Nagyon szeretem Ónódi Esztert, de én úgy tudom, hogy a második ó is hosszú! Igen, a Hukklében a pestről látogató család tagja, a Portugált sajna nem láttam, de majd színházban.
Alkalomadtán nézzetek be a Katona-fórumba, ott elég sokat van szó Ónódi Eszterről. Naná.
Az még önmagában nem lenne elég ahhoz, hogy csupa nagybetűs topikot kapjon. Eszter nem egyszerűen egy szép nő. A "szép nők" a világ legunalmasabb teremtései. Nekem az az agylövésem, hogy bár külsőleg nem hasonlítanak egymásra, de leginkább Björkkel vannak rokonságban, ami a kisugárzásukta, lényüket illeti.
Én egyetlen egyszer csalódtam az Eszterben, amikor a Szigeten Pulp-koncert előtt mellettünk állt a szerelmével (Lacival) és ahogy elkezdődött a műsor, ők sarkon fordultak és leléceltek. Pedig egészen addig úgy tűnt, hogy a Pulp-ra várnak és nekem ez nagyon szimpatikus volt, aztán mégis elpárologtak, ahogy Jarvis Cocker kiszaladt a színpadra. Ettől szomorú lettem, aztán még szomorúbb, amikor a műsorfüzet alapján kiderült, hogy a művésznő aznap tulajdonképpen "hivatalból" járt a Szigeten, mert jelenése volt valami beszélgetésen. Hát összesen ennyi a csalódás.
Különben bele kell dögleni ebbe a csajba.
Nos, tök jellemző, hogy eddig csak a filmszerepei alapján diskurálunk, azokból is csak főleg a sikerfilmek jöttek szóba-- miért van ez? Hát színházba senki nem jár? Nekem legalább jó kifogásom van, mert Iszapszentpatkányon élek, ahol nincs Katona.
Nálam egyedül Ónodi Eszternek volt köszönhető, hogy a Szent Lőrinc folyó lazacai c. András Ferenc film díszbemutatóján nem álltam föl, és vonultam ki látványosan az egész béna stáb szeme láttára. És persze a végén kiderült, hogy csak 1 főszereplő nem tudott eljönni: Esztike. Bezzeg a minden színészi tehetséget nélkülöző kardhalfejű Gregor Bernadett ott pózolt a dobogón.
Nézegettem Esztike adatait az imdb-n, rájöttem, hogy a következő filmekből nem nagyon rémlik szereplése: Hukkle, Napfény íze, Portugál. A Portugálban ő lenne a menő fővárosi csajszi, a Hukkléban pedig a faluba érkező család nőtagja?
Igen, ez sokkal jobb topikcím, és rájöttem, hogy nem is vagy olyan gáz arc, mert Ónodi tényleg giga jó csaj, és azt olvastam róla, hogy ő a legfoglalkoztatottabb színésznő, ez nem lehet véletlen. Sajnos még csak képet láttam róla.