Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Nekem a dédelgetett vágyam egy Földközitengeres-szigetes játék, de ennek sok akadálya van (az oda- és elutazás költségén kívül). Magyarországon talán Belső-Somogy, Bakony nem jó, sokan túráznak arra meg tájvédelmi körzet is van arra egy-kettő biztos ->tuti seggberúgás lenne a vége.
Véleményem szerint mindenképpen Dunántúlban vagy ÉK-Magyarországban érdemes gondolkodni.
Nekem az egyik haverom vette az amcsi hadsereg valamelyik ellátójától $1.5-ért, de már nagyon sok helyen lehet kapni-főleg a tengerentúlon, de mintha itthon is láttam volna egyszer, talán a Mountexben.
Igen az edény az télleg hasznos dolog, nekem Mg tömb helyett gyújtókockám van, könnyen gyullad és nagy hőt termel. Csak persze nem árt hozzá vmi gyújtó eszköz.
Magnézium tömböt hol és mennyiért lehet venni?
Egy ilyen hétvégi program tetszik, pár ismerőssel már próbáltunk ilyeneket összehozni, csak nehéz volt egyeztetni a különböző időbeosztásokat.
És szerintetek hova kéne szervezni egy ilyet?
Sajnos alig van olyan hely, ahol nem ütközöl civilizációba magyarországon.
Nekem igazából nincs tuti tippem, esetleg vhol a Bakonyban működne a dolog.
Ez a hétvégés dolog nem is elvetendő ötlet, főleg nyár végén. Olyankor a legkönnyebb kajához jutni, meg általában még jó idő is van. Esetleg mediterrán klíma alatt egy nyári tengeres próba?(halászat, gyűjtögetés - király lenne!)
Sense:
Kés (pontosabban egy jó tőr), egy közepes méretű edény, + talán a magnéziumtömböm, ha hosszútávról és "kalandozásról" van szó (ha valamiért nem lehet egy helyen maradni). Rövid távra (pár nap) egy tekercs erős madzag vagy egy testhőt visszatartó, kicsire összecsomagolható fólia, de ez nem biztos, attól függ.
Nektek? Az enyém egész jól bevált, de biztos van okosabb kombináció is.
Hetvegekre el lehet menni gyakorolni, akkor tudja az ember legalabb hogy mit vallal. Pentek indulas, szallas, szombat koszalas, vasarnap haza. Tobb mint a semmi, tobb mint egy kirandulas. Engem az erdekelne hogy latjatok a kajalas helyzetet ? Itthon egy hetveget ki lehet birni, csak akkor 'vizes' helyre kell menni. Vadaszni en pl nemtudok, talan varjut lehet fogni igy osszel :) De 3 napig rohogve ki lehet birni alap bogyokkal.
Már biztos eszébe jutott sokaknak, de a mai társadalmat ismerve szerinted hány ember tudna egy ilyenbe belemenni? Engem hiába érdekel a téma mélyebben, egyszerűen nem tudok sok napra elszabadulni (sajnos) a "civilizációtól".
De az ötleted tetszik :)
Te mit vinnél magaddal, mi lenne az a 3 dolog?
Nekem több variáció is eszembe jutott, egy profi túlélőkés biztos befutó, azon kívül meg függ a helytől, évszaktól, stb...
Sense
U.i. a végére egy aranyköpés:
Van egy igazi túlélő késem. Túlélte az apámat és a nagyapámat is. :)
Régóta érdekel a túlélés, időnként bele is vetem magam a témába a gyakorlatban is (csapdakészítés, ehető/mérgező növények azonosítása, hajlékkészítés stb.). Viszont a neten olvasott "túlélő"táborok 99%-a úgy szerveződik, hogy egy csomó minden adva van.
Nem jutott eszébe még senkinek egy ultrabrutális túlélőtábor ötlete?
Pl. mindenki max 3db bármit vihet magával a rajta levő ruhán kívül és úgy minél tovább kibírja (persze plusz pénz a vadásztársaságnak az okozott kárért+kussolásért, hogy suttyomban volt a vadászat stb)?
Kicsit próbálom felhozni a topicot.
Titeket miért érdekel a surviving?
Egyáltalán hogyan lehetne definiálni a túlélő túra fogalmát?
Miben más, mint egy tereptúra, amit az ember a civilizációtól minnél távolabb, esetleg katonai felszereléshez (merthogy az az egyik leghatékonyabb cucc túrához) hasonló eszközökkel hajt végre?
Nem rossz a keret, szerintem egy darab, egységes oldalt kéne csinálni, mondjuk lefoglalni a survival.hu címet, tudok hozzá ingyér sok tárhelyet ne essünk már szét több darabra.
Ha gondolod összehangolhatjuk a dolgot, ha érdekel küldj emilt és beszéljük meg.
Sense példáján felbuzdúlva, arra gondoltam, hogy talán érdemes lenne csinálni egy egységes Magyar Túlélő Portált, amely alatt rengeteg a témával kapcsolatos információt gyüjteni lehetne a megfelelő megjelenítés mellett.
Csináltam is egy vázlat félét, amelyen még van mit tökéletesíteni. Ezt a következő címen nézhetitek meg: Click ide! A neheze persze még hátra van, hiszen fel kell tölteni információval az oldalt, és ebben tudnátok ti segíteni. Mindenki hozzátehetne egy picit, cikkeket írhatna, közölhetné saját véleményét, tapasztalatait stb.
Amennyiben valakit érdekel a dolog, az jelezze nekem és meglátjuk, hogy mire jutunk.
Várom a véleményeteket!
e-mail címem: csurgo@nitro.hu
Guerilla
Ui: És hogy ez megvalósítható, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a Magyar Vadászíjász Portál, amely ugyanígy jött létre. Itt megnézhetitek!
Az alfa és beta sugárzást akár a ruha is felfogja (az alfat az emberi bőr is akár), ezeknek főleg a belégése veszélyes.
A gamma már télleg más téma, egy fél méter körüli föld vagy beton (nehézbeton) fal is csak a felére csökkenti a sugárzás mennyiségét.
Ha nincs óvóhely, akkor talán egy naagy hegy méély barlangja elég lehet, vagy nem.
De tegyük fel van biztonságos óvóhelyed, van élelmiszerkészleted úgy két hónapra (kiszámoltuk páran, egy ilyen felszerelt óvóhelyet már laza 80-100 millióból is meg lehetne építeni :)))
utána mit csinálsz, ha minden élelmiszernek használható dolog + a felszíni vizek mind sugárszennyezettek?
Talán van esélyed eljutni így egészségesen egy tiszta (tisztább) zónába.
Katonai téren meg nem ez számít, hanem az, hogy egy kisebb (taktikai) atomcsapás után még két-három napig harcképes maradjon a katona. Ld. Csernobil, az ott dolgozók is tudták, hogy meg fognak halni, mégis tették a dolgukat.
Sense,
aki most kissé negatív volt, vagy realista?
Ajánlott olvasmány: Merle - Malevil, egyik kedvencem :)
Köszönöm a mindenre kiterjedő már-már tudományos igényű :-) válaszodat!
Esszéd kissé bizakodóbbá tett, de egyben el is gondolkoztatott, hogy érdemes-e túlélni mindent. Utána ugyanis valószínüleg annyira megváltozna minden körülöttem (szeretteim, barátaim elvesztése, az egész kis világom semmivéválása) a megmaradt világ -szerintem törvényszerű- elvadulása, hogy nem is biztos, hogy annyira jó lenne alkalmazkodni az új kőkorszakhoz, emlékezve a háború előttire.
De borongásnak vége, ha nálad van a jó késed semmi nincs veszve!
"
Szerintetek hogyan lehet túlélni egy atomcsapást?"
A rovid valasz: messze kell lenni. :-)
Komolyabban: az atomcsapast nem ellened iranyitjak (kiveve, ha az USA elnoke vagy :-)), tehat varhatoan valahol nem tul kozel kovetkezik be.
Minden attol fugg, hogy milyen messze vagy, kozvetlen kozel (ami ugye 100 meterekben is merheto) nincs esely. Kicsit tavolabbrol hatareset a dolog, vagyis itt sokat szamitanak a korulmenyek, mindnekelott a hagyomanyos ertelemben vett robbanastol (ho es nyomas) kell vedekezni, erre a lego-pincek jol bevaltak, ilyen szempontbol az atombomba "csak" egy nagy bomba, ugyanugy kell ellene vedekezni (jo vastag betonfal, meg vastagabb ajto ...).
A kovetkezo kerdes a kezdeti sugarzas, amit szerintem (nem vagyok szakerto) az emberek alaposan tulertekelnek. Eleg specialis helyzet kell ahhoz, hogy valakinek lenyegileg artson a kezdeti sugarzas. Ugyanis aki kozel van, az meghal a hagyomanyos robbanastol, aki tavol, arra pedig nem hat (nem jelentosen hat) a sugarzas.
A harmadik dolog a leghuzosabb, a radioaktiv kiszorodas. Ami azt jelenti, hogy a targyak (ezek kozul a por es az elelmiszerek a legfontosabbak) radioaktivak lesznek, es szep lassan megmergeznek. 3 fajta sugarzas van:
Alfa: ennek a legkisebb az athatolokepessege, vagyis szinte minden megfogja, ezert ha kivul van a sugarforras(pl ruhan, kendon) akkor nem veszelyes, a szervezetben viszont nagyon, mivel egy picike teruletre jut a teljes energia. Raadasul kimutatni is nehez, mert a detektorokig se nagyon er el a hatasa.
Gamma: ennek a legnagyobb az athatolokepessege. Tehat egyfelol ha megeszed, akkor az energia nagy resze nem hat rad (mivel athatol az emberen is), masreszt ha tobb tiz meterre van tolled, es van koztetek pl. egy gepjarmukarosszeria, akkor is hat valamennyit.
Beta: kozepes az athatolokepessege, a fenti ketto kozott feluton van.
Vedekezes: jodtabletta vedi a pajzsmirigyet (ha idoben beveszed, akkor tele leszel inaktiv joddal, es nem tud beepulni a radioaktiv izotop). Az alfa sugarzassal szemben _nagyon_ fontos vedekezni (pl. porkendo, valogatott elelmiszer), a gammaval szemben nem nagyon lehet (persze egy atomeromu felszerelesevel igen, de az ember nem hord magaval olomfalat).
Vegul a negyedik dolog: nuklealis tel: ha sok atomfegyvert bevetnek, akkor az erdok elegnek, es az egesz Foldon fust lesz, sokaig. Ez eltakarja a napot => nem lesz feny => leall a fotoszintezis => elpusztulnak a novenyek => elpusztulnak a novenyevok => elpusztulnak a ragadozok. Tehat emberi mertekkel nezve minden elpusztul (pl. gombak, bakteriumok valoszinuleg maradnak). Ez ellen csak egy vedekezes van, de az _nagyon_ draga: foldalatti koloniakat kell epiteni, logikus modon atomeromuvel, es ha aram van, minden van (pl. lehet lampa mellett novenyeket nevelni), es ha vege a telnek, ujra benepesiteni a Foldet.
És, mi lett a főhősökkel? Éltek, megéltek esetleg túléltek?
Szerintem egyébként nem nagyon lehet túlélni egy ilyet. Nincs közlekedési eszköz amivel elmehetnél onnan, ott maradni pedig a lassú, de biztos halál. De ha el is visznek onnan addigra már akkora dózist kap az ember, hogy kakukk.
Szóval asszem megvan a túlélés téma meghaladhatatlan végpontja.
Szerintetek hogyan lehet túlélni egy atomcsapást? Érdemes?
Tegyük fel, hogy lemész a pincébe krumliért és pont akkor eldurran a fejetek felett az atom. Hirtelen hőség lesz a máskor oly hűvös pincédben, megremeg minden, összedől a ház. Kimászol a romok alól, szürkeség van, hideg, romok mindenütt.
Mit teszel a sugárszennyezettség ellen? Iszol-e vizet? Arcod elé kötsz-e kendőt a por miatt?
Meghalsz-e két hét múlva sugárfertőzésben?
Elég szörnyű vízió, de talán pár mondatos eszmecserét megér.
Tartalom:
1. Előkészületek, felszerelés (11 oldal): hasznos, nem túl meglepő információk.
2-6. Túlélés a sivatagban(22 oldal)/ tengeren(24)/ trópuson(26)/ sarkvidéken(24)/ hegyekben(22): az adott környezetre jellemző menedék, élelmiszer (álltak, ehető növények), veszélyek (pl. állatok, növények). Az itt leirt fontosabb dolgok hasznosak, nekem a tengeri rész tetszett a legjobban. Sok tanácsa elég húzos, szerintem tényleg csak vészhelyzetben érdemes megfogadni (pl. első 24 órában ne igyunk, utána napi 1/2 liter a szükséges).
7. Természeti katasztófák (26): elég alapszinten ír a katasztrófákról (ár, aszály, vulkán, tornádó, földrengés).
8. Elsősegélynyújtás (29): 70-80%-ban a normál egészségügyi ismeretek vannak benne (amiket nem árt feleleveniteni, de a jogsiért többet tanultunk), a maradék speciális ami sokkal hasznosabb, szintén néhány húzos megjegyzéssel (féregtelenítés: vegyünk be 2 evőkanál petróleumot).
9. Tűzgyújtás, szerszámok fegyverek (11): szerintem túl felületes, még nekem sem sok újat mondott.
10. Csapdakészités, horgászat, ehető növények(27): a 2-6. fejezeteket egészíti ki, elég jónak tünik.
11. Tájékozódás, jeladás (20): a tájokozódás nagyon alapszintü, a jeladás sok új infot tartalmazott nekem (testjelek, levegőből látható jelek).
12. Tutajkészités, átkelés a folyón(6): egészen rövid, vannak benne jó dolgok.
13. Kötelek csomók (13): a nekem legjobban tetsző fejezet, rajzzal/leírással
14. Utazás külföldön (18): egyoldalnyi (hasznos) bevezető után elenyészően rövid leírás az összes országról.
Összefoglalva: kezdők (pl. én :-)) számára hasznos könyv, ami nem tárgyalja mélyen a dolgokat, de sokmindenről ír.
Bel
ui: a www.adtdl.army.mil time-outol nekem. Ha tetszik a fenti leirasom, nyugodtan felteheted a http://survival.uw.hu -ra.
Olvastam, nekem tulajdonkeppen tetszett, noha kozel all az altalad emlitett kategoriahoz.
Tehat en foleg az amatoroknek (pl. en :-)) ajanlanam, mivel egy kicsit feluletes (tul sok tamakort erint ahoz, hogy igazan el tudjon bennuk melyulni), de valoszinuleg meg a topicolvasok tobbsege sem akar 10 000 oldal angol nyelvu manualt atolvasni. Egyebkent adhatnal egy URLt azokrol a manualokrol.
Gepelterites es nehezbuvar tanfolyam nincs benne. Viszont van benne 1-1 fejezet a sivatag/sarkvidek/hegyek/ocean-ban valo tulelesrol, illetve az egyes temakorokrol (pl. csomok, eheto novenyek, kulfoldi utazas stb) is szol egy-egy fejezet.
Én még nem láttam, remélem nem ilyen "mindenre jó" kategória, ahol a gépeltérítéstől a nehéz búvár tanfolyamig mindenről szó van 50 oldalon :(
Valami hihetetlen mennyiségű szemetet olvasni ebben a témában, ha vki megtud róla vmit, az írja meg plíz.
Könyvekről még annyit, hogy közel 1 gigányi US army field manualt szedtem össze mostanában :)
Mostanában találkoztam egy "Túlélési Lexikon" nevezetű kiadvánnyal a könyvesboltban. Meg van már valakinek? Én igazából csak a borítóját tudtam megnézni, mivel fóliázott példányok voltak kiállítva...