Motto:
Moszkvaban Volvokat osztogatnak!
Nem Moszkvaban, hanem Voronyezsben, nem Volvokat hanem Moszkvicsokat es nem osztogatnak hanem fosztogatnak.
A Romaniaban megjelent alhir a kovetkezo:
Aki komolyan foglalkozott a fizika magyar vonatkozásaival, annak nem ismeretlen a közelmúltban elhunyt Simonyi Károly professzor neve. Ha kissé megkésve is, a Magyar Tudományos Akadémia post mortem életművéért aranyéremmel honorálta a tudóst. A díjat fia, Charles Simonyi vette át az MTA fôtitkárától. A kitüntetések átadása alkalmából tartott fogadáson megjelent az államelnök, a miniszterelnök és az ország hercegprímása is. Pesti tartózkodása alatt az ifjú Simonyi 25 millió forintot adományozott az árvízkárosultaknak, valamint 25 milliós alapítványt létesített a magyar kutatók ösztönzésére
A valos hir pedig a kovetkezo:
KFKI Kozlemenyek.
2000.majus 8-an es 9-en tartotta a Magyar Tudomanyos Akademia unnepi, millenniumi kozgyuleset. Ezer evenkent egyszer van ilyen,meg is jelent rajta es fel is szolalt az elso napon a Magyar Koztarsasag elnoke es a miniszterelnok is. Az unnepi beszedet az MTA elnoke tartotta. Osszesen 21 akademiai dijat osztottak ki, kozuluk a legnagyobbat, az akademiai aranyermet egesz eletmuveert Simonyi Karoly professzor kapta.
Az idos tudos megromlott egeszsegi allapota miatt
szemelyesen nem lehetett jelen az unnepsegen. Magnora vett koszono szavait megilletodott csendben hallgatta vegig a zsufolasig megtelt Diszterem kozossege, majd e 4 perces Simonyi uzenet utan kitort tapsban allt fel Charles Simonyi, Simonyi Karoly idosebb fia, aki erre az alkalomra repult haza Amerikabol, hogy edesapja szamara az aranyermet atvegye.
Egyben bejelentette, hogy sajat vagyonabol 25 millio forintot ajanl fel a hazai akademiai kutatasok tamogatasara, masik 25 millio forintot pedig az arvizkarosultak megsegitesere.
A cuculizmus már akkor erős zuhanórepülésben volt amikor még Gates az első BASIC interpreterét írogatta és a mikroprocesszor gondolata még fel sem merült. Amikorra + Gorbacsov hatalomra került már régen el is érte azt a szintet ahol a béka feneke volt, sőt valamivel alá is került. Pont ezért kerülhetett hatalomra. A rendszer látványos végső bukása csak egy igen hosszú folyamat vége volt aminek köze nem volt a számítástechnikához, a cuculista számítógépipar működése csak az egész rendszerét tükrözte.
Két megjegyzés: Valaki - CS in person :) - tehetna valamit, hogy Magyarország jobban megjelenjen az Encarta jellegü dolgokban. A csehek pl sokkal inkább ott vannak. Más: Nem emlékszik valaki, hogy id. simonyi Károly mettöl meddig volt a gödöllöi egyetemen?
Jópofa téma, de lehet hogy a Tudományban jobb helyen lenne...
Egyébként érdekes tudni, hogy CS találta ki a "hungarian notation" cimű jelenséget, ami abból áll, hogy a változó neve a tipusára utaló betűvel/betűkkel kezdődik, pl:
WORD wParam, LONG lParam, HWND hwndMain, short nRecords, char far *lpszTitle
To arrive at the edge of the world's knowledge, seek out the most complex and sophisticated minds, put them in a room together, and have them ask each other the questions they are asking themselves.
Ez a www.edge.org mottója. Az edge alapítójának szándéka ez volt, és nagyjából sikerült is. Az edge oldalán olvasható egy életrajz és egy beszélgetés az ifjabb Simonyival.