Volt vagy 80 kiállított pályamű. Makovecz pályamű nem volt. Nem azért, mert nem őt választotta a zsűri, hanem mert Makovecz Imre kijelentette: ő elvből nem pályázik. Ha valaki tervet akar tőle az rendelje meg és fizesse ki.
mekkora hazafi, istenem... es ezek utan meg ez veri a nyalat a "szovetseg a nemzetert"-ben. hanyingerkelto.
Bodrogit,Kulkát még megértem,bár nem szeretem őket,de ezt a Stohl Banderast,aki majd elcsöppen a villalakók legújabb hihetetlen élményének elmondásakor,aki a filmeiben elég gázul játszik(Rosszfiúk:P,miért kell?
Nem vagyok egy elméletgyártó kisiparos,de:
Olvastam, hogy valamilyen gyerekeknek és felnőtteknek szóló uj darabot fognak bemutatni, ahol alkalmuk lesz az összes szinpadtechnikát bevetni. Szüleim elmondása szerint az Arizóna mulatóban is az volt a nagy szám, hogy minden emelkedett meg sülyedt a műsor alatt. A Bánk Bánt nem tudom megitélni de amit az Ember tragédiájából láttam a tv-n azután már semmin se csodálkozom.
Teljesen halott ez a topic. Nem baj, azért próbálkozom.
Pl.Tegnap Színészfarsang volt a Nemzeti Színházban. Jordán tényleg "új lapot" próbál nyitni ennek a Színháznak. Vajon sikerül neki?
a Nemzeti Színház pénztárában,
hétköznap 10-18 óráig, munkaszüneti- és ünnepnapokon 14-18 óráig, illetve az előadási napokon az előadás kezdetéig, (Telefon: 476 6800,476 6868)
a Jegyirodában (Budapest, V. Sörház u. 5.) hétköznap 10 és 18 óra között,
(Telefon: 328 0086, 328 0087, Telefon/Fax: 327 0498)
és az ismert jegyirodákban.
"A nézők egy része tegnapelőtt békétlenebb volt a Nemzeti Színházban a Bánk bán második előadásán, mint a színpadi békétlenek. Egy otromba, durván erős női hang, meglehetősen hangosan bele is kiabált a produkció második részébe, hogy "ez a Bánk bán megcsúfolása, ne ilyet mutassanak a magyar népnek”. Ezzel a megnyilvánulásával az illető szórványos tapsot aratott. Az előadás villanásnyira leállt, majd folytatódott. A második rész közben többen elhagyták a nézőteret. Sokan taps nélkül távoztak, míg mások lelkesen ünnepelték a színészeket."
Az a "vicces" (vagy inkább szomorú), hogy pátr(ok)ra fogják azt, hogy így meg úgy megosztják az embereket. Érdekes, a fórumon, a TV-ben, a boltokban, mindenhol az a helyzet, hogy 2 dolog közül KELL választanod. Nem csak 2 párt között. Két TV között, két processzor, két zenei stílus, két fajta nem között, mindig kettő között. És akkro ennek tetejébe 10-ből 5 fórum olyan, hogy lehetőleg ISMÉT választanod kell majd, hogy melyik oldalra állj. Miért kell ezt folytatni? (h az a topic nem ezek közé tartozik, akkor elnézést, de elég volt egy-két hozzászólást megnézni...)
"A Nemzeti Színház vezérigazgatói pályázatának tagú bírálóbizottsága a beérkezett hét pályamű alapján hétfő este Jordán Tamás kinevezését javasolta Görgey Gábor kultuszminiszternek."
Nem tudjátok, hol lehet/érdemes jegyet kapni a színházba? (Anyukám jegyet szeretne ajándékba) Andrássy úti központi jegyiroda pl. nem esik nagyon ki nekem, ott jó jegyek vannak? Lehet kapni egész hónapban, vagy rohamozzam meg őket, amikor cucc érkezik? Fogalmam sincs, mekkora most a kereslet.
"Nyolc nappal a beadási határidő lejárta előtt egyelőre egyetlen pályázat sem érkezett a Nemzeti Színház Rt. vezérigazgatói posztjára a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához. "
Ha továbbra se lesz, akkor KINEVEZNEK valakit, vagy várnak addig, amíg véletlenül betéved valaki?
Olvasom a HVG-ben (vélemények rovat, Koltai Tamás: Nemzeti allergia):
"Kétméteres parlagfű nő a Nemzeti Színház melletti telken..." - az életnek van érzéke a szimbólumokhoz.
"... felére csökkentették azoknak a páholyoknak az árát, ahonnan nem látni a szinpadot" - vajon mennyibe kerül így az, hogy nem látunk semmit?
voltam mar 1x a nemzetinel, jopofa volt. tegnap benyeltem egy ecstasyt es szetszivtam az agyam, majd par haverral lenzetem.. hat. KURVARA BUSZKE VOLTAM HOGY MAGYAR VAGYOK. szal azer ugy atgondolom hogy azt a penzt amit leadozok ERRE koltottek, EZ IGEN.
szal nemtom, biztos lattatok mar paran a helyszinen azt a brutalitast amit felhuztak az epulet kore (utveszto, kilato, park), de ha belegondolok h jon 1 kulfoldi, es meglatja ezt a csodalatot, mogotte lagymanyosi hid (szinten future), duna tuloldalan IBM, ericsson (datapark), szal ezt nemzetkozi szinten megbologatjak szerintem.
tegyuk fel h jon 1 osztrak turista, akinek megvan a kepe magyarorszagrol. meglatja ezt a durvasagot, szerintem nem meglepo ha otthaggya az allat. amikor ott alltam a park kozepen, es leneztem a hajorol a mesterseges toba, IGEN BAZKI, EZT MAGYARORSZAG CSINALTA, es ez NEMZETKOZI SZINTEN EGYEDULALLO.
szal nemtom miert fikazza mindenki, 1reszt kurvajol nez ki, masreszt szentem ennel jobb hejre nem is lehetett volna epiteni..
Majd ha az új kormány azt akarja, hogy legyen a gödör helyén színház (-hívjuk nemzetietlennek, jelezvén, hogy ez nem a nemzeti színház-), akkor majd lesz a gödör helyén színház.
Egyre kell majd csak figyelni 4 éves cikluson belül el kell készüljön, különben annyi az ügynek.
Megjegyzem, ha vmi földből kiemelkedő kultúrális intézmény, szórakoztatóközpont, étterem, stb. készülne ott, nem bánnám.
A napokban láttam a tévében többeket, köztük Bálint Andrást a Nemzeti Színházról beszélgetni. A lényeg az volt, hogy elkészült ez a szép épület, de ezzel ki is fújt a téma... Egyetlen színháznak adták meg a támogatást. Így az országnak van egyetlenegy korszerű, európai színvonalú színháza. Máshol szinte patkánylyukakban kénytelenek játszani, bár ez - a művészek dícséretére legyen mondva - a mostoha körülmények ellenére nem befolyásolja az eredményt, vagyishogy így is színvonalas, jó előadásokat tudnak sokszor létrehozni. Szerintem azt a gödröt se kéne elhanyagolni, ahova először épült volna a Nemzeti... Ki kellene vágni azt a garnitúrát, akik ekkora költségvetésből akartak színházat építeni és majdan mégis meg kéne egy másik színházat is építeni... Az a gödör rendeltetését tekintve úgyis erre készült. És ha az új Nemzetiben javarészt drámákat játszanak, miért ne játszhatnának ott másmilyen darabokat, szintén korszerű feltételek között, nagyobb nézőtérrel? Ez a kormány már úgyis temérdek pénzt elkótyavetyélt hiábavalóságokra, akkora pazarlás még ennek a színháznak a felépítése sem lenne...
Tegnap este megvolt A Vihar bemutatója, technikai gikszer nélkül (ott voltam, láttam...) Csak a végén a függönnyel, meg a vasfüggönnyel volt probléma (de már csak a tapsnál) egy új színháznál ennyi talán előfordulhat.. A színpadtechnika tényleg különleges, a darab olyan,amilyen (ez nem tartozik WS legnépszerűbb, legegyszerűbb művei közé) Jók: Benedek M, Iglódi I, Vida Péter, Nagy-Kálózy E.)A többiek halványabbak, Hollósy F-nek például kár volt eljönnie a Katona J Sz-ból, hogy egy "részeg" kabinetalakítást domboríthasson a Nemzet Színházában. Ennél ő (és még sokan mások, pl. Bán J., Balikó T.) többet tudnak.
Körülöttem sokakat elnyomott 5-10 percre a buzgóság (de ez persze biztos véletlen)
Viszont: előadás előtt körbeültem az összes fajta széket (zsöllye, balkon, oldalpáholy, karzat széle-közepe stb.), és mindenhonnan látszik a teljes színpad! (jó ,lehet hogy mélységében nem, ezt nem tudtam megállapítani) Szóval nem kell mindent bevenni, amit az újságok írnak.
A színház belülről kifejezetten barátságos, elegáns. Szóval, sokaknak savanyú a szőlő, de a színház azoké lesz, akik járni fognak bele...és csak nagyon kevés kokárdás embert lehetett látni. Igaz, ez elvileg nem a bemutató, hanem a 3. előadás lett volna, és csak a színpadgépezet (vagy a próbák elhúzódása) miatt lett első a sorban. Így nem procc vagy pártos, hanem normális színházi közönsége volt a bemutatónak. Ugye, milyen furcsa lehetett??
Én tv-ben láttam csak az előadást és persze tudom, hogy a látvány nem ugyanaz, mint élőben, igy igazán nem akrom minősiteni. (Nekem tv-ben nem tetszett, de lehet, hogy szinházi előadás után változna a véleményem.) Viszont több dolog rettenetesen zavart: isonyatos odafigyelést igényelt, hogy megértsem amit a szereplők mondanak, Ádám tekintete engem is meglehetősen fiusztrált, Ádám és Éva szerepére találhattak volna fiatalabb szereplőket is, bár Papp Verával igazából semmi bajom.
Megjegyzés:
1. Az egész adófizető polgárok pénzén épitett szinházba, csak az elit fog járni, mert a többi nem engedheti meg magának (van aki azért mert 250km-re lakik) ergo ez valóban csak hatalom fitogtatás és a közpénzek elherdálása.
2. Pofátlanság, emberek százezreivel megfizettetni egyetlen szakmának a menybemenetelét, holott jószerével kb a színészeknek csak a fele játszik szeretetből.
3. Mennyit is keres egy szívátültetéshez aszisztáló sebészorvos? Mennyit keres egy statiszta vagy agy apuka által belökött nevesincs szinész a Nemzetiben?? Jaaaaaaaaa Annyit? Hol itt a reális mérték?
A Népszabadság honlapja a következő "szavazást"
indította:
"A nemzet színháza lesz-e a Nemzeti?
• Igen, mert végre elkészült
• Nem, mert pártpolitikát szolgál"
Ne beszéljünk arról, hogy a szavazás hihetetlen könnyen manipulálható, így az eredmény tökéletesen hiteltelen. De maga a felvetés ezzel a választási lehetőségekkel egyszerűen gusztustalan, és szégyellheti magát a NOL, mert jó úton van affelé, hogy már látatlanban megutáltassa sokakkal ezt a nagyszerű új színházat.
"A magyar színházi szakmának egyébként nincs sok erkölcsi alapja ahhoz, hogy engem a hatalomnak való lefekvéssel vádoljon. A "szakma" olyan hihetetlen könnyen tolerálta a moszkvai pártkongresszusokat celebráló sztárrendezők működését, olyan nagyvonalúan felejtette el a színházigazgatói posztok elnyeréséhez korábban elengedhetetlen párttagkönyvek íróasztalba süllyesztését, hogy nekem nemigen tud erkölcsi alapon szemrehányást tenni."
Disznó. Igy lehet a zavarosban való halászást legitimizálni.
A Szinház? Ketyerés Trabi, építészeti hacs-pacs.
És kié?
A modernkedök évtizedekre alávltottak a Magyar Szinjtszásnak.
Áll a ház ! Pesten, a Duna partján. Ritkán járok arra. Vidéken élek, nem sok dolgom Pesten. A többi színházban sem fordulok meg, ebben sem fogok, még ha Nemzetinek hívják is. Hanyadik színház ez Pesten ? Sokadik ! A többi nem a nemzeté ? Mivel jobb ez a többinél ? Olyan technikai lehetőségei vannak, ami nincs meg a többinek. El lehet térni a megszokott színházi előadásoktól. Még távolabb kerül egymástól a néző és a "művész elit". Az első előadás már ezt példázta.
Áll a ház ! Sokunktól távol. Földrajzilag is és művészileg is.
Azt még szokni kell, hogy az egyik főszereplő a kette metróval utazik, d emióta a vígben a lóvátett lovagok pannónia motor vonultak be már inkább nem csodálkozom semmin.
Ádám szerepében nagyon zavart, hogy a színés tekintete több mint talányos. Csak azt nem lehet tudni, hogy éppen hova néz. Ezt leszámítva éveztem.
A színpadtechniához nem értek, szerintem nem a virtuozitás adja az előadás értékét, hanem a szereplők.
Az épület is megszerethető. Szívbe úgyis majd a randik, az elcuppanó csókok ültetik - esetleg a jó előadások is ;-)
Értettem, akkor van péntekenként időd lesimítgatni a hátszőreidet,mivel Lovasék megnyugtatóan kedvesek, finomak és tárgyszerűek..., csak kokárda alatt az i/gazság!!