Na, kedves Csülök,
te se leszel már hülyébb!!
Először is elolvani = elolvasni,
másodszor is összekeverted a "Szeptemberi áhitat"-ot a "Hajnali részegség"-gel.
Azért olvassátok el!
zölden zsúrnak a gesztenyék
ikrásodás a május
ikrásodik a veszteség
de ne félj bárhová juss
megvagy már mint a lomb az ég
sormintája a bôrön
vedlik az árnyék semmiség
ne félj elrendezôdöl
zölden zsúrnak a gesztenyék
ne kérdezd hogy mivégre
lemertük habját és tejét
tehát jó vég a vége
s ne sajnálj semmit kedvesem
mi műméz volt ma mézmű
Szeme ragyog, mint ket Csillag
Mi felfenylik, s el nem illan,
Mosolya lagy, nyari szello,
Husito, lagyan erinto,
Hangja edes, finom virag,
Mi illataval magahozrant.
Megis megbantom Ot neha,
S szivem ettol bena, s nema,
Mert nem akarom bantani,
Neki semmivel artani,
Fajdalmanak minden cseppje,
Szivem kinja mindorokre.
Remelek en bocsanatot,
Ujra ram ragyogo napot,
Hogy mosolyat megpillantsam,
Es fulebe sugalhassam:
Erted elek Egyetlenem,
En Draga Egy SZERELMESEM!
"Úgy ragyogjon fel
Benned a gondolat
Hogy mindenre egyedül vagy
Mert belőled elfogytam én
És már nem vigyázol rám
Jéghideg éjszakán
De a hatalmamban vagy
Velem változol, Engem átkozol, Hozzám távozol a testedből
Engem átkozz el, ha neked megfelel, Megfosztod magadat mindentől..."
qszi
Van nekem egy Gerberám,
Gyönyörű nő! az ám!
Láttam őt már fotón,
Egy egész csomón!
Kék, mint a tiszta ég
Fehér bőrén csak ajka ég,
Mint tűzpiros rózsa!
Nemsokára emilke hozza........
Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek --
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
A halottas kocsi
................
Egy fekete kocsi ment a Köruton,
Május volt, mert az minden évben van,
A fák tehát lomboztak és rügyeztek
És drága nők csacsogtak boldogan
Nyitott kocsik kacéran ringatóztak
Ki a ligetbe, merre lát a szem,
Csak a fekete kocsi ment közöttük
Becsukva, szépen engedelmesen.
A kocsiban, hol kellemes homály volt,
Feküdt három fehér ur meztelen,
A hangulat kissé fagyos közöttük,
A modoruk se könnyed, fesztelen,
A lábukra egy cédulát kötöttek,
A cédulán rendőri látlelet,
Friss jégből van a derékalj mögöttük
Jégből a paplan a fejük felett.
És szólt az egyik mozdulatlan arccal,
Mig fején a jég halkan szörcsögött:
Önt ugyebár Mohácsnál dobta partra?
És szólt a másik: mint egy hörcsögöt,
És szólt az egyik: ön soká feküdt lenn,
És szólt a másik: négy napot bizony,
Én Óbudánál ugrottam be, és ön?
És szólt a másik: én a Lánchidon.
És szólt az egyik: az öné milyen volt?
És szólt a másik: barna és molett,
És szólt az egyik: az enyém is éppen
És szólt a másik: hát az meglehet.
És szólt az egyik: mondja, hogy nevezték?
És szólt a másik: Ringaráz Kata,
És szólt az egyik: hát ez óriási!
Hisz akkor ön a Csempe Pál tata.
Én azt hittem, önt szerette mégis
Azért ugrottam, mint egy kerge kos,
És szólt a másik: hát nem önt szerette?
Hisz én ön miatt voltam bánatos,
És szólt az egyik: hát nem önt szerette?
És szólt a másik: ó hát volt remény?
És szólt az egyik: hát kié lett akkor?
És megszólalt a harmadik: enyém.
Ne állj zokova síromnál;
Nem vagyok ott.
Nem alszom.
De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.
Én vagyok a gyémánt csillogás a havon.
Én vagyok a napfény az érett gabonán.
Én vagyok a szelíd őszi eső.
Amikor felébreszt a reggeli zsivaly,
Ott vagyok minden hangban veled,
A csendesen köröző madár szavában, de én
vagyok a csillag is, mely rád süt az éjszakában.
Ne állj hát zokogva síromnál;
Nem vagyok ott.
Nem haltam meg.
/Ismeretlen/
"Csak most az egyszer szólhatnék Véled,
kit úgy szerettem.
Év az évre, de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled,
riadt vagyok, mint egy vadállat."
... Az izmom erős, a tüdőmbe
zúgva zihálom a friss levegőt. Fiatal vagyok, ifju
lábam nyilsebes, ifju szivemben az üstökösök vad
ujjongása nyilallik, az édes öröm lihegése.
Senki sem oly fiatal ma, bolond és isteni, mint én.
Senki sem oly fiatal s olyan ostoba, mint te, kutyuskám.
Szép dolog átszökkenni az életen, átkarikázni,
átviharozni az ifju mezőkön, az ösztönök útján,
így szabadon, felelőtlenül. Itt van az árok, előre,
mélybe le, dombon fel s ujujuj, fel a hegyre, a hegyre
s túl a hegyen gyémántporral teleszórt levegőben
rajta, gyerünk, alakunk megnőtt a sötét horizonton,
fénylik az arcunk, szép kutya-homlokodat ragyogó láng
íveli körbe, zuhogva sugárzik a mennyei kékfény,
felkacagó fuvolák, mély kürtök, aranyhegedük víg
hangjai mellett porzunk át a mezőn, a vakító
angyali őrség kettős sorfala közt, csak előre...
szállva, repesve, kifúlva, kigyúlva rohanni előre,
mígnem a Márvány-Trónus elé dobbanva jelentjük:
- "Ifjan tértünk színed elé, örök isteni Felség.
Átnyargaltuk az életet. És megfogtuk a macskát!"
Kedvenc költőim már idéztettek, így csak néhány kis apróság.
Dsida Jenő: Sírfelirat
Megtettem mindent, amit megtehettem
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását
felejtsd el arcom romló földi mását.
Pink Floyd: Goodbye cruel world
Goodbye cruel world
I'm leaving you today
Goodbye
Goodbye
Goodbye
Goodbye all you people
There's nothing you can say
To make me change
my mind
Goodbye
Bocs, most jövök rá, hogy ezek nem is olyan kedvesek talán (csak nekem fontosak)viszont nagyon szomorúak, úgyhogy valami vidámabbat:
most
bár nem szól
örökre
olykor
jobb mint soha
(R.D.Laing)
nő Szeretsz?
férfi Igen szeretlek
nő Mindennél jobban?
férfi Igen mindennél jobban
nő Az egész világnál?
férfi Igen az egész világnál
nő Szeretsz?
férfi Igen szeretlek
nő Szeretsz itt lenni velem?
férfi Igen szeretek itt lenni veled
nő Szeretsz rám nézni?
férfi Igen szeretek rád nézni
nő Butának tartasz?
férfi Nem, nem tartlak butának
nő Vonzónak tartasz?
férfi Igen vonzónak tartalak
nő Untatlak?
férfi Nem nem untatsz
nő Szereted a szemöldökömet?
férfi Igen szeretem a szemöldöködet
nő Nagyon?
férfi Nagyon
nő A kettő közül mégis melyiket jobban?
férfi Ha az egyiket mondom a másik féltékeny lesz
nő Azért csak mondd
férfi Egyik gyönyörűbb mint a másik
nő Tényleg így gondolod?
férfi Tényleg így
nő És a szemhéjam tetszik?
férfi Igen-igen tetszik
nő Ez minden?
férfi A szemhéjad gyönyörű
nő Szereted az illatomat?
férfi Igen szeretem az illatodat
nő Szereted a parfümöm illatát?
férfi Igen szeretem a parfümöd illatát
nő Gondolod jó ízlésem van?
férfi Gondolom jó ízlésed van
nő Gondolod tehetséges vagyok?
férfi Gondolom tehetséges vagy
nő Nem gondolod hogy lusta vagyok?
férfi Nem gondolom hogy lusta vagy
nő Szeretsz hozzám érni?
férfi Igen szeretek hozzád érni
nő Szórakoztatónak tartasz?
férfi A szó legjobb értelmében
nő Szoktál nevetni rajtam?
férfi Nem nem szoktam nevetni rajtad
nő Tényleg szeretsz?
férfi Tényleg szeretlek
nő Mondd "szeretlek"
férfi Szeretlek
nő Akarsz megölelni?
férfi Akarlak megölelni és simogatni
és felöklelni és adni-kapni
nő És minden rendben?
férfi Minden rendben
nő Meg tudsz esküdni rá hogy sose hagysz el?
férfi Megesküszöm rá hogy sose hagylak el
két kezem a szívemre és így haljak meg
ha hazudnék
nő Tényleg szeretsz?
Könnyű emlékek, hová tüntetek?
Nehéz a szívem, majdnem zokogok.
Már nem élhetek meg nélkűletek,
már nem fog kézen, amit megfogok.
Egy kis játékot én is érdemelnék, -
libbenjetek elő, ti gyönge pillék!
Emlékek, kicsi ólomkatonák,
kikért annyira sóvárogtam én
s akiknek egyengettem szuronyát -
törökök, búrok, gyüljetek körém!
Kis ágyúk, ti is álljatok föl rendben!
Nehéz a szívem. Védjetek meg engem!
Nana... Ezt meg egri leanyka koromban utottem ossze... S nem erre a szemetdombra szantam. Nem artana, ha kimoderaltatnad, mert meg az emberek jot gondolnak rolam.
Én nem születtem varázslónak,
csodát tenni nem tudok,
és azt hiszem, már észrevetted
a jótündér sem én vagyok,
de ha eltűnne az arcodról
az a sötét szomorúság,
úgy érezném, vannak még csodák.
Mit tehetnék érted, hogy
elűzzem a bánatod,
hogy lelked mélyén megtörjem
a gonosz varázslatot?
Mit tehetnék érted,
hogy a szívedben
öröm legyen?
Mit tehetnék, áruld el nekem
Nincsen varázspálcám
mellyel bármit eltüntethetek,
és annyi minden van jelen
mit megszüntetni nem lehet,
de ha eltűnne az arcodról
az a sötét szomorúság,
úgy érezném, vannak még csodák.
Mit tehetnék érted, hogy
elűzzem a bánatod,
hogy lelked mélyén megtörjem
a gonosz varázslatot?
Mit tehetnék érted,
hogy a szívedben
öröm legyen?
Mit tehetnék, áruld el nekem
Nincsen hétmérföldes csizmám,
nincsen varázsköpenyem,
s hogy holnap még veled leszek,
sajnos, nem ígérhetem,
de ha eltűnne az arcodról
az a sötét szomorúság,
úgy érezném, vannak még csodák.
Mit tehetnék érted, hogy
elűzzem a bánatod,
hogy lelked mélyén megtörjem
a gonosz varázslatot,
Mit tehetnék érted,
hogy a szívedben
öröm legyen?
Mit tehetnék, áruld el nekem
Szeretnék egy szomorú, de most sajnos a hangulatomat idéző verset beírni. Remélem, még nem volt.
Kosztolányi Dezső:
Halotti beszéd
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
jaj, összedölt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán,
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
nem élt belőle több és most sem él,
s mint a fán sem nő egyforma-két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény. de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lennt, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se ázsiába,
a mltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti fel se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
(1933)
