A föld és a tenger, a völgy és a hegység, Az erdő s a rét dala mind egyre vár. Mert szívünk kitárul nagy Sztálin szavára, És boldog az ember, ki róla dalol.
A szélnél is gyorsabb e dal röpke szárnya, És bármerre jár, ifjul már a világ. Így száll győzedelme, így hódít a földön, Így mindenki mondja majd Sztálin dalát.
A harcos ezt zengi, s ki elnyomva szenved, Ez éneknek esd, s boldog holnapba lát. Mert Sztálin a harcunk, és Sztálin a béke, És Sztálin nevével lesz jobb a világ!
Azt hiszem, ezredes eftás módosítani kell a véleményünket: ez a vers tényleg visszanyúl a legjobb haladó baloldali hagyományokhoz, és bátran állíthatjuk, hogy kifejezetten kommunista.
Bocsánatbocsánat, az utóbbi időben elfelejtettem figyelemmel követni a topicomat.
Természetesen jöhet a vers, mely bár nem kifejezetten kommunista, de visszanyúl a legjobb haladó baloldali hagyományokhoz.
Bár Paizs et. költe ménye eszmeiségében és kidolgozottságában a révaizmus iskolapéldája, (A harcot ábrázold, a valóságos helyzetet ábrázold minden nehézségével, problémájával együtt, mert a mi dolgozó emberünk csak így ismer magára az irodalom által ábrázolt valóságban és csak így kap kedvet, ... hogy harcoljon a jövőért.) tehát ideillő, de történelmietlensége miatt nem merem berakni.
A Párt Kultúrpolitikai Végrehajtó Bizottságának és Szellemiétrend-Engedélyező Testületének állásfoglalását kérném!
Benjámin László és Zelk Zoltán - akik már lejjebb szerepeltek párszor - egy-egy versét ebben a formában ragasztgatták a falakra. Ez az eredeti másolata, eleve rossz minőségű; 1956. október 26-i.
Bemocskoltad az Adria kéken sugárzó bársonyát, felégetted a Dalmát földön a legédesebb fügefát; amerre jársz, farkasok járnak, pofájuk vérrel itatott, amerre jársz, - sűrű sötét van, elfordulnak a csillagok.
Az öregek szívében bánat, reszketve fonnyad tört kezük, a csecsemők kerek szeméből az éhhalál rémsége süt. - Ha csak mozdulsz, már sokasodnak az árnyékok, a temetők, s minden sír után szolgamódra hajolsz meg Trumanék előtt.
2
Hiába adtad hóhérkézre Göröghon hős fiait, hiába tépnéd, taposnád szét Sztálin szépséges szavait, hiába gyűröd mély zsebedbe Trumanék véres aranyát: minden lépésed számontartják a megcsalatott hős apák!
Idehallik, hogy Boszniában már megszólaltak a hegyek, a rohanó vizek tükrében csillámlanak a fegyverek; a bokrok közt, a sűrűségben a partizándal fellobog: parázsát szítják gyönyörködve öklömnyi piros csillagok!...
Azt hitted, elég börtönöd van? Azt hitted, elég lakatod? Hitted a népek igazságát a rácsok mögé dughatod?! Börtönözd be az Adriát is, s az égen minden csillagot: a víz kitör, a csillag szárnyal, a nép felkél és eltapos!...
A nép felkél és minden népek ítélőszéke elítél: mind ott leszünk, kik harcban állunk a békéért, az életért! - Hiába hazudsz, izzadsz, ágálsz, rajtad már semmi sem segít. - Nézd! A népek karéjban állnak! Nézzed a népek szemeit!
Ott mennek, ott mennek a jenki legények, jókedvű legények, kezükben a késsel, a késen pirosló koreai vérrel; Csizmájuk is véres, orcájuk is véres, tenger azt lemosni nem lesz elégséges...
Hova mentek, hova, tizenkét legények, nem is tizenketten, tizenkét ezeren, iszonyú gyilkosok, kezetekbe késsel? -
- Mi csak idemegyünk, tizenkét gyilkosok, nem is tizenketten, tizenkét ezeren, mi csak idemegyünk, még egyet gyilkolni, Szöul szép városát földig lerombolni, mi csak idemegyünk, taposni kertjeit, vérrel bemocskolni harmatos virágát, nevetve feldúrni népe boldogságát. -
- Amerre elmennek, véres lesz a harmat, a víz keseredik, merre elhaladnak, elhervad a mező estétől-reggelig - mögöttük bánatból vihar kerekedik.
- Miért mentek arra, kinek parancsara? - Megyünk mi, megyünk mi Truman úr szavára, Truman úr kellető mézes beszédére, mézes beszédének járunk a végére: beszélte, hogy Szöul kincses városába aranyat rakhatunk a kenyeres zsákba, este szöuli szép lányt ölelhetünk, kedvünkre ihatunk, kedvünkre ölhetünk. -
Forduljatok vissza gyilkos nagylegények, ahányan csak vagytok, vissza sohse tértek! Bizony nem öltök ti egykedvűn, nevetve, minden gyilkosoknak elmegy ott a kedve, vízkent ihatjátok véretek pirossát, borként társaitok földre hulló vérét, léptek egyet: rátok rohannak a hegyek, a hegyen őrtálló haragos emberek, második lépésnél csóvaként lobogtok, a tűz összeéget, mikor csóvát dobtok, mikor csóvát dobtok Szöul városára, Szöul városára, Truman parancsára. -
Első lépésüknél felzúgtak a hegyek, pusztították őket haragos fegyverek, másik lépésüknél csóvaként lobogtak, a tűzbe pusztultak, mikor csóvát dobtak; a harmadik lépést most dobogja lábuk: egy nép haragja vág villámként reájuk. -
Anyjuk sirathatja, fiuk keresheti, sírjukat soha meg senki nem lelheti. -
Truman úr ablaka reggelig világos, gyilkos Truman úrnak gyilkos gondja számos, Sztálingrád árnyéka hajlik ablakába, számos nép haragos szava zúg szavába; hiába mosakszik, arca, keze véres, tenger azt lemosni nem lesz elégséges. -
- Mosd el, tenger, mosd el véres lába nyomát, építsd fel Korea, Szöul szép városát! Népek! Fékezzétek a gyilkosok hadat, tanulják meg végre a népek igazat: ki mások kenyeret akarja ebedül, szolgáljon a testével a halaknak étkül, ki vérrel mocskolná életünk virágát: mocskos ronda vére adja meg az árát!
Ha Róla szólnak, ahogy kimondják a nevét, színültig telik szeretettel, fénylő mosollyal, a beszéd. Róla szól a munkás a gyárban és este, otthon, a család, elmúlt napot, jövőnket mérni, előveszik egy-egy szavát. Falvak mélyén, kemencefénynél ha ül a szomszéd s szóba kezd: «Rákosi elvtárs megigérte... Rákosi elvtárs mondta ezt...» -- Neve a bizonyság pecsétje megfontolt, okos szavakon: fölépült már, fölépült várad, falai ronthatatlan állnak szívünkben, Bizalom!