Így igaz, a Flottila-öböl leghátsó részében van a tűzoltóhajó bázis.
Két, aránylag nagyobb (mihez képest?) hajó kéklámpázott 20-án. A már említet Szent Flórián, és a DVRK Duna motorosa. Ez utóbbi vitte a BM fejeseket tüzijátékot nézni.
16 DVRK hajó, 1 tűzoltó, és 1 Közl. felügyelet hajó biztosította összesen a budapesti szakaszt.
Akkor viszont az infót adó emberem a "magyar oldalon" linkelt, nekem sem úgy tűnt amikor láttam őket, mintha ez az általad is említett hajó zenétől és nótától hangosan Jugó irányába haladva, megtorpanni és visszafordulni szándékozna a határon. Legközelebb Bezdánban megtudom mi a dörgés és közreadom itt.
Érdekes lehet, ugyanis az egyik haverom le szeretett volna a Deltáig hajózni ( mániákus horgász ), de állítólag elutasították, a közútról pedig a régi beidegződések miatt mondott le.
Az az egyetlen kéklámpás nagyobb vízkiszorítás volt a Szent Flórián ?
Az esemény végeztével döbbentem csak rá, mennyi egységetek is van a vízre. A hatalmas visszahajózó "seregben" szép számmal akadtatok !
Csepp családomat még hazaszállítottam Újpestre, aztán elindultam megkeresni valamelyik kikötőben a Szentflórist (bocs). Ott a vak sötétben ! Képzelheted ! :) Pontosan hol is van az állomáshelye ? Biztos szó volt már róla, de olyan lusta vagyok !
Természetesen vizen voltam.
Eseménymentesen zajlott kivételesen az idei, leszámítva, hogy a Margitsziget pesti ágába, még mielőtt a pirotechnikai bárkát felcsatolták volna megindult a tiltás ellenére a (kisgép)hajóforgalom. A tüzijáték véleményem szerint szép volt, bár én igen közelről láttam :), és így csalóka is lehet. A lézerrel sem spóroltak, de a hajósokra megint nem gondoltak. A Rákóczi-Hunyadi páros miután horgonyt dobott, akkor közölték, hogy pont beálltak a lézersugár útjába, és feljebb kell menniük. Volt prüszkölés képzelhetitek. Ezután már csak arra kellett vigyáznunk nekünk nem horgonyon, hanem géperővel álló hajóknak, hogy ne vakítson szét minket a lézer, de azért egyhelyben próbáljunk állni. Nem volt egyszerű. Egyszó mint száz lement.
Ahogy hallottam "tüzes" vonalon is csak egy két kisebb fellobbanás volt a Citadella déli oldalán. A Szent Flórián motoros is vizen volt, de sok dolga nem volt.
Mégegyszer a rocsókról.
12 személyes honvédségi, a fénykép alapján ezek a nagyobb típushoz tartoznak. Egy roncstelepen vannak, a tulaj meggondolta, már nem is akarja eladni. Állítólag sokan érdeklődtek.
A Debrecen szerintem is szép hajó, bár nagyon le van pusztulva. Érdemes lenne megnézni közelebbről is.
A Mozart-Donauprinzessin páros pedig biztos hogy levitte a "bulizó" :-) túristákat a Dunadeltához, az ukránok sem hiszem hogy Mohácson tanyáznának, mikor 'eltűnnek' egy hétre. Elővettem az egyik prospektusukat, és egyezik az elmúlt havi Rendezésekkel. Hogy mi folyik itt, azt nem tudom, de az biztos, hogy nem csak két-három kabinos járkál le az Al-Dunára.
Köszi! OK, a Moldaviával még próbálkozok.
Bizony, nem öreg a jóöreg River Cloud, '96 májusában avatták. A testvére pedig (River Cloud II) tavaly épült. Majdnem egyformák.
Integethetek, de mostanában inkább csak a partról... :-)(. Melyiken vagy? Mer amikor elmentél 'mellettem' nem voltam ott :-). A Balatonon voltam,(pl.nézegettem a Lelle-testvér felújítását), csak magammal vittem a Rendezést, onnan tudtam, hogy az a Swiss Diamond volt...
Személyszállítás nem folyik, teherforgalom viszont igen, ha nem is túl nagy mértékben. Újvidék környékén valóban leveszik a jugók a sápot, lévén pontonhíd bontással jár a hajók átengedése.
Szerintem a bulizó turistákkkal tele hajók Mohácsig mennek csak.
"A szerbiai folyószakaszon jelenleg nem közlekedhetnek személyszállító hajók, s a szerb hatóságok a teherhajóknak is csak jelentős áthaladási díj fejében nyitják meg hajózóutat. A díj kifizetése jelentős többletköltséget jelent a hajózási társaságoknak, hiszen a szerb hatóságok tonnánként 40 eurocentet szednek be a vízi szállítási cégektől."
A fenti mondatok újságban volt olvashatóak.
Én idén nyáron több, nagy, kabinos hajót láttam, még Kalocsa alatt is. Ezek csak Mohácson, Baján voltak, vagy téves az információ és lejárnak az Al-Dunára??
Nemrég jöttem át a Vaskapunál a hídon (YU-RO határ) és ott, román oldalon az egyik medencében, mintha egy lapátkerekes hajót láttam volna. sajnos nem tudtam jobban megnézni, mert én vezettem, megállni nem tudtam, mert elszakadtam volna a többbbiektől, és sietni kellett, meg különben is törött autóval voltam, és igyekeztem haza minél hamarabbb.
Én lennék, igen, én kerestem, de csak az ún. kis rocsó érdekel. Nézd meg ezt:
www.nefelejcs.com/~zotya/csonak
Ha ilyen, akkor érdekel, ha az úgynevezett "nagy rocsó" akkor nem kell, kösz.
(Ezt a tipust hívják még árvízi rocsónak is, vízügyes csónaknak is, MHD 573 fartükrös mentőcsónak a hivatalos neve, a MAHART hajóin néha előfordul mentőcsónakként)
Kösz Trophy
Gondolom ha még érdekes a dolog az érintett jelentkezik.
A múzeumhajórol jut eszembe, ismeritek az m/s Debrecent? Az utolsó magyar duna/tengerjáró. Ott áll az újpesti hajójavítóban, még megvan az egyik Ganz főgép, daru az eredeti felépítmény egy része. Alapítványt is létrehoztak a rendbehozatalához, gondolom nem ömlik bele a pénz, de kevesen is tudnak róla. Szerintem is elférne egy a dunaparton. Én stílszerűen a Müegyetem elé tenném. Van az osztrákoknak a szlovákoknak (mindegyik magyar hajó!), csak nekünk nem kell.
Igen itt volt. A topicgazda LUCzI FERencz kereste először már a 440-es sorszámú hozzászólásban.
Régen volt nagyon, de talán még megtalálható.
Más...
Pár órával ezelőtt elindult Dunaújvárosból a Szemes m/s vizibusz, mely Balatonról érkezik Bp-re, a Jókai helyett jön, és Dunaújvárosig tréleren vitték. A teljes felépítménye le van vágva, úgy néz ki, mint egy kabrió motorcsónak :))
A legmagasabb pontja a hajóvezető feje:))
Kb. 18 óra körül lesz Bp-en, és Újpest-Megyer hajóállomásra megy. Ott kezdik a felújítását.
A River Cloud ha jól emlékszem tegnapelőtt a Közraktárak és a Szabadság híd között volt, autóval mentem el mellette. Nekem nagyon tetszik. Ez új hajó, vagy régi, de felújított?
Bár SZVSZ a Moldavia orra az Általad ábrázoltnál hangyányit "kecsesebben" ívelt, jobban előre törő. De nem azért szájalok, mert jobbat tudnék csinálni... :)
Ha az a Swiss Diamond volt, a Viking pedig Te,, :) akkor legközelebb integess vissza nekem, mikor szemből jövök. :))
Ja, a Swiss az a Diamond volt. A Viking Star... az meg én vagyok...:-):-), a Cloud-ot azért még megnéztem volna. Jövőre új menetrendje lesz, amiben nem igazán fog szerepel a Duna. Legalábbis ezt hallottam...
"A vasuti gőz-mozdonyokat még most is a szemétből is összerakják
és működik, akkor miét nem lehet ezt egy gőzhajóval megoldani."
Azért ott se, olyan rózsás a helyzet, mert szégyenszemre az is előfordult idén, hogy az esztergomi nosztalgiavonatot 424 helyett M61 továbbította. Persze, hivatalosan a tűzgyújtási tilalom miatt, de hát tudjuk, hogy egy pakurás gőzös kb. annyira tűzveszélyes, mint az őt helyettesítő NOHAB. Az viszont igaz, hogy gőzmozdonyból azért van jópár működőképes, gőzhajó meg egy sincs. Az ÁEV-ek mostanában Romániából vásárolnak 490-es gőzösöket, talán akad egy-két elfekvő gőzhajó is odakint?
Szia Trophy, rajzoltam Neked egy Sofia-orrot, Moldáviáék csak oldalnézetből sikerültek. Egyszerű rajzok, de azért a lényeg talán látható, ugyanott megtalálod.
A River Cloud nem járt 'nálunk' a hétvégén véletlenül?? Kicsit eltávolodtam most a Dunától... de hallom, megint áradni akar...
Az ötlet nem rossz, csak már van hajózási múzeum.
Persze a Kossuthon, de ezt még a helybéliek sem ismerik,látogato semmi ugyanugy a kiállitás is rendkivül gyenge, de maga a Kossuth is közelröl szánalomra méltóEz az egyetlen hajó
ami védett. Persze mi védett Magyarországon mikor
a vasgyüjtők a létező villanyoszlopokat is kibelezik szinesfém reményében.A Közlekedési Muzeum nélkül szerintem nem lehet az egészbe bele-kezdeni és a MAHART is hozzászólással rendelkezik.
A többi gond meg ezután jön.