"A száraz ágat eltöröm a térdemen (tüzelőnek) - micsoda erő!"
Egy idős ember maga-gyűjtötte rőzsével fűti kunyhóját, és ahogy a száraz ágakat tördeli, hogy begyújtson, erejét fitogtató karate-mesterhez hasonlítja önmagát.
(Természetesen a karate szó nem szerepel a versben, az okinawai karate csak a XX. században vált ismertté Japánban.)
"Azt sem tudja, hogy beköszöntött az ősz - gyermek buddha!"
A gyermekek ugyanolyan vidáman játszanak ősszel is, mint nyáron, számukra az ősz csak egy évszak, nem az öregség, a halál metafórája. Mintha csak a megvilágosodás bölcsességével bírnának.
"Az őszi szélben / Rád bízza magát / a kicsiny lepke"
Jézussal ellentétben Buddha nem csak az embereket, hanem valamennyi érző lényt jött megváltani. Az őszi hidegben biztos halálra ítélt magányos lepke tényleg rászorul Buddha oltalmára.
Ez a Mester és a porhó eddig a legfinomabb megfogalmazása annak, amit Konfucius volt szíves, de a köznyelvben másképpen híresült el. Azt tartom érdekesnek, hogy a lustaságot emelted ki és nem egyéb kvalitásokat. Erről talán mostanában gyakrabban feledkeznek meg.
Várom, hogy miket írsz, gyöngyvirág, sokszor sikerült olyat írnod, amit én csak szerettem volna, és én most csak hirtelen egy szuszra gondoltam ezeket, szaladt velem a billentyű. Lehet, hogy éppen ezért könnyen lehet, hogy nagyon magamra szabtam hirtelen lendülettel és teljességgel hiányzik belőle a teljesség. De attól, hogy ennyire hamar ment, rájöttem, jobban hiányzott, mint gondoltam.
