Amit elfelejtettem, előfordulhat, hogy tényleg az MVP fogja felújítattni a gépet, mivel rendelkezik vonatfűtéssel, és a maximális vonatfűtési teljesítmény (460 kW) melett is olyan vontatasi teljesítményt tud nyújtani, mint az M61 sorozat. Így megoldható lenne a téli Nosztalicskázás is. Remélem megvalósul.
M63.003 MVP szerint Szeptember 22.-e után kerül Szombathelyre, ahol előreláthatóan 2-4 hétig fog tartozkodni.
Arról már külömböző hírek keringenek, hogy mennyire lesz szétkapva a gép. DGKUm szerint nem fogják nagyon szétkapni, mások szerint mozodnyszekrényig bontják. Amit én halottam:
- a mozdonyszekrényt feldaruzzák
- a forgovázat szétszedik és bemérik
- a TC motorokban marokcsapágyakat, tekercselést stb. le ellenörzik
- a főgépcsoportott(Diesel-motor+Genrátor)kiemelik, majd leellenörzik a motor alkatrészeit, a genrátorokat bemérik, esetleg le is próbálják.
Nem tudom ebből mennyi fog megvalósulni, remélme minéll több.
csak 250 kgos darab??? Ezert karvoltkinyirni a 004et, mert allitolag a Ganz osszerakta amikor visszavontak a tobbi geppel egyutt. Nem lehet hogy ez a baleset direkt volt? Szabotazs, vagy valami ijesmi?
Üdv mindenkinek!
Tudomásom szerint az M63-as fögenjének 250 kg-s darabja egy fülkébe esett be ahol az ott tartózkodó postai alkalmazott nem sérült meg,azonban egy vasutast a kivágódó fülkeajtó súlyosan megsebesített.
Ez ma teljesen mindegy, foleg a nehai 004 szemszogebol. O mar legalabb az Orok Tolatokon jarkal, es sosem fog mar felrobbanni semmije sem:( Es milyen mocskos egy dolog volt ez is, a 003at sem akartak megtartani, csoda muve, hogy most is megvan meg.
Hallottam eztazt, bar ez SZERINTEnem 100% hogy igaz:
A Gyik sorozat selejtezese allitolag abbol eredt (reszben) hogy a 004 ugy felrobbant, masfelol pedig az utolso evben az elozoekhez kepest tobb penzre lett volna szukseg a fenntartashoz, es Sm egy olyan keressel fordult a vezig.-hez, hogy mivel az M63 rendelkezik vonatfutessel, kitesz egy M62+rezso kombinaciot, emeljek fel a mozdonyok eves fenntartasi keretet egy M62+rezso-ra kapott osszegre. Ezt par honapja meselte valaki a Buzullson. A lenyeg nem itt van. Egy olyan tortenetet hallottam, hogy allitolag 1996ig ki lett utalva a fenntartasi osszeg az M63 sorozatra, 8 gepre(Sm en sosem volt ennyi), de ez a lovet Sm sosem kapta meg. Ez a dolog meglehet hogy kitalacio, bar nemtudom ilyesmit miert talalnanak ki. Mindenesetre ha ez igaz, akkor eleg ugyesen csinaltak a dolgot:(
Emlékeim szerint a baleset Nagysimonyi megállóhely környékén történ, gondolom Offa azért szerepel és szerepelt a híradásokban mert a közelben lévő nagyobb állomás volt.
En is igy tudom, volt olyan lamer is, aki tobb ember halalarol beszelt, valojaban azonban egy ember serult meg, igaz, o sulyosan. Hogy tulelte e a seruleseket azt nem tudom. Mindenesetre a 004 nem elte tul:(((
Én Bárdos Imrének hiszek:
"1985.01.07. Ostffyasszonyfa : M63 004
A Budapest Szombathely között közlekedő délutáni gyorsvonat mozdonyából menet közben kirepült a fűtőgenerátor forgórésze és visszaesett a vonat első kocsijába. A több mázsás alkatrész az első peron utáni egyik boxba esett be, ahol szerencsére nem volt senki. Súlyosan megsérült viszont egy, a szomszédos négyes ülésen tartózkodó vasutas, akit a szombathelyi kórházba szállítottak.
"
Nem indokolt, de volt, es most is van jopar olyan vezer, aki szeret brutalisan banni a geppel.
Mellesleg egyes pletykak szerint a 004et akkor nem is a vezer vezette, hanem idegen tartozkodott a vezallasban, gondolom valami "hobbi-vezeto vasutbarat". Barmi is tortent, nagyon csunyan vegzodott:(
"en szentul 18a ra emlekszem,de lehet h igazad van es 17a;)"
Biztos, hogy 17a, mivel 18a fokozat nincs... :)
A 004 generátor robbanásánál meg nagyban közrejátszott, hogy anyaghibás volt a főgenerátor, és ezért (is) ment galyra. Egyébként tudtommal éppen egy 5 vagonos gyorsvonatot húzott amikor történt a baleset, tehát nem nagyon volt indokolt a 17a végállása.
A másik érdekesség, hogy amikor Ganz visszahívta a Gyíkokat generátor cserére, felajánlotta, hogy a 004-et is üzemképessé teszi, de azt valamilyen okból nem küldték vissza.
en szentul 18a ra emlekszem,de lehet h igazad van es 17a;)
Ami a hajtomu tulterheleset illeti, a generator eseteben a maximalis fordulatszam 1600 korul van, a diesel motort a gyartomu szerint meghatarozott ideig 112%os fordulaton is uzemeltetheted. Ez a SNCF/UIC illetve a haditengereszet altali tesztek soran is bebizonyosodott. a 18 PA4 eseteben ha jol tudom 17 percig uzemeltetheted 110-112%os teljesitmenyen. Mas kerdes hogy a fogenerator torzios kapcsolasa hogyan birja ezt, illetve maga a fogenerator mit szol ehhez.
A 17a fokozatban elerheto teljesitmenyekre, mint irtad isgyorsitasnal, illetve nagy tomegu elegy megmozditasanal van szukseg, de elkepzelheto az, hogy (pl 004 esete) meg volt buheralva a VESZ, vagy brutalkodni akart a vezer. Nem tudom hogy a robbanas 17a ban kovetkezett e be, erre van esely hogy igen...
Elöször: nem 18a hanem 17a a fokozatmentes rész.
Másodszor: A VESZ egyik ordító hibája, hogy a motor vészleállítása csak 1765-ös fordulaton történik meg, miközben a motor ideiglenes megengedett legnagyobb fordulatszáma és a generátor legnagyobb megengedett fordulatszáma is 1650 fordulat/perc, így engedi mind2 túlpörgését. (ennek meg is volt a következménye a 004 esetében)
Harmadszor: A 17a fokozathozz üzemszerűen 1500-as fordulat tartozik, de indításnal ha jól emlékszem 2 percig a 1650-es fordulat megengedett. Ezenfelül a motor fordulatszáma 1500-ra emelkedik, ha bekapcsolják a magasfordulatú (50 Hz-es) vonatfűtést (UIC kimondja a stabil 1500v/50hz-t a vonatfűtéshez, az M63 gépek generátora ezt csak 1500-as motor fordulat mellet tudta biztosítani) és/vagy bekapcsolják a nagyteljesítményű légsűrító módott.
Negyedszer: a 17a fokozatt (nagyjából) lineáris vontatómotor áram szabályozást tesz lehetőve (pl Gigant), 52%-os teljesítménytől 100%-ig (amennyiben vonatfűtés nincs bekapcsolva, mert akkor 100% a 18. fokozat), és ezalatt a motor fordulatszáma végig 1500 (ha jól emlékszem már a 16. fokozattól), a névleges teljesítményt a motorból a 17a végállásában tudod kiszedni, de nemhiszem, hogy sokáig szükség lenne a névleges teljesítményre, max gyorsításkor illetve a vonatfűtéshez, de ekkor csak kb 1700 kw teljesítmény jut a főáramkörnek, 100 kw a segédüzemnek a maradég meg a vonatfűtés. SZVSZ tehát csak NAGYON szélsőséges esetekben lehet túlterhelni a Diesel-motort.
Gábor
Igen, igazad van. a VESZ elvileg fel van keszitve a kortuz vedelemre, namost a kerdes az hogy az M63 ban alkalmazott tipus is kepes e erre;)
Viola Istvan nagyszeru leirasaban, mely az oldaladon is fent van, utal ilyesmire, hogy minden fokozatban, illetve 18a fokozatmentes vezerlest lehetove tevo szakaszon is figyeli az aramerosseget, illetve az ingadozasokat. vannak ellenorzoaramok, illetve az armaturaaramok alapjan hoz dontest a rendszer, hogy belefer e a tartomanyba avagy sem. Beallitas kerdese, hogy a VESZ mekkora toleranciaban kezelje az aramlokeseket, illetve ingadozasokat. ha oly merteku aramlokest kapott a vontatokor (marpedig kapott), akkor ez a a VESZ szamlajara irhato, vagy az rosszul volt beallitva, talan ki is volt iktatva. Foleg a vege fele volt gyakori, hogy sok vedelmet kiiktattak.
M63 eseteben szvsz a 18a fokozat jelenthetett problemat, mertugye 18atol felfele fokozatmentesen lehet szabalyozni a motoraramot. Ennek felugyelete joval pontosabb vezerlest kivan meg, mint a fokozatoknal. 1-18 fokozatikig be van allitva egy minimalis fesz/amper hatar, illetve egy maximalis,ez a tolerancia, ha ezt tullepi, leszabalyoz a VESZ. Gigantoknal is gyakori problema, hogy ugymond "tulszabalyoz" a VESZ. tul eroteljesen noveli illetve csokkenti a vontatokorok aramat, illetve aktivizalja a villamosfeket (mar ha van ilyen a gepen), es ezzel izgalmas hatasokat produkal egy felkeszuletlenebb mozdonyvezeto szamara. Nemreg a V63 010 allt ilyen gonddal, a forgovazcsereje elott. Az M63nal Viola Istvan dokumentacioja szerint egyszerubb szavakkal elve "kitaposhatjuk a gep lelket" a 18a fokozattal, itt a dizelmotor kozel a felso teljesitmenyhataran dolgozik. Megeshetett, hogy rossz beallitas illetve gonosz banasmod miatt kapot hirtelen aramloketet a vonatokor(ok), es ez vezetett kortuzhoz-ugyanugy, ahogy a gigant sem preferalja a hirtelen valtoztatasokat a motoraramokon, bar ott a VESZ resen van, es leszabalyoz. Meg egy ok, hogy miert ne tartsak meg az eredeti vezerlorendszert;)
Hali!
Szvsz a vontatómotor körtűz is vezérlési problémára vezethető vissza, mivel egyenáramú gépnél a körtűz igen nagy áramlökéssel jár, amit a VESZ észlelnie kellet volna, és közbe is kellet volna avatkoznia. Valamelyik leírásban benne is van, hogy a VESZ tartalmaz körtűz védelmet is, de erre nem esküdnék meg. DGKUm-ot majd felhívom vagy küldök neki mailt.
A protok valtozatlan gyari turbokkal jartak, alant felvazoltam a tipusukat is, Hispano Suiza gyartasu, sajnos a konyv nem ir a feltolto pontos adatairol, csupan ennyit emlit meg rola.
Az egesteri elemek modositasaval mar inkabb szamithatunk nagyobb teljesitmenyre, mint csupan a turbocharger basztatasaval.
Ami a 006ot es tarsait illeti, kar ertuk, de erdekes milyen koran meghibasodtak, es a 006nal is a vezerlessel kezdodott...
Hali!
M63 006,007,008:
A 006 kikerült a gyárból, megvolt a fútópróba, fővizsga stb, megcsinált 1 vagy 2 fordát (azthiszem, hogy 6 napos fordájuk volt anno), majd valamilyen piti vezérlőköri problémával lefküdt, 1-2 napig próbálták életre pofozni, de közben a 001-nek megfeküdt az indítórendszere, így a 006-ból átszerelték azt a 001-be, innetől alktrész-mozdony lett.
A másik kettő ha jól emléxem turbófeltöltő-repedés és vontatómotor kőrtűz miatt feküdt meg (szvsz elég lett volna 006-ot szétkapni, turbófeltöltőt és a vontatómotorokat átrkani másik 2 gépre).
A túrbót és a befecskendezést azért változatták meg, hogy nagyobb teljesítményű legyen a motor, valami minimális növekedést el is értek, de ez elhanyagolható.
A várt teljesítmény növekedést az aluminium dugattyúk gömbgrafitos öntöttvas dugattyúkra való cseréje, a hatlyukú egőfej egylyukúra való modósítása és a hajtórúdcsavar nagyobb szilárdságúra történő cseréje hozta tudtommal, de erről DGKUm tudna pontosabbat és bővebbet mondani. A túrbófeltöltő típusa BBC-VTR 320, a protókon nem tudom milyen feltöltő volt.
" de ezt a festést nevezik a nullsorozatos gépek eredeti festésének."
Tulajdonkeppen ezt akartam kinyogni en is;))
GaGe, neked sincs, semmi keped, vagy infod a 006/007/008 Gyikokrol? Szegenyek igen koran elestek, lehetne vitatkozni rajta hogy ertelmetlenul, vagy kenyszerbol volt e igy. Nem ismerjuk az akkori viszonyokat, lehetosegeket, illetve az akkori alkatresz utanpotlasi helyzetet. Ugy tudom, hogy az emlitett gepecskek alkatreszbanyakent szolgaltak evekig, majd miutan elfogyott beloluk minden, mentek a kes ala. Erroltudnal korbekerdezni Fcben par embert? Ott talan meg van aki emlexik azokra az idokre. Esetleg DGKUm tud valamit a dologrol.
Van itt meg egy tema.
Hogy miert modositottak anno a Pielstick fele turbochargert. Ismereteim szerint nagyobb teljesitmenyt vartak tole, de jol mellefogtak, mert a agyari Pielstick rendszer jobban uzemelt.
Az eredeti Pielstick chargerrol par szo a motor gyari katalogusabol:
A PA4 V 185 motorokhoz nagy nyomasu turbofeltoltot alkalmaztunk, levegos hutessel(intercooler). Bizonyos alkalmazasokhoz a motor szallithato intercooler nekul is.Intercooler nelkuli kivitel opcionalisan valaszthato. A turbofeltoltok HISPANO-SUIZA, ritkabban BROWN BOVERI gyartmanyok (a Gyikban az elobbi uzemelt). A feltoltok parhuzamosan a hengerek tengelyevel helyezkednek el, megfelelo tamasztekokkal rogzitve. A 16/es 18 cilinderes valtozat (16 PA4 V185, es 18 PA4 V185) ket turbofeltoltovel rendelkezik. Minden henger szivocsonkja (bemeno levego) egyazon oldali sorrol van taplalva. A 12 cilinderes (12 PA4 V185) valtozat eseteben csupan egy turbofeltoltot szereltunk, ez szolgalja ki mindket hengersor levegoigenyet dupla intercooleren keresztul. A 6, illetve 8 cilinderes verziok (6 PA4 V185, es 8 PA4 V185) motorok eseteben csak egy intercooler vegzi a levego huteset.
A levego hutok kulonbozo vekony csovek rendszere, melynek huteset alacsony homersekletu vizkor vegzi.
A turbofeltoltok vizhutesuek, huteset a motor kulso hengerhuteseinek vizkore vegzi.
A turbinahoz vezeto gaz csatornak a cilinderek szamanak megfeleloen tipusonkent valtozo; a cilinderek gaz kivezeto csatlakozasai egy focsatornara vannak kapcsolva, es megfeleloen elrendezve, hogy az egesterbol tokeletesen tavozhasson a kipufogogaz.
Tehat, a Gyikban uzemelo 18 PA4 nel a dupla turbofeltolto alkalmaza indokolt lehet, hogy megfeleloen ki tudja szolgalni mind a ketszer kilenc cilindert. Mi egy feltoltosre alakitottuk at, s a mar emletegett tulhevules,ami repedeseket, majd kesobb gaz szivargast okozott, oriasi teljesitmeny veszteseggel jart. Valoszinunek tartom, hogy a szimpla turbofeltolto huteset tovabbra is a motor vizkoreibol oldottak meg, holott az egy feltoltore eso sokkal nagyobb hofejlodes miatt sajat hutesrendszert kellett volna kiepiteni.
Meg nehany erdekes informacio a PA4 motorokrol:
1970 vegen, a PA4 motorokat egyre nagyobb szamban gyartottuk, 1971re elerte a 12.000 cilindert. A fejlesztes soran szerzet 10 evnyi tapasztalatra tamaszkodva motorjaink a legkulonfelebb kondiciok kozott is helyt allnak.
A PA4 V185 motorok sokesetben sikeresen tesztelve lettek tobbfele alkalmazas kereteben.
-840 oras megbizhatosagi teszt 1964 aprilisatol, szinten az SNCF szamara
-450 oras tengereszeti minosito proba 1965 juliusaban egy 12 cilinderes valtozaton, a francia tengereszet altal.
-100 oras UIC teszt az SNCF szamara egy soros elrendezesu 6hengeres valtozattal
A motorok a vasuti jarmuvek meghajtasan felul gyakran elofordulnak tengereszeti alkalmazasoknal, illetve mobil eromuveknel, utobbi esetben a 18 cilinderes valtozattal.
Ha tovabbi reszletek erdekelnek Benneteket, azokat is beirom.
Festés:
A 003,004,005 biztos, hogy full sárga homlokfallal jött ki a gyárból, az utána jövők viszont már nem tudom milyen festést kaptak, de ezt a festést nevezik a nullsorozatos gépek eredeti festésének.
A "művészlélek":
Emberünk nem válalta a nevét a még az emailben sem, mivel ilyen címről jött a mail: m62@says.that.dvm10.suxx.hu . Amikor válaszolni akartam neki, akkor meg visszadobta az smtp server, hogy dsn hiba, ilyen domain nincs...
Ezekután mindenki eldöntheti, hogy az illető a gerincesek vagy a puhatestűek rendjébe tartozik-e.
Weboldal:
Frissítve lett, felkerül egy átdolgozott összehasonlító táblázat és a müszaki adatok alá a fékerő és terhelési táblázat.
Http://m63.oldstars.hu
Utolso megjegyzes a topic-dologban: Vissza is keresheto, ha jol emlekszem, pont V43 1073 topictarsunk kerdesere jott egy ilyen valasz: "Ennek nem a vasutgepesz topicban lenne a helye?", s erre Jozsga valaszolt: "Nem". Masfelol: Par honapja a Csorgo volt a tema, ahol nohab topictarsukkal vitatkoztunk. Eredetileg masrol szolt a vita, de a vegen Nohab vs Csorgo lett belole. Ami ertelmetlen, szerintem. Ket teljesen mas gep, egyik DHM, mig a masik DVM, mas teljesitmeny kategoria, s mindketto mas celokre lett tervezve. Es ha szoba kerul valamelyik gep, orokke ilyen vitak alakulnak ki. Szal a lenyeg a lenyeg, itt M63 rol lesz szo, es nem M63 vs Nohab, meg x vx. y gepek ertelmetlen, sok esetben alapveto informaciokat is nekulozo dobalozas, meg istenitese egy bizonyos gepnek. Szerintem a legtobb vasutbarat, es vasutas, aki szereti a vasutat, nem egy geptipusra orientalodik, nem suxolja agyon azt, ami nem nohab. ITT es MOST reszemrol befejeztem az ilyen hasonlitgatasokat, M63 topicba legyen helye csakis M63nak;)
GaGe, en meg nem kaptam ilyesmi levelet, amit ide ideztel, de ha valaki igy kocsogozne, nem uszna meg, az biztos.
Engem pl megszoltak mar erte, hogy miert pont a csorgo a kedvenc dizelem, miert nem a nohab, mert az illeto "ugy hallotta hogy azok a jok, a csorgok meg szarok" Vannak ilyen emberek, ennyi..Nem szamit hogy annyit tud a vasutrol, hogy gurulo dobozok egymas utan sorban, amiket nem kell pumpalni, de van "szakvelemenye".
Gyik festes tema:
Ami azt illeti, elgondolkoztam rajta, es nem is tudom ha most rajtam mulna, milyenre is festetnem le;) Mert a 001/002 regi festese ugy a gyari, amit a Ganz talalt ki a muszereknek. Namost a fullsarga homlokfalas talan mar a MAV szinterve? Es a sorozatgepeket ilyenre kertek a gyarbol? S kesobb egysegesitettek oket?(sm-i festes stilus).
Most igy belegondolva, talan a bordo-szurke lenne az igazi neki, leven az az M63 eredeti, azaz a gyarban kitalalt festes. Az mas kerdes, hogy sosem jart ilyen szinekben. Ez valoban a 2143 esete, csak kicsit jobban meg van keverve a vasallas temaja;)))
Ezzel az erővel akkor mindenki visszahúzódhatna a sját "fórumár" mivel valaki "okos" volt és nem bírta elviselni más érdeklődését egy számára irreleváns témában. Ezt nem tudom másképp minősíteni mint bunkóság, mármint azt, hogy valaki beszól azért mert valaki mást tökmás dolog érdekel.
Ha végigolvastad a fórumot tudod, hogy mindíg vannak visszatérő vitaforrások (Nohab vs. Szergej stb) amelyek során eléggé erős véleménykülönbségek alakulnak ki mégsem szaladt még el senki sem a sebeit nyalogatva a sarokba.
A dolog harmadik oldala pedig az, hogy sok ember akik esetleg fontos infókkal rendelkeznek a témában, viszont nem annyira elkötelezettek, azok nem fogják ezeket az információkat megosztani veletek mert nem olvassák ezt a fórumot csak azért, hogy azt a számukra lehet, hogy nem is fontos dologt leírják ide nektek.
Lehetne tudni mailban azt, hogy ki volt ez a művészlélek?
Engem meg zavar ugyanaz a kérdés minden hasonló témájú topicban.(Terhelés,képek,infók kérése)Van Taurus,NoHab mániás is,de tudjuk tolerálni egymást.
Amíg egy helyen volt minden ki lehetett szűrni a számomra érdektelent.100 kedvencet nem fogok nézegetni.Akik így vannak azok nem fogják állandóan nyomon követni az alfórumokat.
Szerintemis kellett ez a topic,mert a Vonatbuzulls így is már régen 180%-osan túlterhelt!! ISZONYATOSAN SOK FÉLE téma kerül ott elő, és keresztbe-kasul vannak a válaszok, néha oldalakkal arrébb, stb... Már régen lemondtam róla, hogy abszolút követni tudjam! Az ott már némiképp barátságtalan, átláthatatlan, és túl SOK naponta ami összejön egy topicon belül! Mind témában, mind hozzászólás mennyiségében, mind szöveg terjedelemben. Már régen "bontani" kellett volna al-témákra, teljesen zagyva lett! Értem én, hog yne legyen 20 vasútas topic, de inkább legyen több, és csak azt olvasom amelyik érdekel, és abban "csak" 1-oldalnyi hozzászólást, (de témába vágót!!) mint napi 7-8- oldalnyi betűhalmazt, aminek a 2/3-a "rizsa" részemre, de muszáj elolvasnom, mert akkor hogy szűröm ki belőle az "izgit"? Szóval jó ez így no! ... és igen, legyen csak NoHAB-os fórum is egészen nyugodtan!:-)
Hagyjátok már ebbe ezt az M63 istenítést, annak a roncshalmaznak régen a kohó fenekén lenne a helye, le se kellet volna gyártani, a Nohab külömbenis sokkal megbízhatóbb és jobb gép, de szerintem még az M62 is jobb nála, a Ludmilákról nem is beszélve.
Az ilyen maileket én végképp nem értem. Ha valakinek valami nem tetszik, akkor miért nem vállalja a véleményét a nickjén az adott topikban, s miért privátban sompolyog?
Ez a mostanában sokat emlegetetett "selyemzsinóros" stílus szvsz eléggé erősen a gerinc kóros hiányára vall.
Várom a maileket:)!
Sziasztok!
Topicdarabolás:
SZVSZ igenis kelett ez a topic, mert a Vonatbuzulásban leírt dolgokból csak az érdekel, ami számomra informácíót hordoz, (pl Desirok érkezése), de hogy hol hány km-es kitérő van, vagy hogy miért jobb a vasút vagy a busz egyátalán nem. Ezenkívűl ebben a topicba szabadon lehet beszélni az M63 gépekről, anélkül, hogy bárki ilyen E-mailt küldjön:
"Hagyjátok már ebbe ezt az M63 istenítést, annak a roncshalmaznak régen a kohó fenekén lenne a helye, le se kellet volna gyártani, a Nohab külömbenis sokkal megbízhatóbb és jobb gép, de szerintem még az M62 is jobb nála, a Ludmilákról nem is beszélve." Ez akkor jött amikor arról volt szó, hogy mér M63 és miért nem Ludmila vagy Schulczer Dieselek jöttek.
Festés:
SZVSZ a full sárga homlok és a fehér főkeret a meggypiros mozdonykasznival az eredeti festés, az utána lévő fehér rácsos festés (amikor már a pályaszám rá volt festve a gépre, és rács volt a homlokabalakok előtt) a legrondább, a Szombathelyi Fekete-Vörös pedig a legszebb, a 009 is ilyen festéssel mászkált a végén. A jelenlegi festés is jól nézne ki, ha nem az előző festésre lenne ráfújva és a MÁV felírat ott lenne a homlokfalon, mert igy elég üresnek hat. (leszámítva a felpatoggzott festést az előző pályaszámról) Ezzel a festéssel viszon soha nem közlekedett.
Az átfestés akkor történt meg az utolsó színmintára amikor a többi Szergej meg Csörgő, meg Nohab gépek festése is egységesedett a kvázi közös, egységes színtervben.
Egyébként a Csörgők jelenlegi festése a sorozat 4. verziója. Elős volt a telibe vörös aztán jött eza szürke csíkos (a'la M41 2143) aztán jött a majdnem mostani, csak vörös csillag nélkül és végül a mostani.A remot verzió meg így az 5.:-)
Egyébként az 1 és 2-es gép is megkapta az egységes festési terv szerinti festést azaz az utolsó verziót, nem jártak örökké azzal a vörö-fehér festéssel (ezt te bordó-szürkének írtad lehet, hogy ahány szem annyi verzió).