A hollandok játéka nagy csalódás számomra, a svédek azt nyújtják, amit tudnak.
Van Nistelroy roppant gyenge, Seedorf semmit nem csinál elől, Frank de Boueur lesérülésének csak örülhetnek a hollandok. Bouma, és Robben jól játszanak.
Érdekes a svédeknél ez a kétszemélyes csapatvezetés. Szerintem Magyarországon kb. két napig lenne életképes egy ilyen formáció, az első vereség után a két kapitány egymást okolná, és utána nem állnának szóba egymással...
Egyetlen olyan mérkőzés volt az EB-n, amelyikről nem hisem el, hogy ne lett volna tudatos a játékvezető egyik irányba való húzása, az pedig Németország - Lettország, ahol egyenesen visszataszító volt Riley működése.
A Collináról írottakkal 100%-ig egyetértek. Ha jól tudom, az idén 45 éves, tehát nagyjából ez a pályafutásának utolsó világversenye. Tekintve, hogy Olaszország kiesett, jó eséllyel ő fogja vezetni ezt a döntőt is. Bár az, hogy ő vezette a nyitómeccset, egy kicsit arra utal, hogy a döntőt nem neki akarják adni.
Ök választhatták volna hazájukat, de Fr.o-t választották, van ilyen. 4 a 23-ból.
A *-gal megjelöltek a clairfontaine-i fociakadémián 'tanultak' focizni. Néhány név, akik már ismertek, vagy azok lesznek: Louis Saha, Grégory Proment, Fabrice Fernandes, Pierre Ducrocq, William Gallas, Sébastien Piocelle, Alioune Touré, Jérôme Rothen, Yves Deroff, Grégory Tafforeau, Johan Radet, David Recorbet, Benjamin Nivet, Lionel Mathis, Gérard Gnanhouan, Sélim Bénichour, Jacques Faty, Habib Bamogo, Thierry Henry, Nicolas Anelka, Philippe Christanval, William Gallas
Szóval ezzel zárjuk le a vitát, különben is, mindenki ott játszik, ahol akar, ez még akkor is igaz lenne, ha csak 4 francia lenne a 23-ból, és nem fordítva.
Sokat gondolkodtam, ezen a biro-kerdesen.
Oszinten szolva, biztos vagyok benne, hogy nincs itt semmifele TUDATOS elcsalas, hazai palya elonye, kiscsapatok buntetese, de stb. tudat alatt annal inkabb megvan!
Azazhogy a legjobb birokra is hat a kornyezet, az, hogy ki-kivel jatszik, es nem egyertelmu szituacioknal eszerint dontenek. Ez lehetett a Campbell goljanal is: nehogy mar a hazigazdak kiesese mellett dontsek az utolso percben egy ketertelmu dologban - kb. ez lehetett a biro fejeben.
Az egyetlen kivetel ezalol szerintem Collina, aki epp ezaltal tud allandoan az Ev biroja lenni, hogy szinte elfelejti, hogy ki-kivel jatszik, csak egy feher meg egy piros csapat letezik szamara pl., es nem erdekli, hogy egyik hazai palyan van, a masik meg kiscsapat, stb, vagy hogy eppen hanyadik percben kell befujni a 11-est. A merlegeles abszolut hianya jellemzo ra, ami egy embernel lehet hogy nem, de egy bironal a legjobb tulajdonsag.
Kar, hogy vissza kell vonulnia lassan.
"Franciaorszáf, Hollandia, Nagy-Britannia, és egy kicsit Belgium. Ezeket mi nem érthetjük, hiszen nekünk sosem voltak gyarmataink. De ezekben az országokban milliók(!!!) élnek, akik a volt gyarmatokról származnak. Ezeknek a mai fiatal generációja már jórészt az anyaországban született (mert az apja vádorolt be), az anyaország nyelvén kívül egyetlen más nyelvet sem ismer, vagy ha mégis, azt iskolában tanulta, és nincs köze Afrikához, Dél-Amerikához, Ázsiához. Ezek a srácok (meg persze lányok is, de most nem róluk beszélünk) már az európai kultúrában nőttek fel nagyrészt, csak a bőrük színe árulkodik arról, hogy máshonnan származnak. Vajon hány generrációra előre akarjuk őket kiközösíteni abból az országból, amelyet ők a hazájuknak tekintenek már?"
Pontosan erre gondoltam én is, ennél jobban megfogalmazva nem tudtam volna. Teljesen korrekt.
valamint azt hogy a görögök és a lettek nincsenek agyonsztárolva
sőt, egyáltalán nincsenek sztárolva
nekem a digókban az egyik ami szúrja a szememet, pont az, hogy ilyen nagy presztizsű csapat tele ilyen támadókkal hogy engedheti meg magának amit csinálnak. egyszerűen égő. utána meg sirnak ha kiesnek
szerintem pont, hogy jól semlegesítette Ronaldót, akivel nagy csatát vívott, az kétségtelen. ugyanez igaz a Neville - Figo kettősre is, szerintem mindkét szélsőhátvéd nagyot játszott, a gondok előrébb kezdődtek.
amúgy túl sok gazzettót olvastál, nagyon szigorúak azok az osztályzatok...
Lizarazu sokat ment előre, egyszer Henry fejére tette a labdát, és volt egy szép szólója.
Utólag visszagondolva lehet, hogy gyenge osztályzatot adtam Cole-nak, de semmiképp sem hatost vagy annál többet, mert szerintem C. Ronaldóval alaposan meggyűlt a baja, a portugál többször is átjátszotta, és nem egy alkalommal csak szabálytalanul tudta megállítani.
Lizarazu sokat ment előre, egyszer Henry fejére tette a labdát, és volt egy szép szólója.
Utólag visszagondolva lehet, hogy gyenge osztályzatot adtam Cole-nak, de semmiképp sem hatost vagy annál többet, mert szerintem C. Ronaldóval alaposan meggyűlt a baja, a portugál többször is átjátszotta, és nem egy alkalommal csak szabálytalanul tudta megállítani.