kisviz:
Úgy tudom a Szabadság-híd felett a jobb parthoz közel (Bár mások szerint meg a Lánchíd alatt szintén a jobb parthoz közel) van egy szikla, amit ínség sziklának is hívnak, és 54 cm-s Vigadói vízmérceszintnél bukkan ki. Namost én 83-ban hatéves voltam, és meglehetősen nem emlékszem erre az alacsony szintre, de a fenti sziklával kapcsolatban, még annyit, hogy az 1940-50-es évek fordulója tájékán, (márha akik mesélték jól melékzenek) látszott.
Aki tud az helyesbítsen, ill kiegészítsen engem
Ismerem Viking kolléga honlapját, de ott csak nagyon általános adatok vannak, nincsenek a hajók részletezve, azért érdeklődtem. Egyébként érdekelnének a dunai hajók műszaki adatai is, csak nagyon kevés helyen lehet ilyen infót (és képet) találni.
Én most éppen két nyaralás között vagyok, már be van pakolva, kora reggel indulunk, éppen csak benézni volt időm a topicba. Guberaverával a badacsonyi kikötőben találkoztunk, előtte éppen csináltam pár szép képet a Helkáról, meg az Akaliról. Ha minden igaz, a héten készíthetek pár képet néhány lapátkerekesről. Sajnos ezek nem a Dunán lapátolnak...
1976 nyarán igen hosszú szárazság volt; a Szentenderei ágban csak vizibuszok jártak, Leányfalun pl. a pontonnál csak 9 dm volt a vízmélység!
Frissítettem a BALATONI HAJÓK oldalt. Újdonságok: Felkerült a Keszthely ms kormányállásáról és gépházáról készített képanyag (leírás még nincs hozzá). A "komp kormányállás" részben ("Technika" fejezetben) a felkerült képanyag mellé elkészült a leírás is.
Egyéb: tud valaki valami műszaki infót a dunai kabinos üdülőhajókról (működés, meghajtás, kormányrendszer, motorok, esetleg belső képek)?
Eduscho Szilárd a hétvégére frontot mond esővel, ha mégsem, akkor megdőlhet a 68. Mennyi egyébként a Duna megatív rekordja Pestnél? És mennyinél kerülhet bajba a hajózás? (Itt leginkább arra gondolok, hogy a kikötő pontonok egész egyszerűen nem érnek bele a vízbe, most sincsenek messze a kövektől.) Vagy áthelyezik őket?
Bocs, asszem bf barátunk nem a saját hajóján nyomult a szalagért, hanem egy másikon. A dunai vitorlás valszeg holnap du kerül vízre Hároson.
Mit szóltok a kisvízhez? Csütörtökön lesz vagy 110cm Bp-en. Néztem az archívumot, az uccsó nagyonkisvíz 1983. 11. 24-én 06 órakor 68cm volt. Emléxik erre valaki? Asszem akkor a Paksi és a Battai erőművek hűtése sok fejtörést okozott a mérnök uraknak.
De jó lenne, ha lenne magyar közönség, aki igényelné! De amíg nincs, addig miért ne keressünk az amúgy is idelátogatókon!
Ha a Fortunát, vagy a Captain Danielt működőképessé tenné valaki, tudnának olcsóbb utakat csinálni. De nem működnek sajnos...
A francia cég a CroisiEurope, akiknek 5 hajója rendszeresen jár ide, hamarosan beindítja a tiszai járatát!
Erről többet nem tudok, csak azt, hogy a legelsők lesznek a Tiszán.
Aki tud valamit erről, írjon!
Elég baj! Tisztra Zimmer Frei érzésem van! Mindent a külföldinek, a magyar le van szxrva!
Aztán csodálkozunk,ha a külföldiek a saját országuk cégeinek szervezésében jönnek és nem a magyarokéban. Más országokban megbecsülik a sajátjaikat.
De ez nem egy ilyen ország, itt ami magyar az legfeljebb szitok lehet.
Ezek után ne tessék azon siránkozni, hogy hová jutott a magyar hajózás!
Nem a magyar utasokkal kell számolni!
A kabinosok fele svájci. Nem svájciakkal van tele, hanem amerikai, japán, német utasokkal.
A németek az utóbbi pár évben megtöbbszörözték a hajóik számát.
Az ukrán, román, bolgár hajók is a nyugati turistákat viszik.
Amíg volt hajógyártásunk, sorra készültek a szovjet megrendelésű hajók, abból csupán 1 lett a miénk a Szocialista Forradalom, a cseszkóké meg a Druzba.
Szerintem a Druzba sem jár már.
Ne aggódj a topic miatt, egyrészről nyár van, és a legtöbb (általam látogatott) fórum látogatottsága jelentősen csökkent (még az állócsillag "vasútmániás"-é is), + az elmúlt hetek indexes haldoklása is gondolom sokaknak elvette a kedvét...
Megvásárolható a legújabb kiadású HSZ. A június 13-án megjelent Közlöny tartalmazza a módosított kiadást.
Annyira nincs víz a Dunában sem, hogy a Szentendrei dunaágban vannak helyek, ahol 4 dm-ek vannak a hajó alatt. Emiatt szinte alapjáraton lehet csak ketyegni, mert húzza a vizet a hajó piszkosul. Az előrejelzés szerint még apad.
(a Viking Spirit szerintem nem most volt lennt először, én már láttam)
Én hozzá tudok szólni mindig, de most épp csak Vikinget érdekelheti, hogy megérkezett ma legújabb tesója a Viking Spirit.
Ezzel 12-re növekedett az idén gyártott és Budapestre érkezett kabinosok száma.
Nem értem, ha ez ekkora bomba üzlet és szinte mind ide jön, vagy innen indul, miért nem vesszük ki a részünket belőle.
Lassan be lehet zárni a topic-ot, mert úgy látom elfogytak a témák és az érdeklődés. Ha nem ment volna "bf4002" vitorlázni és nem lett volna zsilip-baleset, akkor az utóbbi napokban senki nem szólalt volna meg. :-( Vagy "muggli" kivételével mindenki szabadságon van?
guberavera (3674):
A Balatoni hajók technikai részletei nagyon tetszenek. Csak én látom úgy, hogy a gépházban nagy rend uralkodik?
ÁÉltalában a gépházban tényleg rend van, a szerszámok a szerszámos táblán vannak sorban, a satupad (ahol van) rendezett. A kisebb sarkokban, eldugottab helyeken (pl. lépcsők alatt) vannak csak kacatok (ez a képeken nem látszik), de a közlekedési utak mindig tiszták, a motorok mindig hozzáférhetőek. Olaj sincs a földön.
Sziasztok,
Hétvégén a kékszalag közepén hajóztunk át Badacsonyból Fonyódra. A katamarán rendkívül óvatosan manőverezett a vitorlások között. Klassz volt látni. A résztvevőknek gratuláció!!!
A kikötőben Zoltikával találkoztam kicsit szomorú volt hogy nem haladnak a dolgok...
Más. A Balatoni hajók technikai részletei nagyon tetszenek. Csak én látom úgy, hogy a gépházban nagy rend uralkodik?
Valaki írt a 8 dm vízállásról a Tiszán. Gondolom mondanom sem kell, hogy ez nem azt jelenti, hogy a Tisza 8 dm mély!
Én is gratulálok a helyezéshez. Szombaton épp a kompokon voltam gépház-kormányállás fotózás céljából és beszélgettem a hajóvezetővel egy kicsit. Azt mondta, hogy elméletileg nekik van elsőbbségük az útjukat keresztezőkkel szemben, de ha úgy alakul általában elengedik a vitorlásokat. A Voith-Schneiderről csak annyit, hogy nincs olyan mozgás, amelyet a komppal nem lehet megcsinálni, egyetlen nehézség van a manőverezésében a nagy tömeg tehetelensége.