Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Márminthogy jóval több nem?
A 22 tonnás Pzkfw-III-hoz kellet 45 tonna vagy mennyi?
De mivel gyártókapacitás van bőven, helyet könynű lenne találni.
De akkor inkább javasolnám a Leopard IIA6 gyártását, mondjuk kb. 124 példányban (a'la Finnország)
Hai!
Egy tipp: teganp este a Spektrum Bevetésen c. sorozatában az M1 Abramsről szólt minden, persze a szokásos abszolut laikusoknak szóló mondanivalóval, de elég sok belső felvétellel és persze menetfelvételekkel.
Lee
Noha részletesebben még nem olvastam róla, de tegnap valahol már egy harckocsin nem csak hátul, de oldalt is láttam a "grilled shield"-et. Nagyon úgy néz ki, hogy hasonló szerepet játszhat, mint a II.vh. alatt a magyarok áttört páncélkötényzete, illetve a hálós kötényzet. A páncéltörő rakéták hatását csökkentheti. Odakint békefenntartás kiképzésen is oktatták, hogy a beásott járgányok köré célszerű könnyen lebontható "drótkerítést emelni", amely teljes magasságig takarja a járgányt, de a figyelést még lehetővé teszi a kezelőszemélyzet számára.
isten ez a szerkentyű. Ha venne ilyet a honvéccség, akko' mégis elmennék katonának.
Előtte lefogynék vagy negyven kilót, meg valahogy összenyomnám magam.
Bárr anno a Top Gunban írták a Leclercről, h 24 órás bevetésekre tervezték, viszonylag tágas a belső tere (bár illúzióim nincsenek).
Én csak azt nem értem még mindig, h ezt a hk-t, ami ez egyik leggyorsabb, hogy a fenébe lehet vezetni biztonságosan, miközben az ember ollan pici lukon figyel ki. Basszus, ez a szar hetvennel tud menni, ami kurva sok.
A leo2-ről írták valahol, h egy teszt során egy autópályán száz fölötti tempóval kocogott.
Jaj.
Figyi mássz be valami nagyon szűk nyíláson egy kis helyre.Utánna kérj meg valakit hogy vágjon már be egy zacskó higítót meg egy égő gyufát.Ha a kijárat olyan szűk mint a tű foka akkor is kint leszel egy másodpercen belül.
Próbáld csak ki.
Roppant egyszerű: mivel azt még senkinek sem sikerült igazán jól megoldania, hogy egy méretes diesel-motort úgy helyezzen el a jármű orrában, hogy aztán a sofőr kilátása még legalább elfogadható legyen - pláne figyelembe véve azt a tényt, hogy a homlokpáncélzat is ott ücsörög ugyebár.
A BMP-1/2 esetén úgy hidalták át a problémát, hogy a motor jobboldalon-elöl van, míg a vezető (és a BMP-1-nél a parancsnok) mellete, bal oldalon. A Merkava a másik kivétel, de ott is trükköztek a tervezők - a sofőr kilátását áldozták fel a védelem oltárán.
Amúgy találtam egy érdekes dolgot a BMP-T-vel kapcsolatban: ez kérem nem APC (Armoured Personal Carrier), nem is IFV (Infantry Fighting Vehicle(, hanem TSCV - Tank Support Combat Vehicle. :DDD
A BTR-T is hasonló megjelölést kapott, ám közben pár érdekességet találtam a két járműről:
-A BMP-T személyzete mindössze 5 fő (sofőr, parancsnok, toronylövész, 2x géppuskás-lövész), elnevezése alapján én eddig azt hittem, hogy ez egy IFV. Nos nem egészen. Inkább egy gyalogsági tűztámogató harcjármű. A géppuskások (illetve AG-30 esetén: a gránátosok:))) is a személyzethez tartoznak.
-A BTR-T már valóban IFV, személyzete 2+5 fő, a gyalogosok ki- és beszállása azonban a test tetején lévő ajtókon keresztül történik, legalábbis csak ilyen információt találtam...
-A BMP-T homlokpáncélzatán, a test oldalán és a tornyán ERA található, a hátul látható rácsos szerkezetet 'grilled shield'-nek nevezik, de nem igazán látom át, miféle védelmet szolgálhat...
Ha valaki beássa magát a témába nem tudna valaki egy képet vagy egy linket keríteni a BMP-3 személyzeti bejárójáról. Elméletileg a motor fölött hátrafelé lehet kimászni. Láttam egy makettet is róla, de akkor sem hiszem, hogy kiférnék ott.
> Botond tehergépkocsi, mozgó T-34/85, 11 különféle löveg
Kedves Norbert!
Azért ehhez legyél szíves hozzátenni, hogy az a "Botond" egy ZiSz-151 alvázas filmgyári utánzat. Legyünk pontosak. Tudom, hogy te se szereted a téveszmék terjesztését.
Elnézést kérek, a fáradtság miatt elszúrtam a linkeket, szóval második neklfutás (ehhh, ilyenkor átkozom, hogy itt nincs lehetőség a már elküldött hozzászólás editálásához...)
Előre is elnézést az újabb képek miatt, de elkezdte nekem is piszkálni a csőrőm, hogy vajon hogy is van egy a ki- és beszállás a gyalogosoknak, és a következő képeket találtam a BMP-T-ről:
Ez egy jó kis áttekintő kép. Ami figyelemre méltó, az a sofőr melleti két kiemelkedő célzóperiszkóp torony, amely a két géppuskás-lövész helye (mint a BMP-3-nál), és a két lánctalp felett ott látható a két géppuska helye is:
Nos azért látszik, hogy a 'jól páncélzott gépágyú' kijelentés egy kicsit leegyszerűsíti a valóságot. A BTR-T-ken is látható néha 'Konkursz' páncéltörő rakéta, és itt meg négy daram 9M133 'Kornet' rakéta látható. Vagyis ezek alapján a BMP-T nyugodtan együt említhető az M2A2 Bradley-vel...
Itt a hátsó traktus. Láthatóan nyoma sincs hátsó ajtónak, inkább úgy tünik, hogy aféle 'teherautóplatós' személyszállitásra van felszerelve. Nyilván a harctérre való fel-/elvonulásra, és nem itt ücsörögnek golyózáporban a bakák...
Közelebbről a sofőr és az egyik géppuskás-lövész búvónyilás-teteje, valamint balra-alul látható a lövész géppuskájának helye (ide lövész PKT géppuskája vagy AG-30 gránátvetője kerülhet).
A BTR-T-be amúgy 5 fő gyalogosnak van hely, a két fős személyzet mellet. A BMP-T-be sem férhet több szerintem, tehát ott is 2+5 fő szoronghat...
Ha sikerült, ha nem, mára már megszünök, igérem :))
Előre is elnézést az újabb képek miatt, de elkezdte nekem is piszkálni a csőrőm, hogy vajon hogy is van egy a ki- és beszállás a gyalogosoknak, és a következő képeket találtam a BMP-T-ről:
Ez egy jó kis áttekintő kép. Ami figyelemre méltó, az a sofőr melleti két kiemelkedő célzóperiszkóp torony, amely a két géppuskás-lövész helye (mint a BMP-3-nál), és a két lánctalp felett ott látható a két géppuska helye is:
Nos azért látszik, hogy a 'jól páncélzott gépágyú' kijelentés egy kicsit leegyszerűsíti a valóságot. A BTR-T-ken is látható néha 'Konkursz' páncéltörő rakéta, és itt meg négy daram 9M133 'Kornet' rakéta látható. Vagyis ezek alapján a BMP-T nyugodtan együt említhető az M2A2 Bradley-vel...
Itt a hátsó traktus. Láthatóan nyoma sincs hátsó ajtónak, inkább úgy tünik, hogy aféle 'teherautóplatós' személyszállitásra van felszerelve. Nyilván a harctérre való fel-/elvonulásra, és nem itt ücsörögnek golyózáporban a bakák...
Közelebbről a sofőr és az egyik géppuskás-lövész búvónyilás-teteje, valamint balra-alul látható a lövész géppuskájának helye (ide lövész PKT géppuskája vagy AG-30 gránátvetője kerülhet).
A BTR-T-be amúgy 5 fő gyalogosnak van hely, a két fős személyzet mellet. A BMP-T-be sem férhet több szerintem, tehát ott is 2+5 fő szoronghat...
Az Élő Magyar Hadtörténelem sorozat keretében 2003. június 7-én (szombaton) Kecelen, az ottani motorcross-pályán újabb rendezvény lesz. Az egésznapos program során többek között a Magyar Honvédség két Mi-8 helikoptere és kb. 40 fő katona deszantol, majd közelharc-bemutatót tart, illetve rendőrségi bevetési csoport (kommandó) gépkocsis elfogást mutat be stb.
Délután pedig II. világháborús hadijáték kb. 250 fős (magyar-cseh) végrehajtó állománnyal, szovjet, német és magyar egyenruhákban és fegyverekkel. Technika: egy repülő Po-2 és egy Li-2 szovjet repülőgép (utóbbiból "szovjet" ejtőernyősök is ugranak majd!), két német Kübelwagen, több szovjet és német motorkerékpár, Botond tehergépkocsi, mozgó T-34/85, 11 különféle löveg (ebből három Pak 40 és két légvédelmi gépágyú) pirotechnikával, kiképzési bemutatókkal, tűz- és közelharccal, kézigránát-dobásokkal stb.
Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!!!!ű
Ahogy mondani szokás: aki hallja, adja át!!!!
Ránézésre a BTR-T-n sem egyszerüen a torony helyére tették a gépágyút. A küzdőtér teljes tetőpáncélját kicserélték, a torony előrébb került. Viszont nem tudom hol lehet ebből a szállított lövészeknek kijönni.
Felül? Utcai harcban nem (sem) egy életbiztosítás...