Keresés

Részletes keresés

Brunó Creative Commons License 2002.07.23 0 0 20823
Hírek a megyei lapokból:

Új csoportbeosztások, sok új csapat
Debrecen (HBN - F. L.) - Miközben az NB I. B-s kézilabdacsapatoknál lassacskán megkezdik vagy esetleg már meg is kezdték a felkészülést, a Magyar Kézilabda-szövetségben is javában folyik a készülődés a következő, 2002-2003-as bajnoki évre.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a sportág irányítói elkészítették a soron következő bajnokság csoportbeosztásait, illetve a sorsolást.

Az előbbiben jó néhány változás van úgy a férfi, mint a női mezőnyben. Az előző évad Keleti csoportjának csonka, tizenhárom csapatos férfibajnokságából tíz gárda maradt. Az NB I-be jutott Békési FKC mellett kiesőként búcsúzott az Abony és a Kecskemét. Helyükre az élvonalból kiesett Csömör, valamint három NB II-es bajnok, a Mezőtúr (délkelet), a Salgótarján (észak) és a Mezőkövesd (északkelet) érkezett. Ezúttal tehát teljes lesz a tizennégy csapatos mezőny, amely a következő: Újkígyós-Csaba KC, Hajdúböszörmény, Tiszavasvári, Szabolcs KSE Nyíregyháza, Mezőtúr, Kiskőrös, Csömör, Ózd, Makó, Salgótarján, Tiszaföldvár, Mezőkövesd, Fehérgyarmat, Gyöngyös.

A nők előző évi tizennégy csapatából mindössze kilenc maradt tagja a Keleti csoportnak. Az első osztályba jutott Túrkeve mellett búcsúzott a két kieső, a Jászberény és a Kispest, a Tököl gárdáját átsorolták a Nyugati csoportba, míg a Medgyesegyháza nem vállalta a szereplést. Így az NB I-ből kiesett Békéscsaba mellett négy NB II-es bajnok nyert ide besorolást: a Tiszaújváros (északkelet), a Szeghalom (délkelet), a Csömör (észak) és a kissé fura nevű Ceglédi Kék Cápák (dél). Az előző pontvadászatból megmaradt együttesek: Hajdúnánás, Derecske, Kiskunhalas, Kecskemét, Bőcs, Szeged, FTC-ETC, Göd, Mátészalka.

A bajnokság a versenykiírás értelmében szeptember 21-én kezdődik.
----

A kitűzött cél változatlan
Megkezdte bajnoki felkészülését a Pick Szeged

Tegnap délelőtt klubvezetői tájékoztatóval, majd orvosi vizsgálattal megkezdte az új bajnokságra való felkészülését a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Délután már a gyakorlati foglalkozás játszotta a főszerepet.

Hagyománnyá vált a Pick Szeged kézilabdásainál, hogy az első edzésen Kővári Árpád klubelnök beszél az elvárásokról, bemutatja az új játékosokat.

– Remélem, mindenki kipihente magát az elmúlt öt hétben, s ezután teljes erejét és figyelmét a minél jobb felkészülésre tudja fordítani – kezdte a beszédét az elnök, majd így folytatta: – Már elöljáróban felhívom mindenki figyelmét, hogy a Közép-európai Liga által szervezendő mérkőzések miatt a 2002/2003-as bajnoki évben lényegesen nagyobb teher hárul mindenkire. A 16-os keret valamennyi játékosának sokkal több lesz a szereplési lehetősége. A célunk nem tér el a korábban megfogalmazottaktól, szeretnénk letaszítani a trónról a Fotexet, mind a bajnokságban, mind pedig a hazai kupában. A KEK-ben pedig minél messzebb eljutni, öregbítve a városunk, a szponzoraink és a klub hírnevét.

Miután Kővári Árpád bemutatta az új játékosokat, Kotormán Attilát, Habuczki Tamást, Nenad Puljezevicset és Norris Yuniert, Lele Ambrus, a közelmúltban kinevezett sportigazgató szólt: – Arra kérek mindenkit, hogy profi módon éljen és dolgozzon. Valamennyien egy felé húzzuk a csapat szekerét, mert csakis összefogással lehet eredményesen szerepelni – hangsúlyozta az újdonsült sportvezető.

Dragan Djukics edző a megnövekedett mérkőzésszám miatt kialakult helyzettel kapcsolatban megjegyezte, hogy nem tart kevesebb foglalkozást, azonban az edzéseken belüli terhelés és a munka minősége más lesz. Felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon fontos lesz a jó időbeosztás, mert csak úgy lehet két edzés, mérkőzés között megfelelően regenerálódni, ha megfelelő pihenőt iktatnak be.

A délelőtti foglalkozás második részében súlyfelmérés és vérvétel következett. Délután pedig már sportszerelésben megkezdődött a fizikai munka, amelyen mindenki épen és egészségesen vett részt. Perger Zsolt kapus a több hónapos kihagyás után már teljes értékű munkát végez. Ugyancsak bekacsolódott az edzésekbe Buday Dániel is, azonban a Pick válogatottja csak október környékén léphet pályára.

------
Öt felnőttel kezdett a Bányász
Komló

Tegnap délután a Komlói Bányász NB I-es férfi kézilabdacsapata is megkezdte a felkészülést a bajnokságra. Fenyvesi Károly edző – bár számított rá – szomorúan tapasztalta, hogy mindössze öt felnőtt játékos jelentkezett az első tréningre.

Valószínűleg ennél jobb szezonkezdetre számítottak a vezetők, ám Péter Szabó Zoltán technikai vezető és az edző is igyekszik nem tragikusan fölfogni a helyzetet, amely szerint az első edzésre jelentkező kézisek zöme az utánpótlás köréből kerül ki. A fogyatkozáshoz ugyanis a szünetben szép lassan hozzászokhattak. Játékosaik javarésze alacsonyabb osztályú külföldi klubokhoz igazolt, a minőségi cseréért a hírek szerint nem egy esetben háromszoros fizetéssel kárpótolva magát. Kalocsay Attila és Szilovics József a német harmadosztályt választotta, Alekszander Csopics Izraelbe, Harta Béla Olaszországba távozott. Kékesi Szabolcs Veszprémbe igazolt, míg Frey Tamás a testvérét követve az Elektromoshoz távozott.

Az érkezők listája egyelőre nem ilyen illusztris és széles: Csorba Gábor (Kecskemét, balszélső), Killinger Gábor (Gyönk, balátlövő) és Weisz Gábor (Gyönk, kapus) személyében három egyetemista írt alá egyelőre. Ám a vezetők szerint aggodalomra semmi ok, hiszen a kéziseknél február végéig lehet igazolni, és ők egyrészt máris próbajátékra invitáltak több játékost, köztük a junior válogatott Nagy Zoltánt a Dunaferrtől, valamint egy veszprémi és egy csömöri fiatalembert. A keresés azonban velük sem merül ki, hiszen a jobb oldal megerősítése továbbra is égető kérdésnek számít, ha a csapat komolyan gondolja a kitűzött célt, ami egyelőre a bentmaradásra korlátozódik.

A játék mellett javarészt dolgozókból, tanulókból álló együttes egyelőre napi egy tréninggel indít, majd előbb fakultatív módon kettőre növelik az adagot, és csak augusztus közepén vár a keretre egy kéthetes kötelező hazai „edzőtábor”.

-----
Tréningeznek a tatabányai kézisek


Tegnap délután Kanyó Antal edző irányításával megkezdte a szeptember közepén kezdődő NB I-es bajnoki szezonra felkészülését az újonc Tatabánya Carbonex KC együttese. A tréning előtt köszöntötte a 23 játékost – köztük az új fiúkat, Jano Pétert, Jano Pált (szlovák válogatottak) dr. Borsos Attilát, Kuzma Norbertet, Himer Zoltánt, Lengyel Pétert, Pulay Gábort — Bódi Dezső és Németh Ferenc, a klub két társelnöke. Igazoltan egyedül Törő Szabolcs volt távol.

A játékosok a kézbe vett edzéstervet látva szembesültek a rájuk váró kemény munkával. A felkészülési időszakban augusztus 2-án és 3-án Érsekújváron vesz részt a csapat nemzetközi tornán, augusztus 9-én Győrben játszanak két felkészülési mérkőzést, aminek viszonzásaként május 14-én Tatabányán lépnek pályára az ETO ellenében. Augusztus 16-18-án Keszthelyen szerepelnek nívós viadalon a tatabányai fiúk, majd augusztus 31-én és szeptember 1-jén a Bányásznap tiszteletére a megyeszékhelyen rendezendő emléktornán a Carbonex Kupáért lépnek pályára Sibalinék.

Az előző évi bajnokságban jól szerepelt tatabányai csapatból egyedül Szotyori István igazol külföldre, míg Sibalinék mellett rutinos volt felnőtt- és juniorválogatottakkal erősödött a TCKC.




The AVE Creative Commons License 2002.07.23 0 0 20822
Egy ilyen all star csapat összeállításánál mindig is lesznek viták, szoktak vitás posztok lenni, de hogy ilyen egetverő hülyeséget csináljon valaki... Ráadásul az egyik legolvasottabb médiumban. Szerintem még maga Pálffy sem hiszi, hogy ő volt a jobb. Egyszerűen járt a pozíció a Dferrnek és kész. Felejtsük el inkább az egészet...
Csbalázs Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20821
Ebben azért nem értünk egyet: sajna a kézit inkább csak azok olvassák akik járnak is meccsre, és a hülyeséget ők észre is veszik semmilyen mélyebb ismeret nem kell hozzá. Bevallom nekem a férfi all starral is van problémám, csak érzelmileg nem érint annyira, mint ez a mostani.
Előzmény: Llaca (20820)
Llaca Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20820
"...a "hallgatóság" egy része befogja a fülét, másrésze meg hangosan szidalmazza..."

Szvsz az átlag sportlap-olvasónak általában nincsenek olyan mély ismeretei egyes sportágakban, hogy meg tudjon itélni egy all-star névsor jogosságát. A nevek egy részét esetleg nem is ismeri, és összességében mindent el is hisz a "szakírónak". Ezért tulajdonképpen veszélytelen egy ilyen csapatnévsorral múlatni az uborkaszezont, ezt nyilván tudják a NS-nál is.

Előzmény: Csbalázs (20818)
Csbalázs Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20819
Ja és a másik: én sem Siti Esztit jelöltem volna oda, de zért közte és Görbe között nem volt igazán különbség, de Pállfy és Lovász között... És hát nem az egyébként kifejezetten csinos - legalábbis nekem tetszik - Pállfy javára.
Előzmény: GFQ VikkTORy (20817)
Csbalázs Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20818
Mondjuk én olyan vagyok, hogy ha rájövök, hogy nem megy a "pengetés" nem erőltetem. Igaz valószínűleg Simon helyében - túl jó pozícióban van - én sem törődnék vele, hogy a "hallgatóság" egy része befogja a fülét, másrésze meg hangosan szidalmazza. Bár asszem én legalább többet gyakorolnék.Csak nem élesben...
Előzmény: GFQ VikkTORy (20817)
GFQ VikkTORy Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20817
Próbáltam 1 picit elterelni a szót...

Adom, hogy a Simon furcsa firkász, és ezek a dolgok tényleg pukkasztják az olvasót. Nagy kár, hogy ennyire szubjektívek az írások. De -amint azt a DK-beli szavazás is bizonyította- embere válogatja. Pl. Te is tudod, hogy én nem a Sitit tettem volna irányítóba... Megint más kérdés, hogy Simon véleményét az egyedüli sportnapilap publikálja.

Minderről eszembe jut 1 mondás: Hiába adott a Jóisten sarkanytyúscsizmát, ha nem tudsz vele pengetni.

Előzmény: Csbalázs (20816)
Csbalázs Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20816
A baj az, hogy egy dilettáns hülye állítja össze ezt az all start, ami nem is lenne gond, ha csak magának tenné, de sajnos ezt az egyetlen sportnapilban teszi.
Előzmény: GFQ VikkTORy (20815)
GFQ VikkTORy Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20815
Ha 1 picit továbbmegyünk, akkor Pálffy és Mraviková között is ég és föld - legalábbis az idei szezont figyelembe véve. Annak azért örüljünk, hogy nálunk ilyen játékosok ülnek az all-star csapat padján...
Előzmény: Csbalázs (20803)
General Horny Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20814
Tudom, de ő is magyar állampolgár már, ha jól tudom!
Előzmény: zsanna (20812)
zsanna Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20813
Most jut eszembe, talán a Perezre gondoltál, csak eltévesztetted a nevet? Mert ő az Eki mellett még simán szóba jöhet, szvsz.
Előzmény: zsanna (20812)
zsanna Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20812
Milyen Hernandezről beszélsz? A kubairól? Mert Ő már rég lelépett innen.
Előzmény: General Horny (20802)
TOM2 Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20811
Pavlikné Lovász Zsuzsanna: 144 gól / 30 bajnoki 4,8 átlag
Pálffy Zsuzsa: 102 gól / 29 bajnoki 3,51 átlag
Adatok forrása: handballnet.hu
Csbalázs Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20810
"egy ilyen allstar csapat összeállítása mindíg szubjektív"

Főleg ha még rá is segítenek erre...

Doki!!!

Naná, hogy áll! Csak attól tartottunk picit, hogy a sikertelenség a kedveteket szegi:-)))))

Előzmény: Llaca (20809)
Llaca Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20809
"Biztos akkor volt épp csúcsszuper, amikor 1 mp-el a vége előtt -1-nélkihagyta a ziccert a Valencia ellen..."

Nincs miért védenem őt, de ennél az esetnél legjobb emlékeim szerint nagyon rondán, két kézzel lökték, és nem rajta múlott a ziccer kihagyása (és az se rajta múlott, hogy a bírók semmit nem fújtak).... Amúgy valóban érdekes, hogy beválogatták, nekem is lenne más jelöltem. De mint tudjuk, egy ilyen allstar csapat összeállítása mindíg szubjektív, és nem lehet tökéletes. Ez sem az.

Előzmény: Dr.W.Gy. (20808)
Dr.W.Gy. Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20808
Biztos akkor volt épp csúcsszuper, amikor 1 mp-el a vége előtt -1-nélkihagyta a ziccert a Valencia ellen...itt arról lehet szó, hogy kellett ember az ezüstérmes Dunaferrből is. Komikusan hatott volna, ha csak az első és a harmadikból van benne valaki. Pálinger még csak-csak elmegy, pedig Susu és Sirina is jobb volt, de Lovász mindenképpen indokoltabb lett volna.

Győri barátaink, október hatodika áll a meccsre ugye?

Előzmény: htgab (20804)
Törölt nick Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20807
Aha, ez a Pálffy dolog engem is bosszant, főleg, mert Lovász az idén kitűnő volt, rendkívül gólerősen, nagy kedvel játszott. Szóval Ő azon kevés nem Fradista játékosok egyike, akit igazán kedvelek.Kíváncsian és optimistán várom a válogatottbeli teljesítményét...

Üdv mindenkinek!

The AVE Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20806
Én igazából Pálffy helyét nem értem csak, de azt nagyon... Lovász szélső létére a góllövőlista élmezőnyében volt, egy-két gyengébb meccse volt csak, a többin mind jól játszott. Sirina más kérdés, kapusposzton nem volt nagy különbség, bárki bekerülhetett volna a Pálinger-Sirina-Sugár hármasból. De Pálffy hogy fért az év csapatába, arra számomra sincs magyarázat...
Előzmény: Csbalázs (20803)
htgab Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20805
"1etlen 1szer sem voltam úgymond elájulva tőle"
SŐT!!!......
Előzmény: htgab (20804)
htgab Creative Commons License 2002.07.22 0 0 20804
én akármikor láttam (jobbára tv-ben) Pálffyt, 1etlen 1szer sem voltam úgymond elájulva tőle...
lehet hogy mindig rosszkor láttam?:)))
Előzmény: Csbalázs (20803)
Csbalázs Creative Commons License 2002.07.21 0 0 20803
Ti mit szóltok hozzá, hogy sem Sirina, sem Lovász nem került be az NS csapatába? Szerintem ez gusztustalan. Jó Gini is jó volt!!! No de Pálffy és Lovász között ég és föld volt a különbség az utóbbi javára. Na mindegy: Simon egy dilettáns hülye.
General Horny Creative Commons License 2002.07.21 0 0 20802
Nem, most épült fel, de Atesz szerintem nem fér be. Átlövőnek Nagy Laci jobb, irányítóban meg Buday, Eklemovics, Diaz. Nem semmi névsor...
Nem tudja valaki, hogy Hernández nem játszhat a válogatottban? Diaz, Perez és Eklemovics játszhat, de Hernández? Ő is magyar azt tudom, de mennyit kell neki kivárni?
Előzmény: GFQ VikkTORy (20801)
GFQ VikkTORy Creative Commons License 2002.07.21 0 0 20801
És Kotormán? Vagy ő sérült??
Előzmény: General Horny (20800)
General Horny Creative Commons License 2002.07.21 0 0 20800
Minden azon múlik, hogy Skala hogy tudja beilleszteni a honosítottakat. Skala azt nyilatkozta, hogy ő az Oroszoktól és a Horvátoktól fél, a Franciákat szerinte le tudjuk győzni. Szerintem pedig a Horvátok is verhetők. Nincs ott összetartás.
Szerintem így kellene felállni:
Fazekas - Pásztor - Eklemovics - Diaz (Buday) - Mezei - Nagy - Berta (ha egészséges, ha nem akkor Bendó)
Előzmény: GFQ VikkTORy (20799)
GFQ VikkTORy Creative Commons License 2002.07.21 0 0 20799
Ez tényleg elég kemény! Szerintem azért az átalakuló (széteső??) horvátok akár verhetőek is... Igaz hogy a franciáknál néhány "nagy" lemondta a válogatottságot? (én Kervadec és Abati kapcsán hallottam ezt)
Előzmény: turgenyev (20796)
General Horny Creative Commons License 2002.07.21 0 0 20798
Szerintem nem rossz a sorsolás!
Skala szerint akár a második hely is elérhető!!
A továbbjutásban biztos vagyok, meg abban is, hogy az Oroszokat nem, de a Horvátokat meg tudjuk verni. Minden a Francia-Magyar meccsen dől el! Ha második helyen továbbjutunk, akkor valószínűleg Szlovénia és Egyiptom (vagy valamelyik másik afrikai vagy dél-amerikai ország) lesz az ellenfél, ha viszont 3-4. helyen megyünk tovább, akkor meg Svédország és Dánia. Szerintem az 5-8. helyért fogunk játszani és ott nagy esélyünk van az 6.-7. helyre.
Én valszeg kimegyek. HAJRÁ MAGYAROK!!
Előzmény: turgenyev (20796)
Csbalázs Creative Commons License 2002.07.21 0 0 20797
Húúú, ez nagyon durva! Persze így lehet nagyot alkotni...
Előzmény: turgenyev (20796)
turgenyev Creative Commons License 2002.07.20 0 0 20796
Ma volt a jövő januári portugáliai férfi VB sorsolása.
A csoportunk:
Franciaország
Oroszország
Horvátország
Magyarország
Argentína
Szaúd-Arábia

Az első 4 jut a nyolcaddöntőbe.

A női EB-sorsolás után most a ló másik oldalára estünk.

ipos Creative Commons License 2002.07.20 0 0 20795

Férfi NB I – a 2001–2002-es évadban a Veszprém BL-döntőt játszott, és megőrizte hazai trónját


Uralkodnak a Fotex-sztárok



ÉLIÁS GÁBOR, SIMON JÓZSEF


NS, 2002-07-20


Miként évek óta, a férfi kézilabda NB I-ben a 2001–2002-es évadban is az volt a legizgalmasabb kérdés, hogy a Fotex KC Veszprém együttesét meg tudja-e szorítani valamelyik vetélytársa, és ha igen, akkor melyik és mennyire. Az alapszakaszban erre az "ősi” vetélytársai közül sem a Pick-Szeged, sem a Dunaferr SE nem volt képes, a rájátszásban pedig csak a Szegednek volt rá némi esélye.


A vb-bronzérmes Sterbik Árpád a legszebb magyar kapushagyományok folytatója
A veszprémiek magasan kiemelkedő teljesítményéhez a magyar válogatottak sora (Csoknyai, Éles, Gál, Fazekas, Iváncsik, Pásztor, Tóth J., Zsigmond) mellett a három horvát csillag (Dzomba, Jovic, Saracevic), valamint a két honosított kubai kitűnőség (Díaz, Pérez), és a vb-bronzérmes Strebik kapus is döntően hozzájárult. Arról hosszabban is lehetne értekezni, melyiküknek mekkora szerepe volt a Bajnokok Ligája-döntőbe jutásban, a bajnoki aranyérem megszerzésében és a Magyar Kupa-elsőségben, ám az vitathatatlan, hogy világsztárok tömkelegéből Zdravko Zovko mesternek sikerült egységes, ütőképes és sikerorientált gárdát összeraknia. És alighanem ez legalább annyira fontos volt, mint a nagy egyéniségek meghatározó szerepe. Az alapszakaszban a Fotex – miközben szenzációsan menetelt a BL-ben – csupán egy mérkőzést vesztett el, mégpedig Dunaújvárosban, de így is biztosan végzett az élen, és listavezetőként, a legtöbb bónuszponttal kezdhette a rájátszást.
Az EHF-kupából hatalmas balszerencsével túl korán búcsúzó Pick-Szeged (a kitűnő Dragan Djukics mester gárdája), és a KEK-elődöntőig jutó Dunaferr SE (Imre Vilmos, majd a rájátszásban Ökrös Csaba volt az edzője) nyolc-nyolc pontot hullajtott az alapszakaszban, de így is hatalmas különbséggel megelőzte a fényesebb eredményre vágyó Ceglédet, a bajnokságban a legkellemesebb meglepetést szerző, újonc Every Day Orosházát, és a szintén sok dicséretet érdemlő Diacell Pécsi KK-t.
A felsőházba jutás küszöbéig jutott a sok gonddal bajlódó Győri ETO, amely egy évvel korábban a Százhalombattával és a Pestszentlőrinc-Elektromossal (a 2001–2002-es évadban EHF-kupa-induló volt) együtt a hat között végzett. Magyarán, a középmezőnyben átrendeződtek az erőviszonyok, csupán a Komló ereje és helyezése maradt változatlan, ami egyfelől felfogható enyhe kritikaként, másrészt viszont – a sportág honi kíméletlen szakmai és anyagi viszonyait ismerve – elismerésként értékelhető.



Megáll az ész!
A legtöbb hétméterest (19), az Orosháza–Cegléd (5. forduló) és a Komló–Rév-Kôbánya (24. forduló) találkozókon ítélték a játékvezetôk.
Nyolc-nyolc büntetô maradt ki, a Dunaerr–Orosháza, a Csömör–Pécs és a Komló-Rév Kôbánya mérkôzésen.
A legkevesebb büntetôt (2) a Fotex–Komló (16. forduló) mérkôzésen lôtték a csapatok.
Nem volt kiállítás a Fotex–Gyôr (12. forduló) és a Fotex–Komló (16. forduló) mérkôzésen.
Negyven perc kiállítást ítélt a Horváth, Marton bírópáros a Rév-Kôbánya– Cegléd találkozón a 8. fordulóban.
A legnagyobb gólkülönbségû mérkôzésen 37–18-ra gyôzött Veszprémben a Fotex az Orosháza ellen a 4. fordulóban.
A legtöbb találatot (67) a Pick-Szeged–Pécs és a Komló–Pestszentlôrinc mérkôzésen látták a nézôk.
A legkevesebb gól a Komló– Orosháza (17–19) és a Pécs–Dunaferr (19–17) mérkôzésen esett.
Egy mérkôzésen a legtöbb gólt (16) Savon (Pestszentlôrinc) érte el.
Nézôcsúcs (4500) született Szegeden az alapszakasz 20. fordulójában a Pick-Szeged–Fotex mérkôzésen.




A rájátszásban sem lehetett megállítani a Fotexet, amely a foggal, körömmel küzdő, sérülésektől tizedelt Szeged csodásan felújított otthonában ugyan újabb vereséget szenvedett, de ez már nem befolyásolta a küzdelemsorozat végeredményét – a Zovko-legénység megőrizte hazai elsőségét. A Dunaferr csapatán a talán kissé megkésett edzőváltás sem sokat segített, mert a több tekintetben is hullámvölgybe került gárda a szerényebb képességűnek vélt vetélytársai egyikétől-másikától kínos fiaskókat szenvedett el, és ennyi elszórt ponttal már nem szólhatott bele az NB I-es aranycsatába. Az orosháza Buday Ferenc mester vezetésével folytatta remeklését, és a Ceglédet is megelőzve kiharcolta az EHF-kupa-szereplést.
Az alsóházban a legendás hírű Csömör és a Rév-Kőbánya harcban volt a kiesés elkerüléséért, de erre csak szerény esélye volt, és ezt nem tudta kihasználni.

GFQ VikkTORy Creative Commons License 2002.07.19 0 0 20794
Valószínűleg bennem a hiba, de számomra nem kristálytiszta, hogy a képen hol látható az oly gyakran emlegetett hölgycsoda (-:
Előzmény: Lavi (20787)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!