Én akkor sem értem a felháborodást, ha ez másik 100 millió.
1. Kötelességünk segíteni a bajbajutottakon.
2. Senkinek nem lehet érdeke, hogy a menekültek szétrajzzanak mindenfelé, legyengülve, betegen, éhezve, lelki sérültként, esély nélkül a normális életre.
Még egyszer megkérdem.
Ez a 100 millió az, amit a Baptista szeretetszolgálat gyüjtött össze és próbál eljuttatni az afgán rászorulóknak?
Mert ha igen, akkor végképp értelmetlen a felháborodás hiszen ezt ÖNKÉNT adták az emberek, és TUDTÁK hogy mire adták nem?
"Egyébként 100 MFt-on tényleg nem múlik a magyar eg.ügy, ezt belátom, de azért a hepis 4,2 milliárd meg a "nagy magyar filmek", meg ezüsth.-s pénzeket azért hasznosabb célra kellene allokálni. "
Pontosan erre gondoltam én is amikor a topicot nyitottam. Ha egész eddig egyetlen fillér se ment volna veszendőbe abból, amit a polgárok adóznak (s amiért keményen meg is dolgoznak) akkor nem is lenne egyetlen szavam sem. Egyszer mi is lehetünk nagylelkűek egy 100 milliós segéllyel. De ez a 100 milla azt hiszem nem az egyetlen, hanem még egy csepp a pohárban. Számomra az utolsó cseppek egyike.
Ez mikori jogszabály? Nem találom :-(((
Egyébként 100 MFt-on tényleg nem múlik a magyar eg.ügy, ezt belátom, de azért a hepis 4,2 milliárd meg a "nagy magyar filmek", meg ezüsth.-s pénzeket azért hasznosabb célra kellene allokálni. Ezt a pazarlást viszont nem tudom elfogadni. Azt sem, hogy az MFB-n keeresztül egy halom hitelt vesz fel az ország, hogy választások előtt gyorsan tudjanak oszogatni stb. Ez nagyon rövidtávú gondolkodásra utal. A fijjjúg miatt megint kell majd egy bokros, ogy rendbe tegyük a mostani felhalmozódó hiányt... Én ettől azért tartok rendesen...
Szerintem ez a háború egyelőre kizárólag Amerikára tartozik, és valószínűleg ő sem humanitárius meggyőződésből dobálja a csomagokat. Magyarországnak nem kéne ebbe nagyon bekapcsolódnia, mert ezzel quasi a háborúba is bekapcsolódik. Hiszen mi sem humanitárius érzelmi kitörésből küldjük a magyar árukat, hanem a kormány liheg Amerika nyomában.
Megérdemli Afganisztán a pénzt. Mi, magyarok is hányszor, de hányszor kaptunk tőlük baráti segítséget. Ráadásul a magyar államkincstár tele van fölösleges pénzzel, a tanárok meg az orvosok a fizetés csökkentésért tiltakoznak, mert olyan gazdagok, hogy már ki se mernek menni az utcára!
Csak ugy megemlitem, hogy meg eletben van a magyar-afgan baratsagi szerzodes. Amibe tobbek kozt az is benne van, hogy Magyarorszag [illetve a felek] nem tamogatnak a masik ellen katonai akciot. Ehhez kepest viszont tamogatjuk a NATO miatt. Igazi skizofrenia...
Csak ugy megemlitem, hogy meg eletben van a magyar-afgan baratsagi szerzodes. Amibe tobbek kozt az is benne van, hogy Magyarorszag [illetve a felek] nem tamogatnak a masik ellen katonai akciot. Ehhez kepest viszont tamogatjuk a NATO miatt. Igazi skizofrenia...
No, ha demagógia vetélkedőt tartunk, akkor megkérdem te mit szólsz ahhoz, hogy az MSZP a pártok állami kampánytámogatását 100 millióról 300 millóra emelné? Abból mennyit lehetne műteni?
Szal én, mint liberális demokrata azt mondom, hogy segíteni kell az elesetteken, a szenvedőkön bárhol is éljenek ráadásul akkor, ha a szövetségeseink bombázzák őket rommá. Sajnálom, hogy a hivatásos baloldaliak egy része nem így gondolja. Ez van, ezért szeretem őket.
Sünikém drága!
Te mit szólnál, ha történetesen egy hozzátartozód meghalna a kórházban, mert nincs pénz a műtétjére, miközben százmilliók folynak ki t. kormányunk kezei közül? Gondolom akkor is lelkesen tapsikolnál, hogy nagyon helyes: nyissunk menekülttábort, támogassuk az afgánokat, stb. Igaz?
Nekem megjelent:
"abból a 100-ból, hogy a srácot meg lehessen operálni????
(ilyenkor kivánom, hogy dögöljön meg az összes tetves gazember, aki elherdálja az
ország pénzét - pártállástól függetlenül)"
De mi mást is vártok "narancsligeteséktől"? Szerintem nem érdemes mérgelődni, vagy gyűlölködni, mert az nem vezet sehova. Egyszerűen el kell menni szavazni - másra :o))
Azt amit te írtál, nekem csak odáig látszik, hogy "Nem tudom, mennyi kellett volna a", és utána már jön a következő sor.
Lehet, hogy az én készülékemmel van a baj?
Ahhoz képest, hogy a kormány pusztán a maga propagálására (Milleneum, Nemzeti Szinház, Oriásplakát, Országimage) mennyit hajlandó elkölteni, a fejenként tiz forint nem látszik fékevesztett dorbézolásnak.
Már igy is eltapsoltak pár tucat milliárdot nem csori 100 milliót.
Különben is ez a 100 milla, nem véletlenül felajánlásokból gyűlt össze?
Önkét adták EZT az emberek, és TUDTÁK hogy mire, nem ?
Különbség...
Két gerincsérült fiatalembert hoznak be a balesetibe, de a felszereltség
hiánya miatt csak az egyiket lehet megműteni, így egy tizenhat éves fiú
örökre béna marad - többek közt ez a jelenet is szerepel azon a listán,
amelyet kifogásolt az Országos Traumatológiai Intézet vezetése Az
igazi vészhelyzet című dokumentumfilmben. Erre azonban csak akkor
derült fény, amikor a sorozat első részét levetítették a tv2-n, és az
Egészségügyi Minisztérium sajtóosztálya nemtetszését fejezte ki a
kórház vezetése felé, egyben kérte, vizsgálják át a produkciós irodával
kötött szerződésüket. Az Országos Traumatológiai Intézet egyébként
közvetlenül a minisztérium alá tartozik, így nem az önkormányzat a
tulajdonosa.
Pl. ilyesmikre gondolok, ami miatt mélységesen felháboritónak tartom a dolgot. Azokat is, amiket te felsoroltál, de ezt is. Mennyi kellett volna abból a 100-ból, hogy a srácot meg lehessen operálni????
(ilyenkor kivánom, hogy dögöljön meg az összes tetves gazember, aki elherdálja az ország pénzét - pártállástól függetlenül)
Azért tanulják ezt mer k***a csórók.És nem tudnak
mást tanulni. Nincsenek olyan szerencsés szép gazdag országban mint MO.
"Itt is mennyi szükség lenne a pénzre"
Akkor vegyék el az Országblamázstól, Happy-Endtől.
Van még pár pénzforrás ...:((( ?
Tudod, amig azt látom, hogy pl. az egészségügy mekkora szarban van, akkor engem rettenetesen felháborit minden ilyen "adományozzunk a szegény elesetteknek". :-(
Meg kell, hogy mondjam, engem jelen pillanatban nem érdekel, hogy határokon kivül kivel mi van. Segitsenek azok az államok, akiknél nagyjából rendben mennek a dolgok.
Ez a 100millió tényleg csak gesztusértékű összehasonlítva azzal, amennyi pénzre szüksége volna az országnak. Túl könnyű lenne szembeállítani azzal, hogy vennének belőle inkább CT-gépeket (a rákos betegek hetekig kénytelenek várni hogy sorra kerüljenek) vagy tatarozzanak ki egy életveszélyes óvodát. Ilyen célokra én inkább a tüzijátékról, a korona-bohóckodásról, a miniszteri audikról, stb mondanék le.
Magyarország nem ellensége Afganisztánnak, ezt meg csak ilyen béna módon lehet kifejezni.
De gondolj bele, ott valóban szükség van most mindenre. Persze, támogassa az usa, de amikor rendszerváltás volt Magyarországon, akkor is dőlt ide (legalábbis az akkori vezetőkig eljutott) a pénz a világ minden pontjáról, nem mondták, hogy támogasson minket a szovjetúnió.
Persze én sem szeretem, ha ebben az amúgy is szegény országban folyamatosan azzal foglalkoznak, hogy hogy nyomjuk a pénzt az országon kívülre, megfoghatatlan célokra (pld státusztörvény) de azért háború nincs mindennap.
Miért ne lehetne adni 100 milliót oda ahol bombáznak? Nem értem. 100 millió semmi azokhoz a milliárdokhoz képest, amik elúsznak, ki tudja hová. Én többet is adnék, mert ennek legalább van haszna, célja, értelme. Adja Isten, hogy nekünk sose legyen szükségünk ilyen adományokra.