Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
A tuleles.hu be van jegyezve. Ezt sikerült eltökölnünk. Ha valaki ismeri az urat, akkor hívja fel az együttműködés reményéban. Ha nem, akkor én szeretnék vele beszélni elsőként, a további bénázások elkerülése végett.
admin-kontakt: Tóth Bálint
Cím: Folyóka utca 6.
Cím: 1037 Budapest
Cím: HU
Telefon: 1/387-2319
Bocsánat, hogy eltűntem pár napra, de annyi minden összejött (suli (viszgák)+munka stb.), hogy nem jutottam gép közelébe.
Ma már küldtem pár embernek mail-t, de leírom röviden, hogy miért nem elérhető az MTP) bár ahogy olvasom Boar már tájékoztatta az ide látogatókat a lényegről).
Szóval... pár óra leforgása alatt mindkét munkahelyemen megpróbáltak betörni a rendszerbe. Úgy tűnik, hogy nem tudtak kárt okozni, azaz az adotok megvannak, el vannak mentve, de azt sikerült elérnie a támadónak, hogy kénytelen voltam az oldalt levenni a tárhelyül szolgáló szerverről.
Ezért új megoldást kell találni. Ez azonban valószínűleg fizetős lesz. Örömmel olvasom, hogy elég sokan, akár anyagi "áldozatot" is hoznátok, hogy a Portál működjön (tudom Soldat, Te már ezt sokszor el is mondtad nekem, de amíg lehet ki akartam tartani az ingyenes megoldás mellett). Ma írok pár szolgáltatónak e-mailt és kérek árajánlatot 100 Mbyte tárterületre (FTP eléréssel+php futtatási lehetőség). Szerintem, ha összefogunk, akkor fejenként csekély összeg befizetésével megoldjuk a problémát. Amint megkapom az árajánlatokat itt jelzem majd, hogy pontosan mekkora összegről is van szó.
Addig is KITARTÁS és köszönet a segítő hozzáállásért!
Emberek!
Hogy megoldjuk a túra szervezési problémákat felajnálom a nem használt texportálos rendszeremet a fórumozásra! ha lessz újra rendszer innen majd átmentjük az adatokat!
Ezt a forumszuneteltetest is tulelitek valahogy :-)))Tortent rajta valami erdekes amirol lemaradtam ?
Soldat, olvastad ott a valaszomat ?Mi volt ott egyebkent az oldal cime, vagy ez mar targytalan ?
Üdv Uraim!
Nekem nem szólt senki, h itt vagytok(Ejnye Soldat, pedig te tudod a mélcímem).Na mindegy, én leleményes vagyok mint Odüsszeusz, és megtaláltalak titeket.Tényleg februárig nem lesz MTP?Nehéz lesz Omegáéknak így túrátszervezni, febr végére.Ti jöttök? Én megyek.Ha vkinek megvan Omega mélcíme, az küldje el légyszi.
Moira
Olvastam Viktor Szuvorov Akvárium c. könyvét, abban a Szpetcnazosok az elitélteken gyakorolták a közelharcot, úgy hívták ?ket, hogy bábú.
Nos a mi kis computer zseninket is elnevezném bábunak, és a segítségével pontot tennék a késes önvédelem topicban régóta tartó vitának, hogy a késnek van e stop hatása.
Remélem Gue megtalálja a tróger arcút aki babrált a Portállal!!
Soldat! nincs meg az email címed, küldj egy mailt légyszi, mert nem tudunk kapcsolatban lenni.
Tanulság: ezután nem fogok csak a portál címtárára hagyatkozni, hanem szépen kimásolom az email és egyéb címeket a gépemre.
Na Urak, én is itt vagyok. Konkrétan mit jelent, hogy turkálni akart? Be akart menni a védettbe?
A jelenlegi helyzet szerint akkor nem végleg halt meg az oldal? Én már régen mondom, hogy ha pénz kérdés egy normális oldal+tárhely, én szívesen beledobom a magmét. Aki tudja, mondja el Gue-nek is.
köszönöm szépen az információt. Pont tartottam valami ilyentől, hogy egy nyálkás kis féreg, akinek tisztessége nulla, bátorsága még annyi sem, megpróbálkozott valami ilyesmivel. Hozzád csatlakozva annyit üzenek a kis kcsgnek, hogy remélem szétbarmolás előtt végignézte a topicokat, mert a kedvenc topicom témájához fogjuk használni szemléltető és gyakorlóeszköznek amikor meglesz.
Előbb-utóbb minden népszerű honlap szembekerül egy kis pattanásos, szemüveges, Móricka-fejű takonypóccal, aki arra veri a f@rkát, hogy honlapokat törhet fel..