Ender, who was Austrian by birth, learnt to paint at the Academy in Vienna. First, he painted pictures on historic subject matters, later, on Isabey's influence, he began to paint miniature pictures. He accompanied Count Széchenyi on his trips to Greece and Italy. He was a teacher of the Art Academy in Vienna. He painted "Civilization of Hungary" for the Hungarian Academy of Sciences. He painted altar pictures, too. Eduard and Thomas, his two sons, were painters, too.
Portrait of Ferenc Széchényi
1823
Oil on canvas, 318 x 220 cm
Hungarian National Museum, Budapest (on loan from the Széchényi
Figyelem! A regénynek csak az első 25-30%-a található az alábbi oldalakon. Kedvcsináló. Persze felmerül a kérdés, hogy minek csinálok én kedvet egy olyan könyvhöz, melynek teljes magyar fordítása nem létezik. Létezik, csak még nem jelent meg. De valószínűleg meg fog, így a kiadóval szemben nem lenne tisztességes (sőt törvényes sem), ha a teljes szöveget publikussá tenném.
Egy
Kettõ
Három
Négy
English Page Emil Applebaum Magyar oldal
Szinopszis
Petrosz Papakrisztosz arra áldozza életét, hogy bebizonyítsa a matematika mindenkori legnagyobb talányát: a Goldbach-sejtést. Számos országban megfordulva, háborúkat átdolgozva küzd elszántan a feladattal, miközben olyan matematikai lángelmékkel ismerkedik meg, mint G.H. Hardy, Srinivasa Ramanujan, Turing, és az ifjú Kurt Gödel. Majd hirtelen, látszólag minden különösebb ok nélkül visszavonul egy görög faluba.
Unokaöccse számára Petrosz eleinte nem több egy különc nagybácsinál, de amikor megtudja, rokona nemzetközileg elismert matematikaprofesszor, kikutatja élete titokzatos történetét. Viharos barátság szövődik közöttük, és a múlt közös felidézése folytán Petrosz ismét megszállottja lesz a híres sejtésnek, de ezúttal épelméjűségébe kerül a kutatás.
Petrosz bácsi és a Goldbach-sejtés intellektuális kaland a világ racionális megismerésének nehézségéről, mindenkinek, aki szereti a matematikát, és azoknak, akik eddig nem értették, mi szeretnivaló van benne.
Jo Tunder válasz erre | adatok | e-mail 2003-12-05 21:55:07 (641)
doxiadis angol kiadoja 1 millio dollart tuzott ki a Goldbach sejtes megoldasara.
1. a Goldbach sejtes igaz, ha n kisebb mint szazbillio.
2. igaz, hogy minden eleg nagy paros szam felirhato
mint egy primszam es ket primszam szorzatanak osszege.
3. az viszont regen ismert, hogy a surusege azon szamoknak
amelyekre igaz a Goldbach sejtes 1.
egyebkent egy malvina baica nevu holgy nemreg publikalta a Goldbach sejtes megoldasat ES a Nagy Fermat Sejtes egy uj bizonyitasat (valami olasz ujsagban, de meg az Math-Scinetet is rajta van). hat eleg vicces referee reportokat kapott.
Doxiadis konyvenek elso par fejezete magyarul letoltheto
a www.sydneyapplebaum.com oldalrol.
szerintem ez a legcoolabb dolog ami a matematikaval tortenhetett (marmint Doxiadis konyve). irt egy dramat Godelrol, a nyaron mutattak be Athenben.
http://www.greece.hu
Általános lap Görögországról és a görög népszokásokról.
http://www.kariatidak.hu/
Kariatidák görög-magyar nők kultúrális egyesületének honlapja.
http://gizi.dote.hu/~hajnal/rutgers/husvet.html
A hazai görög katolikusság
húsvéti ételszentelésének
látványossága, ünnepélyessége.
Bartha Elek írása.
http://www.sopron.hu/hirek/onkormanyzati/december98/gorog.htm
Írás a görög karácsonyi népszokásokról.
http://www.iliosz.hu/
Magyarországi Görög Néptáncegyüttes honlapja különféle írásokkal tarkítva.
http://transilva.homestead.com/files/goroglap/gorogorszag.htm
Írások, hasznos dolgok Görögországról. Mai görög szokások, hagyományok: a hozomány bemutatása.
http://www.hmg.hu/lexikon/mitosz/dyonisos.htm
Dionüszosz-i hagyomány története.
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/vallas/mitologi/html/index.htm
Görög mitológiai írások, szokások, hagyományok.
http://www.btf.hu/~veresm/index.html
Korfu szigetének bemutatása. Képek, nevezetességek, helyi szokások, érdekességek.
http://home.bip.net/sanyi/monika/tm2.html
A görög tánc története, szokáshagyományai.
http://gogreece.about.com/cs/easteringreece/
A húsvét Görögországban. Leírás az
ortodox húsvéti ünnepségekről.
http://www.planetgr.com/wedding_day/tc.htm
Honlap a görög házassági tradíciókról és
szokásokról.
http://www.sfakia-crete.com/sfakia-crete/christmas.html
Írások és képek a görög és krétai
karácsonyi népszokásokról.
http://www.annaswebart.com/culture/dancehistory/today/
A tradícionális és a mai görög táncról
kaphatunk információkat.
http://www.magicaljourneys.com/index_islands.html
Nagyszerűen és minden igényt kielégítően
mutatja be az egyes görög szigeteket és
az ottani szokásokat.
http://www.ultimatewedding.com/articles/get.php?action=getarticle&articleid=888
Részletes leírást kaphatunk a házassági
szokásokról.
http://www.greece.gr/LIFE/Lifestyle/greekstylexmas.stm
A görög-stílusú karácsony bemutatása.
http://www.europeans.co.za/chatintro.htm
Képek, leírások a
függetlenség napjáról,
házassági szokásokról
karácsonyi szokásokról és a
húsvéti hagyományokról.
http://www.geocities.com/Athens/Styx/6504/greek14.html
Hagyományos népi gyermekjátékok.
http://www.amazingcrete.com/traditions_crete.htm
Házassági és keresztelői hagyományokat
mutatja be.
Rádiós szemmel Mount Athos-on
HA 0 NAR - Radócz László - beszámolója
1 rész, avagy a terv sima, a megvalósítás kissé göröngyös útja:
Egy-egy meglátogatott külföldi országról meglehetősen nehéz hiteles képet festeni. A fotók, sőt még a videó felvétel is keveset mutat az adott ország hangulatából, lehetetlen leírni a színeket, a hangulatot az illatokat. Görögország ismert és kedvelt célpontja a magyar utazónak. Talán hazánk fiai közül kevesen jutnak el az európai DXCC körzetek közül legritkábbnak számító Mount Athos (vagy ahogy a görögök hívják: Ajion Orosz) félszigetre.
A hely "misztikus" hangulatát csak akkor érthetjük meg igazán, ha lehetőségünk nyílik saját bőrünkön megtapasztalni a szerzetesek életének nehézségeit, részt veszünk (részt kell vennünk) szertartásaikban és az ezeket követő közös étkezésekben, végiggyalogolunk a félsziget hegyi ösvényein és szinte teljesen érintetlen tengerpartján. Saját szemünkkel is megcsodálhatjuk az Athosz-hegy valóban monumentális (2013 m magas) piramisát és a hihetetlenül kristálytiszta tengerpartot.
2000. májusában abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy magam is megtapasztalhattam az előbb leírtakat. Egy közös, görög-magyar kutatási program keretében, görög kollégáim meghívtak Thessaloniki-be, amely kiegészült az Athosz-hegyi kolostor köztársaság invitálásával az ottani erdők (különösen a szelídgesztenye állományok) egészségi állapotának terepi felmérésére.
/Igaz ezt megelőzte egy kis informális programegyeztetés a félsziget egyetlen rádióamatőrével, Apolló atyával is, aki jelezte, hogy nagy szüksége lenne egy kisebb lineárt is kiszolgáló antennahangoló egységre. Az utazás technikai előkészítésében, ezért nagy segítségemre volt az ANICO Kft. és személy szerint Macsuga Győzi HA0MM barátom, ezúttal is köszönet a segítségükért! /
Mi az, ami a földrajzi közelség ellenére ezt a félszigetet különleges helyzetűvé és egy átlagos utazó (turista) számára szinte elérhetetlenné teszi?
A félsziget múltja, különleges státusza igen régi időkre nyúlik vissza. Hivatalosan ugyan Görögország része, de szinte teljesen autonóm igazgatású területnek számít. Az ott élő kb. 1500 szerzetes ugyan görög állampolgár (a szerzetessé válás egyben automatikus görög állampolgárságot is jelent), de nem fizetnek adót igaz, hogy fizetésük sem igen van. A kolostorok (szám szerint 20) és a félsziget igazgatását ellátó Szent Tanács azonban jelentős támogatások, illetve bőkezű adományok (pl. az EU részéről) fölött rendelkezik. E mellet hihetetlen mennyiségű vagyon (muzeális kegytárgyak, ikonok, könyvek, erdőterületek) birtokosai és őrzői.
A félszigetről és az Athosz-hegyről már az antik időkben is születtek írásos említések (pl. Homérosz, Hérodotosz). A hely igazi történelme azonban a kereszténységgel és Bizánccal kezdődött. A keresztény legenda szerint, fiának keresztre feszítése után Ciprus felé menekülő Máriát a viharos tenger hullámai vetették a félszigetre. A történelmi források szerint azonban az első remeteközösségek alapítása a IX. században történt (1963-ban ünnepelték az első kolostor alapításának 1000 éves jubileumát). Az ezt követő évtizedekben és évszázadok során a császárok és a bizánci arisztokrácia tagjai egymással versengve alapítottak újabb és újabb kolostorokat a félszigeten, vagy a már meglévőket halmozták el kincsekkel és bőkezű adományokkal. A bizánci birodalom fénykorában már 40 kolostor körülbelül negyvenezer szerzetese élvezhette a kiváltságokat és főleg a nyugalmat, ami ezekben a vérzivataros időkben valószínűleg tovább gyarapította a világi élettől félrevonulni szándékozók hadát. Mikor a XV. század derekán Bizánc elesett, az Athosz-hegyi szerzeteseknek (ügyes és valószínűleg vagyonos diplomaták lévén) sikerült a törökökkel barátságos, sőt szívélyes kapcsolatokat kiépíteniük. A kolostorok kiváltságos státusza lehetővé tette, hogy az Athosz-hegy a török uralom évszázadaiban ne csak az ortodox vallási és egyházi élet egyik központja legyen, ahová az ortodox világ minden tájáról (Oroszországból, Szerbiából és Havasalföldről) özönlöttek a szerzetesek, hanem generációkon át a görög nemzeti nyelv és kultúra megőrzője is.
A kolostorok, noha bekapcsolódtak az 1821. évi görög szabadságharcba, de egészen 1830-ig török fennhatóság alatt maradtak. Ezután több mint 50 éves orosz gyámkodás következett. Az 1912. és 1913. évi balkáni háborúk nyomán, bár a görög hadsereg elfoglalta a félszigetet, azt önálló és semleges állammá nyilvánították. Ajion Orosz jelenlegi nemzetközi státuszát 1926-ban nyerte el.
A kolostorok ugyan koruk, elhelyezkedésük, stílusuk és belső berendezésük tekintetében különböznek is egymástól, de számos hasonlóság, rokon vonás is felismerhető. Szinte valamennyit erős falrendszer övezi. Központjuk minden esetben a katholikon, vagyis főtemplom. Ez rendszerint kereszt alaprajzolatú, sokkupolás építmény. Körülötte találhatók a nélkülözhetetlen funkciót betöltő épületek. Az udvar egyik végén a trapeza, vagyis az ebédlő, kétoldalt az erkélyes folyosóra nyíló cellasor, a másik végén pedig a vendégek elhelyezésére szolgáló épületrész található. Az ebédlő mellett álló toronyszerű épület rendszerint a könyvtár otthona.
Manapság Athosz talán az egyetlen olyan hely, ahol még megismerhető a bizánci kor keresztény egyházának élete, áthághatatlan szabályokká, kötött dogmákká merevedett szokásai és törvényei. A félsziget kissé olyan, mint egy rezervátum, ahol a múltat, a középkort nemcsak a tárgyi emlékek, épületek, a freskók és a megsárgult oklevelek jelentik, hanem az ott élő emberek, a mindennapi élet is a maga rendjével, szokásaival.
Nehéz lenne elmesélni egy-egy athoszi éjszakai (egyébként mindenki számára kötelező) mise hangulatát, amikor a libegő gyertyafényben szinte mozdulatlan szerzetesek árnyéka felett diadalmasan szárnyal a kórus érces hangja és mindent átjár a tömjén illata. A rendfőnök (igumenosz) pedig olyan méltóságteljesen ül díszes faragású trónusán és szigorú tekintettel hallgatja nyájának énekét, mintha maga lenne a földre szállt isten.
Korábban a kolostorokat a lakóik életét szabályozó regulák szerint két nagy csoportra lehetett osztani. Az egyik az idioritmikus szabályok szerint élők köre volt. Ezekben enyhébb és kötetlenebb az élet. A szerzetesek kedvükre táplálkozhatnak, ha úgy tetszik, akár a cellájukban is.
A cönobita rendszabályok követőitől szigorú önmegtartóztatást követelnek meg. Szerzeteseik kemény, aszkétikus életmódot folytatnak, állati eredetű zsiradékot nem fogyasztanak, ráadásul sűrűn böjtölnek is. Szinte az összes élelmüket, italukat (főleg bor és kétszer desztillált uzo formájában) oliva olajukat maguk termelik meg valóban bio-módon. Zárt közösségi életet élnek: együtt étkeznek, s szinte a napjuk minden perce szigorúan be van osztva. 1980-óta minden kolostor ez utóbbi, keményebb rendszabályok szerint működik. (Csoda-e mindezek után, ha Apollo barát megjelenése nem túl gyakori az amatőr sávokban??).
A legszigorúbb szabály “Mária Kertjében” (különösen hangzik de ilyen jelzővel illetik lakóhelyüket a szerzetesek) a teljes nőtlenség. Egy 1060-ban kelt, máig érvényes császári rendelet szerint tilos nőknek, gyermekeknek, herélteknek, de még nőstény állatoknak is a félszigetre lépniük. Az elmúlt évtizedek során mindössze csak a simára borotvált arc esetében tettek engedményt a szigorú és hagyománytisztelő egyházfik. Nőket és egyéb “nemkívánatos elemeket” szállító sétahajók gyakori vendégek a félsziget közelében, de a partot 500 méternél jobban nem közelíthetik meg, amit a görög parti őrség hajói elég szigorúan be is tartatnak.
A nagyfokú “bekeményítés” mellett nagyon érdekes látni, hogy a modern világ “vívmányai” lassan-lassan utat törnek maguknak Athoszra is. Az öszvérháton való utazást a legdrágább (full extrás) terepjárók kényelmes bőrülései kezdik helyettesíteni, gyakori a mobiltelefonok csörgése a reverendák alól és a kolostorok egyes részei (pl. irodák, étkezők- de nem a szálláshelyek és templom) villanyfényben is tündökölhetnek. A szerzetesek munkáját pedig a legújabb generációs számítógépek és irodatechnikák is segítik.
/A motorizációt elősegíti, hogy egy liter üzemanyag ára kb. 25 Forintnak megfelelő összegbe kerül a szerzetesek számára, mivel nem létezik adó, illeték, vám és efféle nyalánkságok a félszigeten. Ez utóbbiak hiánya valószínűleg elősegíti a csúcstechnikát képviselő eszközök (komputerek) egyre erősödő jelenlétét is. /
A félsziget fővárosában Karie-ben nemcsak más világba, hanem más időszámításba is csöppenünk. Itt ugyanis még a régi bizánci naptár időszámítása a mérvadó, amely 13 nappal kullog a miénk mögött. Ez még nem minden itt még az órák is másképp járnak a kolostorok nagy részében a mindenkori napnyugta jelenti az éjfélt és általában ilyenkor kongatják el a tizenkettőt. A fővárosban a legnagyobb és esztétikailag nem túlságosan vonzó épületek a XIX. század első felének orosz befolyására emlékeztetnek. A városban a néhány szegényes választékú, szerzetesek által vezetett boltocska és a valószínűleg "spártai kényelmet" ígérő fogadó már sejtetni engedi, hogy Athoszon az evilági kényelemről és a túltápláltságról még a látogatóknak is le kell mondaniuk. A feltartóztathatatlan modernizáció jele ugyanakkor az, hogy már üzemel az egyik görögországi bank fiókja a fővárosban, ahol pénzt válthatunk és még a hitelkártánykról is vehetünk fel pénz, sőt telefonálhatunk is utcai nyilvános készülékekről.
De nézzük tovább a nehézségeket. Egy igazi férfinak sem egyszerű bejutni e “theokratikus köztársaság” területére. Hivatalosan turistákat nem is igen fogadnak csak zarándokokat. A kíváncsi látogatónak a külügyeket intéző görög minisztériumhoz kell kérvénnyel fordulniuk. Mivel naponta csak 10 külföldi és kb. 150 görög zarándok léphet a félszigetre a külföldiek jól teszik ha néhány évvel előre gondolkodnak, mert bizony minden nap be van telve a következő néhány évre is.
Ha megszereztük a görög hatóságok ajánlólevelét, akkor már jó esélyünk van Uranopoliszban (a zarándokok beléptetését intéző irodában) az Athosz-hegyi tartózkodásra jogosító engedély az ún. diamonitrion megszerzésére. Ez az engedély azért is érdekes, mert az ősi hagyomány szerint a kolostorok a diamonitrion felmutatójának ingyenes elszállásolásáról és ellátásáról is gondoskodnak, persze mindkettőről fölöttébb szerény módon. Hajdanán a vendégek minden kolostorban három napot tölthettek, manapság azonban a vendéglátás időtartama igencsak egy-egy napra zsugorodott össze.
/Sajnos ez nem vonatkozik SV2ASP/A QTH-jaként szolgáló Dochiariou kolostorra, amely a felújítási munkákra hivatkozva, a félsziget kolostorai közül egyedüliként, nem fogad éjszakára is maradó látogatókat. / Az Athosz-hegyi tartózkodásunk időtartama pedig nem haladhatja meg a 3 napot.
Szerencsére e szabályok nem ilyen szigorúak a tudományos céllal érkező és a Szent Hegy ügyeit igazgató testület meghívására érkező látogatóval szemben. (Sajnos a videó kamerámat még e feltételek teljesülése esetén sem vihettem magammal a félszigetre).
A nem túl jelentős összegű belépési díj leszurkolása után 2000. május 9.-én kézbe vehettem a korlátlan idejű (persze szigorúan tudományos céllal) Mount Athosz-i tartózkodásra jogosító különleges Diamonitriont és a kikötő felé indultam. Annak ellenére, hogy félszigetről van szó, gyakorlatilag a szárazföld felől megközelíthetetlen. Határát ugyan nem őrzik schengeni módon de még gyalogos ösvények sem vezetnek át a hegyeken, ezer év óta nem is igen volt rájuk szükség. A napi egyetlen hajójárat 10 óra körül indul Mont Athosz-ra Uranopoli kikötőjéből, egy régi bizánci őrtorony tövéből, de előtte még mindenkire szigorú okmány- és tételes vámvizsgálat vár (ez alól még a görögök sem kivételek). Sikeresen túljutva ezeken az akadályokon is a hajó kifutott a tavernákkal és szállodákkal zsúfolt városka kikötőjéből. A “rutinos zarándokok” intenzív zabálásba kezdtek a hajó büféjében én pedig magamhoz véve fényképezőgépemet fölmentem a felső fedélzetre. A hajó lassan elhagyta a “civilizált” görög partokat……….
2. rész: Essék már szó igazi rádiózásról is!
A Mount Athos-ra tartó zarándokokat szállító hajó minden nap 9.45 körül indul Uranopoli még utolsó, autóval elérhető és még “civilizált” városnak számító kikötőjéből a félsziget felé. A hajóút kb. 2 óráig tart Dafni városkáig, több kikötéssel megszakítva. Az üdülőkkel zsúfolt , viszonylag rövid partszakasz elhagyása után az emberi kéz által érintetlen part már elárulja, hogy hajónk a kolostorállam felségvizein tartózkodik. Egy-két tanya jellegű épület kivételével emberi jelenlétnek semmi nyoma a félsziget partszakaszának kb. első 10 km-es szakaszán. Az első kikötés Zografu kolostor csónakháza és aprócska kikötője, majd ezt követően a Konstamoniti kolostor.
E két kikötés után izgatottan tekintettem a távolba, ahol az SV2ASP/A állomás QTH-ját jelentő Dochiariu kolostor a következő, Apollo barát lakhelye. A kolostor a tenger egyik part menti szikláján épült, kb. 30-40 méter magasan a kristálykék tenger szintje fölött. A hajó az északi oldalról közelít a kolostor felé, ahol az összképet jelenleg egy termetes toronydaru uralja. Jelentős felújítási munkák folynak itt, főként görög- és Európai Uniós pénzekből.
A hajó kikötött, de rövidhullámú antennának nyomát sem látni. Az épületeken voltak ugyan gyanús kinézetű 2 méteres vertikálok, de mint később kiderült ezek a kolostorok, a járművek és a tanyák közötti kommunikációt szolgálják. /A világ szinte minden jelentős gyártója által előállított (Yaesu, Kenwood, Icom, Alinco) 2 méteres FM készülékek tucatjával találhatók a félszigeten, amelyek a belső kommunikációt szolgálják főleg 143,8 MHz-en./
Sajnos, mivel RH antennának semmi nyomát nem láttam, csalódottan ültem vissza a helyemre azon gondolkodva, hogy valószínűleg a felújítási munkáknak estek áldozatul Apollo RH antennái. Ahogy azonban a hajó elhagyta a kikötőként szolgáló kis öblöt, a kolostor déli oldalán egy aprócska (konyhakertként szolgáló) teraszon egy 3 elemes tribander Yagit láttam és egy terasszal lejjebb a fák közül kikandikáló R7 vertikál csúcsát. Ez megnyugtató legalább az antennák megvannak!
A hajó ezután még Xenofondos és Pantaleimon (Russzikon) kolostorok kikötőit érintette. Ez utóbbi orosz szerzetesek hajléka és a múlt század elején épült hatalmas tömbje már messziről felhívja magára a figyelmet. Ez a kolostor a félsziget legnagyobbikának számít, és orosz szerzetesek lakják. Görög szót nem igen lehet benne hallani és az összes felszerelésük (a terepjáróktól, a munkagépeken keresztül a fúrógépekig) orosz illetve, szovjet gyártmányú. Az épületek fejújítása nemrég fejeződött be, úgyhogy a kolostor nemcsak kívülről mutatós. Hajdan 1500 orosz szerzetes lakta. Mára mindössze néhány tucatnyian maradtak.
A hajó hamarason befutott Dafni-ba. Ebben a pár házból, néhány szegényes boltból és vám- és postahivatalból álló városkában nagy volt a nyüzsgés, lévén ez a hajó indult vissza a félszigetet elhagyó zarándokok, kiéhezett csapatával. A visszafelé induló hajóra sem egyszerű feljutni, hiszen mindenkinek tételes vámvizsgálaton kell átesni. A biztonsági viszonyokra egyébként jellemző, hogy az igen értékes ikonokat, templomi kegytárgyakat nem túlzottan őrzik, igaz a legértékesebb darabokat az átlagos látogató nem igazán láthatja. Az viszont bizonyos, hogy az utazó bárhol otthagyhatja a csomagját, értékeit őrizetlenül akár egész napra is anélkül, hogy bárki is hozzájuk nyúlna.
A Mount Athos-i partraszállás előtt már nem árt néhány egyéb fontos alapszabállyal is tisztában lennünk, ezekből görög kollégám már előre kiokosított:
- Először is a félsziget nem igazán a testi örömök helye. Erről és ehhez kapcsolódó alaptörvényekről az első részben már volt szó. Ehhez kapcsolódik, hogy az étkezés sem a nap fénypontja. A legtöbb kolostorban napi egy, vagy kétszeri étkezés szokásos, ami egy tál ételt jelent. Az ételeik nagyon egyszerűek, de igen ízletesek. Minden alapanyagot (az olíva bogyótól a mézig és a borig) saját maguk állítanak elő a tojás, a sajtok és egyéb tejtermékek kivételével. Húsfélék közül csak halat esznek. A vasárnapi és ünnepi étkezéseknél bor is kerül az asztalra. Az általános nézet szerint az étkezés nem örömforrás, hanem a gyarló test fenntartásának szükséges formája. A közös étkezések során mindenki együtt van (a rendfőnöktől az egyszerű zarándokig) és ugyanazt eszi. Az étkezés nagyobbik része közös ima az étel elfogyasztására igen kevés az idő. Ezért, ha nem akarunk éhen maradni, igencsak igyekeznünk kell. Beszélgetni tilos, sőt illik szemlesütve, lelkiismeret furdalástól gyötörten élvezni az ételt. Megfogadva az intelmeket rutinos szerzeteseket utasítottam magam mögé az evésben, sőt nyugodtan állíthatom, hogy sebességemmel kivívtam a szerzetesek és görög barátom tiszteletét is. A “Mount Athos Örökös Evőbajnoka” címtől pedig egyik olasz kollégám ütött el az egyik napon, amikor valamilyen spagetti jellegű tésztaféle volt terítéken. Köztudottan ebben az olaszok verhetetlenek.
-A másik fontos dolog, hogy nem divat a melegvíz a kolostorokban, sőt néhány évvel korábban még tükröt sem lehetett találni az egész félszigeten. A szerzeteseknek nem borotválkoznak, a zarándokok pedig kibírják pár napig borostásan. Másra meg nem is való az-az ördögi tükör.
-A szerzetesekkel, de különösen a rend vezetőivel való beszélgetés során visszafogottnak kell lenni, nem illő ülő helyzetben a keresztbe tett lábbal való társalgás.
-Fontos szabály, hogy a szerzetesek nem hallgatnak rádiót (műsorszórót legalább is nem), nem tévéznek nem olvasnak napilapokat. Ennek ellenére beszélgetéseim során is kiderült, hogy meglepően jól tájékozottak a világ dolgaiban, sőt a napi politikában is.
A kikötőben találkoztunk az első tartózkodási helyünkre (Simono Petra kolostor) szállító mikrobusszal. Ami az egyszerűség mellet már a partraszállást követően igencsak feltűnő az a technikai modernizáció. A szerzetesek ma már nem öszvérháton közlekednek, hanem összkerékhajtású Land-Rovereken, Toyotákon, Mercedeseken amelyekből a bőr üléseken kívül természetesen nem hiányozhat a légkondi sem. Szinte minden fontosabb szerzetes oldalán ott lóg a mobiltelefon. Nem ritka az, akinek kettő is van, egyenlő feltételeket biztosítva Görögország két vezető mobil szolgáltatójának. Egy-egy irodába belépve általában a PC-k legújabb generációi segítik a munkát. Nem egy esetben prospektusokból ismert gépeket itt láthattam először működés közben. Ugyanakkor a szerzetesek és a vendégek elhelyezésére szolgáló épületrészekben általában nincs villany.
Természetesen a Simono Petra kolostorba szállító Mercedes kisbusz is a legújabbak közül való volt. A távolság kb. 5 km volt, de igen meredek lejtőn és eredetileg öszvérek számára készített hegyi ösvényen megerőltető volt az utazás jármű és utas számára egyaránt. A kolostor egy kb. 200 méter magas sziklaszirtre épült. Nagyon impozáns látványt nyújt távolról és közelről egyaránt. A sziklán egy kilenc emeletes épület található, amelyen az egyes helyiségeket összekötő, fából ácsolt függő-körfolyosó az épületen szintenként körbefut. A megoldás nagyon hasonlít a tibeti kolostorokhoz. A vendégek a legfelső szinten kapnak helyet. Ahogy elfoglaltuk cellánkat és kimentünk a függőfolyosóra megértettem görög kollégám tegnapi mondását, miszerint: holnap majd felülről nézhetjük a madarak röptét, ami teljesen igaz is volt. A madarak lent köröztek, kb. 50-60 méterrel alacsonyabban és egyben kb. 150-200 méterrel a tenger fölött.
Aznap este a mise után vendégül láttak bennünket a kolostor vezetői. Sok minden érdekelte őket és ekkor derült ki az is, hogy a kolostor szinte teljes vezérkara kb. 10 éve a Meteorák-ból települt át ide. A sok turista miatt úgy érezték, hogy az a hely már csak turista látványosság és nem lehet az ortodox vallás gyakorlásának terepe. Engedélyt kaptam, hogy holnap megnézhessem a kincstárat és a könyvtárt. Ezek az épület legalsó szintjein találhatók és a belépéshez legalább két vezető szerzetes egyidejű jelenléte és kulcsai szükségesek. A kincstárról csak annyit, hogy az itt található kincsek ezer éve nem hagyták el a félszigetet és ennek az egy kolostornak az értékei megtölthetnének néhány múzeumot. A könyvtár állománya nem a legrégebbi, mert a korábbi tűzvészek nagy pusztításokat végeztek, de technikai felszereltségük egyedülálló. Volt alkalmam neves külföldi egyetemek könyvtárait is megnézni és kipróbálni (pl. Yale, Oxford) de ehhez fogható automatizáltságot és technikai szintet sehol sem láttam. Ha ehhez még hozzá vesszük, hogy mindez kb. 50 szerzetes és néhány külső kutató munkáját szolgálja még árnyaltabb a kép.
Másnap, azaz szerdán találkoztam a félsziget egyetlen magyar származású szerzetesével (Melethios atya), aki egy fiatal pap, és 1990-ben hagyta el Budapestet. Kellemes beszélgetés közben elmondta, hogy a kolostor szerencsés helyzetben van, mivel fekvése miatt egy saját mini-vízerőmű látja el elektromos energiával. Csütörtök délelőtt meglátogattuk a fővárost Karie-t is. Itt található a Szent Tanács a félsziget kormányzó szervének székhelye. A legnagyobb és az esztétikailag nem túlságosan vonzó épületek a múlt század orosz hatására emlékeztetnek. Karie legősibb épülete a Protaton-templom X. századi eredetű. A fővárosban található a néhány boltocska, görög telefonkártyával működő, nyilvános telefon, sőt bankfiók is (pénzváltási és bankkártya használati lehetőséget biztosítva).
A terepi felmérések és vizsgálatok végeztével elbúcsúztam görög és olasz kollégámtól, akik már várták a visszatérést görög földre én pedig csütörtököt délután az apostolok lován megérkeztem a Dochiariou kolostorba, ahol már várt Apollo OM. Természetesem az érkezésem várható időpontját már előre egyeztettem vele és a QSL lapján szereplő aprócska fotó alapján volt elképzelésem arról, hogyan is nézhet ki. Személyében egy 45 év körüli, igazán szívélyes embert ismerhettem meg. Kiderült az is, hogy a kolostor vezérkarához tartozik a rendfőnök egyik helyettese, aki a saját kolostorában a technikai eszközökért, járművekért sőt a közművekért is felelős. Éppen indulóban voltak, úgyhogy csatlakoztam hozzájuk. A terepjáró teherautó tele volt fiatal és idősebb barátokkal, akik a platón utaztak. Jómagam a vezető mellet kaptam helyet, a sofőrülésbe pedig Apolló atya ült. Úttalan utakon mentünk, kezdtem megérteni az indulás előtt elmondott rövidke ima értelmét. A kolostorhoz tartozó egyik öreg farmépület felújításán dolgoztak. A fizikai munkából mindenki kivette a részét rangra és korra tekintet nélkül, úgyhogy a délután számomra is fahordással telt el. Frissen fűrészelt deszkát hordtunk a tető felújításához. A fiatal (angolul jól beszélő) szerzetesek időben figyelmeztettek, hogy vigyázzak az apró skorpiókkal, amelyek szívesen tanyáznak a deszkák között. Megnyugtattak, hogy a csípésük nem halálos, de ha valaki érzékeny a mérgükre néhány napig nem tud lábra állni. Aznap délután az én lelkiismeretemet is kb. 20-25 ilyen aprócska skorpió agyonütése nyomasztotta.
Az este is elérkezett és nem kevésbé viszontagságos visszaút után megérkeztünk a kolostorba. Az esti ima és a közös vacsora után Apollo meghívott, hogy nézzem meg az adószobát. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nehéz volt a rádiót és a számítógépet megtalálni a viszonylag tágas helyiségben, amely tele volt kéziszerszámokkal, motorfűrész alkatrészekkel és minden egyéb elképzelhető kacattal. Kiderült, hogy adószobáról, műhelyről és műszaki könyvtárról is szó van. Természetesen az adószobában sincs villany így az energiát napelem, illetve napsütés hiányában két termetes teherautó akkumulátor szolgáltatja. A készülék egy Icom 750 (kb. 50 Watt kimenő teljesítménnyel) Packet és RTTY modem és egy 486-os PC.
Aznap este kipróbáltam az ICOM távíró billentyűjét és a Yagit az eredmény közel 50 QSO és rengeteg hitetlenkedő állomás 14 MHz távírón, kb. fél óra alatt. Köztudottan Apollo nem igazán favorizálja a CW üzemmódot, úgyhogy nagy feltűnést keltett egy jól távírózó SV2ASP/A a sávban. Az ismerkedő beszélgetéssel eltelt az idő, a napi munka pedig alaposan kimerített mindkettőnket, valamint a reggeli mise (amelynek látogatása a vendégek számára is kötelezően ajánlott, ebben a zarándokok számára csak nappal látogatható kolostorban) 4 órai kezdése (mindig 8 órával a naplamente- azaz a Mount Athos-i éjfél után) arra ösztökélt, hogy ne éljek vissza a házigazda vendégszeretetével. Úgyhogy 20 óra GMT körül elbúcsúztunk egymástól és mindenki elvonult a cellájába. Amúgy sem illik már első nap ajtóstul berontani az adószobába. A beszélgetés során sok szó esett a Dxpedíciókról. Apollot az 1991-es, albániai, ZA1QA részletei érdekelték különösen.
A pénteki nap a szerzetesek számára megint házfelújítással, számomra pedig a rádió állomás rendbetételével telt el. Először is a vertikál teljes használhatatlanságáról előző este már megbizonyosodhattam. A felújítási munkák fokozott elektromos energia igénye miatt a kolostor dízel generátora teljes gőzzel üzemelt. Igaz viszonylag messze volt az adószobától és az antennáktól, de a vertikálon 59+ 30 dB-s QRN-t produkált. Egy normális földelő hálózat kiépítése és a rádió, illetve a számítógép földelése sem jelentett igazán megoldást.
Ezután rendbe kellett tennem a radiálokat is mivel előző esti beszélgetésben kiderült, hogy néhányszor már összeégtek, illetve a kolostor kutyája rendszeresen gumicsontnak használja azokat. Ezután már lehetővé vált a vertikál adó oldali rendbetétele is. A vevő oldalon az igazi megoldást az ANICO Kft. szponzori ajándékaként vitt MFJ tuner jelentette. Igen hatékony volt, kihangolás után a QRN teljesen eltűnt. Egy kis hangoló táblázatot is készítettem Apollo barát számára az egyes sávok helyes behangolási értékeivel. Az akkumulátorok töltése is napelemekkel történt. Szépen sütött a nap, úgyhogy estére a tápfeszültség elérte a 13 Voltot. A technikai tuningolással nagyon eltelt a nap a Yagi forgatójának visszajelzőét már nem volt idő megjavítani. Apolló-ék is hamarosan megérkeztek. Csodálkozva hallgatta a vertikálon is vehető állomások jeleit és saját maga is megbizonyosodhatott az antenna tuner hatékonyságáról. Csodálatát mégis leginkább azzal vívtam ki, hogy sikerült (igaz egy félórámba telt, a földelések kialakításánál) egy fejhallgatót a kábelek, kanócok bábeli keveredéséből kibányásznom.
Aznap este is mise, közös vacsora, beszélgetés és kb. 50 QSO a logban 14 MHz CW- n. További eredmény, hogy egyre intenzívebb a telefon forgalom az Apollo mobilján, valószínűleg görög hívások, de elég sok olasz is érdeklődik az SV2ASP/A állomás valódiságáról. A comment, Apollo kedvenc szóhasználatával élve: “No problem”.
A szombati nap ismét munkával telt a szerzetesek számára engem pedig Apollo megkért arra, hogy aktivizáljam az állomást távírón. A 2000. május 13.-ai (szombat) dátum szerencsés lehetett azon európai állomásoknak, akik még valamelyik felső sávon szerették volna SV/A-t begyűjteni. A pénteki nap eredményeként ennek most már nemigen volt akadálya 6 RH sávon. Az eredmény kb. 1000 QSO 10-28 MHz-ig. Gyakorlatilag csak európai állomások néhány közel keleti és UA9 hívójel kivételével. Jó néhány állomás több sávon is lerépázta Mount Athos-t, közülük is HA0HV és HA0IT voltak a legeredményesebbek, akik 6-6 sávon kerültek a logba.
Vasárnap az ünnepi, maratoni hosszú mise és a bőséges reggeli étkezés (ekkor volt hal, olajbogyó és bor is az asztalon) után már nem igazán maradt idő a délelőtti rádiózásra. A hajó pontosan érkezett. A Dochiariou kolostor szerzetesinek népes csoportja volt ott a búcsúztatásomnál, nagy csodálkozást keltve a komp személyzetében. Talán ennek is köszönhető, hogy a vámvizsgálat már nem volt annyira szigorú, mint idefelé. A vámvizsgálat után egy igazán felejthetetlen élménnyel gazdagodva léptem a Görögországot jelentő fedélzetre. Az idő gyönyörű volt, a hajót delfinek kísérték a görög partokig (mintha csak a háborítatlan athoszi vizeken éreznék jól magukat), az Athosz hegy piramisa még görög földön is messzire látszott.
(Reméljük, Folyt. Köv…….!!!???)
Apollo barát megkért, hogy ezúton is köszönetét fejezzem ki az ANICO Kft. szponzori támogatásaként ajándékozott antennaillesztőért.
Pályázat: magyar nyelvű irodalmi, társadalomtudományi művek idegen nyelvre fordításának tervével pályázhatnak fordítók az MFHA címén. A pályázathoz mellékelni kell munkatervet, életrajzot, eddigi publikációk jegyzékét és (lehetőleg) egy kiadói szerződést. Az ösztöndíj egy hónapra 95.000. Ft, amelyből a költségekhez való hozzájárulás levonása után 80.000.- Ft-ot kap kézhez a fordító. A pályázat 2-4-6-8 hétre szólhat. Magyarországon élő külföldiek fél ösztöndíjat kapnak. A Fordítóház zavartalan munkalehetőségét (ösztöndíj nélkül) felkínáljuk magyar fordítóknak is: ötből egy szoba az övék; hetente 2.500 Ft költséghozzájárulást kell fizetniük.
Tervek: továbbra is fő célunk a magyar irodalmat fordítók fogadása, munkájuk segítése. Balatonfüred és Veszprém megye kulturális életébe bekapcsolódva tervezünk egy fordítószemináriumot, vendégeink közül a vállalkozókat felkérjük a Lipták Szalonban és a veszprémi Művészetek Házában való fellépésre, gimnáziumi óraadásra; fogadjuk a Lipták emlékszoba iránt érdeklődő helyieket; 1999 júniusában is lesz garden party. Bővítjük a könyvtárat, amelyet helybeliek is látogathatnak. Kapcsolatot tartunk az európai fordítóházakkal és más intézményekkel.
Terveink megvalósításához, a Fordítóház működéséhez elsősorban Balatonfüred Város Önkormányzata és a Veszprém Megyei Önkormányzat anyagi támogatására számítunk.
Köszönettel fogadunk adományokat: könyveket (szótárak, magyar irodalmi művek), számítógépeket, ösztöndíjakat.
Címek, adatok: Magyar Fordítóház Alapítvány H-1094 Budapest, Tűzoltó u. 5.
1 % - A Magyar Fordítóház működését, könyvtárának fejlesztését, ösztöndíjasainak fogadását, röviden a magyar irodalom külföldi megismerését támogatja, ha adójának egy százalékát felajánlja a Magyar Fordítóház Alapítványnak. Adószám: 18072749-1-43. Köszönjük.
(Lezárva: 1999. január 10.)
http://www.c3.hu/~bfordhaz/mfh809.htm
Széchenyi István útinaplójából
1994. szeptember huszadikán a Balaton Akadémián találkoztak tanárok és diákok, hogy Széchenyi István 203. születésnapjának előestéjén megemlékezzenek a legnagyobb magyarról. Az épület társalgótermének faláról Z. Soós István Széchenyi-portréja nézett le ránk. Azt hiszem, a fájdalmas-szép arc vonásai is megenyhültek azokban a pillanatokban, mikor Papp Árpád költő-tanár bejelentette az új Széchenyi-könyv megjelenését, s abból (Széchenyi István útinaplójából - Hiosz, 1818) részleteket olvasott föl id. Horváth Géza fordításában. Nevezett év december havában egy göröghoni, amolyan byroni tartózkodás élményei döbbentették rá a grófot, hogy honnan indult, s hova kell visszatérnie vagy visszahullania, mint a föl-földobott kőnek. A páratlan vallomást hazáról, annak hőfokát és őszinteségét csak Szent Ágoston Confessiójához tudom hasonlítani:
"Emlékezetemben elevenen él a csesmei csatorna. A Balatont juttatja eszembe. A Mimas (a Bos Dag, a félsziget északi részén lévő 1200 méter magas hegy) Badacsonyra hasonlít, csak sokkal hatalmasabb, és mintha különböző színekben pompázna. Szegény kis hazám, nem vagy szép - gondoltam. Még nem ismerlek egészen, de majd bejárlak - mert szeretlek."
Mit fűzhetnék Széchenyi 1818. december 4-én kelt naplóbejegyzéséhez? Nyilván semmit. Mindegyőnknek magára kellene kicsit maradnia ezekkel a mondatokkal manapság! A Balaton Akadémia kötete hiányt pótol. Széchenyi István naplójának 1978-as kiadásában ugyanis nem szerepel a fenti idézet. (Itt, újgörög nyelvre is fordítva, újabb s újabb olvasókhoz fordul.) A könyvecske borítólapján Széchenyi úti rajzolójának alkotása. A gróf szamárháton, kalaposan látható Ender képén. Körötte emberek, a háttérben a tenger és a görög hegyek. Széchenyi mint szamaras ember. Akár Jézus Egry József festményén vagy Ady Endre versében:
"Ilyen szomjas szívvel járják
Azóta is, és pálmák nélkül
Gyorsult kálváriáját
Az Életnek s mit tőle kapni,
Szamárháton annyi, de annyi
Vitéze a jónak..."
A döblingi passióra még nem gondoló embert látom szamaragolni. Hajdanvolt virágvasárnapi csodánkat. Reménykedjünk!
A Lyra-muhelyben szo esett Nemet Laszlo gorogseggel foglalkozo gondolatairol. Nereusz, aki orommel hallgatta az eloadast, azonban a Sziget kapcsolatokrol is szeretett volna hallani. En biztato ot is, Musat is, 'csaklizzak el Szijarto tanar Ur keziratat, vagy kerdezzenek ra egy surgos telefonnal...:) Egy kis olvasnivalo meg e tudomanyos korrol:
http://www.jamk.hu/ujforras/990611.htm
SZÁLLÁSI ÁRPÁD
A “hiúzok társaságának” tagja
Az újkori tudománytörténet egyik legfontosabb dátuma 1603, amikor hat évtizeddel a kopernikuszi napközpontú világkép megjelenése után Federico Cesi herceg megalapította az Accademia dei Lincei (A hiúzok akadémiája) nevű szellemi műhelyt. Utalva az óvatos ragadozó távcsőszerűen éles látására. Rövidesen tagja lett a korszerű fizika módszertanát megteremtő Galileo Galilei, akiről nálunk a század elején szabadgondolkodású kört neveztek el, majd Németh László félre nem érthető drámában elevenítette meg a hatalom és tudomány majdnem mindenkori morális konfliktusát. Itáliai mintára, valamint a hazai hagyomány folytatására alakult meg a hetvenes évek elején Benedek István lakásán, orvostörténeti lexikont szerkesztő szándékkal a “hiúzok társasága”.
A megírt szócikkek ugyan soha nem kerültek nyomdába, de a kompánia a kitűnő házigazda haláláig együtt maradt. Igaz, Antall József már 1988-ban kivált közülünk, nemcsak fizikai értelemben. Ismertük politikai ambícióit és képességeit, így megértő figyelemmel kísértük útját a miniszterelnöki bársonyszékbe. Aggódni csak akkor kezdtünk, amikor halálos betegen kellett birkóznia az amúgy is megoldhatatlan feladatokkal. Antall ellenpólusa a társaságban Vekerdi László volt, aki mindig irtózott minden közszerepléstől. Róla írni a beleegyezésével lehetetlen vállalkozás lenne, marad tehát a közvetett megközelítés, a “hiúzok” ismertetése ürügyén.
A szócikk-írói tagtoborzásnak voltak sajátos előzményei. Az eredeti megbízatást természetesen Benedek István kapta, de ő a legújabb kori medicina területén már nem érezte magát igazán illetékesnek. Az Orvosi Hetilap “Horus” rovatának akkori szerkesztője szerény személyemet ajánlotta társul, amelyen ugyancsak meglepődtem, ámbár szívesen elfogadtam. Ismertem ugyanis a korábbi időkből valakit, aki a kettős spiráltól a genetikai kód matematikai megfejtéséig mindent képes szakszerűen és közérthetően megírni.
Ezt az embert Vekerdi Lászlónak hívják, ismeretségünk, majd barátságunk debreceni eredetű.
Amikor a cívisváros egyetemének orvosi kara 1950-ben önállósult, a tanszékek számát bővítették. Az I. sz. Belgyógyászati Klinika mellé felállították a II. számú párhuzamosan oktató intézetet, amelynek élére a fiatal Petrányi Gyula professzor került.
A Debrecenbe jött törzsgyökeres pesti tanár munkatársait a helyi “mezőnyből”, főleg az akkor végzettekből válogatta össze. Mesteri szeme hamar megakadt egy kusza sörényű, szokatlanul széles homlokú, vékony dongájú doktoranduson, akinek lexikális tudásáról, matematikai képzettségéről és szépirodalmi műveltségéről már akkor legendák keringtek az egyetemen. Évfolyamunk az 1952/53-as tanévben hallgatott belgyógyászati előkészítést, azaz propedeutikát a Petrányi-klinikán, így Vekerdi tanársegéddel akkor találkoztam először. Egyszer helyettesítette csoportvezetőnket, s bennünket a többi tanársegédre egyáltalán nem jellemző szerénysége és emberi közvetlensége nyűgözött le elsősorban. Dehogy beszéltünk még irodalomról vagy történelemről, pedig már lett volna mit. Egymástól függetlenül szoros kapcsolatot tartottunk a bölcsészkarral, mint utólag kiderült: főleg Koczogh Ákos révén.
A következő szemeszterben Vekerdi már eltűnt a nagyerdei klinikatelepről. Mondták, hogy felkerült a főváros onkológiai intézetébe, valamint Németh László szellemi vonzáskörének ő lett a tudománytörténész társ-bolygója. A Galilei drámához segített összeszedni a leghitelesebb szakirodalmat, továbbá a Valóság , a Világosság és a Természettudományi Közlöny hasábjain jelentkezett egy-egy igen figyelemre méltó tanulmánynyal. A Galilei-pörtől Sántha Kálmán tragédiájáig “kalandozott” a tudományok történetében, az eredmény aztán 1969-re önálló kötetté állott össze. Méltó módon Marx György, Rényi Alfréd, Szabó Árpád és Simonyi Károly ilyen tárgyú munkáihoz.
Németh Lászlóról Debrecenben nem volt alkalmunk beszélni. Pedig elmondhattam volna, hogy 1952 nyarán a Balatonról jövet meglátogattam őt. Kerényi Grácia adta meg a Szilágyi Erzsébet fasori címét, de nem jártam valami nagy sikerrel. Ella asszony beengedett ugyan, de közölte férje betegségének szakszerű kórisméjét, a szorongásos alapon kialakult magas vérnyomást, ami miatt nyugalomra volt szüksége. Meghatottságomban annyit tudtam dadogni, hogy most vonatoztam igen messziről és szeretném legalább egyszer az életben személyesen is látni A minőség forradalma íróját. A nagyobb nyomaték kedvéért a kezemben volt egyik könyvének könyvtári kölcsönző kártyája (ma is őrzöm), de látni lehetett, mennyire fárasztja a látogatás. Percek múlva eljöttem hát, de debreceni barátaimnak eldicsekedhettem a találkozás tényével. (Hernádi Ferenc farmakológus professzor ma is emlegeti.)
Szinte hihetetlen, hogy Németh László az 1969-es esztergomi-dorogi látogatása alkalmával halványan emlékezett erre a furcsa és kelletlen találkozásra. A minőség forradalma dedikálása közben említettem meg Vekerdi László nevét, aminek hatására szinte kisimulni látszott az amúgy csuparánc óriás homloka. “Igen, könyvet írt rólam, de nem biztos a megjelenése” – szótagolta csendesen.
Vekerdi korábban említett tudománytörténeti tanulmánykötete kettőezer példányban jelent meg és nem kapott megérdemelt visszhangot. Nagy igyekezettel próbáltam az Orvostörténeti Közlemények hasábjain valamit törleszteni, barátai hívták fel rá a figyelmét. Ekkor váltottunk először levelet. Ő a lelkes recenziómban egy volt debreceni diákjának kötelező tisztelgését látta, majd véleménye megváltozott. Azon kevesek közé tartoztam, akik szerették volna a méltó helyén látni.
Ahogy a művelődéstörténeti tanulmányait elhallgatták, úgy rontottak neki a Németh László-biográfiájának. Szerény jövedelmű állását is elvesztette miatta, majd könyvbeszerzővé fokozták le az ország egyik legragyogóbb elméjét. Volt idő, amikor azt írták személyazonossági igazolványába: “foglalkozás nélküli”.
Erről a mélypontról került a “hiúzok” társaságába, panaszkodni soha nem hallottuk. Antall mindig a politikai helyzetet elemezte, Vekerdi a legújabb természettudományos felfedezéseket ismertette velünk. Olyan elegáns közérthetőséggel, akár a jó pedagógus a lassú felfogású nebulóknak a cosinus-tételt, vagy a logaritmus logikáját. Társaságunk tagjai voltak még: a kitűnő orvostörténész Birtalan Győző, valamint az igazi menedzser típusú kultúrhistorikus, Gazda István. Ő szervezte egykori tanárának a szerényen, de mégiscsak fizetett alkalmi előadásokat. Kiadótól kiadóig házalt kézirataival, de egy ifjúsági Galilei-kötetnél tovább nem jutott. Máig rejtély, hogy miért? Igaz, 1971-ben az “Elvek és utak” sorozatban a Magvető még kiadta egy korábbi szerződés alapján a Befejezetlen jelen című tudománytörténeti tanulmányait, talán azért, mert belőlük a szentírásnak számító Népszabadság is közölt részleteket. A példányszám ugyanannyi volt, így a könyvesboltokban s az antikváriumokban alig lehetett megkapni. Gazda István sem volt akkor éppen “szalonképes”, de Vekerdi érdekében mindent elkövetett. A szocialista kultúrpolitika örök titka marad, mi volt a kifogás az írásai ellen! Hiszen ő csak tisztességében számított és nem számításból “másként gondolkodónak” (a látványosságra törekvők Nyugaton nyugodtan megjelentek), a szókimondásában “másként beszélőnek”.
Sajnos, zseniális pártfogója, Rényi Alfréd korán elhunyt, a nagybeteg író pedig az el nem követett vétségeiért haláláig vezekelt. Ahogy teltek az évek, úgy csökkent a tervezett lexikon megjelenésének a valószínűsége is. A “hiúzokat” az illusztris házigazda vendégszeretete továbbra is vonzotta. A nyolcvanas évek végének oldódása újabb Vekerdi-kötetek megjelenését tette lehetővé. Valószínűleg igaza volt, amikor egyik dedikációjában önmagát “befejezetlen szerző”-ként aposztrofálta. Cs. Szabó László több levelében a korábbi tanulmányairól írt nagy elragadtatással. Páratlan jelenség, hogy egyazon személy a matematikai absztrakció történetétől Németh László sokoldalú munkásságán át Vigh Tamás konstruktivista plasztikai művészetéig mindenről egyforma illetékességgel tudjon írni. A legelvontabb tudományról azon a szinten, hogy a laikusokat és a szakma hivatásos művelőit egyaránt elbűvölje. És még nem is szóltunk a műfordításairól. Arról a fura szenvedélyéről, hogy mindent lehetőleg eredetiben szeret, illetve képes olvasni.
Az ő ötlete volt a “Gyorsuló idő” olcsó és igényes zsebkönyvsorozatának megindítása. Szent-Györgyi Alberttől három kis kötet jelent meg, kettő már nem Vekerdi szerkesztésében. Az újabbak címlapjának belső oldaláról a neve lekerült, de szellemi lenyomata rajtuk maradt. Ahányszor nemzetközi orvostörténeti kongresszuson vettem részt, mindig arra gondoltam: ha Vekerdi László itt lenne, “a legerősebb csapattal” mi rendelkeznénk. Ez azonban akkor sem volt fontos. Mire a Mayer Ferenc Kolozs Alapítvány lehetővé tette volna, már nem Antall József volt a Semmelweis Múzeum igazgatója. Így még itthon is csak kevesen tudták-tudják, milyen szintű tudománytörténészünk van a személyében.
A tatabányai Új Forrás Németh László első életrajzírójaként ismerte meg, a mérhetetlen mentális többlet csak később derült ki. Így lett a szegedi Tiszatáj , illetve a Komárom-Esztergom megyei Új Forrás egyik legfőbb szellemi-erkölcsi támogatója a fővárosból.
A “hiúzok” társasága Benedek István halálával feloszlott. Már csak a halványuló emlékezet, néhány amatőr fénykép őrzi az éles szeműeket, akiknek többsége szemüveget viselt. A házigazda különösen kedvelte kivételes okosságáért, szellemes szókimondásáért. Kiadási konfliktusainak alighanem ez utóbbi lehetett az oka. A pártorientált főigazgatók rühellték a Vekerdi-féle nonkonformista szerzőket. Lelkük rajta, ha volt nekik ilyen egyáltalán. Méltán elfelejtődnek, de megmaradnak a remekművek. Új Galilei-könyve oda kívánkozik Simonyi Károlynak A fizika kultúrtörténete című impozáns kiadványa mellé. Világnyelvekre illene-kellene lefordítani, hogy kiderüljön egyetemes értékük. Akár Szabó Árpád matematikatörténeténél.
Tudom, a “hiúzok” társaságának pátosztól irtózó volt tagja most tiltakozna. Ám a szerénység ekkora luxusát az érdekében-érdekünkben nem engedhetjük meg magunknak.
Kötelességünk mindent elkövetni, hogy munkásságának értékeit mások is megismerjék.
Ehhez kell illő eltökéltség, a születésnapi alkalomtól függetlenül.
Györffy Miklós fordítása
Terebess Kiadó, Budapest, 1999
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
http://www.terebess.hu/
Tartalom
1818. augusztus 18. - 1818. szeptember 21.
1818. október 24. - 1818. november 10.
1818. november 11. - 1818. december 31.
1819. január 4. - 1819. február 18.
Jegyzetek
Utószó (Fenyő Ervin)
"Széchenyi István útinaplójából
1994. szeptember huszadikán a Balaton Akadémián találkoztak tanárok és diákok, hogy Széchenyi István 203. születésnapjának előestéjén megemlékezzenek a legnagyobb magyarról. Az épület társalgótermének faláról Z. Soós István Széchenyi-portréja nézett le ránk. Azt hiszem, a fájdalmas-szép arc vonásai is megenyhültek azokban a pillanatokban, mikor Papp Árpád költő-tanár bejelentette az új Széchenyi-könyv megjelenését, s abból (Széchenyi István útinaplójából - Hiosz, 1818) részleteket olvasott föl id. Horváth Géza fordításában. Nevezett év december havában egy göröghoni, amolyan byroni tartózkodás élményei döbbentették rá a grófot, hogy honnan indult, s hova kell visszatérnie vagy visszahullania, mint a föl-földobott kőnek. A páratlan vallomást hazáról, annak hőfokát és őszinteségét csak Szent Ágoston Confessiójához tudom hasonlítani:
"Emlékezetemben elevenen él a csesmei csatorna. A Balatont juttatja eszembe. A Mimas (a Bos Dag, a félsziget északi részén lévő 1200 méter magas hegy) Badacsonyra hasonlít, csak sokkal hatalmasabb, és mintha különböző színekben pompázna. Szegény kis hazám, nem vagy szép - gondoltam. Még nem ismerlek egészen, de majd bejárlak - mert szeretlek."
Mit fűzhetnék Széchenyi 1818. december 4-én kelt naplóbejegyzéséhez? Nyilván semmit. Mindegyőnknek magára kellene kicsit maradnia ezekkel a mondatokkal manapság! A Balaton Akadémia kötete hiányt pótol. Széchenyi István naplójának 1978-as kiadásában ugyanis nem szerepel a fenti idézet. (Itt, újgörög nyelvre is fordítva, újabb s újabb olvasókhoz fordul.) A könyvecske borítólapján Széchenyi úti rajzolójának alkotása. A gróf szamárháton, kalaposan látható Ender képén. Körötte emberek, a háttérben a tenger és a görög hegyek. Széchenyi mint szamaras ember. Akár Jézus Egry József festményén vagy Ady Endre versében:
"Ilyen szomjas szívvel járják
Azóta is, és pálmák nélkül
Gyorsult kálváriáját
Az Életnek s mit tőle kapni,
Szamárháton annyi, de annyi
Vitéze a jónak..."
A döblingi passióra még nem gondoló embert látom szamaragolni. Hajdanvolt virágvasárnapi csodánkat. Reménykedjünk!"
