Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs hangja, ez azonban nem nevezhető elviselhetetlennek. Ez adódik a nagyméretű ventillátor által keltett lágáramból, a kompresszor (1,3Kw-os motor)"zümmögéséből" és 780*530*240-es fémlemez burkolat rezgése által keltett zajból amit a kompresszortól átvesz. A szerkezet egyébként gumi rezgéscsillapítókra támaszkodva van felrögzítve a tartókonzolra. Az meghogy mit tapasztalna a szomszédod a lakásában ebből azt még csak nem is sejtem, nappali üzemben talán nem zavarná de éjszaka főleg amikor indul a kompresszor - ilyenkor jó nagy áramot vesz fel és egy pillanatra megremeg- lehet, hogy zavarná egy nyitott ablak mellett. Én családi házban lakom, itt nem volt ez probléma. Egyébként a különféle tipusoknak a kültéri egység zaját is megadják, de hangnélküli csodát ne várjál.
blg
Esetedben szinte biztos, hogy nem elegendő egy 3,5 kW-os, főleg, hogy déli fekvésű. Kb. egy 20m2-es, nem déli fekvésű lakáshoz mondanak 2-2,2kW-os klímát. Na most azért nálad jóval nagyobb légköbméterről van szó...
Igen a Templom utcában vannak. Voltál már Náluk, milyenek első ránézésre? Értenek a klímákhoz?
Hétvégén láttam az Auchanban ORION klímát nagyon jó áron, de már boldog boldogtalan is klímát gyárt!
a szobák 55 és 31 légköbméteresek, tájolásuk nagyjából déli, az ablakfelület pedig kb. 6 ill. 4 négyzetméter. még így is elég a 3,5 kW (amúgy én is ekkora teljesítményűre gondoltam)?
Engem úgy tájékoztattak, hogy ha a homlokzaton látható helyre szereled, akkor engedélyköteles. De egyébként ha felhívod vmelyik környékbeli klímaszerelő céget, ők meg tudják mondani, hogy kell-e engedély, és ha igen, akkor a helyi önkormányzat mennyire rugalmas e téren.
szimat
Nem a Kalauz Klíma a cég? Mert nekem Ők mondták ezt a 2 márkát és nekem is a Fishert ajánlották jobban, mivel megbízhatóbb, most frissült etc.
blg
Nem írtad, hogy mekkorák a szobák, ugyanis nem mindegy. Sőt az sem, hogy milyen tájolásuak és mekkora ablak felület van rajtuk. Ettől függetlenül 2 egymásba nyíló szoba esetén 1 nagyobb teljesítményűvel is meg lehet szerintem oldani a hűtést. pl.nagyságrendileg 2 15m2-es szobára 3.5kw-s szerintem szükséges.
én is szeretnék egy klímát a lakásomba, ahol két egymásba nyíló szobát szeretnék hűteni. a kérdésem az, hogy hűthető-e a két szoba egy megfelelő teljesítményű normál split klímával (a két szoba között egy kb 2 m2 felületű ajtónyílás van, az ajtó természetesen mindig nyitva lenne), vagy ehhez két beltéri egységes, dual split klíma kell?
Mi is gondolkodunk, hogy kellene legkondi.
Voltam ma egy helyen , ahol Midea es Fisher klimakat arulnak, szerelnek. A dragabb Fishert ajanlottak, mert szerintuk jobb az ar/ertek arany tekinteteben. Toshiba is van, de azt nem is ajanlottak, mert nagyon draga.
Talaltam egy erdekes honlapot, ahol aztan tenyleg minden van csak hat az arak... http://www.klima-szala.hu/
Lenne egy kerdesem is. A hazunk fala az utcan van, tehat nincs elokert. Fel lehet szerelni oda a kulteri egyseget? Vagy engedely kell?
Szia !
Ezt a tipust sok helyen árulják és az olcsóbb kategóriában van. Igazából az, hogy az R22 gáz probléma az szép dolog a környezetvédelem terén, de tudni kell, hogy hűtéstechnikai jellemzői miatt szinte minden meglévő ipari és egyéb légkondicionáló berendezés ilyennel van feltöltve, szerintem és mások szerint még sokáig maradnak is. A helyettesítői sajnos nem tudják 100%-osan pótolni. A szerkezetek méretezéséről egy szakkönyvben olvastam, hogy normál lakás hűtési igénye 30w/m3, iroda 40w/m3, míg egy üvegezett eladótér kb 200w/m3 hűtőteljesítménnyel számolandó. Egyébként ahogy nézegettem a tipusjelük is utal a hűthető térre, láttam xx70-90-120-180-ast ami kw-ban 2,0 - 2,7 - 3,5 - 5kw körüli hűtőteljesítményű. Gondolom egy déli fekvésű panellakásba ha szereltet az ember az nem baj ha pl. 2-es helyett egy 2,7kw-ost vesz.
rézgálic
Megkérdezhetem, hogy kinél vetted a készüléket és ki szerelte és mennyiért? Engem egyedül az R22-es hűtőközeg tart vissza. Az még nem EU szabvány és ha lehet akkor már R407c-s légkondit vennék...
Azért a tapasztalatokról beszámolsz? Mekkora helyiséget hűt ez a teljesítményű klíma?
Üdv: Les
Én egy 3,5Kw-os Midea+ szerkezetet vettem, vasárnap szerelték be. Egyenlőre csak próbaüzemben működik, mivel most inkább fűteni kell mint hűteni, most egyébként tényleg fűt. Elég sokáig tartott a szerelése (több mint 5 óra) de ehhez hozzájárult egy kikerülhetetlen dupla betonáthidaló átfúrása (D=60mm).
Egyébként nem olyan bonyolult dolog a szerelés mint ahogy némely szaki előadja. A lényeg az összeszerelés utáni szakszerű vákumozása a csővezetéknek beleértve a beltérit is. Ezen fog múlni a hosszútávú hibátlan működés. Ezután a kültériből rányitják a rendszerre a hűtőközeget majd ellenőrzés és ha szükséges a gázmennyiség utántöltése. Ezután már működik is.
TeknoPoint - így ahogy írom, de ez azért nem biztos, hogy releváns info beszerzés-ügyileg, mert ők márkaképviseletként külföldről, nagyobb tételben hozzák be (ezért sem egy vészes árkategória - volt régebben kb. 140 eFt körül), viszont van egy-két extrája, pl. a pollenszűrőn felül beszerelhető dohányfüst szűrő, ami nálunk nem kell, de van olyan lakás, ahol fontos lehet.
Persze tudjuk, hogy azóta mindenhol lehet már ócsó klímát kapni. Tehát az ár igazán már nem tényező, pontosabban már a luxuskategóriából elérhetővé vált.
A szerelés a döntő szerintem, otthon nem lehet összerakni, egyrészt azért, mert a benne lévő gázok kezeléséhez szakvizsga és ún. "zöldkártya" szükséges (azok a szerelők kapják, akik levizsgáztak a normál szakvizsgájukon felül), másrészt a beüzemeléskor a gázszintet is utána kell állítani, amit csak szakember végezhet. (Ezért is volt egy korábbi hozzászólásban, hogy a szakik visszamentek ellenőrizni, s ez helyes is, ezt mindenhol így KELL csinálni, hűtőgépeknél is azért van, hogy bár 10 perc alatt megjavítják, még "szöszmötölnek" két órát.) Ezen felül ugye tudjuk, hogy ezen tényleg nem szabad spórolni, mert akkor oda lehet a drága géped meg a garanciád is. És kiemelendően fontos a karbantartás (egy évben egyszer megnézetni szakemberrel), nemcsak a gép, de az egészséged miatt is.
Les, egyébként a férjem azt szokta mondani, hogy ma már nincs rossz gép, ezek hi-tech technikával készülnek, inkább az a kérdés, mennyire vagy kényes a márkára. Ha házimoziból is csakis a szonit vagy az eldzsit szereted és ahhoz ragaszkodsz, akkor itt is megveheted a "nevet", de nem biztos, hogy érdemes, annyival "nem szól szebben", mint amennyi az árkülönbség...
Azért meg lehetne tudni a nevét ennek a masinának, ami Nektek van? Ha már egy klímás szakember magának is ilyet választ, annyira nem lehet rossz. Azt hiszem a Dimarsonnak is Toshiba a kompresszora...
A párom noname (Toshiba gyártmány egyébként) géppel dolgozik, de nem hivatalosan olyat ajánl, ami a kedves ügyfél javára válik és (nem hátrány) amit ő meg tud fizetni (ez egy rendes ember :))))
Pl. A mi nappalinkban (40 nm)egy 2,7 -es ilyen gép van, ami az onnan nyíló hálószobánkat is hűti-fűti és a nappaliba torkolló 1,40 m széles, 6 m hosszú folyosót is. Gondolom, ha gagyi lenne, akkor nem építette volna be az új házunkba. :))) Ez pollenszűrővel felszerelt, 6 fokozat erősségű, ha jól gondolom, 4 programos (magában ventillál, erősen ventillál, forgatja a lapátjait meg mindenféle trükköt tud :))) Egyébként én olyat szerettem volna, ami a padláson végigfutva minden helyiségben szellőzőráccsal az egész lakást klimatizálja, de az millió körül van :(
Még egy fontos dolog: a klímákban lévő szűrőt rendszeresen takarítani, ill. cserélni kell (úgy mint a konyhai szagelszívóban).
Ha komolyan érdekel a beszerelés, akkor írj magánban mailt, telefonszámmal, s felvesszük a kapcsolatot. (Bár ez nem ennek a topicnak a témája, az autóklímákhoz is ért meg a hűtőgépekhez is. Ez persze nem jelenti azt, hogy ő egy hűvös ember :))))
Lassan konkretizálódik a dolog (épül a házikó!) lehet, hogy majd pároddal megbeszélném ezt a kérdést... függetlenül, hogy szeptemberig tele van a naptárja (is)... :)
gagarinnak:
Esetleg Krb. férje foglalkozik konkrétan ezzel :))) A jó feleség pedig figyel! :)))
Egyébként félreértés ne essék, nem reklámozni akarom, hiszen annyira jó szaki, hogy szeptemberig tele van a naptárja (is).. :)))
varangyfreemail:
nem értem a kérdést, de lehet, hogy ennyire mégsem vagyok szakember. Az ablakklíma beltérije belül van, kültérije meg kívül, közte az ablak.
Nem splitre gondolsz? Egyébként meg lehet oldani, hogy a kültérije beltérben (padlástérben) legyen, de úgy tudom kell egy bizonyos távolság a két rész között s ráadásul nem mindegy, mennyi a távolság. Ezért ajánlottam, hogy előbb legyen a szakember aztán meg a vásárlás. (Egyébként egy normális szakember nem fogja veled megvetetni a legdrágább készüléket, hanem az igényeidnek megfelelőt tanácsolja.)
Láttatok üzletet, ahol olyat lehet kapni, aminek a hideg csövét pl. gipszkarton mögött lehet vezetni és belülről annyi látszik belőle, hogy a plafonon egy lukon jön a levegő? Mint a plafonba süllyesztett reflektor lámpa.
Még egy szempont: el lehet dugni a kültéri részt? Pl. a szomszéd ne lássa mim van :) Padlásszobába tenném, ahol a függőleges gipszkarton és a ferde tető közötti lezárt térben elég hely van kb. egy ablakklímának, csak kellene aki beoperálja oda mindkét oldalról láthatatlanul, csak a cső vég látszódjon.
Ismertek valakit aki megcsinálná ezt?
Olvastam az eddigieket, s lenne egy-két hozzászólásom:
1. Mielőtt klímát vesztek, találjatok SZAKEMBERT, aki megmondja, hogy milyet (teljesítmény) és hogyan lehet üzemeltetni. Ezzel nagyon sok időt és pénzt lehet megtakarítani. Pl. lehet, hogy 3 helyiséget két beltérivel is ki lehet hűteni stb.
2. Garanciát úgy is lehet szerezni, hogy a gépet megveszed és a szerelő a szerelésre ad garanciát (elsősorban noname gépeknél), ha meg van a szakvégzettsége.
3. szerelési árak: attól is függ, mennyire bonyolult (milyen messze van a kültér a beltéritől, milyen magasan), de szerintem is a 30-50 közötti ár a normális. Ja, és hogy tudjátok, néhány készüléket már a szerelési tartozékaival együtt is árulnak, figyeljetek, ne vágjanak meg még ezzel is benneteket.
4. A klímaszerelésnek nem feltétlenül kell kosszal és óriási bontási munkákkal járnia.
Krb. - akinek van valami köze a klimaszereléshez :)))
Áhojovi!
és R407c gázos a Nile (környezetkímélőbb). A kérdés csak az, hogy mennyire megbízható, mert a Nile honlapján semmi infót nem találtam klímáról, gyakorlatilag kontaktot sem. Adnak-e beszerelési ajánlatot. Sok helyen a Midea, Midea + plus-t látom akciózva. Megnéztem a home page-üket is. Tényleg nehéz dönteni...
Nekünk volt annó egy Funai rádiósmagnónk az autóban - meg kell, hogy mondjam, igencsak jó minőségű volt mind hangját, mind élettartamát tekintve. Konkrétan sok év után az autóval együtt adtuk el. Persze alsókategóriás cuccról volt szó egy ezerkettes Ladában - mindezekhez képest írtam.
Nekem az sokkal inkább márka, mint egy Vestel pl...