igen tudom, hogy azt írta be. Végülis a honlapjuk egészében elég ciki, úgy általában nagyon minimális információ van rajta. A 2003-as eredményeknél még mindig az szerepel, hogy nem hivatalos végeredmény :-) ("Az adatok tájékoztató jellegûek ")
Láthatóan nincs gazdája.
Én azt nem értem ebből az útvonal leírásból, hogyan lesz ez 21 km. Ugyanis a Budakeszi határától mérve a cél kb. 12.5 km-re van (digitális térképen mérve) Egész Budakeszi nincs több 3 km-nél a leghosszabb átvezető úton, tehát valami "kis" kanyarnak még kell lenni valahol....
(Budakeszi) - Budakeszi út - Jánoshegyi út – Tündérhegyi út – Mátyás király út – Istenhegyi út – Orbán tér – Istenhegyi út – Kékgolyó utca – Magyar Jakobinusok tere – Déli pályaudvar aluljáró – Déli pályaudvar parkoló – Krisztina körút – Hadnagy u. –Rác Fürdő-CÉL
Budapest, 2004. október 15., péntek (MTI) - Jövőre negyven
utcai, hétvégi sporteseményt, döntően futást rendeznek Budapesten -
erről pénteken határozott a fővárosi önkormányzat ifjúsági és
sportbizottsága.
A február közepén induló és december 31-ével záruló programok
közül 10 futóverseny jelentősebb forgalomkorlátozást igényel majd.
Az egy tartózkodással elfogadott javaslatot nem támogatta Havas
Szonja (MSZP), mivel soknak tartotta a belvárost érintő
rendezvényeket. A bizottság nem járult hozzá ahhoz, hogy két futást
hét közben tartsanak meg.
A szervezők fellebbezésére, illetve az általuk benyújtott
módosított útvonalterv alapján támogatta a testület a jövő hét
szombatján tartandó Bécs-Budapest szupermaraton megrendezését.
Az előző években a rendezvény célállomása a felvonulási téren
volt, ehelyett most a Tabánban zárul a futás, amely így csak a budai
oldalon zajlik majd. A verseny utolsó Budakeszi-Budapest szakaszán
félmaraton nemzetközi magyar bajnokság lesz.
Húúú, már nagyon várom a BBP-t. Pedig elég trotty vagyok a korábbi évekhez képest, de akkor is...
Olyan jó lesz végre nap-nap után célba kúszni, korlátsorba kapaszkodni, tatamikon elterülni, gyúró alatt vicsorogni, emelkedőn sétálgatni, jégesőbe belefutni, szembeszélben helybenfutni, üvegszemmel elbambulni, futás után csonttá fagyni, rajtok előtt elaludni, késő éjjel ágyba bújni, vízhólyagot lyukasztgatni, vacsoráról lemaradni, váltásról is lemaradni, sporttáskákat földön húzni, reggelente „budin” ülni, még háromszor visszamenni, testet-lelket megkínozni, bajtársaknak szorítani, fáradt arccal mosolyogni, magzatpózban elaludni, részidőket számolgatni, útvonalon eltévedni, parkolókat keresgélni, szívtájékon meghasadni, futás közben eléhezni, nyitóbulin tervet szőni, záróbulin számot vetni, Nagy Falaknak nekimenni, üres zsömlét majszolgatni, kedvesekkel összebújni, tyúklépésben lépegetni, tiszta szívből gratulálni, hazafele üzengetni, ötezrenként órát nyomni, ködfátyolon által futni, szakaszokon vitatkozni, sótablettát kortyolgatni, cipőt duplán megcsomózni, rajtszámokat tűzögetni, vetélytársat üldözgetni, gyerekeknek pacsit adni, ellenféllel kezet rázni, pocsolyákon áttrappolni, eső elől elbujdosni, részidőkön sóhajtozni, frissítőket elvéteni, csereruhát ölben vinni, bézbólsapkát igazgatni, szemüveget törölgetni, sebes lábat ragasztani, savas testtel megrendülni, ismerősre ráköszönni, futótrikót jól betűrni, kiskocsmákba betévedni, koleszokban megpihenni, kemény tempót felvállalni, rajtlistákat böngészgetni, görcsös lábbal elbicegni, kora reggel pékhez menni, fájdalommal szembenézni, önmagadat nem kímélni, végül Budán célba érni.
Csak úgy eszembe jutott, gondoltam leírom.
Most mondta be a rádió, hogy Gyurcsány Ferenc a szokásos reggeli futása után kezdte meg a munkát Balatonöszödön. Szólni kellene neki, hogy a kormány képviseltetni szokta magát a BBp-n. :-)))
Megint sikerült úgy eltűnnöm, hogy hetek óta olvasni sem tudtam. :-(((
Mindenek előtt szívből gratulálok azoknak, akik maratont futottak 2 hete, főként az első maratonistáknak!
Nagy mentségemre legyen mondva, hogy az esztergomi hobbifutó-életet szervezem lelkesen. Annyira irigyeltem a topic-futásokat, hogy úgy gondoltam, csinálok egy csapatot helyben. :-) Heti 3 alkalommal futunk 5-10 km-t, és már 16-an vagyunk. Mindezt az Esztergomi Atlétikai Club (EAC) keretén belül műveljük, és a versenyeken mint EAC Hobbifutók fogunk feltűnni. Már szerveztünk női csapatot az Ekidenre, és megyünk vasárnap is egy népes táborral, úgyhogy jelentkezem a listára. Az én kislányom, Boróka is indul a 2km-es gyalogláson.
Van még egy klassz kis futóélményem, amit szeretnék Veletek megosztani:
Múlt hét elején felhívott egy környékbeli futó, ismeretlenül és meginvitált egy szombati versenyre, amit a szlovákiai Lekér (Hronovce) faluban szerveztek 13 km-es versenyszámban. Van két félmaratonra készülő barátom, akik örömmel velem tartottak, így elindultunk a versenyen, amiről ezen alapinformációkon kívül nem sokat tudtunk. Azt sem többek között, hogy ez egy igen szűk körű verseny, ahol inkább az élvonal, annak is a hímnemű része képviselteti magát. :-) Így adódott, hogy a 40 év alatti női korcsoportban ketten indultunk a barátnőmmel. Én a 13 km-re inkább 6 percen kívüli, lassú futást terveztem, de a ránk nehezedő nyomás miatt végül 1 óra 18 perces idővel mi hoztuk el az arany- és az ezüst érmet és a vele járó 1100 ill. 800 korona pénzdíjat. Elég paradox, egyszerre örömteli, de kellemetlen is volt a szituáció. Jó érzés volt, mert önmagamhoz képest jót futottam, na meg azért is, mert azt hittem, hogy az én lassúfutó-nyakamba majd szeniorkoromban kerül először érem, amikor már mind kihalnak melőlem a versenytársak. :-) Másrészt azért volt kínos, mert a 40 év felettiek korosztályában volt egy hölgy, aki 4 perccel korábban ért be, mint mi, mégsem kapott semmit... A színvonalat jól jellemzi, hogy a barátom 1 óra pár perces idővel csak 2 embert tudott megelőzni a mezőnyből.
Célbaérés után átöltöztünk (jól eláztunk), közben elkészült a kultúrház előterében reggel óta rotyogó marha- ill. őzpörkölt burgonyával, meg volt spagetti is. A kultúrház dísztermében két hosszú asztalsor, megterítve fehér damasztabrosszal, a színpadon pedig egy helyi zenekar Szécsi Pál-, illetve hasonló stílusú szlovák nyelvű dalokat játszott. Totálisan Menzel-filmbe illett minden!!! Fantasztikus volt! :-))))
Közben sokan odajöttek hozzánk, helybéli, bajszos, olyan tipikus magyar úriemberek, és iszonyú kedvesen barátkoztak velünk. Olyan volt mint egy időutazás. Meg is beszéltük, hogy a pesti versenyeken az izoital-gyártó hozza a neonkék löttyöt, itt meg Pista bácsi, a főszponzor elhozott otthonról egy hordó káposztasalátát. És mennyivel jobb, mennyivel hangulatosabb volt ez így!!
A csehszlovák újhullámot idéző téesz-beli nőnapi rendezvényekhez való hasonlatosság nem is lett volna teljes, ha nem lett volna _tombolahúzás_! A nyeremények között autósampon, meg vmi spray-s autóápoló cikk is szerepelt, és sok egyéb más. Nos, én, aki még soha életemben nem nyertem semmit tombolán, most sikerült! Egy háromszög alakú, üvegből készült, rózsaszín, gyártási hibás gyümölcsöstálat nyertem! :-))
Mi megbeszéltük, hogy ez az esemény bekerül az éves versenynaptárunkba, és ezúton kérlek Titeket is, hogy jövőre gyertek (majd szólok időben) egyrészt a hangulat miatt, másrészt pedig a tisztességesebb versenyzés érdekében!
Üdvözlettel!
Monkey
Johettek BKV-val is. 22-es busz a moszkva terrol. Nekem spec 30 perccel kesobb kellett igy elindulnom otthonrol mint a hivatalos busszal mentem volna a korcsarnoktol