Üdv! Sajnos meghalt az a kedves barátom, aki részt kívánt venni a kipofozásában. Így csak-csak megválnék tőle. Tudom, erre alkalmasabb a tavasz, de ha van érdeklődő, ezen az emilen állok rendelkezésre: muity_mijo@index.hu
Valamikor volt nekünk is nagy kabinosunk az un.SZOT üdülőhajók ebből én kétfélét fedeztem fel most melyik volt az amelyi még azépités során leégett és ezért maradt nálunk. Gondolom az orosz bitzonságiak mondták jobb ha
Magyarországon megy tönkre mégegyszer a hajó és nem vették át,de azért a SZOT-nak jó volt.Az eggyik SZocialista Forradalom volt a másik azt hiszem Budapest. CSak 70 darab készül belőle mind orosz megrendelésre. Elég sok képet szedtem össze rolúk és jobban néztek ki mint a mostani kabinosok. Persze sohase jártam a fedélzetükön .Talán valamelyik hajós szolgált rajtuk vagy kié volta a személyzet a MAHART-é?
Köszönöm a megfejtéseket, valóben egy készülő tolóhajó vízrebocsátását látjuk. Ami érdekes, hogy minden fakszni nélkül, egyszerűen becsobbantották a vízbe, majd egy autódaru segítségével fejezték be az építést.
A toló 4000 lóerős és a Missisipin tologatja a szenes bárkákat. A hajó teljes építése megtekinthető a neten, sőt van poziciós listája is. Pl. 16.-án 6:00-kor az LMR (Alsó Missisipi) 114 miles-nél völgymenetben.
Apropó nem tudja valaki miért nincs mahart pozíciós lista mostanában.
A vízibusz az egykori Dunaföldvár, már volt róla többször szó itt a topicon. A Rábán áll. Gyerekkoromban (ami nem volt nagyon régen) idáig jött még egy iparvágány, ugyanis korábban itt is rakodták az uszályokat. Én még egy-két 800-as köves uszályt láttam itt kikötve.
A zöld-fehér, vikingesre giccsesített hajó egy egykori tanyahajó.
Utána egy régi 800-as uszály áll. Paksról hozták fel kb. 8 éve.
Alatatta egy amerikai hátsó lapátkerekes gőzösre giccsesített régi tanyahajó áll.
Ennyi a győri "nagyhajó-park".
Ez utóbbi három a Mosoni-Duna egykori rakodójánál áll. Gyerekkoromban itt még láttam, amint papucsokat raknak gabonával.
Egy picit OFF. Győr (HB által fonetikusan ejtve: gyééér, de ez nem jelenti a kedves kis város lefitymálását), a sekély folyók és az álló hajók városa (és a néhai, boldog diákéveimé):
HB
Szárnyashajó a Balatonon? Budapest - A tervek szerint a jövőben szárnyashajójárat köti össze Siófokot és Balatonfüredet.
Az új járatnak az lenne az előnye, hogy a két város közötti jelenlegi 40-45 perces menetidő a felére csökkenne - tudtuk meg tegnap Gáspár Tamástól, a Masped Első Magyar Általános Szállítmányozási Rt. igazgatósági tagjától. A társaságnak egyébként két balatoni érdekeltsége is van: a balatonfüredi görög falu, illetve a siófoki Hotel Azúr Rt.
Az új hajójárat főleg azt a célt szolgálná, hogy a déli parton összegyűjtse a tervek szerint 2005-ben elkészülő füredi vízi vidámparkba utazókat. Az ügy még előkészítő szakaszban van, most vizsgálják, tud-e ez a típusú hajó közlekedni a Balatonon. A Masped tulajdonos a Mahart Passnave Kft.-ben, amely a dunai személyhajózást bonyolítja. Azt még nem lehet tudni, hogy egy vagy két hajót állítanának forgalomba, és költségbecslést sem készített a cég.
[napló]
Ma este 6 óra körül egy bolgár toló haladt felfelé az Erzsébet-híd alatt; nagyon olyan volt, mint ami ebből fog kilátszani, ha a tervek szerint ér a vízre...
Méghozzá úgy nézem, a tatjából következtetve svájci lesz, mintha a swiss-ships oldalán láttam volna hasonlókat.
Jó nagy csoport mondhatta vissza a pénteki utat, mert velünk együtt öszesen 29-en leszünk a Sólymon Bécsig, és asszem még ugyanennyien akik csak Pozsonyig mennek. Azt mondták, csak az elmúlt napokban vált biztossá, hogy a Sólyom lesz, én azért ennek jobban örülök, mert a Vöcskökön már voltam :)
Tegnap édrekes élményem volt, igaz, csak az internet jóvoltából.
A siófoki webcam-en néztem hosszasan, ahogy a Baross komp átrendezi a kikötőt... Érdekes volt látni, ahogy oldalára kötve vonszol fel és alá katamaránt, 400-ast, valamint kisebbeket 2-3-as csokorban. Ide tette-oda tette őket, majd berendezte a legtöbbet a sóly, illetve műhely előtti részre (ami a cam-en nem látszik).
Gondolom ez már a téli leállás jele.
Az meglep, hogy a katamaránok is leálltak (bár a Füred nem látszik a cam-en), de néhány éve ilyenkor a Siófok még javában Balatonfüred körül vitte a német nyugdíjasokat nap mint nap.
Egyébként tisztelet a BHRT-nek, mert úgy tűnik az utolsó percekig a Fonyód-Keszthely-Lelle hármas jár a keleti medencében, ergo nem a vízibusz-konzervdobozokkal kell utazni (annak a néhány utasnak sem, aki ilyenkor utazik).
A "csúcs" ebből a szempontból az volt, amikor 2000-ben április 22-én húsvétkor indult a hajóforgalom, már akkor olyan kánikula volt, hogy fürödni lehetett, minden tele volt kirándulóval, és a Dörgicse-Földvár párost indították a jónépnek (=a két hermetikusn zárt vízibuszt).
Igaz a következő hétvégén korrigáltak a Füred katamaránnal, én meg még soha nem utaztam áprilisban katamaránon menetrend szerinti járaton :-)
Ja, és a nyitott fedélzeten már nem lehetett leülni, tehát kellett is a kapacitás!
Az eddigi adatok szerint 10 halottja és 34 sebesültje van a New York-i kompbalesetnek. A Manhatten és Staten Island között járó komp a viharos időben nekicsapódott a kikötőgát cölöpjeinek.
A baleset okát egyelőre nem tudják, a kapitányt kihallgatják. A kompot főleg a helyi ingázók és a szigeten levő Szabadság-szoborhoz utazó turisták használják, naponta több mint hetvenezren utaznak így. A baleset még a szerda délutáni csúcsforgalom előtt történt. A hajóra körülbelül hatezer ember fér föl, de azt nem tudni, hogy hányan voltak a fedélzeten.
Szörnyűséges tragédia, de nincs arra utaló jel, hogy szabotázs, vagy merénylet állna a baleset hátterében - mondta szerda este Michael Bloomberg, New York polgármestere, amikor kiment Station Island-re ahová Manhattanből érkeznek a kompok, és ahol az egyik komp kikötéskor teljes sebességgel nekiütközött a rámpáknak. A súlyos balesetben eddig legalább tízen veszítették életüket, és csaknem három tucatnyian sebesültek meg.
A polgármester szerint az erős szél okozhatta a tragédiát. Mindazonáltal teljes körű vizsgálatot rendelt el. Az esetleges merénylet miatti aggodalmak egyébként szinte minden nagyobb balesetnél megismétlődnek itt, az Egyesült Államokban, és ez érthető is. 2001 szeptember 11-e óta az amerikaiak jobban összerezzennek, könnyebben megrémülnek, ha valahol valami tragikus baleset történik.
Sziasztok Urak!
Látszik, hogy megjött a víz! Tiszta nyüzsi volt a kabinosok tájékán. Másfél órán belül: Ment az AROSA, jött a Monet és áthaladt a Steaua Dunarii. Nekem az tetszett, hogy az Arosa-nak alig volt farhulláma, szinte kettévágta a vizet, ami bezárult mögötte. Tegnap este a kereskedelmiek nyüzsögtek, a ZALATIBOR nevű jugó tolt hegynek hat terheltet, de még 3-400 méterrel mögötte is méteres hullámok voltak. Aztán egy Wien osztályú ukrán toszigált felfelé négyet, ha jól emlékszem és egy valamilyen ment eggyel a sor végén. Az a hatos karaván tetszett, de nem szivesen csónakáztam volna mögötte!
muggli
A legutóbbi topictalin említettem, hogy van arra lehetőség, hogy kedvezményes áron mehessünk szárnyashajóval Bécsbe és Pozsonyba.
Október 24-én van idén utoljára erre lehetőség.
Amúgy ezekre az utakra elég gyorsan szét szokták kapkodni a jegyeket, de most azt hiszem lemondta 1 csoport és lesz még hely a Sólyom II-n.
Ha valakit érdekel, hívja a 318-0151-et, ez a Budapesti Ismeretterjesztő Társulat száma.
Jegyet venni csütörtökön 10 és 11 óra között lehet. A cím: Bp. VIII. ker. Múzeum utca 7.
A kedvezményes jegy ára 12800 Ft, amelyben benne van a visszaút ára is, ami busszal lesz.
Reggel 6-kor indul a hajó, 12. 20-ra ér Bécsbe. A busz este 7-kor indul és este 10-re érkezik meg.
Azért éri meg nagyon, mert a menetrendszerinti járat nemcsak drágább, de később érkezik jóval és már nem sok idő lenne szétnézni Bécsben.
Arról nem is beszélve, hogy vissza is érünk még aznap.