Én mondjuk ugyanott dolgozok ahol lakom így nálam ez a probléma nem merül fel. Ha megyek valahová akkor általában BKV-vel megyek, bár nem elsősorban környezetvédelmi okok miatt hanem mert nem nagyon szeretek vezetni pesten, különösen a dugókat utálom.
Ha viszont Pl. egy számítógépet + egy monitort kell cipelni akkor a BKV nem igazán jöhet szóba, akkor szintén nem nagyon ha Pl. vidékre kell menni (a MÁV vagonjait szvsz egy igényesebb hajléktalan is túl koszosnak találná).
Úgy hogy szvsz a tömegközlekedésnek és az autónak együtt kell élnie, inkább az irányba kellene változtatni hogy mind az egyik mind a másik minél kisebb környezeti terhelést okozzon. Ezen pedig szerintem nem annyira az autósokat csesztető kampányok tudnának változtani, hanem egy EU szintű szabályozás ami az autógyárakból kikényszerítené a környezetkímélő autókat.
Demszkij elvtárs pedig tiltogathat kifelé, de ezzel szvsz csak a belváros lerohadását fogja elérni: a pénzes irodák szép lassan kiköltöznek az önkényes lakásfoglalók meg be. Inkább a körgyűrűt fejeznék már be.
Nagyon helyes, akkor járjanak minél többen autóval, ácsorogjanak órákat a dugóban, és hadd szívja rajuk kívül még több százezer ember a benzingőzt!
Ráadásul a nagyobb hányad sem tud normálisan BKV-val közlekedni, mert az állandósult dugók miatt a tömegközlekedés is áll!
Nekem is van autóm, és mégsem járok vele dolgozni, csak akkor használom, ha tényleg szükség van rá, és nem keresek ilyen-olyan kifogásokat, amiket régebben már megvitattatok.
Támogatom Demszki ötletét, tiltsák ki az autósokat a Belvárosból!
Lehet a P+R parkolók hiányára is panaszkodni, de ahol van, azt sem használja senki, a környéken lakókon kívül.
És ilyenkor persze teljesen szabályosan közlekedsz, nem mész be biciklivel az autósorok közé, nem mész fel a járdára, szabályosan megállsz a pirosban, stb...
Ennek szvsz nem túl sok értelme van. Eleve az egész autómentes napnak, sõt az egész autóellenes mozgalomnak sem. Nem az autósokat kellene csesztetni hanem az autógyárakat hogy csináljanak olyan autókat amik nem szennyezik a környezetet. Mondjuk hibrid vagy fõleg üzemanyagcellás autókat, elérhetõ áron. Ebben pedig nem a mezei autós fog tudni változtani hanem Pl. a politikusok. Ha Pl. 2005-tõl az autókat extra fogyasztási adóval súlytanák bizonyos tömeg/CO2 kibocsájtás vagy kategória/CO2 fölött, és ezt az adót minden évben növelnék úgy 10%-kal akkor szvsz záros határidõn belül lehetne olcsó és környezetkímélõ autókat kapni.
A dolog másik oldala azonban maga az energiatermelés módja. Ezen viszont szvsz addig semmi nem fog gyökeresen változtatni amíg az olajat olcsóbb lesz kitermelni mint Pl. a napenergiát felhasználni, vagy fúziós reaktorok fejlesztésébe pénzt fektetni. Azaz a CO2 kibocsájtás akkor sem változna ha az autósok 50%-a letenné az autót (bár szvsz ilyen eredményt soha nem fognak elérni a környezetvédõk).
Amúgy nem régi saját tapasztalat: Kelenföld-Pestlőrinc táv 45-50 perc, Kelenföld-Békásmegyer 30-35 perc biciglivel, ezek, gondolom nem maradnak el nagyon az autótól sem, főleg ha dugó, vagy nagy forgalom van.
Én szívesen intézném a dolgaimat kismotorral (akár elektromossal is) amikor az idõjárás lehetõvé teszi ha 1. nem lenne életveszélyes, 2. lehetne hova tenni (nem lopnák el). Biciklizni is szívesen bicikliznék (bár az tovább szûkíti a felhasználási lehetõséget mivel aránylag kevés helyre lehet úgy odamenni hogy megérkezés után elõször zuhanyozok egyet és utána kezdek el mondjuk tárgyalni az üzleti partnerrel).
Azért mostanában már egyre elterjedtebbek a könnyű, alúminium-ötvözet vázas cangák, viszonylag normális áron, 30-40 körül is. (autónál mindenképp olcsóbbak:) )
Szeptember (21-)22. Autómentes nap. Úgyhogy lusta autósok, mozdítsátok hájas hátsótokat, pattanjatok bringára, buszra, vagy menjetek gyalog, legalább ezen az 1 napon!!!:) Nehogy mán szégyenben maradjon Budapest a nyugat európai nagyvárosokkal szemben.
Ez szvsz nem igazán lustasági kérdés. Ha valaki csak a tekerés miatt nem biciklizne az vehetne elektromos rollert, robogót, stb.
Ha nem csak a kerékpározást vizsgáljuk, hanem a mérleg egyik serpenyőjébe tesszük az autózást, és a másikba a gyaloglást, a kerékpározást és a tömegközlekdést, akkor rájöhetünk arra, hogy lehet keresni mindenféle kifogásokat, hogy sokat kell gyalogolni, a biciklizni túl meleg van vagy túl hideg ill. zsúfolt a busz stb... Az ilyen és ehhez hasonló indoklások sok esetben megállják a helyüket, de sok esetben ezek csak mondvacsinált okok.
Egyébként csodálkozom hogy a régen egyszer már felfedezett Dongó motor ma miért nem éled újjá korszerűbb, könnyebb elektromos formában, mondjuk amíg a dolgozó a melóhelyén van addig a csomagtartóra szerelt napelem tölthetné az aksit, lejtőn lefelé szintén töllthetné, így a biciklizés könnyebb / gyorsabb lehetne. Osztrák katalógusban láttam kerékpárt rászerelt (benzines) segédmotorral. Mondjuk egy akkumulátoros motornak én is örülnék, ha nem lenne túl drága.
Egy átlagos bicikli jóval több, mint 10 kiló. Viszont mostanában a kerékpárúton rendszeresen szoktam találkozni hangtalanul suhanó elektromos rollerekkel. Elég praktikusnak tűnnek.
Egyszer szívesen kipróbálnék egy Segway-t is. Csak ne lenne ennyire drága!
A gazdaság átalakítása eredménye lehet a távmunka. És ez nem csak a közvetlenül számítógépen dolgozó irodistákat jelentheti: a gyárban dolgozó melósok nagy része is gépeken dolgozik / azt irányít, felügyel (esztergától a markológépig).
De az alapvető probléma szerintem nem ez, és nem is csak a közlekedés. Az emberiségnek szerintem záros határidőn belül meg kellene oldani a következő kérdéseket:
1. Gazdaságos, tiszta energiaforrás.
2. Népességgyarapodás kérdése.
3. Nyersanyag újrahasznosítás kérdése.
4. Jövedelemelosztás kérdése.
5. Az energia tárolása nagy energiasűrűséggel és környeztszennyezés nélkül.
Az 1.-re még történnek bátortalan próbálkozások (megújuló energiaforrások használata) de ez gyakorlatilag semmi. Még a legoptimistább elképzelés is úgy 10-20% körül tervez belátható időn belül. És a zöldek az energiafelhasználás csökkentésével próbálják ezt megoldani ami nyilvánvalóan nonszenz - ha valami biztos az az hogy az elkövetkezendő 100 évben az emberiség energiaigénye nőni fog. És ebben csak egy viszonylag kis szelet a közlekedés...
Nekem az egész környezetvédelemmel ez a bajom: még csak meg sem próbál ezekkel a gondokkal valamit kezdeni. Hőbörgés van minden szinten, de igazán nyomás arra hogy ezeket a kérdéseket megoldják nincs. Addig pedig az hogy Pistike most kocsival jár vagy biciklivel elég keveset nyom a latban mert mire ez problémát okozhatna lesz sok ennél sokkal komolyabb gond...
Ez szvsz nem igazán lustasági kérdés. Ha valaki csak a tekerés miatt nem biciklizne az vehetne elektromos rollert, robogót, stb.
Egyébként csodálkozom hogy a régen egyszer már felfedezett Dongó motor ma miért nem éled újjá korszerűbb, könnyebb elektromos formában, mondjuk amíg a dolgozó a melóhelyén van addig a csomagtartóra szerelt napelem tölthetné az aksit, lejtőn lefelé szintén töllthetné, így a biciklizés könnyebb / gyorsabb lehetne.
Ui: Hollandiában is "szeretnek" kerékpárt lopni. Lehet, de nem biztos hogy egy átlag drótszamár áráért Hollandiában is annyit kell dolgoznod mint itt.
Ha nem Bp-el példálóznánk, akkor esetleg kedvezőbb képet kapnánk erről Pontosan. Nézz meg egy kisvárost, Pl. Jászárokszállást, ott csecsemőtől az aggastyánig mindenki biciklivel jár (legalábbis tavasztól őszig). Pont azért mert a település mérete, a forgalom ezt lehetővé teszi. Itt szerintem nem.
Persze, tehat dragabb, es kevesebbet fustolo autot fogunk venni. De a regit is el kell adni, az is itt fog kozlexeni, tehat... Demszky Gábor a '90-es évek elején tett egy trabanttalanítási kísérletet. (BKV bérletet ajánlottak fel a Trabant leállításásért vagy leadásáért illetve beszámították az árát egy új autó autó (talán Suzuki) áráért.
A mocskos malladozo nyugaton szerinte:
1. mindenki csaladi hazban lakik, amihez 50 nm kerekpartarolo tartozik. Ha családi házban lakik valaki, akkor elég nagy garázst épít ahhoz, hogy elférjenek a kerékpárok. Bár szerintem nálunk is így van ez. Vagy beteszik a sufniba.)
2. Minden munkahelyen kulon 15000 nm ingyenes kerekparparkolo van. Sok helyen tényleg figyelnek erre, ha nem is mindenhol. Bár nálunk is van jópár cég, amelyik az a cég területén belül helyez el kerékpártárolót, ezáltal nagyobb biztonságban lehet a drótszamár.
3. Mindig 13 es 15 C fok van, enyhe szellovel, mindig hatulrol fuj. Dániában rövidebb a nyár és kevesebb a kánikula. A télre meg tényleg felkészülnek.
Németország, Hollandia, belgium időjárása némileg kiegyenlítettebb a magyarországinál, így kevesebb a kánikula és a nagy hó is. (Vagy egyáltalán nincs.)
Vagy ha nem is mindenki, de az a 70% aki kerekparral jar, az igen. A tobbi, az autos, azok nyomortanyan laknak, gyarban dolgoznak, es nekik mindig esik az eso es fuj az orkan. Van akinek tényleg indokolt autóval járni. De lusta emberből ott is sok van. :(
Mindezek ellenére többen is közlekedhetnének Magyarországon kerékpárral. (Ha nem Bp-el példálóznánk, akkor esetleg kedvezőbb képet kapnánk erről. Bár a legtöbb közlekedéssel kapcsolatos probléma Bp-en van, így tényleg fontos lenne normális megoldást keresni a problémára.)
Távoktatás:
Nem az iskolába járás az igazi környezetszennyező. Ugyanis a levelezősök jelentős része kéthetente-havonta egyszer jár, és gyakran vonattal a kedvezményes jegy miatt vagy közösen mennek autóval, ha egy városban laknak.
Viszont a távmunka sok esetben csökkenthetné a környezetszennyezést, és csökkentené az ingázók számát, de nem hiszem, hogy megváltást hozna.
Nemcsak tüneti kezelést kell alkalmazni! A gazdaságot kellene átalakítani ahhoz, hogy csökkenjen az utazások távolsága és/vagy gyakorisága.
Kerékpárút nem sok van, ami van az sem nagyon elválasztva a forgalomtól: ha az autós/gyalogos X köbméter szennyezőanyagot szív be adott időegység alatt, akkor a biciklisé szvsz úgy 2-4 X. Ráadásul ahol nincs kerékpárút ott igen izgalmas extrém sport a biciklizés a kamionok között. Tévhit az, hogy a kerékpáros jóval több kipufogógázt szív be, mint az autós. Ugyanis ha nyitva az autó ablaka akkor oda is bemegy, ráadásul az autó nem tökéletesen zárt, így a saját kipufogógázából is jut efgy kis mennyiség az autóba. A kerékpáros feje meg magasabban van az autósokénál. (Erről már többször is halottam vagy olvastam információt.)
Persze ha egy Trabant vagy egy IFA vagy egy busz van előttünk, akkor pechünk van.
A 2-es pont sajnos csak vágyálom. Ha a környezetszennyezés megoldódna, tőlem akkora dugót csinálnak az autósok maguknak, amekkorát akarnak. Engem így sem akadályoznak, viszont az általuk szennyezett levegő az én családom egészségének is árt. Mint a passzív dohányzás.
Azt szerintem be kell látni, hogy ha tiszta levegőjű városban akarunk élni, akkor drasztikus lépésekre van szükség. Nagyon jó példa a londonban bevezetett "congestion charge". Elsősorban az adott területen lakók érdekeit kell nézni, nem a rajta áthaladókét. És az érdekük pedig nem az, hogy bárki arrafelé autózgasson kedvére. Nyilván aki csak átautózik egy városrészen, az lesz@rja, hogy ott egy "kicsit" rosszabb a levegő, mint az ő lakása környékén. Az adott területek önkormányzatainak a feladata lenne az ottani lakók érdekeinek megfelelő képviselete akár a fővárossal szemben is. Szükség esetén az átmenő forgalom korlátozásával, például a londonihoz hasonló módszerrel.
1. Körgyürü, teherautók, egyetértünk. (nem csak Cinkotán, Békás-Budakalász környékén is bojkottálták az építést, hirtelen odatelepült vagy 4 féle védett növény a tervezett nyomvonalra.:-(( )
2."Kicsi, könnyű, lehetőleg elektromos vagy hidrogén meghajtású városi autók " szvsz ez a dugókat nem oldaná meg, a környezet szennyezését viszont csökkentené.
3.tömegközlekedés. Amíg ennyi autó van (mindegy milyen hajtómü), addig a felszíni tömegközlekedés soha nem lesz kiszámítható, pontos. (addig pedig -erre hivatkozva, félig meddig jogosan- nem fogják használni ez itt a tyúk és a tojás esete?)
4. pont. távmunka. Néhány foglalkozás esetén jó lehet, de nem mindenhol.
Én a magam részéröl mindenképpen a forgalom csökkentését látom célravezetönek, ehhez pedig kell a profi, gyors tömegközlekedés elérhetö áron.
Amit még hozzáfüznék talán annyi, hogy az emberek hozzáállása kéne, hogy megváltozzon, addig szerintem minden hiába.:-(
Mondjuk agrármérnök vagy orvos tényleg aligha lehet így valaki, de Pl. informatikát, jogot, filozófiát, stb. miért ne lehetne így tanulni ?
Az meg hogy a dolog mennyire színvonalas két dologtól függ: az oktatási anyag minőségétől, a konzultáció lehetőségétől és színvonalától és a számonkérés szigorától.
A távoktatás legalábbis a felsőoktatásban szerintem előnyösebb mint a hagyományos: egy DVD-n lévő anyagot akkor nézhetek amikor akarok, megállíthatom a nehezebb részeknél, többször megnézhetem ha elsőre nem értem vagy ha elbambulnék, utánanézhetek máshol is ha egy részlet nem világos.
Mindehhez megtakaríthatod a napi beutazást ami rossz esetben elég sok időt igénybe vehet.
Ami árnyoldala a dolognak hogy kevesebb a személyes kapcsolat a diákok között, de megfelelő hálózati szoftver és kellő sávszélesség esetén ez is megoldható lenne.
De szerintem a távoktatás ha színvonalasan csinálnák nem csak hogy elérné, de messze meg is haladhatná a hagyományos oktatás színvonalát.
hát nem hiszem, mivel az átl. el.rollerek 20-25 kg súlyúak.
ennélfogva jó body-building edzés egy ilyen súlyú és igen rossz fogású szerkezettel naponta fel-lemenni a 9-ik emeletre.
egyébként hasonlóan az alurollerekhez, ezeknek is drasztikusan lement az ára, s manapság már 40000 ft körűl is kaphatók. (igaz egy akku hozzá 15 ezer, akkuból meg megeszik két háromhavonta egyet).
Akkor mar meg is van a harom hid :)
Csepelen konnyebb epiteni, a ket ag miatt. A Szentendrei szigeten meg nagyon okosan nem akarnak atmeno forgalmat, jo otlet, hogy tamaszkodjon meg a hid a sziget deli reszen, de ne legyen lehajtoag.