hogy egy ívet csak 40-nel, vagy 60-nal lehet bevenni, mert ez csak a sok szempont egyike. És akkor még csak az egyensúlyt próbáltam helyreállítani.
Na, akkor erre varrjatok gombot! Illetve jó megoldást! A kép középvonalától jobbra látható egy világoskékkel jelzett terület, ennek négyszög alakú jobb fele a Búza tér, benne mindkét buszpu., az észak-déli út a térig a 3-as út Budapest felől, onnan északra a 26-os Barcika felé. A tér alsó szélére jobbról jön be a 3-as Hidasnémeti felől. A város főútvonala a 26-osból jobbra ágazik ki a tér északi csücskében. A többi út városi jelentőségű. A 26-os és a nyugati út között látható egy átkötés is.
A lényeg tehát, hogy itt egy eltolt keresztezés van, külön szintben megoldani valószínűleg nem lesz lehetséges (túl költséges), most lámpa-hegyek vannak, Hidasnémeti felől a nyugat felé tartó útra (Diósgyőr) 6db lámpát kell érinteni a képen látható területen...
Miskolcon veti fel a közlekedési koncepció (sajnos meglehetősen ködösen és sokértelműen) a Búza térre a "körfogalom jelzőlámpával" kombót. Itt találkozik a 3-as és 26-os út egy Volán/MVK iker-buszpu. és két városi gyűjtőút. Ez elég sok(k).
A terv szerint a kissé döntött és felfelé szélesedő téglalap alakú tér körül menne a forgalom, melybe a fent felsorol utak mind csatlakoznak, a csatlakozás jelzőlámpával védett, a kihajtás a körfogalomból szabad, folyamatos. A buszpu. a tér közepére kerülne, süllyesztve.
A gondom ezzel csak az, hogy egyes balkanyarok túraútvonallá válnak, pl. a Zsolcai kapu -- Ady Endre út irányba a Plazáig körbe kell majd menni, közben négy körforgalmi lámpa... Ezt minden pondrónál bonyolultabb agyú autós a Bajcsy-Zsilinszky úton kerülni fogja, ami pedig nem lehet cél...
Sokan (félművelt szakemberek, meg tök civilek is), megpróbálják szembeállítani a körforgalmat a jelzőlámpával. Pedig mindkettő másra való.
Itt pedig azt láthatjuk, amikor a két technikát egyesítik, mindkettő hozza az előnyét (a kör mentén szétosztott konfliktuspontok a kis ürítési időket, a lámpa pedig az ütemezett mozgást). Egy ilyen csomópontra tényleg igaz, hogy ennél nagyobb kapacitást csak külön szinten lehet csinálni.
Ilyenre példát nyugaton tipikusan gigantikus méretű városi tereken látni, ahol nem akarták alul/felül járóval elrontani a képet. Azért kiváncsi lennék, miz mond egy ilyen szép nagy útfelületre felucca...
Ezt a győri témát ki tervezte? Ha nem is a személy, de legalább a cég neve?
2005. január 10-étől új járat közeledik Budán INFOPARK-BUSZ elnevezéssel. Az INFOPARK-BUSZ munkanapokon kétféle útvonalon közlekedik, szombaton és munkaszüneti napokon nem jár.
A járat a Neumann János utcától, az INFOPARK „B” épülete elől indulva rövidebb útvonalán – a Petőfi híd, budai hídfőjénél – átszállást biztosít a 4-es és 6-os villamosokra. Hosszabb útvonalán a Móricz Zsigmond körtérig jár, ahol továbbutazáshoz további járatokat is igénybe lehet venni.
Az INFOPARK-BUSZON a Budapesten érvényes jegyekkel és bérletekkel lehet utazni. "
Már éppen ideje volt valamit lépni ezügyben. Azért kíváncsi lennék a pontos útvonalára, követési időre.
Ez így is marad, vagy az A ágat, a körforgalmat elkerülő utat el kell majd bontani. De olyan sokan mennek Felsőzsolcáról a pályára? A rajzon az van, hogy felsőzsolcai bekötőút.
Felsőzsolcáról feltehetőleg sokan mennek Miskolcra, többek között 10 percenként járó helyijáratú (MKV) csuklós busz. Erre a becsatlakozásra nyilvánvalóan szükség van, nem az autópálya miatt. A kérdésem arra vonatkozott, hogy minek kell megengedni (jelenleg) a B ág-C ág csomópontban a balozást amikor ezt jelenleg csak a felsőzsolcaiak teszik, naponta 350 jármű, ők mehetnének másfelé is.
>>Az F ágban viszont megvan mindkét irányban az útpálya, a leendő Kassa felé felhajtó is. Ezt akkor miért építették most meg? Hiszen Bp. felé a C ágon is el lehet jutni?
Miskolc felől kisívben igen. De nem túl szerencsés a körforgalmak mellé kereszteződéseket tenni. Egy már úgyis van, nem akartak még egyet.
Mi az, hogy nem akartak mégegyet? Hát hiszen megvan! (B-C!). Ha ez megvan, akkor a z F ágban a felhajtó útpályát meg lehetett volna spórolni! (Egyenlőre, mint ahogy például a C ágban sincs lehajtó.)
De nem tették. SZVSZ nagyon helyesen. Ezzel egy komoly forgalmi áramlatot vezettek el szintbeli kereszt nélkül (Tornyosnémeti- Bp.). A probléma csak az, hogy az ellenkező irányt csak szintbeli kereszteződéssel oldották meg, ami nem lebecsülendő balesetveszélyt hordoz magában. Viszont ahhoz "felesleges", a végleges megoldáshoz szükségtelen építkezésre kellet volna pénzt kiadni.
Ennek a mérlegeléséről lenne itt szó, hogy megérte volna-e a majdan, (a ki tudja hány évig fenálló ideiglenes állapot alatt) feltételezhetően bekövetkező balesetek érdekében további milliókat elkölteni. Csak egyenlőre senki nem tudja megmondani, hony hány balaset lesz...
Ha így ránézek erre a képre, akkor SZVSZ az volna a legjobb megoldás, ha az autópálya alatti körforgalmat eltolnánk az F jelű ág csomópontjába. De ezt könnyű kijelenteni a látványterv alapján, mert a valóságban lehet, hogy ennek számtalan terepi akadálya van.
Idézet Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Tervéből:
6.2. A Közúti vasút (villamos) hálózatának fejlesztése
A Budai rakpart villamos vonal bővítése
Árpád híd - Margit híd között
A fejlesztés indoka: az észak-dél regionális vonal megvalósítása esetén a Szentendrei hév Árpád híd - Batthyány tér közötti pályaszakasza felszabadul, így alkalmassá válik arra, hogy az észak-dél irányú Duna-menti villamos-viszonylat vonalát fogadja. A vonalhoz a Zsigmond téren a 17-es vonala kapcsolódik. A két vonal közös vezetéssel a hév alagútban, mad a Batthyány tér után a felszínen halad, javítva a közvetlen Duna jobb parti kötöttpályás kapcsolatot Észak-Buda és Dél-Buda között.
A 19-es vill az Árpád híd és Lágymányosi híd között fog közlekedni (BME előtt halad az Egyetemvárost bekapcsolva). A 17-est meghosszabbítják a Bp-Esztergom vasútig, ahol annak itt új megállója lesz. Az, hogy a 17-es meddig jön be, nem tudom, de vsz, hogy a B.térig.
>>Viszont aki Felsőzsolcáról jön (a körforgalmon keresztül) az csak a Miskolc felőli ágon, bal kanyarral tud felmenni a Pályára (C jelű ág).
Ez így is marad, vagy az A ágat, a körforgalmat elkerülő utat el kell majd bontani. De olyan sokan mennek Felsőzsolcáról a pályára? A rajzon az van, hogy felsőzsolcai bekötőút.
>>Az F ágban viszont megvan mindkét irányban az útpálya, a leendő Kassa felé felhajtó is. Ezt akkor miért építették most meg? Hiszen Bp. felé a C ágon is el lehet jutni?
Miskolc felől kisívben igen. De nem túl szerencsés a körforgalmak mellé kereszteződéseket tenni. Egy már úgyis van, nem akartak még egyet.
>>Egyetértek Alival abban, hogy ez nem egy jó megoldás,
Azzal a kiegészítéssel, hogy ez két jó megoldás rossz kombinációja. Be lehetett volna vezetni egy igazi körforgalomba (r=min50m) az autópályát, vagy felüljárót is lehetett volna építeni, a felsőzsolcai bekötőút felett. A kettő együtt tényleg nem az igazi, de nem veszélyes és ennél sokkal rosszabbak is vannak. Pl. a Lágymányosi híd fel és lehajtói, vagy az Egérút Budapesten.