Az 50-es OB-vel kapcsolatban nincs okod aggódni, az útvonal egyértelmű, forgalom nincs (csak a futók), frissítés hivatalosan sem rossz, de biztosan lesz önként jelentkező az egyéni frissítgetésre. Pár perc csúszás lehet ugyan a rajttal, de ha jót akarsz futni, akkor lehet, hogy nem érdemes első embernek lenned (később jobb szokott lenni az idő), és akkor a rajt csúszása sem zavar. Ha esetleg kellek, az első szakaszt bevállalhatom (de esetleg többet is, ha szabad, esetleg megkérdezzük, ha úgy adódik).
"Rövidke beszélgetés Ágica, SK, Nagyad, tatyók megszerzése" Én csak azt vettem észre, hogy a tatyót megszerezted, vagy más is történt? :-))) Na de a lényeg:
Ablon futógála, 10 km
Hát akkor következzék Kleki Petra beszámolója:
Ilyen időben szurkolni még nehezebb, mint szaladgálni, úgyhogy álljon itt a hősök neve, akik mégis kijöttek és segítettek: V. Péter, Zolinyó (bár ő csak a végére bírta megtanulni a nevemet, addig folyton lesántakutyázott), rcs és Future, aki egy esernyő alatt dideregve töltötte a napot. Remélem, nem felejtettem ki senkit, akivel találkoztam. Aagica is szurkolt, csak ő nem a pálya mentén, hanem hosszában. Ez igen szép dolog valakitől, aki már maratonokat fut. :-)
Szóval az úgy volt, hogy két ok miatt neveztem a versenyre. Egyrészt, mert találtam ezt a szép nevet, és nem akartam parlagon hagyni, másrészt meg sokat lógtam az edzésből, és azt találtam ki, hogy ha befizetem a pénzt, akkor legalább biztosan eljövök szaladni. Ez így is lett, többen a környezetemből csodálkoztak, hogy elindulok, de azt feleltem, hogy még nem esik 1800 forint értékben, amennyibe nekem ez a nevezés van. Különben nagyon szurkoltam, hogy el ne álljon túl korán, mert milyen lenne már, hogy a 2000 meg a 3600 métereseknek esik, nekünk meg sokkal több pénzért nem? Ami jár, az jár. Így ez lett a második futóversenyem az idén, és az első aszfaltos (egy sprint triatlont nem számítva), mert még január 4-én voltam crossfutni.
Kleki Petráról különben, akinek a tiszteletére felvettem a nevemet, tudnivaló, hogy Winnetou nevelője volt, Old Shatterhand színre lépése előtt az egyetlen sápadtarcú, akit az apacsok megtűrtek maguk között. Maczy még azt is tudta róla, hogy Fehér Atya, és a gonosz és elvetemült Rattler lőtte le részegen. Fúj! Szóval ez egy perfekt férfinév, de a BSI engedett vele nevezni. Ők tudják, miért. :-) SK itt áll mögöttem, és azt mondja, hogy ebben a beszámolójában is szerepel egy Petra nevű lány, aki az élete legrettenetesebb futására, egy 2200 méteres szenvedésre kölcsönadta a cipőjét, és erre az esetre is lehetne emlékezni a mai tízessel, dehát ez az én futásom, nem az övé.
Mielőtt szavamat feledném az irodalom és a történelem útvesztőiben, folytassuk a mai verseny rajtjától, ahol megjelent Török Zita a szép narancssárga hajával meg a társnőjével, Tyúkanyó kend, Aagica szurkolói minőségében, de a rajtzónán belül, és a kevésbé szaladékony szurkolók képviseletében V. Péter, aki igen kedvesen vállalta a kabátom megőrzését. Köszönöm még egyszer! Mást már nem láttam, mert pár perccel a rajt előtt értem a tetthelyre, miután a HÉV-en próbáltam nyújtásokkal és guggolásokkal melegíteni. A holmimat próbáltam optimalizálni, csak a lakáskulcsom bétaverziója volt nálam a bútorászos nadrág zsebjében, meg ez a kabát, ami a rajt előtt és a beérkezés után kellett. Csermanek sporttárs kérésére el tudom mondani, hogy volt rajtam egy úgynevezett technikai póló (amit most nem tudnék definiálni), azon a verseny hivatalos pólója, meg egy narancsmez, szóval két rövid ujjú meg egy ujjatlan cucc, mert nem volt hideg. Legfelül a mellemet egy előzetesen genoterm bugyiba csomagolt rajtszám fedte, mint az egész versenyző egyetlen olyan része, melyet az elázástól védeni kell. Meg persze a kendő, csak ezúttal az állam alatt megkötve. Ebben a cuccban majdnem melegem volt időnként.
Órám és ütemérzékem nem lévén a rejtőszínekbe öltözött Aagicára próbáltam tapadni, hogy tartsam a tempót, amelyet hatpercesnek szerettem volna, de már az is sikernek számított, ha belegyaloglás nélkül lefutom a távot. Aagica serényen forgatta a fejét, hogy megtalálja Nagyadot, de hasztalan. Nagyon megtisztelve éreztem magam, hogy egy igazi maratonfutó társaságában tölthetem a kilométereimet. A szurkolók rejtőzködtek csak igazán, mert a sziget egész hosszában sűrű falként nem voltak sehol az út két oldaláról. Na de legyen valami hátránya is az esőnek, ha már ilyen jó. Szerencsére Zolinyó a biciklijével serényen mozgott a pálya mentén.
Az elején nagy lökdösődés volt, mert mindenki futkározni akart, de nem volt elég hely a pocsolyák között. Olykor csak pocsolya volt, út meg alig. A Margit-sziget központi útja biztos megbukott az útiskolában esőtűrésből, olyan gyenge! Valahogy ellavíroztunk a hídig, ahol egy biztató kettes tábla jelezte, hogy már egy csomó távot elfogyasztottunk. Ekkor még nagyon jól éreztem magam, viszont a későbbiekben ez egyre fokozódott, úgyhogy kénytelen vagyok beismerni, hogy régen futottam ilyen kellemeset! Csakugyan jólesett, miközben jól esett. Mehet a helyesírási példamondatok gyűjteményébe. :-) A motoros meg a csudába, mert pont ott lavírozott mellettünk, ahol amúgy se fértünk el a pocsolyától, és még jobban beszorított.
A hídon két sáv a mienk volt, egy meg az autós szurkolóké, akiknek dudálniuk kellett volna, de csak egy tudta közülük, mi a dolga. Viszont itt kicsit kevesebb pocsolya volt. Nem mintha nem lett volna rég beázva a cipőm. Előttünk haladt egy biciklis egy hivatalosnak tűnő versenyemblémás záró kerékpár zászlóval, aki ezen a helyen furcsán hatott, később rájöttem, hogy kísér valakit, a zászló meg talán leesett valahol, és nem koppant. Aztán a pesti rakparton Aagicával figyelmesek lettünk egy leánykára, aki nem átallott előttünk belegyalogolni. Felszólítottuk, hogy hagyja abba ezt a tevékenységet, és fusson velünk. Ezután mintegy öt percig jobbnál jobb tanácsokkal láttuk el, ennek ellenére mégis folytatta a futást. Csak egyszer lemaradt tőlünk, de hátranézve többször is ellenőriztem, hogy még mögöttünk van, és ilyenkor mindig integetett. Bár nem sok szaladóversenyen lehetett, amit abból gondoltunk, hogy a hármas tábláról nem tudta, hogy a hátralevő vagy a megtett kilométereket jelzi-e. Az eseten felbuzdulva nekiláttunk további delikvenseket keresni, akiket biztatni lehet, és kizárólag a jó tanács autentikus voltának igazolásául megpendíteni előttük, hogy Aagica bizony már maratont is futott, csak hogy tudják, érdemes hallgatni rá. Egyébként végig azt láttam, hogy a lányok örültek nekem, mikor megláttak, és szemmel láthatóan jól szórakoztak, biztos a pozitív kisugárzásom miatt. Szóval az a tanulság, hogy szurkolni, biztatni legjobban a mezőnyben lehet. :-)
A váltóhely közelében üdvözöltük a szurkolótáborunkat, akik a szokottnál kevésbé lelkesen, de kitartóan bírták a kiképzést. Itt Maczy várta Nagyadot, akiről még nem tudtuk, hol van. Aagica megállt, hogy megvárja, mert miattuk jött. Én is megálltam vele egy pillanatra, de aztán érzékeny búcsút véve tovalibbentem. Meglepően jól ment a futás, és még több lányt sikerült megbiztatni.
A nyolcas táblánál aztán nagy meglepetésemre úgy éreztem magam, mint aki gyorsítani fog. Otthagytam az aktuális útitársat, és nekiláttam előzgetni. Nagyon könnyen ment! Egészen elpékedtem, mert ilyen élményem még nem volt futóversenyen. Szóval hogy itt lehet gyorsulni és előzni! Az az érzésem volt, hogy akik körülöttem vannak, azok már nem küzdenek az idejükért, csak a célba érkezésért. Így hát sorra hagytam ott őket, miközben egyre jobban csodálkoztam, hogy ilyen is van. A Margit híd emelkedőjén is erősítettem, aztán a szigeti bejárótól már teljes erőből futottam, és éreztem, hogy megy, bár a MAC mellé érve már oxigénhiányos állapotba kerültem. Sirály Linda sporttárs tanácsait szem előtt tartva igyekeztem elkerülni a kifütyülést. Arcomba húztam a kendőt, kis bajuszkámat pironkodva eltakartam a kerékpáros maszkkal (ez egész idő alatt a nyakamban volt, hogy levegőt kapjak), és leszegett fejjel rohantam a célegyenes felé. Egyszerre nagy füttykoncert fogadott, azok a csúnya fiúk azt akarták, hogy álljak ki, de elszaladtam mellettük, aztán egy ronda agresszív férfi fütyülővel a szájában fújt rám veszettül, meg kiabált, hogy álljak ki. Mellette is elmentem, de aztán mikor enyém volt a célegyenes, besokalltam. Végül is ahol nem látják szívesen az ember lányát, oda miért menjen? Nekem amúgy sem az számít, hogy egy méterrel jobbra vagy balra futok el az óra mellett, hanem hogy itt vagyok és belegyaloglás nélkül lefutottam a tíz kilométert, hosszú idő óta először. Felemeltem a szalagot, és kibújtam alatta. Legalábbis azt hittem, mert utóbb kiderült, hogy csak a váltók sávjába másztam át. 1-2 másodperec híján 65 percet kakukkolt a versenyóra, amikor célba értem és elkezdtem keresni az oxigéndepót a közelben, de mivel az elején nehezen lehetett kijutni a rajtból, nem tudom, igazából mennyi az időm. Mondjuk, hogy nincs messze a kitűzött hatvan perctől, de az 57 perces egyéni rekordomnál biztos sokkal rosszabb. Átvettem V. Pétertől a kabátomat (szerencsére nem várt rám sokat), a rendezőktől meg a visszafogottra sikerült befutócsomagot, és elkezdtem visszafelé haladni levegőt és ismerősöket keresve. Hamarosan jött is Aagica és Maczy, majd az első pártfogoltunk is, aki később még a lelátóról is büszkén lekiabált nekünk, hogy nem álltam meg! Nagy öröm volt ez, mert nemcsak sikerült elég jól lefutni, de még másoknak is örömöt tudtunk szerezni. Köszönet mindenkinek még egyszer, különösen Aagicának, aki igazi maratonfutó létére leszállt közénk, és jött velem féltávig és sokat segített.
A szigetről kifelé még hallottam, ahogy Kálovics Anikót ismét a dobogóra szólítják, de ezt nem vártam meg a helyszínen. Hazafelé már nem éreztem olyan jól magam, a vonaton fáztam kissé, aztán leszálltam az immár zuhogó esőbe, és vacogva, átfagyott kézzel mentem hazáig, ahol némi közelharcot vívtam a lakáskulccsal, hogy kijöjjön a zsebemből, meg hogy visszajöjjön a sárból, ahová esett, meg hogy betaláljon a zárba. Már a liftben kikötöttem a cipőmet, hogy hamarabb érjek a kádig, ahol a forró víz alatt azon elmélkedtem, hogy mégiscsak kényelmes dolog a futás, mert csak ki kell teregetni az átázott holmit, bezzeg egy teljesítménytúra után napokig takaríthatnám a sarat...
Nekem fogalmam sincs, miért indultam el ma. Azóta is azon gondolkodok, és többen jelezték, hogy nem volt teljesen okos húzás. Nekem ugyanis nem esett nagyon jól ez a mai futás. :((
Ez úgy kezdődött, hogy én jól kitaláltam, hogy miután van egy jó maratonom, meg félmaratonom idénre, most majd lesz egy jó 10 kilim is. A NIKE után nem csúsztam szét, egész ősszel baromi jókat edzettem, valahogy eleve mindig olyan edzésem volt, amit épp szívesen csináltam. Tökjól voltam a héten, gondosan nyújtottam is minden edzés után, nehogy véletlenül pont most legyen gond a lábammal. A héten még eszembe jutott, hogy jönnöm kéne nyirmogni, mert minden túl jó, és hogy majd biztos hideg lesz, szakadni fog az eső, és szembe fúj a szél. Még jót vigyorogtam is ezen a gondolaton, mert mára 16-17 fokot ígértek, és hogy eláll az eső.
Valószínűleg a mechanizmus okozta, hogy mégis futottam. Felmentem, tésztaparty (mint a többiek már írták, iszonyú nagy élmény volt!!!), reggel Sziget, rajtszám, póló, öltözködés, melegítés, és már ott is álltam a rajtnál. Annyira pozitív voltam, hogy teljesen biztos voltam abban, hogy el fog állni az eső. Vagy legalábbis csitul. De nem. Egy darabig küzdöttem az elemekkel, meg Zakka-Lindával, akivel háziversenyt rendeztünk :)), de pár pocsolya, amit telibe kaptam meggyőzött arról, hogy ez ma nem az én napom. Olyan 4km körül fordult meg a fejemben, hogy ki kéne szállni. Nade 10 kilin??? Mikor elvégre is végig bírom futni? Nanemár. És végigfutottam. A Margit-hídnál FUTURÉk idétlenkednek, ez legalább ideiglenesen mosolyt csal az arcomra, meg baromi jól esik a több helyen felbukkanó Cucu bíztatása, V.Pétert láttam még a rajtnál, de hármukon (meg persze Zakkán) kívül senkit. Ez nem kicsit esik rosszul. Tény, hogy "csak" egy 10kili, meg esik, de pont most jönne jól a bíztatás. Mondjuk rémlik, hogy mintha hallottam volna itt-ott a nevem, de 4k-tól egyszerűen nem fogtam a külvilágot.
7 után fordító, szembeszél, itt-ott haladni se lehet. 8-nál már a 8-as táblát se veszem észre, mérek egy 5:40-es kilit, majd egy 4:50-est, osztok, szorzok, ez bőven kívül 5 percen. De mindegy, mert a fordítótól már csak a Margit-szigetre fókuszálok, és mihamarabb be akarok jutni a Hajóba, száraz cuccba keveredni.
49:09 a vége, bár 47-en belül szerettem volna, nagyon. De nem is érdekel, sokkal jobban bánt az, hogy nem éreztem jól magam a versenyen.
Most kicsit el vagyok keseredve:((, de majd kinövöm. Az bizti, hogy esőben többet nem versenyzek, de egy jó darabig szerintem esőben edzeni se fogok kimenni. Most kapkodok jól össze-vissza, mert van bennem egy 10 kili, amit még idén ki szeretnék hozni magamból. A versenynaptár szerint erre egy esély van, az 50-es OB-n, a váltó. Mondjuk azt a Zöldgömb rendezi, és kézzel-lábbal tiltakozik ellene a szervezetem. De azért rákérdezek: Nincs véletlenül még 4 ember, aki esetleg szívesen futna velem egy váltóban?
Túra- és terepfutóbolondok, Előre láthatólag jövő vasárnap szeretném bejárni a Dobogókői Hegyifutás hosszú távjának útvonalát. A bejárás nem szükségszerűen jelenti a teljes táv lefutását, inkább a kritikus átmenetek alapos vizsgálatát szeretném, akár autóval közlekedve, gyalogolva, térképet és HARZOL leírását böngészve. Ezért a dolog a BB után is bevállalható levezetésképpen, valamint olyanok számára is alkalmas, akik egy Tapirka stílusú bejárásba belerokkannának (mint én is :-)
Ha esetleg valaki csatlakozni szeretne, egyeztessünk. Ha az időpont alkalmatlan, esetleg másról is beszélhetünk, bár a lehetőségek korlátozottak.
P. S. Semmi sem tud úgy megbüdösödni, mint egy hitech technikai póló :-)
Igen, mókás volt, hogy levettem a felső két réteg pulcsit/pólót, és a technikai pólóm szinte teljesen száraz volt. És akkor az már csak hab a tortán, hogy a sportmelltartók (legalábbis az enyém :) ) is tartalmaznak valami spéci dolgot, mert az is tök száraz. Az meg már csak mellékes, hogy beruháztam technikai...khm...fehérneműre is, így aztán az alsóruházat igencsak száraz maradt, minden özönvíz ellenére. Lehet, hogy mégsem tüdőgyulladásban halok meg :))
Há' most monnyák meg, drágáim, há' nem csudálatos dolog ez a moderny technikka?
Én nem vagyok egy technokrata, de a mai futásomat a technikainak nevezhető FB narancsban nyomtam - 6 fok, özönvíz - és végig száraznak is mondhattam volna érzésre, ha nem tudtam volna, hogy tök vizes. Úgyhogy király dolog ez a tch!
Én is szeretnék gratulálni Neked is és az összes dinnye futónőnek, és átoperáltnak, aki ma futott ebben a sz@r időben. Igazi kemény csajok!!!!
Én részemről teljesen szétáztam mire keroval kijutottam a szigetre. Vacogtam egy kicsit a kilátón, majd páran kimentünk a rajthoz. Itt már nem éreztem a kezem, úgy szétfagyott, a fényképezőgépet is sajnáltam, ezért a fotók elmaradnak, bocsi. Rajt után, kimentem a rakpartra üvöltözni, kerepelni mint állat, szerintem sokan örültek neki.:) Mikor az utolsó ember is elfutott, irány a felsőrakpart, de addigra sokan a szigeten voltak már. Itt még üvöltözhettem Ursinak, Anitának, Ágicának, Zakkának, Sánta Kutyának, Spenotnak (nagyon jó volt a jelmezetek) és még sok lánynak-asszonynak, mert nagyon elszántan küzdöttek. Még bementem a célba is, ahol sokan megköszönték a szurkolást, tök ismeretlen hölgyek, hát már csak ezért is érdemes volt kimennem. Sikerült Andinak (Este ráérünk)sok sikert kívánnom a Bécs-Budapesthez, remélem még csak hasonló időtök sem lesz a jövő héten. Mikor elindultam haza, akkor kezdett el igazán esni, otthon már annyira sem működtem, hogy levetkőzzek, szerencsére Edit (Ő lenni feleség 16 éve) segített, forró fürdő fél óráig, finom ebéd és most várom, hogy jön e a tüdőgyulladás:) A kereplőm úgy megdagadt, hogy nem működik, valahogy majd megjavítom, de megérte, megmutattuk a világnak, hogy nem vagyunk papír kutyák!!!!
Technikai pólónak a mikroszálas műszálból készült, nagyon vékony, hosszú vagy rövidujjú pólószerűséget hívjuk, ami az öltözék legalsó rétege. Ez nem tartja magában a vizet (jöjjön az kívülről vagy belülről), így kisebb a fagyhalál lehetősége. Van sokféle márka, létezik inkább futó, vagy inkább hegymászó változat.
Létezik alsónadrág vagy hosszú alsó is belőle, de ilyen maximum, ha Csanyának van.
Én is szeretnék köszönetet mondani a tegnap estéért, jelzőket nem is tudok mondani :)
Ellenben szeretném megejteni
az első
"igazi" versenyem beszámolóját :)) (nyugi, nem lesz rövid :)) )
Először is: hideg volt és nedves. Meg szeles. De gondolom, ezzel nem sok újat mondtam :))
Szóval kicaplattam 10-re, összefutottam Moes szintén elsőbálozó kisasszonyékkal, ők el, én fel a lelátó fedele alá - bár már mindegy volt, mert az esőkabim már belülről is vizes volt -, és vártam, hogy befussanak. Befutottak. Aztán lekászálódtam a lelátóról, pár szó még, aztán beálltam a MAC előtt lévő fedél alá Ákibácsival (asszem, már sokat romolott a név- és arcmemóriám :)) ). Aztán ők el, és én utána kb 10 perccel kezdetm el cefetül fázni. Mindenem vizes volt, pedig nem is voltam sokat fedél nélkül. Ekkor dolgoztam ki a vészforgatókönyvet, miszerint verseny után rekord idejű öltözködés, nyugati, mekiben 3 forró csoki, fűtött vonat, Vác-alsóról telefon, hogy engedjenek otthon egy kád forró vizet, taxi, otthon, kád (az izgalmak elkerülése végett leírom, hogy pontosan így történt :)) )...negyed 12 körül megjött Nagyad, hozva a rajtszámom meg a pólómat. Átöltöz, az esőkabát rövid idő alatt kiesett a pixisből, maradt a technikai póló - pulcsi - ablonpóló felosztás, és végül is egész jól bevált, a végén csak a felső két réteg lett vizes, a technikai csontszáraz :))), elkísértem Nagyadot a rajthoz, melegítgettünk, vártuk Ágicát, nem jött, aztán start, Nagyadtól elköszöntem. Már éppen öt perce nem fáztam (még aránylag száraz volt a zoknim meg a cipőm :)) ), mikor hű-de-hűs-van-kocogjunk felkiáltással a váltóhely felé találtam egy pocsolyát, mitől teljesen vizes lett a cipőm, és hideg a lábam. Na schön. Battyog battyog, Margit híd, szitáló eső, üvöltő északi szél, ha most nem kapok fülgyulladást, soha, ki törődik ilyenkor a frizurával?? :). Váltóhelyre le, itt ismét fázikfázikfázik, hiába ugrál, meg melegítget meg ilyesmi. Valami 17 perc körül elhúzott az első futó, aztán ugye a többiek, aztán egy csodás, narancsasárga hajú és pólójú hölgy, nagyon formás kis mellekkel, Spenót biztos értékelte volna, ha látja :)) Aztán eccercsak ott volt Ágica Fehér Atyánk kíséretében, örvendtünk egy sort, és vártuk Nagyadot, aki nem sokkal ezután jött is, megkaptam a karszalagot, nyomtam egy gombot, és rég voltam már ilyen boldog, hogy futhatok :)) Szép, lassú, nyugodt tempóval mentünk (azaz az egyetlennel, amit bírok :) ), Nagyad kicsit elhúzott, Ágica pedig végig szórakoztatott a 4,3 km-en, amit ezúton is köszönök neki (és ezt komolyan mondom, bár fáj egy kicsit, hogy a kedvenc férfinevek listáját nem tudhattam meg :) ) A Margit-hídon felfelé egy nagyon aranyos szembeszél fogadott (fujj, és monnyon le!) meg láttuk Zitát is elvonulni, aztán már a lejtő...Ágica bíztatott, hogy húzzam meg, már nincs sok, de egyszerűen úgy éreztem, hogy nem tudok rendesen levegőt venni....az utolsó kanyarban már Petra (Kleki) is mondta, hogy hajrá, meg célegyenes, de csak a rekortánra érve volt elég merszem tényleg belehúzni (ciki lett volna a célvonal előtt 1 m-rel összeesni :) ). Futotta egy sprintre, karkötő lead, lihegliheg jajmeghalok. Rövidke beszélgetés Ágica, SK, Nagyad, tatyók megszerzése, Ágica el, mi átöltöz, és innen a vészforgatókönyv érvényesült :))
Most itthon vagyok, melegben, szárazon, elmondhatatlan élmény :))
Pulzusmérős szekciónak: a futás során 180-185 körül volt konstansan, amit én jónak mondok, mert nem az edzésen használt totyogóst futottam (Ágica valami 7 körüli ezreket számolt, szerintem életemben nem voltam ilyen gyors :)) ), a végén, a sprintnél sikerült összehoznom egy 205-öt, tehát mégsem 203 a maxom :)) legalább ez is kiderült. Lesz még ebből énekes halott, én most is azt mondom :)
Szeretném megköszönni Ágicának, aki tényleg végig jött velem, egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy nélküle így futottam volna. (meg persze mindenkinek ott az útszéleken, de nem tudom most így hirtelen, hogy közülük vajon ki olvassa ezeket a sorokat :) )
Ezen kívül Nagyadnak, bár ezt majd odaát megejtem, minden szervezőmunkáért, meg hogy nem tiltakozott. És éljenek a Hirtelen Csigák!! :))
És ofkorz szeretném megköszönni a topiknak, hogy van :)) és a topikfutás nevű intézménynek is :))
Na, most hirtelen ennyi, megyek, megszem a jól megérdemelt ebédemet :))
A Balaton meg reszkessen, döngeni fog a minimaratonozók lépéseitől :)))))
Jónapot kívánok! No, én is ott voltam. Ezt csak azoknak mondom, akik nem voltak ott, meg azoknak, akik igen, de nem tűnt nekik fel, hogy én is. Persze minden tisztelet a házigazdáké, akik bevállaltak ennyi sok bolondot. Ma persze gyáva voltam, és nem mentem ki esőfutásra. Erről jut eszembe. Mi az a technikai alsó/felső??? Polar cucc? Vagy valami vékony futógatya??
Csak dicsekvésképpen, hogy miket tud a legújabb pulzusmérős fedélzeti kompjuterem, a szintemelkedés 965 m :-). Az átlagpulzus 127. De nem ám egyperces mintavételezéssel, hanem 5 másodpercessel! Megérte fogyni pár kilót abban a hónapban, mikor a kajapénzt ebbe az irányban csoportosítottam át :-)
Azért azt elfelejtettétek megkérdezni Timitől, hogy a napi egy óra mellett hányszor futott 12 órát, maratont vagy 100 kilométert az utóbbi (edzésszempontból) nem kevés évben.
Szóval azért a napi 1-2 szigetkör még nem jogosít fel a Spartathlonra :-)
Jó volt ennyi számomra még személyesen ismeretlen FB-vel találkozni.
Jártunk ma a Vértesben a Tatabánya 30-on. Meglehetősen zord körülmények voltak, végig erős, hideg eső esett, kivéve az első egy kilométeren, ami okán a gyengébb, nem vízálló széldzsekiket választottuk, így fokozva a kihívást :-). Ígazán jól szervezett, de minimalista túra (1 csoki útközben + tea és zsíroskenyér a célban), az útjelzés viszont akár egy futóversenyen is megállta volna a helyét.
Az esőnek megfelelő talajviszonyok között (patakként hömpölygő utak), ahol tudtunk, jó tempóban futva 4:21 alatt értünk célba a névlegesen 32 kilométeres távon. Merci elhozta az első női célbaérkezőnek járó kupát, nekem pedig kisorsoltak egy 20000 Ft-os Mountex utalványt.
Merci szépen manikűrözött körmei sajnos rámentek a Mária-szakadék oldalába történő kapaszkodásba, de összességében a vállalkozás kimenetele szokatlan módon pozitív, mind anyagi, mind sportszempontból :-)
Csermanek, Hosszú, átmeneti futónadrág, technikai póló, széldzseki, baseball sapka. Ez persze mind elázik, de amíg nem hűlsz ki, nem gond a víz. A hiedelmekkel ellentétben, a vizes zokni sem okoz vízhólyagot, egyikünknek sem lett egy sem. A cipők most forognak a mosógépben, kerti előmosás után.
Többszőr hallottam már esős versenyen a rajtnál, rajt előtt, amikor felvetődik a "miben fussak ?" kérdése, szóval a válasz az szokott lenni, hogy teljesen mindegy, hogy kívülről, vagy belülről ázunk el.
Szóval én max. egy széldzsekit húzok, ha esik és úgyis minden vizes lesz.
Szeretném megköszönni nektek, hogy lehetővé tettétek számunkra ezt a "jó kis bulit". A tervezetthez képest plusz egy fővel, nagyobbik fiammal jelentem meg, de nem volt szívem otthon hagyni, annyira szeretett volna velem jönni. Úgy gondolom, ez is a sportra nevelés egy formája, s bár ő még nem igazán értheti ezeket a csodálatos teljesítményeket, de a beszámoló hangulata, a vetített képek hatással voltak rá. Itthon lelkendezve mesélte öccsénnek a látottakat, hallottakat (igaz a kis szobát sem hagyta ki, melyet édességbolthoz hasonlított). Majd néhány év múlva (de lehet, hogy hamarabb is) büszkén fogja emlegetni, hogy ő milyen futókkal találkozott.
Köszönet Andrásnak a szép képekért!
Timeát pedig csak csodálni tudom, törékeny nő létére, 3 gyerek mellett, korlátozott családi segítséggel, hihetetlenül szerényen, csendesen, mintha ez természetes, magától érthető dolog lenne.
Hát kedves Timi nem az, légy nagyon-nagyon bűszke magadra!
Köszönöm mindenkinek a gratulációt, a kis könyvecskét külön is, nagy meglepetés volt, nagyon örültem neki.
Örülök, hogy ilyen sok kedves emberrel megismerkedhettem, bár nem biztos, hogy a jövőben sikerül mindig mindenkit beazonosítanom. Nem is beszélve a nem létező arcmemóriámról. Ahogyan a Spartathlon városait is képtelen vagyok fejben tartani, úgy az emberek nevével is rendszerint gondban vagyok. Ezért is örültem a könyvecskének, ha van valamilyen személyes kötődés, sokkal jobban megy a dolog. Előre is elnézést, ha valaki esetleg régi ismerősként üdvözöl, és én nem ismerem fel rögtön. Azért igyekszem memorizálni mindenkit.
Bár az utolsó 50 km-en azzal biztattam magam, hogy csak ezt fussam végig valahogy, aztán, ha nem lesz kedvem, akár soha többet nem kell futnom, érdekes módon most mégis egész megjött a kedvem a futáshoz, látva ezt a sok lelkes embert. Nekem csodálatos volt, hogy ennyi ember eljött, nem gondoltam volna, hogy ennyien érdeklődnek egy ultrafutó verseny iránt (ami ugyan nekem meg néhány embernek nagyon fontos, de hogy ennyinek...). Különösen az, hogy még vidékről is feljöttek az emberek, egyszerűen hihetetlen.
Kaktusznak válaszolva, szerintem egyáltalán nem vagyok különösebben tehetséges (vagy maximum átlagos képességű). (Az alkatomról nem is beszélve, a futók általában vékony, szikár emberek, rajtam azért vannak tartalékok.) Ez látszik a maratoni időeredményemen is, amit az összes résztávozás, fartlek futás ellenére sem sikerül hosszú évek óta megközelítenem sem, nemhogy megjavítani. Ezért is próbálkozom a hosszabb távokkal.
A sikerhez persze mindenképpen szükséges bizonyos alapedzettség (tapasztalat, önismeret is), ez sokak által elérhető, csak ez a sikernek nagyon kis részét képezi. Kizáró ok lehet, ha ez nincs meg, de nagyságrendekkel nagyobb hányadot képez az, hogy mi van az ember fejében, mennyire akarja és hiszi el magáról, hogy meg tudja csinálni.
BTimea (elnézést, de csak a munkahelyemen tudom megnézni a jelszavamat, ezért írok Guszti nicknevén)
Kedves Bolondok!
Szerettem volna ma egy hosszabb futrinkát, de ez az eső kicsit elbizonytalanít. Nem szoktam hozzá. Cuccom sincs. Apropó.
Miben szoktatok futni esős-hideg időben?
Tegnap a szivem szakadt meg, hogy nem lehettem ott a tésztaparty-beszámolón. Mindegy. Majd jövőre.
Gabi,
A csokit köszönöm. Nagyon.
Cs.
Minket egyébként az döbbentett meg, hogy napi 1-1,5 órás futásokból meg lehet csinálni egy 24 órás futást, vagy egy Spartatlont. Timinek ez annyira természetes volt, és annyira szerényen adta elő, hogy az az érzésem, nincs is igazán tisztában azzal, milyen isteni tehetséggel áldotta meg a sors. :-)
SK ---- Én is pulzusmérővel futok, de egyáltalán nem esett le az állam a kijelentések miatt. Ők egyszerűen egy másik dimenzióban futnak. Ekkora távokon már nincs olyan szerepe a pulzusmérésnek, mint egy 10 km-es, vagy akár maratonista versenyző felkészülésénél, vagy éppen egy olyan lelkes amatőrnél, mint pl. én. Én nagyon sok mindent ki tudok olvasni a pulzusomból, az én szintemen/távjaimon/sebességemen sokkal kevésbé tudok a testem jelzéseire várni/hagyatkozni, mint az ultrafutók.
Elég rendesen, ősziesen nyomja itt Budpaesten is, legalábbis az északi meg a déli végén biztosan, a szigetről még nincs hír. :-) Szóval olyanok leszünk, mint a rendőr: akkor futunk, ha jólesik. :-)
Tegnap morogtam kicsit az időjárás miatt, de a maihoz képest szuper jó volt. Azért reménykedem benne, hogy csak itt van folyamatos eső, északabbra még kibírja egy darabig. Jó futást!
Köszönöm a morzsákat a tegnapi összejövetelről, remélem pottyan még belőle néhány :-))
Volt egy különösen emlékezetes pillanata a tegnapi szeánsznak. András emlegette, hogy igyekezett alatta maradni a 144-es pulzusnak. Mirefel a pulzusmérős szekció lelkesen elkezdte kérdezgetni, hogy mennyi volt a legmagasabb pulzus, amivel valaha futott. A válasz: "A Spartatlonon kívül nem szoktam mérni, nem olyan érdekes az egész." A meglepett pulzusmérősök felszedték az állukat a földről, majd Ispihez fordultak vigasztalásért ugyanezzel a kérdéssel. Tőle már konkrétabb választ kaptak: "Ha becsukom a szemem, és nem érzem úgy, hogy túlerőltetem magam, akkor jó."
